Földmívelő - A MEDOSZ Lapja, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1969-01-01 / 1. szám

Ne felejtsük el: Két évig élünk, dolgozunk, fejlődünk az új kollektív szerződés szerinti A kollektív szerződés-tervezet megvitatására készülnek a Herceghalmi Állami Gazdaságban Tavaly ilyenkor, amikor a kollektív szerződések előkészü­letei kerültek szóba, még sok bizonytalansággal találkoz­tunk. Valljuk be, nem is volt könnyű dolog egyszerre ké­szülni két döntő jelentőségű feladatra: az új gazdaságirá­nyítási rendszer bevezetésére és a vállalat alkotmányának lefektetésére, amikor az ala­pul szolgáló rendeletekben, utasításokban is elég sűrűn lehetett hézagra bukkanni. Bizonyosra vesszük, hogy nem volt könnyebb a helyzet a Herceghalmi Állami Gazda­ságban sem, amely pedig min­t a kollektívszerződés-tervezet kidolgozására kapott megbí­zást, s ennek megfelelően több irányú segítségben részesült. Most, amikor az új, két évre szóló kollektív szerződés elő­készületeinek talán legmoz­galmasabb napjaiban felkeres­tük a gazdaságot, első hallásra kicsit naiv kérdéssel kezdtük az érdeklődést. — Az új kollektív szerződés jobb lesz, mint az 1968-as volt? Különösen akkor vesszük észre, hogy mennyire leegy­szerűsítettük a kérdést, ami­kor Varga János igazgató, a kollektív szerződést előkészítő bizottság elnöke először azt a nagy átalakulást vázolja, ame­lyen a gazdaságnak a követke­ző két évben keresztül kell mennie. A munkaidő­­csökkentés­ t 1969-ben újabb ágazatok­ban vezetjük be a 48 órás munkaidőt — mondja. — Né­hány munkaterületen, ahol nem vett igénybe túl nagy elő­készítést, már 1968-ban csök­kentettük a munkaidőt; most továbblépünk, az állattenyész­tésben — s ez a fő ágazatunk — teljes egészében bevezetjük a 48 órás munkaidőt. Rendkí­vül alapos előkészítés kellett ehhez, hosszú időn keresztül munkanapfelvételeket készí­tettünk, annak megállapításá­ra, hogy mennyiben lehet a kieső munkaidőt szervezési, és mennyiben műszaki intézke­désekkel pótolni. Nagyon sok, egészen jelentéktelennek lát­szó körülményre világított rá ez a felvétel. „...madzag a húzója" — És tegyük hozzá: a dolgozók hívták fel a legtöbb ilyen mel­lékesnek tűnő körülményre a figyelmünket. A borjúnevelő­ben dolgozó asszonyok például az ajtók megjavítását kérték, mert véleményük szerint igen sok időt rabol el a madzagra „zárt” ajtók ki- és bekötözge­­tése. Hogy mennyire igazuk volt, azt bebizonyította a mun­kanapfelvétel: egy-egy dolgozó munkaidejéből 22 percet lop­tak el a madzagra zárt ajtók. Nem is olyan régen a dolgo­zók többsége azon a vélemé­nyen volt, hogy mindegy, mi­lyen hosszú a munkaidő, csak keresni lehessen. Most már mind inkább ráébrednek arra, hogy ésszerűsítéssel kevesebb lehet a munkaidő, maradhat a kereset. Az asszonyok is egy­más után azzal jönnek, hogy többet szeretnének otthon len­ni, a családjukkal, a televízió mellett, s mint az egyik asz­­szony igen találóan mondta, szeretné, ha arra is maradna ideje, hogy az újságnak a bel­sejét is megnézze, ne csak a hátulját.