Film Színház Muzsika, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1983-07-02 / 27. szám

VESZPRÉMBEN­­ TIZENHARMADSZOR RAPSZODIKUS TALÁLKOZÓ A televízió rendes évi táborozása az idén is híven elvégezte az önvizsgálás nélkülözhetetlen lelkigya­korlatát. Huszonkét elővá­logatott és nyilvános mustrára állított mű szol­gált e nemes célra, amint azt mindenki láthatta, aki­nek van otthon tévékészü­léke. Volt élő kérdezz-fe­­lelek garden party az ille­tékesek és a nézőközönség között a Stúdó ’83 kereté­ben. S lesz Teleráma adás, amint arra a Vitray-stáb élénk jelenlétéből és el­hangzott előrejelzésekből bizton következtetni lehet. A díjkiosztás is, mint eddig mindig, szombatok szombatján, az ország sze­me láttára történt. A külső­ségek a hagyományoknak megfelelően juttatták ér­vényre az aktus komolysá­gát. Az előtte lezajlott egy hét ennél valamivel feszte­lenebb volt, habár a díjak átvétele bizonyos belső fe­szültségek feloldódásáról is tanúskodott, mivel itt most, a versenymezőny összetétele alapján, senki sem mehetett biztosra az alkotók közül. Tehát hat napig több­kevesebb joggal mindenki várhatta és várta is a ka­merák kereszttüzében megtapsolt elismerést. Ha azt mondom, hogy egyér­telműen kiemelkedő mű nem volt a választékban, mondhatok vele jót is, rosszat is, hiszen az egyen­letesen kielégítő átlag le­het éppoly értékes muta­tója a tévéműhelyek mun­kájának, mint egy-egy el­söprően kimagasló opusz. Csak hát valahogy a mű­vészi ambíció meg a tár­sadalmi elvárás természe­tének az felel meg, hogy időről időre nagy és emlé­kezetes alkotások is szüles­senek. Azoktól megy előbbre a világ. Nézetem szerint, a zsűri méltán honorálta elismeré­sével és Veszprém város díjával a Társkeresés N 1463 című mai témájú, de­rűs tévéfilmet, amelyet Kó­­ródy Ildikó írt és Mihályfi Imre rendezett. A díszes herendi váza méltó kezek­be került, midőn azt Mi­hályfi átvette. A film Pa­ger Antalnak is méltán termett egy különdíjat. Éppen csak az hatott kicsit szokatlannak, hogy ennél a filmnél nem az írót, hanem a dialógusok szerzőjét ta­lálták különdíjra érdemes­nek. A szépírói működésé­vel mindinkább az élvo­nalba törő fiatal színész, Horváth Péter adta a Társ­keresés N 1463 színészei­nek a szájába a mondan­dókat, s azt hiszem, a szí­nészeknél senki sem tudja jobban méltányolni a mondható szöveget. Kivé­telesen ez vált hallhatóvá a zsűri fülei számára is. Hogy egyébként modellül szolgáló példa-e, hogy más írja a sztorit és más a pár­beszédeket, azt általános­ságban nem lehet eldönte­ni; mindenesetre külföldön rendszeresen követett gya­korlat, hogy nem is akár­milyen írókkal íratják meg a dialógusokat. A Rettenetes szülők cocteau-i zordonsága és szenvedelme forrón és őszintén hatott Felvidéki Judit rendezésében. Egy karcsú, szeles fiatal hölgy tarthatta tehát a magasba Borsos Miklós fődíjat jel­képező szilfid szellőfigurá­ját. Felvidéki Judit már túljutott a tizedik önálló munkáján, miközben, mint az egy önvallomásából ki­derült, finom mosollyal tű­ri, hogy még mindig fia­tal pályakezdő rendezőnek tekintsék. Tehetségéről különben sem a szavak beszélnek, hanem az a tény, hogy két éve ugyane helyről a herendi díszvázá­­val távozott. (A Védtelen utazókért ő kapta akkor Veszprém város díját.) Vass Éva különdíja, ame­lyet a Rettenetes szülőkben nyújtott alakításáért ka­pott, s amelynek személyes átvételében az gátolta, hogy a Nemzetiben épp az Olympiában játszott, együttesen bizonyítja ki­váló színésznőnk örvende­tes újjáéledését. Két fődíj koronázta a szórakoztató törekvéseket. Hogy a szórakoztatásért vívott nehéz bírókban is lehet újszerűt kitalálni, azt Benedek Miklós Akar ve­lem játszani? című sokszí­nű műsora bizonyítja Mol­nár György rendezésében. Azt, hogy hagyományosan is lehet nívósat produkálni, a Csenterics Ágnes-rendez­te Egy Fényes est tanúsít­ja. A kettő együtt pedig: az igazi egyéniségnek, ha színészé, ha zeneszerzőé, különleges és megkülön­böztető varázsa van, amit a közönség olyannyira áhít. Közhely? Ámde milyen küzdelmes képernyőn szol­gálni vele. Hogy ott legyen a könnyedség és a termé­szetesség hímpora az agyontrenírozott látványos­ságban, revüben, varieté­ben. Ehhez találkozásokra van szükség, amilyen Pau­­dits Béláé, a színészé volt Bilicsi Erzsébettel, a ren­dezővel. Eredménye: kü­­löndíj a rendezőnek is, a színésznek is, de mindenek­előtt egy feszességében is pilleszárnyon repdeső, játé­kosan groteszk félóra. Cserháti Zsuzsa szintén a dobogóra siethetett egy különdíjért az Amire a vi­lág táncolt című műsorban teljesített fellépéséért, amiképpen Gulyás Buda a Szegény Avroszimov fényképezéséért és Iglódi István Az út vége című Kassák-adaptáció főszere­pének nagyívű eljátszá­sáért. S amit mindenki szívből remélt: Kellér De­zsőt is szólították kitűnő jubileumi leltáráért. (Ren­dezte Kalmár Tibor.) Kellért utolérhetetlen művészetéért dicsérni szó­szaporítás, de nem szabad elmulasztanom megemlíte­­tem­ azt a melegséget árasz­tó kedves, szelíd, bölcs de­rűt, amit jelenléte sugár­zott a találkozó egész ideje alatt. Senki sem tudott elő­re köszönni neki, mert megelőzte. S ez nem lecke volt az önmagukról netán többet képzelőknek (va­gyunk néhányan, hála is­ten), dehogyis, hanem va­lami érdekes gyógyír, amit úgy hívnak, udvariasság, más szóval megbecsülés. Két fődíjas alkotás: EGY FÉNYES EST (Záray Márta és Vámosi János). AKAR VELEM JÁTSZANI? (Szacsvay László és Benedek Miklós)

Next