Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-05 / 18. szám
A X. kongresszus után hamar szállóigévé vált Kádár Jánosnak az a megjegyzése, hogy a szocializmust nem lehet másodállásban felépíteni. Jól példázza ezt a csaknem fél évig tartó vizsgálatsorozat is, amelyet több mint ezer népi ellenőr végzett 8 megyében és a fővárosban, összesen 522 vállalatnál és intézménynél, illetve kisipari és mezőgazdasági szövetkezetnél. Mindenekelőtt el kell oszlatnunk egy félreértést: a másodállások, a mellékfoglalkozások és a szakértői vagy egyéb megbízások nem önmagukban véve káros jelenségei gazdasági életünknek. A vállalatok és intézmények — a korábbi kötöttségek megszűnésével — könnyebben és teljesen törvényesen igénybe vehetnek speciális felkészültségű szakembereket, s ily módon gazdaságosabban végezhetők el azok a feladatok, amelyeknél — ha főfoglalkozásban látnák el — a dolgozók munkaideje nem lenne megfelelően kihasználható, csupán 2,7 százalék vállalt másodállást, vagy mellékfoglalkozást (9397-en), szakértői megbízatás pedig 3900 esetben for,dult elő. Hasonló a helyzet a kifizetett díjak arányával is: a főálláson kívüli munkaviszonyban foglalkoztatottak számára a vizsgált egységek 1969-ben csaknem 46 millió forintot, a béralap 0,41 százalékát fizették ki. Ám, ha a számok dinamikáját nézzük, más a helyzet: amíg a foglalkoztatottak összes létszáma 1967 és 1969 között 10,4 százalékkal emelkedett, addig a másodállású és mellékállású munkaviszonyban 51,8 százalékos volt az emelkedés. (Az ily módon foglalkoztatottak tényleges száma a közöltnél kevesebb, mivel egyeseket több helyen vagy több alkalommal is foglalkoztattak.) A kifizetett béreknél a két százalékszám 16,6, illetve 32,3 százalék — a különbség tehát csupán kétszeres. A „mellékes” egy főre jutó összege éves átlagban 3500 Ft, ám itt is figyelembe kell venni, hogy e viszonylag szerény összeg igen nagy szórást takar. A főfoglalkozáson kívüli munkát végzők egyharmada munkás, kétharmada műszaki és egyéb szellemű dolgozó (ha csak az értelmiségiek arányszámát nézzük, a közülük külön munkát végzők aránya eléri a 7,3 százalékot). Szaktanács — külföldről Az iménti 2:1 arányú megoszlás nagyjából a másodállások és a mellékfoglalkozások arányát is jelzi, mivel másodállást (tehát csak munkaidőben ellátható feladatkört) főként a kötetlen munkaidejű, szellemi dolgozók, illetve magasabb beosztású vezetők (főosztály-, osztály- és csoportvezetők, orvosok, építészek, jogászok, azonkívül piackutatók és anyagbeszerzők) töltenek be. Mellékfoglalkozást(tehát munkaidőn túli munkát) főként az alacsonyabb beosztású alkalmazottak és a szakmunkások vállalnak. (Sok esetben ez lényegében ugyancsak másodállást takar, mivel — a jogszabályok nem kellő ismerete miatt — sokszor olyan feladatok ellátására is mellékfoglalkozású munkaviszonytlétesítenek, amelyeket csak munkaidőben lehet elvégezni. A törvényes havi munkaóra és a mellékfoglalkozásban töltött idő együttesen nem haladhatja meg a havi 300 órát, tehát félreértésen alapul az a több helyen alkalmazott gyakorlat, hogy az évi átlag számít, ezért egy hónapban akár 400— 500 órát el lehet számolni. Ez nyilvánvalóan kevéssé hihető teljesítményekre utal. Sőt, az esetek többségében csak a kifizetett díjakból számítható vissza a mellékfogal hozásban eltöltött idő, ám a néha meglepő arányok nem annyira-ek (Folytatás a 2. oldalon X 3 21 A mellékesről - nem mellesleg / Fejlettség és mellékállás A másodállások és mellékfoglalkozások terjedése nemcsak hazai jelenség, inkább egy fejlettségi szint kísérő jelensége. A több állás vállalása valamennyi gazdaságilag fejlett országban gyorsan terjed (az USA-ban például a több állást vállalók száma 1950 és 1965 között tízszeresére emelkedett — lásd dr. Bedő Éva: Mellékfoglalkozások az USA-ban című cikkét, Figyelő,” 1971. 15. szám.) Más kérdés azonban, hogy a hazai vállalatok ezt a lehetőséget gyakran — a differenciált bérezés helyett — egyes dolgozóik személyi jövedelmének „kiegészítésére” használják. Jó néhányszor előfordul az is, hogy a „mellékes” a főálással erkölcsileg összeegyeztethetetlen, vagy éppen a végzett munkát nem kérik számon (illetve bizonylatok híján nem ellenőrizhető), a díjazás túlzott, illetve a „mellékes” mögött nem éppen tiszta okok rejlenek (a másodállás önálló vállalkozást takar, kölcsönös „szívességen” alapul, elvégzése munkaköri kötelesség lenne, avagy az elvégzett tevékenység magánszemélyek számára tiltott). A baj tehát ott kezdődik, ahol a jogszabályok megtartása véget ér — a KNEB-vizsgálat pedig éppen ezeket az eseteket és típusokat igyekezett felderíteni. A főálláson kívüli munkaviszonyban foglalkoztatottak