Filológiai Közlöny – VLI. évfolyam – 2000.

3–4. szám - Tanulmányok - Gergye László: A melankólia mint létértelmezés (Pontoppidan: A halottak országa)

folyamatosan egybekapcsolódnak a két évezredes keresztény kultúra hozadékával, ezért A halottak országa egyik legizgalmasabb kérdését éppen a melankólia-probléma kontex­tuális összetevőinek folyamatos variálása jelenti. A továbbiak során Pontoppidon regényét kizárólag a fentiekben vázolt szempontok alapján vizsgálom, ezen belül is külön figyelmet fordítva a cselekmény Jytte Abildgaard és Torben Dihmer kapcsolatát bonyolító szálára. Az alvilág árnyai között Torben Dihmer, a fiatal földbirtokos, egy őszi napon halálos betegen tér haza családi kastélyába, Farsingholmra. A váratlan csapás egy ígéretesen felfelé ívelő politikusi karrier ívét töri derékba, s gyökeresen felforgatja korábbi életrendjét. A haldokló Torben Dihmer a lét és a nemlét ha­tármezsgyéjére, a létezés nuirfokára jut. Ebben a köztes állapotban minden azelőtt fontos­nak vélt dolog fajsúlytalanná válik, a betegségben csupán az emberi létezés lecsupaszított lényege, az állandó szenvedés válik számára maradéktalanul átélhetővé. A modern pszichiátria és orvostudomány egyes irányzatai szerint a betegségek kialakulására a súlyos szervi elváltozások önmagukban véve nem adnak elégséges magyarázatot, valójában nem okai, hanem következményei az emberi létezés alapvető megrendülésének. A test negatív elváltozásai mögött az esetek többségében feloldhatatlan lelki válságszituáció áll. Dihmert - olvassuk a regény első lapjain - a közelmúltban olyan mértékű szerelmi csalódás érte, hogy kétségbeesésében közel került az öngyilkossághoz. Mivel azonban a szeretett nővel kapcsolata a házassági ajánlat elutasítása után sem szűnik meg, a megrendítő lelki élmény továbbra is feldolgozatlan marad, így válik elkerülhetetlenné a teljes fizikai összeomlás: a test szeizmográfszerű érzékenységgel jelzi az egyén és a világ között beállt diszhar­monikus viszonyt. Hermész varázslata A kilátástalan helyzetbe került Torben Dihmer horizontjáról véglegesen eltűnni látszik az életbe visszavezető út. A kihunyó reményt a régi orvos barát, Asmus Hagen látogatása éleszti újra, aki egy nemrégiben feltalált gyógyszer igen biztató eredményeinek öröm­hírével állít be Farsingholmra. Ettől a ponttól a cselekmény kétszintűvé válik: az autentikus olvasathoz csak az antik mítoszhagyomány megfelelő értelmezése adhat kulcsot. Hermész a görög mitológia egyik legszínesebb figurája, akinek széles szerepköréből Asmus Hagen a hírnök, a közvetítő, a lélekterelő, gyógyító varázsló funkcióját veszi át. A hírnökök nemzetsége, amelynek ősatyját a hagyomány Hermészben tisztelte, az eleuszi­szi misztériumok rituáléjának fontos szereplője volt. A homéroszi himnusz szerint a be­avatási szertartás hozta közeli érintkezésbe a „Hádész követe"-ként aposztrofált istent az Alvilággal. A létezés két egybenyíló tartományának határán terül el a lelkek birodalma, ahol Hermész követi, közvetítői tisztsége kialakulhatott. Asmus Hagen, az orvos értelem­szerűen ugyanígy két világ polgára, aki nemcsak az élettel, hanem a halállal is tegező vi­szonyban áll. S ahogy az antik eposzokban rendszerint olyankor érkeznek az isteni követek, amikor elmosódni látszanak az evilági és a túlvilági szféra közötti különbségek, Asmus Hagen is egy emberi létezés válságos pillanatában jelenik meg. A homéroszi eposz varázslásban jártas Hermésze Odüsszeusznak gyógyfüvet ad Kirké bájitala ellen, Asmus pedig csodapirulákat hoz, segítségnyújtásuk lényege mégsem elsősorban anyagi tér-

Next