Film Színház Muzsika, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-17 / 33. szám
Hat bemutató ÉVADNYITÓ TÁRSULTI ÜLÉS A PETŐFI SZÍNHÁZBAN Hétfőn, tizenegy óra tájt színészeikkel népesedett be a Wesselényi utcai kiskapu környéke: valamennyi pesti társát megelőzve elsőnek a Petőfi Színház hívta együvé tagjait évadnyitó társulati ülésre. Július elsején önállóságra tett szert a Petőfi Színház, amely fennállása óta a Fővárosi Operettszínház ikertestvére volt. — Új fejezet ez színházunk életében — mondotta a társulati ülésen Katona Ferenc igazgató —, pontosabban: az első három év próbálgatásai után végre reális lehetőséget kaptunk, hogy igazi színházat játsszunk. A színház csak akkor életképes, ha a művészi munkát kiszolgáló gazdasági, műszaki és adminisztratív apparátus egész munkáját a kitűzött művészi cél érdekében folytatja, e művészi célokban hisz és munkája eredményét a művészi célok megvalósításában látja. Ez az eddigi szervezeti formák között nem valósulhatott meg. Most, a színház új létszáma és költségvetése elegendő ahhoz, hogy gazdasági és műszaki problémákon ne múlhassák a művészi elképzelések megvalósulása. Kiegészült a színház vezetése, gazdasági igazgatóval, műszaki vezetővel. Bozóky István személyében vezető rendezőt kapott, önálló koreográfusa a Petőfi Színháznak Bogár Richárd, ő vezeti az újjáalakított tánckart, amely fontos szerepet kap a színház műsorában. A társulat új tagjai többek között Medveczky Ilona és Horváth Pál táncosok, Margittay Ági, Buss Gyula. — A Petőfi Színház — mondotta Katona Ferenc —, nem úgynevezett „musical” színház! Olyan, tartalmában és formájában egyaránt mai és szocialista színházat akarunk csinálni, amely kifejezőeszközei között egyik legfontosabbnak a zenét érzi, és ezt nem öncélúan teszi, hanem azért, mivel meggyőződése, hogy a zene a leghatékonyabb eszközök egyike a mondanivaló sikeres tolmácsolása érdekében. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy színházunkban a zenei megoldások nem a műfajt, hanem a kifejezési formát, ha úgy tetszik, a stílust fogják jelenteni. — Művészi céljainkban elsőrendű fontosságúnak tartjuk a magasrendű, határozott állásfoglalású eszmei mondanivalót, de ezt nem állítjuk szembe a közönség igényével. A legmerevebben elhatároljuk magunkat azoktól a káros elméletektől, amelyek szerint a közönségsiker általában szemben áll a magas színvonallal. — Hat bemutatót tartunkaz évadban. Egy színház, amely hat bemutatót tart, nem képes arra, hogy hatszor váltsa meg a világot. De meg kell találnia azt az egy-két súlyponti produkciót, amelyben megpróbálunk a legmélyebbre hatolni az emberi mondanivalóban és az emberi lélekben — a többiben pedig művészi erőink maximális latbavetésével megpróbálunk olyan színvonalas szórakoztató műveket létrehozni, amelyeket a színháztörténet minden igazi színháza minden korban büszkén vallott magának. A Petőfi Színház műsorterve így alakul: első bemutató Dürrenmatt- Burghard „ötödik Frank”. Ezt követi Királyhegyi Pál „Lopni sem szabad" című bűnügyi bohózata, majd a cseh Jan Werich „Caesar”ja, Gyárfás Miklós „Isteni történet’-e és Behan „A túsz” című színjátéka. A hatodik bemutató helyére több készülő darab is pályázik: Vészi Endre—Lendvay Kamilló „Madarak" című műve; Szántó Tibor darabja; Askenázy „Császári és királyi vőlegény"-e; esetleg egy izgalmas revüprodukció. A Petőfi Színház a társulati ülés másnapján megtartotta az „Ötödik Frank’’ olvasópróbáját. Rendező: Bozóky István. A főbb szerepeket Kálmán György m. v., Máthé Erzsi m. v., Kozák László, Agárdy Gábor, Galambos Erzsi és Tomanek Nándor játssza. Bemutató: szeptember 18. Ezen a napon nyitja meg kapuit a színház, visszatérvén ahhoz a régi színházi hagyományhoz, hogy premierrel kezdje az őszt... Bitskey Tibor: VÁRFALAK KÖZÖTT „Vitézek! mi lehet — E széles föld felett — Szebb dolog az végeknél...Nemrég a rádióban mondtam el Balassi Bálint versét. S talán róla, a költőről, hogy ott sebesült meg halálosan Esztergom ostrománál, vagy talán arról jutott eszembe, hogy engem diákkiránduláson, hajón, sosem vittek ebbe a szép régi városba, elindultam feleségemmel Esztergomot nézni. Akkor még nem tudtam, a régi vár föltárt maradványai között járva, hogy egy augusztusi este itt mondom majd a „Cid” verssorait. Vonzott a város történelmi levegője. Jó volt járni benne. Nézni régi házait, tornyait. Figyelni a Dunát a Dóm mellől. Úgy sétáltam kaptatóin, akárha ott születtem, ott éltem volna már ki tudja, mióta. Megszerettem Esztergomot. Azután jött Corneille drámája s jött a hír, hogy elmegyünk vele az esztergomi várfalak közé. Ez engem azért is izgalommal vegyes kíváncsisággal töltött el, mert több apró, nem jelentős szabadtéri fellépés után az első igazi szabadtéri színpad ígérkezett vele, egy igen-igen szívem szerint való főszereppel! Egy komor kort idéző francia klasszikusban játszani, történelmi magyar várfalak közötti Három táncos Medgyessy Ferenc „Táncosnő” nevű szobra mögött: Horváth Pál (a szegedi „Csodálatos mandarin” címszereplője), Medveczky Ilona és Bogár Richárd (Kotnyek felv.)