száma az összes foglalkoztatottakhoz viszonyítva nem számottevő: a vizsgált egységek félmilliónyi főfoglalkozású dolgozója közül MM XV ÉVFOLYAM liá&fr 1971 MA^i l Az exporttámogatási rendszer továbbfejlesztése (3. old.) 9 Tervek és hitelezés (6. old.) 9 Kamatháború (17. old.) 9 A növényvédelem hatékonysága (18. old.) Az ellenőrzés: a vezetés eszköze kismerő A vállalati belső ellenőrzésről rendezett konferenciát az MTESZ Szervezesi és Vezetési Tudományos Társaság pénzügyi és ellenőrzési szakosztálya, amelyen a hazai résztvevőkön kívül számos külföldi szakember is részt vett A konferenciát Vályi Péter pénzügyminiszter nyitotta meg, a központi előadást Badacsonyi György, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese tartotta, majd a plenáris ülést követően három szekcióban (gazdasági, műszaki és kereskedelmi) folytatódott a tanácskozás. A pénzügyminiszter bevezetőjében rámutatott arra, hogy a vállalati belső ellenőrzés célja egyrészt a tartalékok feltárása és mozgósítása, másrészt a vállalati gazdálkodás rendjének, szervezettségének fenntartása. Az ellenőrzés ezeket a feladatokat nem önmagában, hanem a vállalati tervezetbe beépülve, azzal együtt és azzal összhangban kell, hogy megoldja. Magának az ellenőrzésnek a folyamata három tevékenységi körre bontható: a vállalati vezetés ellenőrző, számonkérő tevékenysége; a munkafolyamatokba beépített ellenőrzési funkció; végül a hivatásos belső ellenőrzés, az ezzel foglalkozó részlegek, osztályok munkája. Ahhoz, hogy az ellenőrzés a vállalaton belül valóban jól működjön, szükséges, hogy az egyes ellenőrzési tevékenységek egységes rendszert alkossanak. . A vállalati önállóságból következik, hogy elsősorban a vállalati vezetés feladata, hogy gondoskodjon olyan hatékony ellenőrzési rendszer kialakításáról, amely képes feltárni a gazdálkodás hiányosságait, s hatékony eszköz a vezetés kezében a vállalati gazdálkodási funkciók összhangjának a fenntartására. Igen fontos, hogy az ellenőrzés komplex legyen, s kiterjedjen a szervezeti-gazdasági és műszaki tényezők együttes vizsgálatára. Nem egyszerűen a dokumentumok, a leltárak, a mérlegvalódiság ellenőrzése a cél, hanem a gazdálkodási funkciók, a rendszer működésének vizsgálata és elemzése. Az ellenőrzés hatékonyságának feltétele a tudományosan megalapozott vállalatvezetés. A jól szervezett vállatok mellett, minden ágazatban nagy számban találhatók bürokratikus, áttekinthetetlen, párhuzamos tevékenységeket végző vállalati szervezetek, ahol a belső ellenőrzés sem működhet kielégítően. Különösen a szövetkezeti szektorban kell a szervezettséget, az ügyviteli munkát az eddiginél magasabb színvonalra emelni. A vállalati szervezetek korszerűsítésének és ezzel összefüggésben az ellenőrzési tevékenység javításának, többek között igen hatékony eszköze lehet a korszerű számítástechnika alkalmazása is. A konferencia vitaindító előadása is felhívta a figyelmet arra, hogy a belső ellenőrzés hatékonyságának előfeltétele a világos, áttekinthető szervezet — a jogok és kötelességek pontos elhatárolása, a munkakörökkel szemben támasztott követelmények meghatározása és a teljesítmények folyamatos ellenőrzése és mérése. A vállalati irányítás különböző szintjein azokat a gazdálkodási funkciókat célszerű ellenőrizni, amelyeknél az adott szinten közvetlenül is lehetőség nyílik a hibák kijavítására. Emellett a vállalati gazdálkodás döntő folyamatait a felső vezetésnek is ellenőriznie kell. Az elektronikus adatfeldolgozás elterjedésével jelentősen megváltoznak az ellenőrzés módszerei is. Ha a termelési folyamatokat és az ügyvitelt a programozott adatfeldolgozás elvei szerint építjük ki, akkor fokozódik az önellenőrzés szerepe, s ebben az esetben már a számítógépes rendszer előkészítése során pontosan meg kell tervezni, s ki kell alakítani az ellenőrzés rendszerét is. A belső ellenőrzéssel hivatásszerűen foglalkozóknak is előre fel kell készülniük a korszerű számítástechnika alkalmazására. A belső ellenőröknek a rendszerszervezőkkel együtt kell megtervezniök a számítógépes rendszer ellenőrzési funkcióit. A belső ellenőrzési munkában a tervmutatók teljesítésének ellenőrzése helyett ma már az elemző módszerek lépnek előtérbe. A szűkebb értelemben vett gazdasági elemzés azonban sokszor nem lehet elég mélyreható, mivel a feltárt jelenségek okát a termelésben, esetleg az alkalmazott technológiában kell keresni. Felvetődött tehát a gondolat, hogy a komplex gazdaságiműszaki elemzések elkészítésébe be kell vonni a vállalatnál dolgozó műszaki szakembereket is. Szükség lehet arra is, hogy a túlnyomórészt számviteli, pénzügyi szakemberekből álló vállalati (Folytatás a 2. oldalon) „