­­ A munkaidőrendezés, amely kiterjed az építőrész­legre és a műhelyre, az admi­nisztratív dolgozók kétheten­kénti szabadszombatjára, s a traktorosok és gépkezelők 1970. január 1-től bevezetendő évi 2500 órás munkaidejének az előkészítésére, tehát igen fon­tos helyet kapott az új kollek­tív szerződés tervezetében. Természetesen ezzel függ ösz­­sze a túlórák rendezése is. Az engedélyezett túlórakeret évi 60 óra, a művezetők az indo­kolatlan túllépés 25—50—100 százalékos arányában százalé­kot fizetnek, tehát a túlórázta­tás nem lesz olcsó mulatság a számukra. Ugyanígy a rövi­­debb munkaidőre serkent a kollektívszerződés-tervezetnek az a pontja, hogy a dolgozókat közvetlenül irányító vezetők munkaideje ugyanannyi, mint az irányításuk alá tartozó dol­gozóké. Előírja a tervezet, hogy 1970 után minden dolgo­zó munkaidejének csökkennie kell. Fehér munkaruhák — Nagyrészt átalakul a munkaruha-ellátás, ami szin­tén a fejlődéssel függ össze. Bevezetjük a sertéstenyésztés gyárszerű, automatikus mód­szerét, ami teljes higiéniát kö­vetel az új részlegben dolgozó technikusoktól, s ennek meg­felelően kell gondoskodni fe­hér munkaruhákról és fehér öltözőkről. A kollektív szerző­dés előkészítésében részt vevő szociális bizottság javaslatára a többi állattartó épületnél is javítjuk a szociális ellátottsá­got, biztosítjuk a megfelelő tisztálkodási lehetőséget. A bérbizottság javaslatára mint­egy 20 bértételt változtatunk meg, az eddigi 4 kategóriát 6- ra emeljük, a bérfejlesztés 1,5 százalékát beépítjük a bér­alapba, a bértömeg tekintélyes részét pedig prémiumként ki­adjuk a termelő egységeknek. Jelentős új pont a kollektív­­szerződés-tervezetben, hogy a dolgozók választásuk szerint igényelhetnek illetményföldet, vagy természetbeni térítést, ami azt jelenti, hogy illet­Most, 1969 küszöbén, kissé furcsának tűnik, hogy először is 1967-ről hallunk a Délsomo­gyi Erdőgazdaságban. De az­után hamarosan meggyőző­dünk róla, hogy joggal emlege­tik a gazdaság vezetői a más­fél évvel ezelőtti eseményeket. Mert akkor ébredtek, rá, hogy milyen erősek. ... Hatalmas vihar zúdult keresztül 1967. június 27-én Somogy déli részén. A min­dent elsöprő vihar húsz perc leforgása alatt majdnem 3000 köbméter fát, fiatal erdei fenyvest tarolt le. Derékbatört fenyők, gyökerestül kiforgatott lombos fák borították a 120 hektáros csatateret... És ekkor ébredt rá, a bajban, a veszélyben, a pusztulás lát­tán az erdőgazdaság, hogy tu­lajdonképpen milyen erős. Egy hét sem telt el az ítéletidő óta, s tíz erdészet legjobb brigádjai erejük megfeszítésével mentet­ték, ami menthető volt. És az ember, mint már annyiszor, ismét legyőzte a természetet, úrrá lett a pusztuláson; ma gyönyörű fiatal telepítés dísz­ült a fatemető helyén, az új erdőcske még a nyári nagy aszályt is átvészelte. — Tehát ez volt a gazdaság nagy erőpróbája. S azóta ho­gyan sikerült megőrizni és ka­matoztatni ezt az erőt? — kérdezzük Németh Vilmos igazgatótól és Lotterhoff Ottó főmérnöktől. — Elsősorban úgy, hogy a gazdasági reform első évére bátor, de reális tervet készítet­tünk, 11 milliós nyereséget ter­veztünk, s az év első három­negyedében már valamivel túl is haladtuk. Be kell valla­­­nunk, hogy a szervezett, oda­ményföld helyett négyszög­ölenként 120 kg morzsolt ku­koricát kaphatnak, minden té­rítés nélkül.­­ A kulturális- és sportbi­zottság nagyobb keret biztosí­tását kérte a sportfelszerelé­sek felújítására. Ezt bizonyos feltétellel iktattuk be a kol­lektív szerződés tervezetébe, olyanformán, hogy az összeget tartalékoltuk, de csak abban az esetben kerül kiadásra, ha biztosítják a sportfelszerelé­sek kellő megóvását és rendel­tetés szerinti használatát. Alapos előkészítő munka — Nem tudom, a felsorol­takkal elégséges választ ad­tam-e arra a kérdésre, hogy az új kollektív szerződés jobb lesz-e, mint az 1968-as volt. Az előkészítés minden­esetre alaposabb volt, több idő is állt a különböző