Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1978-01-07 / 1. szám

Vendégszereplés Nagy sikerrel vendégszerepelt a finnországi Lahtiban Sir Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője, Illyés Gyula: Dániel az övéi között című darabjának Deborah szere­pében. Az előadást — akárcsak a pécsi ősbemutatót — Sík Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője rendez­te. (A képen: Sír Katalin és Véli Keskivali.) Vizsgaelőadás Vámos László végzős növendékei Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét mutatták be. Sokszorosan ne­héz feladat ez, hiszen nagy hírű előadások emlékével kel­lett megküzdeniök és fiatal koruk ellenére olyan embe­reket színpadra állítaniuk, akik megjárták az élet poklá­nak bugyrait. Hogy e vizsga kiemelkedően jól sikerült, azért történhetett, mert a rendező Vámos László mind­végig közösségi játékot teremtett, s nem engedte meg az ebben a darabban oly veszélyes „áriázási” lehetőségeket, hanem az együttes teljesítmény révén állította a szenve­dély nagyságát a színpadra. Makai Péter díszlete is mél­tatást érdemel, leginkább az a gondolat, hogy az udvar­ban játszó kép előterében otthagyja a Menedékhely ele­meit és Bubnov figuráját, így sikerült megőrizni a drá­ma színtér-egységét. Az előadásban egy látszatra mellékesebb szereplő ke­rül az élre, Zsolnay András, Kiesés, a lakatos személyé­ben. Amilyen rettenetes zajjal dolgozik az első részben (tán elhallgattatni lelkiismeret-furdalását felesége haldok­lása miatt), annyira lesz csendes minden tevékenysége Anna halála után. S van egy üvegesszemű közjátéka: most hát kihez tartozzék? Molnár Zsuzsa erőteljes Vaszi­­lisza szerepében, Kovács Nóra a hazugságokba erősen kapaszkodó Násztya, Szirtes Ági Natasája gyöngéd, s jobb életre biztató. Tímár Zoltán Kosztiljovként nem­csak a zsugori, de a szerelemsóvár öreg férjet is kifeje­zi. Kitűnő hősalkatú Vászka: Sárvári Győző, mélység és tisztaság közti vergődése betölti a színpadot. A tragikum­,­ba torkolló életek egészséges ellenpólusa Andresz Kati Kvásnyája és Katona János Medvegyeve. Józsa Imre, Vass Gábor, Vízi György s a szinte rezonőrként szereplő Tahi József (Bubnov) nevét említjük. Em­őd György lenéző mosolyú, kicsit sztereotip Báró, Medgyesi Pál körvonalai­ban láttatja, hogy a Színész szerepében egyszer még re­mekelhet. Rendezői és színészi probléma Luka, Csák György kissé súlytalan, egyértelműen csak a szökött fe­­gyencet alakítja, mélyebb szimbólum nélkül, annál na­gyobb az érdeme az utolsó jelenetben kibontakozó Sza­­tyinnak, Balkai Gézának, akinek lelkében megfogant a Luka terjesztette emberhitű tanítás. A hallgatók egyszerre közösen hajolnak meg az előadás végén, nem véletlenül, hisz a rendező és az osztály együt­tes vallomása volt ez az Éjjeli menedékhely. .. n. t. A képen: Sárvári Győző (Vászka), Csák György (Luka) és Szirtes Ági (Natasa) Szombati jegyzetek MŰSOR? NEM! — Amióta sajtó van, sajtóhiba is van. Az éber szem a krikszkrakszos hibákat könnyen fölfedezi. Az álnok sajtóhibák a veszedelmesebbek, ők fondorlattal élnek, értelmes szóba bújnak, így álcázzák magukat. A minap egy grazi újság kritikájából idéz­tünk, a lap a magyar Kovács Józsefet dicsérte, aki a grazi Operaházban Lenszkijt énekli. Az idézet utolsó mondata: „A művészt őszinte tetszés fogadta.” És mi jelent meg helyette? „A műsort őszinte tetszés fogadta.” Elismerjük: értelmes szó. Csak éppen nem műsorról volt szó, hanem művészről, Kovács Józsefről. KÉT BOHÓC. — Két Rigolettó-vendégünk volt de­cemberben: Sztojan Popov és