Figyelő, 1991. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-03 / 1. szám
Felújítja tevékenységét a Kék Szalag Bizottság " Levélváltás a Miniszterelnök úrral 7. oldal A liberó második éve A kultuszminiszter levele a püspökhöz „Nagyméltóságú Püspök Úr! Nincs pénzünk, mindig szegények voltunk és szegények is maradunk...” 5. oldal Agrárpiaci rendtartás 8. oldal A Figyelő 1990-ben megjelent cikkeinek jegyzéke 15-16. oldal Társadalombiztosítás Nem csalás, ámítás 6. oldal GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP MÉG MINDIG KÖTÖTT PÁLYÁN? Bizonyára a más tárcákat ért bírálatokat kívánta megelőzni a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium, amikor a múlt év végén nyilvánosságra hozta az idei év első hónapjaira tervezett áremeléseit. Az indoklás kettős: egyrészt a tárcához tartozó közszolgáltató vállalatok gazdálkodása a költségek emelkedése miatt vagy veszteséges lett vagy a nyereségük olyanynyira megcsappant, hogy az már nem teszi lehetővé a vállalatszerű működést. A másik ok a volt szocialista országok esetében az új tarifarendszerre való átállás. Az áremelések mértéke drákói. Például a KGST-országok esetében a vasúti menetjegyek a többszörösére (van amikor több mint a tízszeresére) drágulnak. A hírközlésben elhatározott nagyszabású fejlesztések teszik szükségessé az átlag 40 százalékos tarifaemelést (ezen belül 2-ről 5 forintra drágul a helyi telefonbeszélgetés). A távolsági buszközlekedés várhatóan 55 százalékkal lesz drágább. A termelő és a fogyasztó is megérzi az ivóvíz termelői árának 41, illetve fogyasztói árának 100, a csatornánál pedig 36, illetve 94 százalékos emelését. Külön fejezet a MÁV, hiszen itt a belföldi személyszállításban a teljes díjszerkezet átalakul, tekintve, hogy a gyorsvonati személyszállítás költsége lényegesen alacsonyabb a személyvonaténál, a tárca és a MÁV úgy döntött, hogy egységesíti a személy- és gyorsvonatjegy árát, az előbbit 110, az utóbbit 50 százalékkal megemelve. A MÁV a nemzetközi gyakorlathoz alkalmazkodik azzal is, hogy hosszú távon nem indít többé személyvonatokat, helyettük gyors- és expresszvonatokat járat majd. Igen ám, de ha közelebbről megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a magasabb díjak a MÁV helyzetén mit sem változtatnak. A múlt évi utaskilométerenkénti 2,40 forintos költség az idén várhatóan 30—40 százalékkal több lesz, s mint az ábra mutatja, ennek a költségfedezet öszszetétele alig módosul. Miután csökken az állami támogatás, a költség több mint egyharmadát továbbra is más tevékenységéből kell fedeznie a MÁV-nak. Ez a „más tevékenység” pedig az árufuvarozás, amelynek a ráfordítása a személyszállításénak mindössze egyharmada. Többek között a személyszállítási díjak megtámogatása, a keresztfinanszírozás szükségessége miatt kényszerül rá a vállalat, hogy ezt a díjtételt is 45 százalékkal megemelje. A MÁV alig néhány hónapja kinevezett új vezetősége — nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva — ezt úgy értékeli, hogy évente milliárdosat fizet be a költségvetésbe a szociális háló fenntartására, rontva önmaga fuvarpiaci versenyképességét. A nyolcvanas évtized közepén Európa-szerte megdőlt az a koncepció, hogy a vasút a maga erejéből állami támogatás nélkül meg tud élni. Az NSZK-ban 34, Franciaországban 33, Olaszországban 69, Ausztriában 51 százalékkal járult hozzá tavaly az állam a vasutak működéséhez. Magyarországon az állami támogatás mindössze a ráfordítások 11 százaléka volt, s ez a mérték az idén várhatóan tovább csökken. A mai rendszerben olyan abszurditás is van, hogy a MÁV a felhasznált dízelolaj után 200 millió forint útadót fizet be, ezzel is a konkurencia feltételeit erősítve. A