Földmivelési Érdekeink, 1883 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1883-12-03 / 49. szám
474 másra különös gond nem fordíttatik, tehát hol sem gyöknövények, sem hevések, még kevésbbé koncentráltabb takarmányok a téli takarmányozásnál szerepet nem játszanak. De legfontosabb kérdés az, hogy a finom irányú merinó, mely még pár év előtt Magyarország síkságának gabnatermő birtokain a magas gyapjú áraknál fogva általánosan tenyészetett s még most is nagy méretekben tenyésztetik, hol bir ma még jogosultsággal ? Erre nézve már oly sok a tapasztalat, hogy e kérdésben már némi határozottsággal lehet véleményt alkotni. Egyelőre negative ki lehet mondani, hogy oly birtokokon, melyeken csak a nagyobb mérvű takarmánytermelésre alkalmas szántóföldek vannak, hol tehát a legelők mellőztetvén, a hasznosabb gabna- és takarmánytermelésre fordíttatnak, s a gazdaság nem annyira előrehaladt, miszerint vagy váltógazdaság, vagy azt megközelitő belterjesebb gazdálkodási forma követtetnék, hol tehát talpalatnyi természetes legelő sincs vagy igen kevés van, s a legeltetésre már ugar sem létezik s csakis a tarlók adnak a mindig jobb szántás folytán hitvány nyári legelőt, ott a finom merinó már haszonnal nem tenyészthető. Helye a finomabb irányú merinónak föltétlenül van ott, hol buja növésű legelők nem léteznek, s hol a száraz kis füvű legelőkön csakis e juh fajta képes finom szájalkata folytán magát táplálni. Ily viszonyok az ország síkvidékein nagy számban fordulnak elő. De helyén van a finomabb merinó tenyésztése oly síksági, vagy szelidebb dombvidéki gazdálkodásban is, melyek a bővebb takarmány termelésre alkalmasak ugyan, de hol a külterjesebb mivelés folytán a tiszta ugar még nagy kiterjedésű, hol a mély művelés a tarlót még nem fosztotta meg üde gizgazától, — s hol a takarmány termelés a birtok terjedelméhez képest csekély s csakis némi here, bükköny és gyöknövényekre szorítkozik. Ily viszonyok az ország gazdag Dunántúlján Pozsony síkságán s alföldjének egy részén még nagy számmal vannak, s a mily mértékben tör ezeken utat magának a takarmánytermelés, épen oly mérvben kell helyét átadnia a finom gyapjutermelésnek a finomabb fésűs irány, avagy nagyobb előrehaladottságu husjuh iránynak. Még hátra van a hegyvidéki legelő juhról szólani, mely a Kárpátvidék és Erdély buja s az istállóktól nagy távolságban levő és sokszor nehezen megközelíthető legelőin évszázadok óta létezik, s mely nem szokva istállózásra, esztenázás által a különben megtrágyázhatlan helyen fekvő szántóföldeket teszi ismét termőképessé. Ezen irány ily különleges viszonyok mellett mindig jogosult lesz s annyival is inkább, mert a b. Ramaszkánféle horodenkai tenyésztés után ítélve, mely tudvalevőleg kárpáti juh és Hampshire keresztezésből származik, bebizonyult, hogy különösen testnagysága és hizó képessége nevezetesen fokozható, s a haszon, melyet ily viszonyok mellett egyedül e juhfajta képes szolgáltatni, még fokozható lesz, s ha szövetkezés által a mostani kezdetleges túró készítés helyett, műértőbb feldolgozás fog utat törni magának. 