Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-27 / 22. szám
ra, például Babitsot Babitsosal együtt írja meg? S a többit is olyanformán, hogy az ábrázolt írók írását nyersanyagnak tekinti? — Mondjuk talán úgy, hogy a régi olasz és spanyol festők mintájára, a kép sarkába odarajzolom a magam portréját is. — A tévével kapcsolatosan a vizualitás élményéről beszélt. Vajon a színházban nem ugyanez izgatta-e? — Ez izgatott attól fogva, hogy tízéves koromban egy gyönyörű bábszínházzal ajándékoztak meg szüleim. Ez rázott föl, ez gyógyított ki orvosságnál is jobban a skarlátból. Bábszínházamnak később egy személyben voltam írója, díszlettervezője és közönsége. Más gyerek verseket írt titokban, én színházat játszottam. De a színház igazi morfinistája akkor lettem, amikor nyolc vagy tíz évig színikritikákat írtam. Akkor értettem meg igazán, hogy mi az, ami áthatol a rivaldán, mi az, ami életre kel a színpadon. — Darabjaiban sok a rendezői utasítás is. — Miközben darabot írok, hangosan mondom magamnak a párbeszédeket, megelevenednek a figurák, látom a jeleneteket, elképzelem a rendezést is. Ezért rögzítem. — Hogyan ír? Magnóba mondja a szavakat? — Dehogyis! A magnótól megnémulnék. Én csakis a kéziratpapirossal vagyok tegeződő viszonyban. Hiszek a szép papiros varázserejében. Nagyon gyorsan írok rajta. Egyébként a legszívesebben éjszaka dolgozom, a sűrű csöndben. — Reggelig? — Nem egészen. De az órát nem nézem, nincs is a szobámban. Az órát meg a kulcsot különben sem szeretem. Sosem zárkózom be. — Gondol-e arra, hogy mostanában új drámát írjon? — Két téma foglalkoztat. Az egyik: történelmi dráma. A spanyol Izabella királynéról szól, aki felfedező áljára küldte Kolumbuszt, miközben odahaza tombolt Torquemada inkvizíciója. Izabellát sokféle ellentétes indulat fűtötte, de végül is a hatalom, a maga teremtette rend gúzsba kötötte. A másik tervezett darabom címe: Névtelen levél. Az érdekel, arról akarok írni: ki az, aki írja? Miféle szenvedély, miféle sunyiság hajtja? Ki az az ember, aki nem karddal, tőrrel vív, hanem álarccal. — Mi a mai színházra vonatkozó ars poeticája? — A színház az íróé, a rendezőé, a színészé. Ha egyenrangúságuk felbomlik, a színház veszélybe sodródik. Nem értek egyet azokkal a divatlovagokkal, akik egyetlenegy stílusért hadakoznak: minden stílusnak megvan a maga létjogosultsága, ha helyesen élnek vele. A legfrissebb divat a színházban a gyors játék. Shakespeare-dráma két óra alatt. Én már fiatal kritikus koromban kifogásoltam a komótos játékot, híve vagyok a gyorsításnak, de ez semmiképpen sem azonos a darálással. Ahogy a modernségre törő hasznos kísérletezés sem ugyanaz, mint a másolás, a külföld majmolása. — A művészetnek és az irodalomnak melyik korszakát szereti legjobban? — Minden művészet minden korszakát. Mindig mohón nyeldekeltem mindent. Egyszerre szeretem habzsolni az irodalmat, a zenét, a színházat, a festészetet, mindent, mindent. Nem is értem meg azokat az íróbarátaimat, akikben nincs meg ez a hajlandóság. Én afféle mindenevő vagyok! Maradjon nagyon sokáig az! GAch Marianne Csáth Géza: Mariska ▲ (Sulyok Mária és Csűrös Karola) Kosztolányi: Író (Gábor Miklós és Siménfalvi Sándor) (Réger Endre fdv.) Ízelítő a Krétarajzok televíziós változatának négy műsorából Karinthy Frigyes: Lepketánc Bálint András és Bencze Hana Babits Mihály: Mese a Dekameronból (Dózsa László és Domján Edit)