Film Színház Muzsika, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-07 / 23. szám
szét. Az ilyen műveket mindennek lehet nevezni, csak épp alkotásnak nem. Hahner cikkében még felveti, hogy a tömegfilmeket más szempontok szerint ítéljék meg. Írjanak esztétikát a tömegfilmek számára is. Ezt az igényt jogosnak érzem. Úgy tudom, Király Jenő Mozifolklór és kamera-töltőtoll című munkájával erre tett kísérletet, jelentős eredményeket érve ...Nem vagyok szakmabeli, de — magyar-történelem szakos végző® bölcsészhallgatóként — nem vagyok egészen szakmán kívüli sem. Kitűnő gondolatnak tartom, hogy közzétették Hahner Péter és Fábián László észrevételeit. Jól példázzák a nem csak a film világára érvényes — és az utóbbi tíz-tizenöt évre oly jellemző — értékválságot, értékelbizonytalanodást. Nem véletlen, hogy a „Magyar Kritikus” igen, gyakran negatívan nyilatkozik az amerikai filmekről. Miért kellene, hogy akár csak az odafigyelésben is befolyásolja „a világsiker, a többmilliós nézőszám, a külföldi lapok elemzései” — ahogyan azt Hafner Péter hiányolja. Elég elszomorító lenne, ha csak ezek a filmek hagynának nyomot ebben a nemzedékben. A „Magyar Néző” nagy többségére sajnos az a jellemző, hogy nem akarja venni a fáradságot egy nem csak szórakoztató, netán elgondolkodtató film megnézéséhez . .. Bármennyire is „kommersz és silány” a nyugateurópai és kelet-európai film, mégis több lényeges dologgal foglalkozik, mint az amerikai sikerfilm... Valóban társadalmi jelenség az amerikai mozi. Mert ugyan ki ül be egy Tarkovszkij-filmre, ha azt látja a film utáni zárójelben, hogy szovjet film? ... A szovjet film általában a könnyed szórakozáshoz nem nyújt elég izgalmat, látványt, nem mozgat meg óriási apparátust, nem ... szemet-szájat elkápráztató trükkfelvételekkel bombáz másfél órán keresztül. Ezzel szemben az amerikai „minőség” már garancia a szórakozni vágyónak ... Ráadásul ezek a filmek jelentik a legtöbb bevételi forrást a forgalmazóknak, hiszen duplán vagy háromszorosan felemelt helyárak mellett is slágerszámba mennek, akár tízéves késéssel is. Tetszés szerint kiragadva nézzük meg például az 1986. április 2—9. közötti mozikínálat arányát! A vetítéset. Sajnos, nekem nem volt lehetőségem még arra, hogy megszerezzem vagy elolvassam ezt a művet, ezért szívesen olvasnám e vitában Király Jenő véleményét is. Az eddig leírtakból bizonyára már kitűnt, hogy művészet és tömegfilm kérdésében a művészetre szavazok két kézzel. Különc Martin Ferenc (Hőgyész) re került százharmincnégy filmből harmincegy gyermek- és ifjúsági film, a maradék százháromból huszonhét amerikai, huszonnégy magyar, tizenkettő szovjet. A huszonhét amerikai egyharmada bűnügyi film, horrorfilm, kalandfilm, katasztrófafilm. Igényesen szórakoztatni — véleményem szerint — leginkább a humor és a szatíra képes. A huszonhét filmből egy filmszatíra (az is rólunk szól: Florida, a Paradicsom), kettő jó vígjáték, a többi ebben a kategóriában a blődség határát súrolja, vagy olyan kommersz vígjáték, ahol a mögöttünk ülő sorban előre lelövik még azt a néhány poént is (és nem azért, mert már egyszer látták!). Nem az a baj, hogy ezekből sok van, — hiszen széles közönségigényt elégítenek ki — az a baj, hogy a jobból, a jóból kevés van ... A választékot kellene bővebbé tenni, nem a