Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-07-05 / 8. szám
2 a nagy meghallgatásban Vidéki színházaink igazgatói: Vaszy Viktor Szegedről, Both Béla Debrecenből, Prókay István Szolnokról, Katona Ferenc Pécsről, Falus György Békéscsabáról, Mészöly Tibor Miskolcról, Radványi László Kecskemétről, Zách János Kaposvárról, Gáti György Győrből, Ascher Oszkár a Faluszínházból meghívást kaptak. A meghívó fél Sebestyén Mihály volt, akiaz igazgatókat elmaradhatatlan derűs mosolyával és rengeteg fiatal színésszel várta. Olyan volt ez a bemutató, mint egy szitára való folyami homok. A sok szürkében iátott felcsillant a ragyogó csillám.* Fiatal lány lép a pódiumra. Elfogódott. Belekezd egy Shakespeare-szonettbe. Halkan pereg a gyöngy a szájáról. Bizony, alig hallani valamit. Fojtogatja a bénító félst. Elmondja, utána csüggedten körülnéz, megrebben, mintha le akarna menni a pódiumról, érzi, hogy vesztett. De már harson Both Béla életmentő hangja. Várjon kérem ! Mondjon még valamit, de hangosabban. Boldog mosolyparány a lány arcán, elkapja a mentőkötelet és édesen mondja a következőt. És utána egy vidám szovjet verset. Brávót Lesz belőle valami és valaki. * Hamvasszőke szubrett pereg elő. Nagyot nyel, erősen leplezi, hogy torkában erősebben ver az ütőér. Meglátszott magabiztossága mögött ott az a pici pánik. De a második hangnál felenged. Csicsereg, csattog Lehár ,,Pacsirta” dala. No, még valamit ... és énekel. Szünetben látom, nagyban cseveg a kecskeméti igazgatóval. Odabizalmaskodom, hadd hallom én is. Igen — mondja —, színháznál van itt és itt, de sokan vannak, nem jutott szóhoz ... Igen ... Igen, szívesen menne. Aztán kölcsönkérik a töltőtollamat és mikor a kislány visszahozza, boldogan megcsókol: alálittam, megyek Kecskemétre! * Gondolkodó típusú, okosfejű fiatal lány. Verset mond. Nagyon szépen. Utána jelenetet kérnek tőle. Fiatal fiú pattan mellé. Niccodemi „Hajnalban, délben, este" című darabjából egy részlet következik. A lány könnyed, elegáns okos. Mégsem lel gazdára, nyilván nincs üres hely ebben a műfajban. Alig tudom megvigasztalni hogy még fiatal, hogy lesz belőle valami, mert már látni a jó magot. Egy árulkodóan kibuggyanó könnycsepp után elmosolyodik: Sebaj, — mondja, — kérem a fölvételemet a főiskoláról . Nagyon széphangú alténekesnő lép a dobogóra. A zongorához ülök, kísérem. Nem ő, hanem én vizsgázom, mert remekül énekel, én viszont — szórakozottság, vagy könnyelműség, nem figyelek, — elrontom a kísérést. A lány vigasztalhatatlan, zokog. Gyorsan megkérem Kósát, a kaposvári karmestert, kísérje G Bólint, mosolyog. A lányt visszaerőszakolom a pódiumra. Szipog egyet, de amikor megszólal a zongora, — mint a jó huszár a trombitahangra — rohamba lendül. Szárnyal az ének, a zongorista pompásan kísér. Elhangzott: épp hogy nem tapsolunk, — mert az itt nem szokás. Azt hiszem, szerződést kapott. Mészöly Tibor, a miskolci igazgató mindent lát. Figyel, jegyez, beszél, tárgyal. Kék kordblúzos színészpalánta verset mond. Mindenki gépiesen hallgatja, — nagy a meleg, — a fiú befejezi, lemegy. Szünetben Mészöly odaballag a fiúhoz Érdeklődik egy kibuggyanó színésztehetség iránt. A kardbársonykabátos szájában égő cigarettával válaszol. Szívem kissé erősebben dobog, mert figyelem, hogy mikor rakja a zsebébe a kezét. Jólnevelt fiú. Nem tette!... * A statisztika nem csal. Csak évről évre javul. Azelőtt minden huszadik jelentkező volt komolyan vehető. Ma már minden tizedik. Megnőttek a követelmények, nagyobb a felkészültség is. Minden tizediknél. Még mindig sok az önjelölt, sok a gyertyafényt kergető pille. De az átlag javult. És figyelemreméltó is akadt. Az iménti alt énekesnő, három kivételesen énekelni is tudó szubrett, csillogó hangocskával, tanultsággal, két-három fiatal, serdülő színészférfi, egy nagyon szép hangú énekesnő (szárnyaiban énekelte a Cigánybárót), három-négy kulturáltan beszélő lány. Akadnak még rejtett tartalékok. Az ördög vigyen el, csak én jobban zongoráztam volna! 1 . 5 Bondy Endre