Vasile Martinoiu. Popov már kétszer énekelte nálunk a tragikus sorsú bohócot; korábbi jó benyomásainkat ismét igazolta. Hatalmas hősbaritonhang birtokosa a bolgár művész, szép és biz­tos magasságokkal. Szuggesztív színész. Martinoia ki­lenc esztendeje Figaróként és Lunaként nagy sikerrel mutatkozott be nálunk; ezúttal, Rigolettóként halvá­nyabb volt, színtelenebb, örvendetes, hogy a Popov part­­nernőjeként egészen kimagaslóan éneklő Lehoczky Éva — több mint egy év után! — ismét Gilda lehetett. De miért kellett oly sokáig „rejtve” tartani? Nem az a cél, hogy azok énekeljenek egy adott pillanatban egy sze­repet, akik a legkülönben éneklik? TOULOUSE. — Tizennyolc országból negyven fiatal énekes indult a legutóbbi toulouse-i énekversenyen. Első díját, a bírálóbizottság egyhangú szavazatával, Ljudmila Sirina, az odesszai Operaház fiatal drámai szopránja nyerte. Sirina két éve mutatkozott be az odesszai Operaház közönsége előtt Az álarcosbál Ame­­liájaként. Most a Pikk Dáma Lizájára készül. GITÁR. — A bal kéz, hozzáértően, azokat a húrokat szorítja le, amelyeket éppen kell, és azon a helyen, ahol szükséges! A jobb kéz ujjai pontos rendben pengetik a húrokat! „Látható”, hogy ez csakugyan az Asszonyok, lányok­ ária dallama. A Cherubino énekét kísérő Csen­­gery Adrienne bal és jobb keze működik így a Figaró házassága előadásán. Bizony, az is hozzátartozik a szín­pad varázslatához, hogy ha valakinek gitároznia kell, (hangtalan húrú színpadi gitáron!) tudja is elhitetni, hogy tud gitározni. Csengery ezt Glyndebourne-ben ta­nulta meg. És amint látni: nagyszerűen. KI HÁNY ÉVES? — Az Opera nevű angol folyóirat­ban olvassuk: „Születésnapok: Maria Jeritza október 6-án volt 90 éves; Tiana Lemnitz október 26-án volt 80 éves; Sir George Solti (Solti György) október 21-én volt 65 éves; Hilde Güden szeptember 15-én ünnepelte 60. születésnapját; Harold Rosenthal, az Opera főszerkesz­tője szeptember 30-án ünnepelte 60. születésnapját...” Lám, az újságíróknak is van életkoruk. Még a saját lapjukban is. FIDELIO. — Erese Margit megbetegedett, érdeklő­déssel várt Fidelio-beállására így nem került sor. Mol­dovai Stefánia próba nélkül ugrott be a Beethoven­­operába s pályafutása egyik legszebb Fidelio­ Leonorá­­ját énekelte; szopránja humanizált hangszerként szólt. Akárcsak Vadas Kiss László súlyos tenorja, amely mély drámaisággal és imponáló erővel győzte és győzte le a börtönária félelmetes buktatóit. A Leonora—Florestan duett eksztatikus és szinte anyagtalan lebegése pedig azt a boldogságot sugározta, amikor az ember le tudja küzdeni a tömegvonzást, és szinte más dimenziókba emelkedik. Medveczky Ádám zenekara itt egyenran­gúan szólt a két szép emberi hanggal, s ihletettségét még fokozni is tudta a III. Leonora-nyitányban. „LEHAJTOTT FŐVEL”. — Francesco Cilea operája, az 1902-ben bemutatott Adriana Lecouvreur, úgy lát­szik, színpadi újjászületését éli világszerte. A minap a magyar rádióban is hallhattuk. A mi Operánk 1934. ja­nuár 2-án mutatta be, Báthy Anna volt a címszereplő, Rosier Endre énekelte Mauriziót... Most, a rádióköz­vetítést Rosier kottájával kezünkben hallgattuk. Az első lapján a zeneszerző dedikációja: „Rosier Endrének, a kiváló művésznek.” A tenorista saját kezű bejegyzése szerint mindössze ötször ment a mű. És Rosier az egész szöveget, Nádasdy Kálmán költői fordítását, beírta a zongorakivonatba! Itt olvashatjuk a talán legszebb ma­gyar „áriabemondást”. A címszereplő áriája így kezdő­dik: „Lehajtott fővel állok a múzsák küszöbén .. (déel) 21

Next