kiutat a MÁV a vasút és az állam kapcsolatának törvény által való szabályozásában látja. De ez késik — nem a MÁV és a tárca hibájából, ők ugyanis már kidolgozták tervezetüket —, miként késik a koncessziós törvény is, amely a privatizációt hátráltatja. V. A. VALÓDI ÁSZ-T AKARUNK Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tevékenységét igencsak bíráló cikket közölt a Figyelő, 1990/45. száma, amelyet a szervezet meglehetősen rossz néven vett, merthogy lapunk nem adott módot az egyidejű reagálásra. Többek között ezért hívtuk meg az érdekelt szervezetek képviselőit szerkesztőségünk kerekasztalához. Az „ügy” viszont gyorsan és jócskán túlnőtte egy sajtóvita kereteit, hiszen cikkünk szerzője, Gyulavári Antal és beszélgetésünk másik résztvevője, Gyarmati András kormányfőtanácsos közös beadvánnyal fordult a parlament Költségvetési Bizottságához, amelyben felhívták az illetékes fórum figyelmét az ÁSZ 1990. évi tevékenysége alapján általuk szükségesnek tartott intézkedésekre. A Költségvetési Bizottság pedig úgy határozott, hogy ad hoc bizottságot hoz létre, amely felülvizsgálja a Számvevőszék szervezetét, feladatait, és március 31-ig az ÁSZ működését szabályozó törvényjavaslatot terjeszt elő. A kerekasztal-beszélgetésből is világosan kitűnik, mennyire szükség van a Számvevőszék átalakítására, hogy képes legyen az államháztartás mindannyiunk érdekében történő, hatékony ellenőrzésére. (A kerekasztal-beszélgetést a 3. oldalon ismertetjük.) VERECKE VAGY AUGSBURG? ajda Hamlet, dán királyfinak magyar tanácsadói lettek volna, kétségeinek, töprengéseinek— „Lenni vagy nem lenni..."eloszlatásában óriási szolgálatot tehettek volna. Legalábbis ezt bizonyítja a fővárosi közgyűlés 1990. december 20-i döntése a világkiállítás megrendezéséről: legyen, de ne a világkiállítási naptárban eredetileg meghatározott időpontban, 1995-ben, hanem egy évvel később, mert eleink történetesen 1100 évvel ezelőtt bukkantak rá a Vereckei-hágóra, meg aztán, ami lehetetlen 1995-ben, az bizonyára megvalósítható 1996-ban! A naivitásnál, a döntésképtelenségnél, a kormány és a főváros közötti felelősséglabdázásnál is bosszantóbb azonban az, hogy a világkiállítás elsődlegesen egy politikai játszma tárgyává vált , és az a feltételezés, hogy mi magyarok diktálhatunk a világnak, hogy majd hozzánk igazítják a világórát. Már máskor is — régebben és a közelmúltban is — előfordult, hogy nem néztünk a térképre, s túlértékeltük saját szerepünket a világban. Ez az önértékelési zavar tükröződik a világkiállítás megrendezésével kapcsolatos „döntésben" is úgy tűnik, a bős—nagymarosi vízlépcső megépítésétől való visszalépés után a kormányzat nem akarja felvállalni, hogy ismét nemet mondjon s egy gentleman agreement-et felrúgjon. Mondjon nemet más az osztrákoknak — és ezúttal a világnak is. Például a fővárosi közgyűlés. De a főváros sem mond nemet, hanem igent mond, mégpedig a nemzetközi közösségre hárítva a felelősséget: ha az osztrákok vagy éppen Párizs nem fogadná el 1996-ot, az az ő bajuk. De mi lenne, ha a világ netán tán anynyira méltányolná Árpád-apánk honfoglalását, hogy elfogadná az ezeregyszáz éves évforduló dátumát? Oh, még ebből is kibújhatunk — április 30-ig. A főváros ugyanis — s innen már valamelyik Grimm-meséhez hasonló a történet — hét olyan feltétel megteremtéséhez kötötte az 1996-os megrendezés lehetőségét, amelyeknek egyenkénti megoldása, kimunkálása is hosszabb időbe telik. Mindenesetre nyertünk 3 hónapot. Döntöttünk! Döntöttünk? Talán mégsem jó ez az 1996? Nem csodálkoznék, ha a hovatovább türelmét vesztő bécsi főpolgármester ezek után mégiscsak 1995-höz ragaszkodna. Ez is egy évforduló. Ezeréves. Az augsburgi ütközeté... VARGA GYÖRGY V .