Film Színház Muzsika, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-17 / 33. szám

Hat bemutató ÉVADNYITÓ TÁRSULTI ÜLÉS A PETŐFI SZÍNHÁZBAN Hétfőn, tizenegy óra tájt színé­szeikkel népesedett be a Wesselényi utcai kiskapu környéke: valamennyi pesti társát megelőzve elsőnek a Petőfi Színház hívta együvé tagjait évadnyitó társulati ülésre. Július elsején önállóságra tett szert a Petőfi Színház, amely fennállása óta a Fővárosi Operettszínház iker­testvére volt. — Új fejezet ez színházunk életé­ben — mondotta a társulati ülésen Katona Ferenc igazgató —, ponto­sabban: az első három év próbál­gatásai után végre reális lehetősé­get kaptunk, hogy igazi színházat játsszunk. A színház csak akkor életképes, ha a művészi munkát kiszolgáló gazdasági, műszaki és adminisztratív apparátus egész munkáját a kitűzött művészi cél érdekében folytatja, e művészi cé­lokban hisz és munkája eredményét a művészi célok megvalósításában látja. Ez az eddigi szervezeti formák között nem valósulhatott meg. Most, a színház új létszáma és költségve­tése elegendő ahhoz, hogy gazdasági és műszaki problémákon ne múl­hassák a művészi elképzelések meg­valósulása. Kiegészült a színház vezetése, gazdasági igazgatóval, műszaki ve­zetővel. Bozóky István személyében vezető rendezőt kapott, önálló ko­reográfusa a Petőfi Színháznak Bogár Richárd, ő vezeti az újjáala­kított tánckart, amely fontos szere­pet kap a színház műsorában. A társulat új tagjai többek között Medveczky Ilona és Horváth Pál táncosok, Margittay Ági, Buss Gyula. — A Petőfi Színház — mondotta Katona Ferenc —, nem úgynevezett „musical” színház! Olyan, tartalmá­ban és formájában egyaránt mai és szocialista színházat akarunk csinálni, amely kifejezőeszközei kö­zött egyik legfontosabbnak a zenét érzi, és ezt nem öncélúan teszi, ha­nem azért, mivel meggyőződése, hogy a zene a leghatékonyabb eszkö­zök egyike a mondanivaló sikeres­ tol­­mácsolása érdekében. Ebből nyil­vánvalóan következik, hogy színhá­zunkban a zenei megoldások nem a műfajt, hanem a kifejezési for­mát, ha úgy tetszik, a stílust fog­ják jelenteni. — Művészi céljainkban elsőrendű fontosságúnak tartjuk a magas­rendű, határozott állásfoglalású esz­mei mondanivalót, de ezt nem ál­lítjuk szembe a közönség igényé­vel. A legmerevebben elhatároljuk magunkat azoktól a káros elméle­tektől, amelyek szerint a közönség­­siker általában szemben áll a ma­gas színvonallal. — Hat bemutatót tartunk­­az évadban. Egy színház, amely hat bemutatót tart, nem képes arra, hogy hatszor váltsa meg a világot. De meg kell találnia azt az egy-két súlyponti produkciót, amelyben megpróbálunk a legmélyebbre ha­tolni az emberi mondanivalóban és az emberi lélekben — a többiben pedig művészi erőink maximális latbavetésével megpróbálunk olyan színvonalas szórakoztató műveket létrehozni, amelyeket a színháztör­ténet minden igazi színháza minden korban büszkén vallott magának. A Petőfi Színház műsorterve így alakul: első bemutató Dürrenmatt- Burghard „ötödik Frank”. Ezt kö­veti Királyhegyi Pál „Lopni sem szabad" című bűnügyi bohózata, majd a cseh Jan Werich „Caesar”­­ja, Gyárfás Miklós „Isteni törté­­net’-e és Behan „A túsz” című színjátéka. A hatodik bemutató he­lyére több készülő darab is pályá­zik: Vészi Endre—Lendvay Ka­­milló „Madarak" című műve; Szántó Tibor darabja; Askenázy „Császári és királyi vőlegény"-e; esetleg egy izgalmas revüprodukció. A Petőfi Színház a társulati ülés másnapján megtartotta az „Ötödik Frank’’ olvasópróbáját. Rendező: Bozóky István. A főbb szerepeket Kálmán György m. v., Máthé Erzsi m. v., Kozák László, Agárdy Gábor, Galambos Erzsi és Tomanek Nándor játssza. Bemutató: szeptember 18. Ezen a napon nyitja meg kapuit a színház, visszatérvén ahhoz a régi színházi hagyományhoz, hogy pre­mierrel kezdje az őszt... Bitskey Tibor: VÁRFALAK KÖZÖTT „Vitézek! mi lehet — E széles föld felett — Szebb dolog az végek­­nél...Nemrég a rádióban mond­tam el Balassi Bálint versét. S talán róla, a költőről, hogy ott sebesült meg halálosan Esztergom ostrománál, vagy talán arról jutott eszembe, hogy en­gem diákkiránduláson, hajón, sosem vittek ebbe a szép régi városba, el­indultam feleségemmel Esztergomot nézni. Akkor még nem tudtam, a régi vár föltárt maradványai között járva, hogy egy augusztusi este itt mondom majd a „Cid” verssorait. Vonzott a város történelmi levegője. Jó volt járni benne. Nézni régi házait, tor­nyait. Figyelni a Dunát a Dóm mel­lől. Úgy sétáltam kaptatóin, akárha ott születtem, ott éltem volna már ki tudja, mióta. Megszerettem Esz­tergomot. Azután jött Corneille drámája s jött a hír, hogy elmegyünk vele az esztergomi várfalak közé. Ez engem azért is izgalommal vegyes kíváncsi­sággal töltött el, mert több apró, nem jelentős szabadtéri fellépés után az első igazi szabadtéri színpad ígér­kezett vele, egy igen-igen szívem sze­rint való főszereppel! Egy komor kort idéző francia klasszikusban játszani, történelmi magyar várfalak közötti Három táncos Medgyessy Ferenc „Táncosnő” nevű szobra mögött: Horváth Pál (a szegedi „Csodálatos mandarin” címszereplője), Medveczky Ilona és Bogár Richárd (Kotnyek felv.)

Next