0пШу LajoS ____ TÁRCZA: A magyar maróni. Általában ismeretes, hogy a déli vidék gyümölcsei nagyobbak, nagyobb szeműek, mint a hidegebb éghajlaté, hogy pl. Triesztből szebb baraczkot, szőllőt stb. kapunk, s hogy a vadtő gyümölcse apróbb — s ezt a viszonyt a szelíd gesztenyénél a gesztenye (aprószemü) és a maróni fejezi ki. Hazánkban a gesztenyeerdők elég gyakoriak, de a termések általában aprószemü s a marónit rendesen a kereskedés útján délibb vidékről kapják. Willkomm („Forstliche Flora“ 363 - 64. lap) szerint a nagyszemü és jobbszű maróni a művelés által nemesített fajtáról (Race) való, melyet vadtőre való ojtás és szemzés útján szaporítanak. Az igylementett maróni tehát épen azt a viszonyt fejezi ki, azt a szerepet játssza, amelyet a nemesített gyümölcsök. Azonban ha általában nálunk a gesztenye aprószemű is, Magyarország jó földje ép úgy mint legnemesebb fajta gyümölcsöket, marónit is produkál. Nemrégiben Kőszegről Fred Alfons benedekrendi tanár úr egy szép gesztenye küldeménynyel lepett meg, mely nagyságára, izére, stb. nézve a legszebb olaszországi marónival vetélkedik. Ezek Kőszeg gesztenyéseinek a Kugl nevű tagjából valók, de ugyancsak nagyszemü gesztenyék Kőszeg tőszomszédságában Klastrom (Sopronm.) és Rőt határában is teremnek. A nagyobb szeműek nagysága 3 cm., szélessége 4 cm., vastagsága 25 mm. vagy valamivel, nagyobb a rövidebb átmérő irányában. Ezen feltűnő szép gesztenyék tehát megértdemlik, hogy magyar maróninak nevezzük és én czélszerűnek ajánlom Kőszeg vidékének e szép ter-mékét ismertetni és az irodalomba feljegyezni. Fred úrtól tudakozódván, hogy ott ezek a szép marónik nem ojtott fákról valók-e, azt írja, hogy Kőszegen, Rőtön, Benedeken és Klastromban szelíd gesztenyét szemezni, ojtani nem szokás. A maróni nagyságát Freh úr szerint az okozza, hogy a fák ritkásan állanak egymás mellett, vagy hogy a fák fiatalok. Ha a fák sűrűen állanak egymás mellett, akkor a gyümölcs középszerű vagy aprós. Mivel a magyar maróni tudományos és gazdasági értékére nézve körülményesen kell tudni az okokat, amik a maróni szemek nagyságát okozzák, hogy az innét tovább plántáltassék, felhívjuk főképen a közellakók figyelmét annak körülményes kipuhatolására, mi minden játszik össze Kőszegen a maróni szemek nagyságának megnövéséhez. Kőszegnek fekvése általában kedvező, a Váröm hegység délkeleti sarkán védve van a havatok hatásától, a magyar Kis-Alföld meleg áramlatai pedig kedvezően felmelegítik lejtőit s a gyümölcstermelést és szőllőmüvelést nagyon elősegítik. Mindenesetre ez a kedvező éghajlati fekvés egyik fő oka a magyar vagyis kőszegi maróninak. Egy másik oka, ami azonban csak egyes szemekre vonatkozik, a nem tökéletes abortus, azaz a magvaknak el nem satnyulása. A szelíd gesztenye fiatal gyümölcse t. i. 5—9 rekeszü, 12—14 petével, de úgy a fiatal magvak, mint a rekeszek egynek kivételével elsatnyulnak s a gesztenye makkja (a melyet sütés előtt felvágunk) végre egy rekeszü és egymaga. Azonban úgy a kereskedésből való olasz, mint a kőszegi marómnál is tapasztaltam, hogy egy makkban 2-3 akkora mag is van, mint a másutt termő középszerű gesztenyéé, minek következtében az egész gesztenye makk igen szép nagy volt. Növeszthetnénk tehát marónit az által is, ha a magvak abortusát meg tudnánk gátolni, azután az ily fát szaporítanánk, ha az netalán egy makkban 2 -3 mag érlelését átörökölte. A gesztenye makk gigantismusát történetesen a makk ikerképződése is elősegítheti, melyet a kőszegi maróni közt is találtam. Ezen 4 cm. széles ikernek köldöke egészen egybe forradt egymással valamint a két gesztenye érintkező két lapja is csaknem egészen a csúcsig, a bibeszárig; csak a száradás következtében repedt szét a két iker a csúcstól körülbelől a feléig. Az összeforradás a két makk között egész benső, a találkozás helyén, a gesztenyehéj folytonos, csak a bemélyedő szöglet jelöli az iker képződést, mint az ásványoknál. Az érintkező lap belülről egész egybeforradt. Az ikerpárok külső oldala domború, tehát a középső szem gesztenye, mely tüskés tartóban mind a két felől lapos, és hiányozni rendesen nem szokott. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK: A talaj víztartalma befolyással a növények vízmennyiségére. Elismert tény, hogy közönséges években is a vizenyősebb talajon termelt növények productuma mindig silányabb a benne viszonylag nagy százalékban található vízmennyiség miatt. Kiválólag észlelhető pedig e jelenség kultúrnövényeink minőségénél a nedvesebb esztendőkben. Szemmel látszólag nőnek főkép a takarmányfélék csapadékban dús időjárás alkalmával, de rendszerint a nagyobb hozam mellett, a széna súlya nem növekszik és qualitása alantabb áll. Kísérletek útján ki van mutatva, hogy a szárazabb talajon nőtt növények — habár lasabban fejlődtek is — rendesen kevesebb vizet is tartalmaznak s érések alkalmával kevesebb vízgőzt párologtatnak el s így jobb minőségű terményt szolgáltatnak, s könynyebben eltarthatók s súlyosabbak. A súly pedig mindég viszonyban áll a termelvények jó minőségével. A mely növényi anyagban a szervetlen anyagok aránya a szervesekhez nagyobb s a melyben a viz a többi szerves anyagokhoz (mint pl. keményítő, czukor, mézga stb.) képest kevesebb, többet érő az a productum. Bizonyos dolog továbbá, hogy nedves esztendőkben (vagy nyirkosabb éghajlat alatt) a trágya ereje előbb kilugoztatik, előbb válik annak tápanyaga folyóvá s abban az esztendőben az illető növény — a többi utánra következő növények rovására — a trágyát jobban is kihasználja a saját növekedésére. De viszont az ekkép bőven, azonban túlságosan hígított oldatból táplálkozott növények termésének súlya nem éri el a trágyázatlan talajban nőtt termelvények súlyát, hanem rendesen megette marad. Pl. Ritthausen közöl egy trágyázási kísérletet lóherrel. Holdanként I. A termés hamuval friss légszáraz trágyázva volt . . A termés hamuval trág.615 33.43 kgr.gya nélkül .... II. A termés gypsszel 7.897 34,96 kgr. trágyázva .... 14.359 30,97 kgr. A termés trágya nélkül 12.139 33,48 kgr. Amint e számokból látjuk tehát, jóllehet a trágyázott talaj friss állapotban nagyobb termést szolgáltatott, mindazonáltal szárítva a trágyázatlan rész termése túlhaladta súlyban a trágyázott talajét! A különbség a hamu trágyázásnál holdankint 153 klg.-ra megy, a gypsz trágyázásnál pedig 251 klg.-ra rúg. E kísérletből továbbá még az is kiviláglik, hogy a leher növekedésére a két trágyanem közül a gyps trágya ugyan hatásosabb volt, de a hamu trágyázás után több légszáraz széna nyeretett. A lóher, mint zöld takarmány alá tehát a gypsz mutatkozik előnyösebb trágyaszernek, de ha szárított takarmányt készítünk belőle, s gyps helyett elegendő mennyiségű hamuval is rendelkezünk, akkor a gypset mellőzve (vagy mellé keverve) inkább hamuval trágyázzunk. A hamu trágyák közt legértékesebb a fahamu s a különnemű fák hamuja közt azé áll első helyen, mely vilsav és kaliban dúsabb. Az egyoldalú trágyák hatása tehát soha sem éri el az egyetemes trágyák hatását, mely itt a hamunál abban nyilvánul, hogy a növény szabad rendelkezésére több szerves tápanyag alkatrész állván, azokból többet is vehetett fel, mit a nagyobb súly világosan igazol. Azon legyünk tehát, hogy értékesebb növényeket rossz fekvésű, vagy vizenyős talajokon ne termeljünk, kivált ne magnak való növényeket. Inkább arassunk kevesebbet, de jobbít. A vizenyős természetű tala 49. SZ.