Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-15 / 7. szám
A hét portréja Ruffkai Éváról Királynő Hány éves Angliai Erzsébet, Bruckner színművében? — hallgatom, meg olvasom is a pontoskodás kíváncsi kérdéseit. Van, aki jól felel rá, van, aki rosszul. Hatvannyolc éves — a történelem tanúsága szerint, csakhogy ez a kor itt épp olyan érdektelen, mint a színészek kora általában. Itt nem erről van szó; írói önkény — ha úgy tetszik fantázia — alaposan kiforgatta a valóságot, minthogy Brucknernak esze ágában se volt történelmi drámát írni. Ruttkai Éva királynője sem mása a történelmi alaknak — az író megteremtette, a színésznő színpadra álmodta — az a színésznő, aki ma is nyugodtan játszhatná Júliát, a tizennégy éveset, őt sem a királynő kora érdekelhette, hanem a sajátos pszichológiai tanulmány erről a kan boszorkánynak nevezett összetett figuráról, a reneszánsz Anglia megteremtőjéről. Nem mert volna a színésznő ennyire történelemhűen öreg lenni? Dehogyis nem. Megmutatta Erzsébet őszes-kopasz fejét a vörös paróka alatt, néhány percre csak, mintha azt mondaná el: Erzsébetnek nincs ideje megöregedni. Győznie kell, el kell pusztítania ellenségeit, s eljátszogatnia a szerelem őrült és gyerekes szeszélyeivel, melyeket csak lehetővé tesz a hatalom. Ruttkai nem játszik kiszikkadt öregasszonyt. Ő, akire annyira illik a szellemes aforizma: színésznő több mint nő, most ebben a szerepében mer csúnya lenni, hogy pillanatokra mégis felvillantja a női vágyakat, a királynői szeszélyeket és szörnyűségeket, a küzdelem és a hazárdjáték szépségét, vagy a megfontolt ravaszkodás értelmét. Jeges és forró, öregedő és az öregséget kendőző, álmodozó szűz, kielégületlen asszony, gyerekesen haragvó és fejedelmien bölcs — ilyen Ruttkai Éva királynője. Nem emlékeztet egyetlen régi szerepére, a nagy teátrumban, Bruckner színházi parádéjában ő a Nap, körülötte forog a színpad, róla álmodik gyűlölettel és szerelemmel Fülöp király. A magyar színpadnak ez a máris valódi királynője csupa új színt villant fel, mintha azt is bizonyítani akarná: ha egy darab a maga korában ennyire modern, mint az Angliai Erzsébet, akkor most sem kopott meg. Erre pedig Ruttkai Éva mesterműve a leghatásosabb bizonyíték. Lélektani remeklés, ahogyan az apró bosszúkon, szeszélyeken át — mintha mindezzel csak valódi gondolatait álcázná — eljut a megérlelt cselekvésig; csúnyasága: átszellemült, nem szánandó vagy taszító rútság, sápadt-szelíddé teszi a vad indulat, a megfontoltság, az aszszonyi gyengeséggel leplezett férfias erő és a férfias erővel takart asszonyi gyengeség. Jelenetei hiánytalanok; a menekülése az összeesküvőktől csupa emberi esettség. Essex halálos ítéletének aláírása tiszta fájdalom és egyben színlelése is a fájdalomnak. A szerep maga, csupa ellentmondás, szédítő végletekkel, nem annyira történelmi, mint inkább fricska a történelemre. Ruttkai Éva ezt a bonyolult, végletekkel teli, gyerekes-férfias-nőies bölcset rajzolja meg, hogy a színpadi kavalkád végén szomorú rezignációval pillantson viszsza a királynő diadalmas uralkodására. Nem a győztest, a leigázót éreztem benne, hanem az embert és a nőt, akinek búcsúznia kell az álmaitól. Demeter Imre A hét interjúja Sükösd Dlihállal Az első dráma Az életrajzából néhány mondat: Sükösd Mihály 1933-ban született, tanult mestersége: angol—magyar szakos tanár. Foglalkozása: a „Valóság” folyóirat rovatvezetője. Irt tanulmányokat és elbeszéléseket, esszéket és regényeket. Minden műfajban járatos, kivételt talán csak a vers képez. Tavaly megjelent kötetéből, „A kivülálló”-ból a Vígszínház felkérésére darabot írt. Az előadást Várkonyi Zoltán rendezi. A kívülálló című regénye szép kritikai sikert aratott. Sükösd Mihály, akinek, mint magáról írja, „világképe, hite, illúziója, kételye, eszménye, harca, férfikora minden újból kezdődött 1956 után”, s igazán ennek a korosztálynak az elkötelezettje — hogyan fordult ehhez a tizenkilences témához? — Kerestem egy másik munkámhoz valamit, és így bukkantam rá néhány évvel ezelőtt Prónay naplójára. Döbbenetes élmény volt. Nem hagyott nyugodni. Kezdetben a téma filmre kívánkozott. Három hónapig dolgoztam együtt Máriássy Félixszel, de ezután valahogy elváltak útjaink. A gondolat továbbra is foglalkoztatott, hiszen éreztem, hogy a történelmi tudatunk 10