Filológiai Közlöny – II. évfolyam – 1956.
1–2. szám - Tanulmányok - Turóczi-Trostler József: Vörösmarty mai szemmel I.
Vörösmarty mai szemmel: I. TURÓCZI-TROSTLER JÓZSEF Ma már világosan látjuk : Vörösmarty életművéhez fűződik a magyar költészet legátfogóbb, legmélyebb minőségi változása, amely Balassi után és Petőfi előtt érte. Csak ha meggondoljuk, mit közvetített s örökített meg ez a költészet a századok folyamán az embernek emberhez, a társadalomhoz, a köz-és magánélethez, a történelemhez, Európához, a modern világképhez, a leplezetlen világi érzéshez és gondolkozáshoz való viszonylataiból s hogy ehhez képest milyen új eszmei távlatokkal, a nyelvi kifejezésnek micsoda új lehetőségeivel gazdagodott Vörösmarty teljesítményei nyomán, csak ha mindezt meggondoljuk, foghatjuk fel teljes egészében a nagy minőségi változás jelentőségét. S tegyük hozzá : maga Vörösmarty is csak ezen a réren válhatott nemcsak elvben, mint elődei vagy jelentékenyebb kortársai, egy osztály, egy korlátozott tájegység, egy szűkebb baráti kör, egy mozgalom költőjéből az egész nemzet reprezentatív költőjévé. De ez még nem minden. A magyar nép a középkor óta az európai népek kulturális közösségében él, s nem önelégültség vagy nacionalista túlzás, ha megállapítjuk : alig volt Európának haladó tendenciája vagy eszméje, amely ne talált volna szellemi életünkben, irodalmunkban termékeny visszhangra. Csakhogy a visszhangtól az eszmék befogadásáig és művészi kifejezéséig hosszú, sokszor beláthatatlanul hosszú az út. Innen van, hogy íróink, költőink, gondolkodóink jó része, a számokban kifejezhető konkrét időt tekintve, rendszerint kortársa ugyan a mindenkori Európának, de eszmei koncepcióban, művészi formában, terminológiailag legtöbbjük gyakran évtizedekkel marad el Európától. Jól ismerjük az elmaradások, késések gazdasági, társadalmi-politikai okait, amelyek közül az állandósult hadiállapot, a gyarmati helyzet, a függetlenségi harcok és válságok, a területi és felekezeti megoszlás, főként pedig a későn megindulás fejlődésében akadályozott kapitalizálódás meg polgáriasodás érintik a legsúlyosabban irodalmunk sorsát. A nagy kivételek, mint Balassi, Zrínyi még csak problematikusabbnak mutatják ezt az egész folyamatot, viszont — s ez ellensúlyozza a folyamat következményeit — nincs az a személyi vagy társadalmi csalódás, nemzeti katasztrófa, amely legjelentékenyebb kultúrközvetítőink, költőink, gondolkodóink tudatában, akárcsak rövidebb ideig is, elhomályosíthatta volna egy eszmeileg egyetemes érvényű, célkitűzésében, formájában nemzeti jellegű kultúra és irodalom kialakulásának és fejlesztésének, a mindenkori magyar és a mindenkori európai távlat összehangolásának s, ha lehet, együttműködésének az igényét. A tanulmány gondolatmenetében azonos az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1955-nov. 26-iki Vörösmarty-emlékünnepélyén elmondott előadásommal, a részletekben azonban eltér tőle. A Filológiai Közlöny