munkabizott­ságok rendelkezésére, ame­lyeknek munkáját, javaslatait aztán a főbizottság foglalta egységes egészbe. A héttagú főbizottságban a szakszerveze­tet — és hozzátehetném: a dolgozók érdekeit — hárman képviselték, mégpedig igen kö­vetkezetes eréllyel: Farkas Ottó, a vszb titkára, Kovács adó, mindig a fő feladatokra koncentrált munkán kívül nagy segítségünkre volt a ked­vező időjárás. Igen jók voltak a szállítási viszonyok, a gépek a termelés helyére tudtak jutni, az energia- és a munkabér­­megtakarítás a legvérmesebb reményeket is felülmúlta. Pe­dig az első és második negyed­évben egy kicsit magunk is megijedtünk a saját bátor ter­veinktől, soha azelőtt annyit nem számoltunk, mint ebben az időszakiban. De ezúttal sem csalódtunk a dolgozók erejé­ben. — Merész lépés volt az is, ■hogy egyszerre végrehajtottuk a négyszázalékos bérfejlesz­tést is. Nem tehettünk azonban másként, mert a mi gazdasá­gunk állt talán a legalacso­nyabb bérszinten. Ezzel a négy százalékkal sem zárkóztunk még fel teljesen a többi gazda­sághoz, de a dolgozók hangu­lata igen sokat javult. A nye­reségrészesedés is előrelátha­tólag több lesz a tavalyinál. — Így hát a gazdaság simán, szélesre tárt kapun lépett be az új évbe ... — vetjük közibe. — De ez nem jelenti azt, hogy minden gondot ledobtunk a vállunkról. A bérfejlesztés­sel tavaly nagyon előreléptünk, de az idén sem akarunk meg­állni. Ezt most már csak még jobb, még szakszerűbb mun­kával tudjuk elérni. 1969-ben 16 ezer köbméterrel emelke­dik a termelésünk, ennek is nyereségnövekedéssel kell jár­nia. De természetesen a terme­lést nem ezért, nem a nyere­ségtöbbletért­­ kellett növel­nünk, hanem azért, mert az új ütemtervek szerint nagyobb a véghasználati fatömegünk, Imréné, a szakszervezeti ta­nács részéről, és Ficsor József bér és termelési felelős. — Az előkészítés pillanat­nyilag milyen szakaszban van? — tesszük fel az utolsó kér­dést — A főbizottság a különbö­ző munkabizottságokkal meg­vitatta előterjesztésüket, majd igazgatótanács elé terjesztette a tervezetet. Az igazgatóta­nács egész napon át tar­tó ülésen tárgyalta, vitatta a tervezetet, míg bizonyos mó­dosításokkal elfogadta. A sok­szorosított tervezetet az üzem­egységekben, a bizalmi válasz­tásokkal egyidőben vitatják meg a dolgozók. Azért hatá­roztuk el a kettő összekapcso­lását, mert így a dolgozóknak megközelítően a 100 százaléka részt vesz a kollektív szerző­dés­tervezet vitájában, s kis egységben teheti meg észrevé­telét, élhet javaslattal. A dol­gozók minél szélesebb rétegei­nek állásfoglalására számí­tunk, mert bármilyen alapos volt is az előkészítés, lehetnek, és biztosan lesznek is olyan körülmények, amelyek elkerül­ték az előkészítő bizottság fi­gyelmét. S ne felejtsük: két évig élünk, dolgozunk, fejlő­dünk az új kollektív szerint! Mi, mint amennyi a régi üzemter­veikben szerepelt. A többletter­meléssel arányiban nőnek az értékesítési gondjaink is. Idei fahasználati tervünk 217 ezer köbméter, de például Somogy megyében tíz éven belül 800 ezer köbméteres termelés lesz, beleértve a tsz-ek termelését is — az erdészembereknek már most fáj,, nemc­sak a­ fejük, a szívük is azért, hogy mi­ lesz ezzel a rengeteg értékes an­yag­­gal? Hiszen a legjobb, legszak­szerűbb termeléssel is legfel­jebb hetven százalékos lehet az iparifa-káhozatal Sajnos, a kérdés egyelőre szónoki marad, vagyis nincs, aki válaszoljon rá. Annál rész­letesebb választ tudnak adni a déd-somo­gyiak arra, hogy mit