Figyelő, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-28 / 13. szám
\ ; Gm - ——— mmmtmm———^ ..v - • - • ■»..... '4Av-.*..~i ■ ' v ? „ £ «i ' J5fs v^T* X30 Az ellenőrzés nagyüzeme Nem mindig ildomos, ha egy újság önmagát idézi, saját korábbi állásfoglalásaira hivatkozik. Most azonban — a másfél évtizedes fennállását jubiláló népi ellenőrzésről szólva —, mégis fel kell ütnünk lapunk első évfolyamának sárguló oldalait. Némi túlzással ugyanis „történelmi ténynek” nevezhetjük, hogy a szerkesztőség mindjárt az első számban, 1957. március 7-én vitát indított az állami ellenőrzés kérdéséről. És nem véletlen, hogy az ellenőrzés témája helyet követelt és kapott az újonnan indult lap hasábjain. így született 1956 végén az államigazgatás alapos átszervezése során megszüntették az Álla-mi Ellenőrzés Minisztériumát, s mivel helyébe nem lépett semmiféle más, átfogó hatókörű szerv, a gazdasági és társadalmi élet felügyeletében érezhető űr támadt. • A Figyelő-vita résztvevői igen határozottan szóvá tették ezt a hiányt. Megállapították, hogy az általános ellenőrzés minisztériumi formája valóban nem vált be, mert a megszüntetett ÁEM nagy apparátusa ellenére képtelen volt munkáját a fő kérdésekre elég színvonalasan koncentrálni, nem a többi ellenőrző szerv felett és mellett, hanem sokszor inkább helyettük, a részletkérdésekben elveszve vizsgálódott. Mindez azonban nem ok a központi állami ellenőrzésről való lemondásra — hangoztatták a vitázó szakemberek, és sürgették a kor és a szocialista társadalom igényeinek megfelelő, minél demokratikusabb, széles körű tömegkapcsolatokra támaszkodó országos ellenőrző szervezet megteremtését. Időközben az MSZMP országos konferenciája is állást foglalt a lenini munkás-paraszt felügyelet modern, adottságainkhoz igazodó formájának megvalósítása mellett, s megszületett az ezt kifejező új név is: népi ellenőrzés. A lap 1957. november 7-i számában már a kezdeményezés igen élénk társadalmi fogadtatásáról számolhatott be, arról, hogy sok helyen — például Fejér megyében — öntevékenyen megalakították a népi ellenőrzési bizottságokat. 1957 decemberében az Országgyűlés törvénybe foglalta a népi ellenőrzés szervezetének és munkájának alapelveit, 1958 februárjában pedig az Elnöki Tanács megválasztotta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot (KNEB), s az év első felében létrejött a népi ellenőrzés területi szerveinekegész országos hálózata, alakított modellje maradandó alkotás lett. Működésének alapvonásai — az ellenőrzés általános, mindenre kiterjedő jellege, a társadalmi erők igen nagymértékű bevonása, a gyakorlati ellenőrző munka magas fokú szakosítása — azóta is változatlanok. Csupán arra volt szükség, hogy ezeket az alapvonásokat néhány újabb jogszabállyal tovább erősítsék, a változó és növekvő követelményekhez igazítsák. Az 1968. évi V. törvény — nem kismértékben a gazdaságirányítás változásai jegyében — újrafogalmazta és némileg módosította a népi ellenőrzésre vonatkozó általános szabályokat. Elsősorban tevékenységének demokratizmusát erősítette, például azáltal, hogy kimondta: a népi ellenőrzési bizottságokat ezentúl nem korlátlan időre választják, hanem a KNEB-et az országgyűlésével, a területi bizottságokat pedig a tanácsokéval azonos mandátum-időszakra. Hogyan érvényesülnek a 15 éve kialakult, s azóta még továbbfejlesztett vonások? A népi ellenőrzést mindenekelőtt valóban demokratizmusa különbözteti meg hazai elődjeitől. A munka oroszlánrészét ugyanis társadalmi erőkkel, a mintegy 38 ezer főt számláló népi ellenőri gárdával végzik el. A szervezet hivatali apparátusa a tevékenység méreteihez és az ellenőrzés egész „stábjához” képest rendkívül kicsi: az érdeki ügyintézők száma országosan alig több 300-nál, s a fizetett munkatársak teljes állománya — a technikai személyzettel együtt — sem éri el a 609 főt. A városi, járási és fővárosi szervek egész irodai „kara” mindössze a függetlenített elnökből és egy adminisztrátorból áll. Az irányítás teljes mértékben és minden szinten testületi jellegű, a hivatásos és a társadalmi munkatársak tevékenységét