Magyar Filozófiai Szemle, 1990

3–4. szám - Dokumentum - Karácsony Sándor: A cinikus Mikszáth – „A magyar észjárás” című mű ismertetése (autoreferátum) (Lendvai L. Ferenc jegyzeteivel)

a cserkészmozgalom, a rádió elterjesztette azt, amit a Tudományegyetem, a Zeneakadémia, az Opera és a hangversenydobogó egyre mélyít. Bartókék kutatá­sai egyébként meglepően egyeznek a mi nyelvi eredményeinkkel. Ők is három jellegzetességet találtak a magyar zenei nyelvben: a parasztnóták izometri­kus sorait, parlando-rubato ritmusát és pentatonikus hangsorát. Ez a három zenei jellegzetesség nemcsak számában egyezik a nyelviekkel, hanem minden tekintetben. Az izometrikus sorok zenei artikulációs bázisunk jellemző sa­játsága, a parlando-rubato ritmusban a dallam és szöveg alkalmazkodása, te­hát mellérendelő elv érvényesül, a dallamvonal pentaton fordulatai épp olyan szimbolikus erejű zeneiségek, mint a nyelvi "jelentés" mélyén ható eleven képi erő. Fontos hasonlóság a magyar nyelv és magyar zenei nyelv három-három jellegzetessége között az a megfelelés, hogy itt is, amott is ez a három sa­játság őrzi a magyar jelleget, asszimilálja vagy veti ki az idegen elemet s fejlesztett zenei téren "új stílust", az ősi réteg parasztdalainak régi stí­lusa mellé, illetőleg állott ellen a nép nyelvében minden idegen gyökerű újításnak. Van tehát magyar kultúra. Van ennek potens és teljes értékű nyel­ve. Ezen nyelv törvényszerűségének keretei között van lehetőség megújhodásra a kultúra egész területén, zenei, irodalmi és politikai téren pedig példa is van már a valóságos és tényleges megújhodásra is. Ha tovább elemezzük a nyelvi és zenei megfeleléseket, még érdekesebb eredményt kapunk. A pentatonikus dallamvezetés akusztikai szemléletességből eredő zenei jelenség, a parlando-rubato alapelve mellérendelés, az izometria a természeti zörejek egyformaságára emlékeztet. A nyelvi jelentés magyar ké­pi ereje is a szemléletességből ered, a magyar nyelv szerkezete is melléren­delő, és a magyar kiejtés bázisa is a természeti zörejek egyformaságát, ész­revételtől a figyelem lankadásáig és újra jelentkezéséig (ha a szubjektív vonást kikapcsolom) előálló ereszkedő jellegét tükrözi. Ha pedig azt a közös jellegzetességet keresem, mely a szemléletességben, a mellérendelésben és a külső természeti jelenségek őszinte és szubjektivitástól ment tükrözésében egyformán ott van, azt is megtalálhatom. Az, aki így érez, így szerkeszt és így reagál külső jelenségekre, lelkének tartalmi elemei szerint objektív, e tartalom formai jellegét tekintve primitív. (Csak az utolsó példán mutatva a különbséget, lehetne mondjuk a víz csöpögését ereszkedő ütemű trocheus he­lyett jambusnak vagy spondeusnak is érzékelnem, de akkor már szubjektív ele­meket vegyítettem az objektív észrevételbe és formailag komplikált voltam, mert a spondeust csak kikövetkeztethetem, a jambust pedig a trocheussal csak úgy vegyíthetem, hogy a szenvtelen egymásutánba hol a jelenség, hol a magam győzelmét érzem bele.) Miután mind a három jellegzetesség zenei és nyelvi

Next