várnak 1969-től, hogyan akar­nak továbblépni a fejlődés útján. Mindenekelőtt — a dol­gozók teljes egyetértésével­­— a fejlesztési alapra nem tíz, hanem huszonöt százalékot tartalékoltak a nyereségből, ezzel bizonyos mértékben fel­vértezték magukat a váratlan meglepetések ellen. Az év leg­nagyobb eseménye — úgy rém­lik — az új székház avatása lesz. A terveik szerint szeptem­berre kellene befejezni a há­romemeletes épületet, amely­ben az erdőgazdaságon kívül a kaposvári erdőrendezőség és az ÉRTI jelenleg Nagyatádon működő kísérleti állomása is helyet kap. Fokozott ütemben szeretné fejleszteni az erdő­gazdaság a feltáróhálózatot, annál is inkább, mert a vas­úti feladóállomások, sőt vasút­vonalak programba vett meg­szüntetése talán Dél-Somogyot érinti a legérzékenyebben. A gépesítés fejlesztésével el­sősorban a nehéz fizikai mun­kán, a rakodáson akarnak könnyíteni. Jelenleg még csak négy tehergépkocsin van eme­lődaru, az idén további öt gép­kocsit látnak el kétdobos csör­­lős berendezéssel, illetve da­ruval, s három HIAB Elefán­tot mozgó rakodógépként sze­relnek fel a Csepel tehergép­kocsikra. Mindezzel a nehéz anyag rakodását mintegy het­ven százalékig sikerül gépesí­teni. A műszaki fejlesztésen kívül a lehetőségiek legjobb kihasz­nálásával igyekeznek javítani a munkakörülményeken és a szociális ellátáson. A tervek szerint legalább 50 munkahe­lyen állítanak fel melegedőt, mégpedig úgy, hogy a gépja­vító állomások feleslegessé vált lakókocsijait alakítják át. Az ilyen mozgó melegedők ed­dig is jól beváltak, olcsók is, beszerzési és átalakítási költ­ségük csak 8—10 ezer forint A munkásszállítást a fahasz­nálati és a művelési ágazatiban egyaránt megoldották. Az idén előreláthatólag sor kerül a kö­­zéprigóci erdészet vízművének a felépítésére, ezzel már va­lamennyi erdészet víz- és vil­­lanyellátá­sát biztosították, s már csak néhány kisebb tele­pülés vár a villany, illetve a víz bevezetésére. Ugyancsak az idén kezdenek hozzá a műsza­ki erdészet öltözőjének és für­dőjének, valamint egy új er­dészlakásnak az építéséhez. A 217 ezer köbmétert ter­melő gazdaság, a tavalyi ta­pasztalatokkal erősödve lépett át 1969 küszöbén. S nagy do­log, hogy pontosan tudják: bíz­vást támaszkodhatnak a dol­gozók erejére, amely a legne­hezebb helyzetben is kiállta a tűzpróbát. B. K. A bajban látod, milyen erős vagy... A Délsomogyi Erdőgazdaság nagy erőpróbája Ebéd az erdőben a fehér asztal mellett. A Délsomogyi Erdőgazdaság szentbalázsi erdészetében a szakszervezeti bizott­ság kezdeményezésére kísérletképpen bevezették, hogy meleg ebédet szállítanak a munkahelyekre. Jelenleg 36 dolgozó ül minden nap a fehér asztal mellé az erdei „ebédlőben”. A nehéz fizikai már­ka megkönnyítésére mind több szállító járművet szerelnek fel rakodóberendezéssel. „A San Franciscó-i egyete­men újabb heves összetűzések voltak a sztrájk folytatását szorgalmazó diákok és a ro­hamrendőrség között. A no­vember elején kezdődött diák­sztrájkot a néger diákok kez­deményezték, tiltakozva a fő­iskola felvételi rendszerének konzervatív jellege miatt.” ... „A chilei Santiagóban az egye­temi hallgatók az állami egye­temek fejlesztésére előirány­zott költségvetés kibővítését követelik.” ... „Az indiai Ba­­naras város egyetemének diák­jai 24 órás sztrájkot hirdettek meg az egyetem vezetőségé­nek konzervatív felfogása el­len tiltakozva.”