Film Színház Muzsika, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-30 / 5. szám
Csak néhány villanásnyi jelenete van a „Három tavasz?"-ban Keleti Lászlónak. Ő a peches Gyimes. Szívesen élveznénk tovább a kiülnő színész fanyar humorát és a buta rémületet, amely a darabban a megjelenése nyomában jár. — Baj lesz, itt a Gyimes — Na, ennek a bemutatónak is lőttek. Vége a jó hangulatnak — mondják, ha a tulajdonképpen szelíd, riadt ember megjelenik valahol. Miért? Mert ő a peches Manó. A peches Manó nem is ember, hanem szinte mitológiai alakja a régi pesti életnek. Színházak, szórakozóhelyek, éjjeli mulatók réme. Szerencsétlenség jár a nyomában. Jaj volt annak, akiről elterjedt, hogy Manó. Adásvesztés, társadalmi bojkott volt az ilyen szerencsétlen osztályrésze. Bukás esetén az igazgatók, az írók minden felelősséget a Manóra hárítottak. Kialakult szertartása volt a Manó-elhárításnak. Színházakban például újságpapírból fáklyát csináltak és tüzet gyújtottak, hogy a bűvös hatású füsttel manótlanítsák a levegőt. Az éjszakai életben például minden vöröshajút Manónak minősítettek. Manónak számítottak az esernyőtök is, sok helyiségbe nem engedtek be esernyőtöket. Gréber Nád, a Rákóczi úti Táboria igazgatója elküldte a ruhatárosnőt, mert beengedett egy eserrnyős vendéget; másnap a lokál előtt felszedték a kövezetét és nehéz volt megközelíteni a mulatót. Szegény újságírókra ráfogták, hogy Manók és „meszet kaptak". Ez azt jelentette, hogy lerajzolták őket, amint éppen egy meszelőt nyújtanak át nekik, azaz „kimeszelik a lokálból". A határozat mindaddig érvényben volt, amíg ünnepélyes szertartás közepette fel nem oldották a „meszet". Bátaszéki újságíró, az éjszaka híres Luigi-ja, Tarján Vilmosnak, a New York kávéház tulajdonosának volt a Manója. Mert természetesen a közmanókon kívül voltak maszek Manók is. Luigi volt tiltva a kávéházból. A gymeszet" ünnepélyes keretek között oldották fel. Tarján díszmagyarban, konforson elhajtatott a kávéház előtt és Luigi így adta át neki a kegyelmi kérvényt. Élelmes Manók is voltak. Ezek terjesztették magukról, hogy ők Manók és ezért fix fizetést húztak a kávéházak, mulatók tulajdonosaitól, hogy ne látogassák a helyiséget. A jó Manó viszont szerencsét hozott. Hozzá tűzönvízen át ragaszkodott a Manó-tartó. Molnár Ferenc anynyira ragaszkodott egy ilyen Manóhoz, hogy minden darabjába belevette valamiképpen, még akkor is, ha a darabot Reinhardt rendezte. Amikor Jót nevetünk a Keleti László megelevenítette Manón, ne higgyük azt, hogy, a múlt időknek ez a babonája akkor mindenkiben derűt, nevetést keltett. A teknősbéka-leves sem mindenkinek vidám dolog. Magának a teknősbékának semmi esetre. Ma már nincsenek Manók, nem tiltottuk be őket, nem vontuk be az iparengedélyüket, csak a talaj változott meg, amiből kinőttek, már nem teremnek meg. Elhaltak ... (Lux) Keleti László, mint az SOS-as év Manója (Rékai terv.) 37