a központban, a megyékben, a járásokban, a városokban egyaránt bizottságok fogják össze. Valamennyi bizottságot az államhatalmi szervek választással hozzák létre, a KNEB-et az Elnöki Tanács, a területi szerveket pedig a felettes NEB egyetértésével a megfelelő szintű tanács. (A járási bizottságokat a járási tanácsok megszűnte óta a megyei tanácsok választják meg.) E bizottságok vezetőit és tagjait az említett 1968-as törvény alapján az őket megválasztó szervek vissza is hívhatják. A népi ellenőrök kiválasztásánál alapvető követelmény a feddhetetlenség, de mindjárt utána következik a kellő felkészültség, szakmai tudás és tapasztalat. A népi ellenőrök tekintélyes részénél felsőfokú szakmai ismeretekre is szükség van, érthető tehát, hogy az 1972-ben konkrét vizsgálatokban részt vett 27 212 népi ellenőr 56 százaléka egyetemet és főiskolát végzett szakértők közül került (Folytatás a 2. oldalon) 6017 javaslat 1546 felhívás a törvényes állapot helyreállítására 1754 felhívás fegyelmi, kártérítési eljárás megindítására 1480 szignalizáció 568 szabálysértési eljárás 456 egyéni, fegyelmező jellegű eljárás 140 büntető eljárás Népi ellenőrzési vizsgálatok nyomán ,újjpM született intézkedések 1972-ben A demokratizmus jegyében Mint az eltelt 15 esztendő tapasztalatai igazolják, a népi ellenőrzés 1957-ben ki XVII. ÉVFOLYAM A ^ Agr JSS* jfg^L é^ér ~10*& 1973. MO***^ ^MÁRCIUS 28. ^§||f á %3S$É^ ÁRA 2 FORINT A békekölcsön-sorsolás teljes listája (13—15. oldal) Negyedszázados állami építőipar (3. oldal) Mérsékelt hiteligény (1. oldal) Licencia és know-how (3. oldal) * Szabad-e a szabadkassza? (6. oldal) Adatok az adatgyűjtésről (6. oldal) Az energia csatája (8. oldal) „MENNYIBE KERÜL”GYERMEK? „Mennyibe kerül” évente egy gyermek? Mintegy hatszáz szakember fél éven át vizsgálta, mik okozzák a gyermekellátás költségeinek növekedését, és kidolgozták, milyen intézkedések enyhítenék a jelenlegi feszültségeket. A felmérés összehasonlította az alsó- és felsőruhák, a cipők, a tápszerek, a bébiételkonzervek, az egészségügyi cikkek, a vegyi, üveg- és gumiáruk, valamint egyéb gyermekellátási cikkek — járóka, heverő, kiságy — árának alakulását 1968 és 1972 között. Hatmilliárd forint évente A vizsgálatot az indokolta, hogy a népesség számának alakulása az állami és társadalmi intézkedések hatására sem javul. Az éventetöbb mint hatmilliárd forintnyi, közvetlenül kifizetett állami támogatás mellett is csökken a gyermeknevelésre, különösen a több gyermek ellátására vállalkozó családok száma. A gyermekneveléssel járó sokoldalú problémák közül természetesen csak az ellenőrzés eszközeivel megnyugtatóan felderíthető gazdasági jellegűeket lehetett vázolni. Egyes területeket a gyermekellátás tényezői közül is mellőztek, illetve előnyben részesítettek különféle szubjektív és objektív okok miatt. Jellemző példa erre az élelmezési kiadás: itt ugyanis csak a bébiétel és a tápszer átalakulását vették figyelembe, mert a családon belül a csecsemőkor után már nehezen különíthető el a csupán „gyermekennivalóra” költött pénz. Nagyobb teret szenteltek viszont a népi ellenőrök — a szubjektív megítélés miatt — a ruházati cikkek áralakulásának, mert az ezekkel kapcsolatos költségek aránya az összköltségeken belül 13 százalék, továbbá áremelkedésük meghaladja a többi termékét. A gyermekellátás költségeinek növekedése nem akkora, mint ahogyan ezt a családok érzékelik. A vásárlókban ugyanis áremelkedési érzetet keltenek — a valódi jelenségek mellett — a nagyobb használati értéket képviselő termékek magasabb árai is. Régi termék - új áron A KSH árstatisztikája szerint a konfekcionált gyermek felsőruházati cikkek ára 1972-ben 1968-hoz képest 24 százalékkal, a cipőké pedig 9 százalékkal növekedett. A termelői árak elemzésénél 130 cikket vizsgáltak meg, természetesen, olyanokat, amelyek használati értéke és anyaga ezt lehetővé tette. Megállapították, hogy az ár négy év alatt 45 terméknél változatlan maradt vagy csökkent, 75 esetben az áremelkedés 1—40 százalék volt, 10 terméknél még ennél is magasabb. A leggyako(Folytatás a 10. oldalon)