menynyi® égben,, hanem a minőségben. Sok a primitív és ötletszegény vígjáték, kevés a kortárs külföldi művészfilm, még kevesebb a filmtörténeti kuriózum.. A nézők „romlatlanság” utáni vágyát több régi filmmel lehetne oltani. Ez esetben nagyobb választékuk lenne, ráadásul filmtörténeti műveltségük is bővülne, az idősebbek pedig még nosztalgiázhatnának is. A Filmmúzeumba jegyet szerezni csaknem olyan körülményes dolog, mint a színházak jegyirodáiban — jó darabra — színházjegyhez jutni. Több filmklubot kellene létrehozni nemcsak tagsági igazolvány, hanem egyszerűen mozijegy ellenében. Kevés ez a három, stúdiómozi, kevés ez a három kamaraterem. A Tanács és a Gorkij mozikhoz hasonlóan szükség volna legalább egy észak-európai és egy nyugat-európai filmeket játszó mozira is. Ha lenne mivel, sokakat lehetne a „Magyar Nézők” közül elhódítani a közönségfiilmek kellemes bűvköréből Sárváry Mariann (Budappe): Egy kísérlet során macska agyába elektródáikat helyeztek. Egyet az élvezet központjába és egyet az étkezést szabályozó állományba. Az állat billentyűzet segítségével ingerelhette központjait. Mikor megismerte a „könnyű élvezet” billentyűjét, már nem kellett neki az étkezést jelző gomb! Belepusztult az élvezetbe. ...Szerintem ez a mozi (mármint az E. T., a Frigyláda, A Jedi visszatér) valóban szuper. Tömegízlést kielégítő. Kritikusaink nem rántották le annyira ezeket a filmeket, hogy érdemes lenne tovább vitatkozni rajtuk ... A filmek valóban mívesek. A filmet nem a nézőszám emelkedettsége teszi műalkotássá! Az a film, idézem: „több a műalkotásnál”. Hát ez egy kicsit túlzás. Nem választottam filmkritikusi pályát, de nekem sok ez a magasra emelt esztétikai mérce! Az igazi filmnek nincs és nem is, lehet más célja, mint az, hogy műalkotássá váljon! Ennél többre nem is törekszik ... Mikor második nézésre az E. T.-t már „halálba” unják gyermekeink és jómagunk, mi Huszárik Szindbádját még ötödször is elérzékenyülten csodáljuk! "Profán dolog, hogy összehasonlítjuk az operettműfajt a „komolyzenével", a magyarnótát a koncertmuzsikával vagy népdallal! A kritikus feladata szerintem,, hogy a dolgokat a helyére tegye! Ez megtörtént Az E. T. és minden amerikai „csodafilm” megkapta a marga csodálatát és az „operett”-kategóriába sorolást. Szerintem egy történésznek nem ártana mélyebb esztétikai stúdiumokat folytatni, mielőtt lándzsát tör ezek mellett a szerinte — műalkotás feletti, — jelzővel osztályozott filmek mellett!.... Kell az operett és, kell a komolyzene! Kell a mese és kell az igaz!... Nekem például a Szindbád a csúcs, és a Frigyláda a másik pólus! Szélsőségesek, de emberi dolgok. Az egyik az olcsó katarzis (ne felejtsük el, hogy az alacsonyabb kielégülés is, kielégülés), a másik a minőségében, tartalmasabb kiélése esztétikai indíttatású vágyainknak. Élni mindkettővel szoktam. Lehet, hogy egyféle skizofrénia rabja vagyok’’ Ennek ellenére nem olvasom a Newsweeket és, valószínű, ezzel megfosztom magam néhány szakszerű kritikától, viszont elegendőnek és ízlésemnek megfelelőnek tartom a Filmkultúra, a Filmvilág és nem utolsósorban a Film Színház Muzsika kritikáit! Egy Fassbinder-rajongó. Hanczik János (Szigetvár) Többet a jobbéi! Sindbád és Frigyláda! Apokalipszis, most .........véres naturalizmus és helikopteres dzsungeltűzijáték...”