... „A bonni egyetem haladó diákszervezetei megakadályozták, hogy Wal­ter Becher, a revansista »Szu­­détanémet Szövetség" képvise­lője megtartsa beszédét az egyetemen.” Az ilyen és hasonló hírek­kel nap mint nap találkozha­tott az elmúlt esztendőben az újságolvasó. Emlékezzünk csak vissza a tavaszi franciaországi diáktüntetésekre, más nyugat­európai országok fiataljainak megmozdulásaira, az olimpia előtti mexicói egyetemista­­sztrájkokra. Mind-mind azt mutatták, hogy New Yorktól Madridig, Stockholmtól Rómá­ig mozgolódik a kapitalista ál­lamok fiatalsága. Amint ezt a diákok követe­lései is mutatják, a sztrájkok a legtöbb helyen a válságba ju­tott nyugati oktatási rendszer ellen kezdődtek. A főiskolákon tanuló fiatalok (a diákok fele, hogy kifizethesse a tandíjat állást is kénytelen vállalni) látják, hogy ha sikerül is el­végezniük az egyetemet (Fran­ciaországban a beiratkozott hallgatók egynegyede fejezi csak be tanulmányait, sőt egyes fakultásokon csak az egytizedük) a fejlett kapitalis­ta országok gazdasági felépí­tése következtében ugyanolyan kizsákmányoltjai lesznek a rendszernek, mint a munká­sok. Ez készteti tüntetésre, til­takozásra a nyugati diákmoz­galmakat, amelyekben termé­szetesen a legkülönfélébb ár­nyalatokat találjuk, a mérsékel­tektől a legszélsőségesebbekig egyaránt. Egészüket nézve, alapjában véve haladó eszmé­kért szállnak síkra. Elég ha utalunk arra, hogy a külön­féle országokban bekövetkezett diákmozgolódások gyakran egyek abban, hogy Amerika-­­ ellenesek, ugyanakkor pedig szolidárisak a vietnami nép szabadságharcával. A diákok egyre több helyen értik meg, hogy mozgalmuk a munkásosztály nélkül nem válhat gyakorlati, forradalmi lehetőségekkel rendelkező erő­vé. Jó példa erre a francia diákság májusi megmozdulása, amely azt bizonyítja, hogy a diákok csak ott tudnak ered­ményeket elérni, ahol a mun­kásosztály támogatja őket. Méltán írta a Lityeraturnaja Gazeta című szovjet lap: „A diákok csak a kommunisták­kal, a munkásosztállyal együtt érhetik el, hogy ne forradal­­masdit játsszanak, hanem való­ban forradalmat csináljanak.” Befejezésül szóljunk néhány szót azokról a diákmegnyilvá­nulásokról, amelyekre néhány szocialista országban is sor ke­rült. Mindenekelőtt és legfő­képpen azt, hogy ezek a moz­golódások alapvetően külön­böznek a nyugati diáksztráj­koktól. Amíg ugyanis a kapi­talista országok fiataljainak megmozdulásai rendszerellene­sek, a fennálló politikai és tár­sadalmi rend ellen szólnak, ad­dig a szocialista diákok meg­nyilvánulásai — eltekintve né­hány ellenséges elem szervez­kedésétől —, a szocialista rend­szer érdekében valók, mert a fejlődésnek ellentmondó hibák kiküszöbölését célozzák. „Verse törvény és édes rit­musában / kő hull s a kastély ablaka zörög, / eke hasit ba­rázdát új húsában, / mert vi­rágzás, mert élet és örök.” A nagy költő-utód, József Attila, így ébresztette-élesztgette .­­dy emlékét 1930-ban, nehéz, pró­bára tevő időben... Azt hihet­nék, hogy manapság, a mi vi­szonyaink közepette nincsen rá szükség, hogy ismét és megint Ady emlékét idézzük. Pedig, igenis, szükség van rá. Parancsolóan, égetően. És most jobban, mint valaha is. Az alkalom is kínálkozik: ja­nuár 27-én lesz halálának 50. évfordulója. Tudjuk, hogy Ady Endre mind a mai napig nem­ kapta meg irodalomtörténe­tünkben azt a helyet, amelyet kivételes és senkihez sem hasonlítható tehetsége, pá­ratlanul gazdag munkássága révén, megérdemelt volna. Sok a tévedés, előítélet, meg nem értés iránta. Irodalmi közvé­leményünk, tanulóifjúságunk nem ismeri és becsüli őt úgy, ahogyan megérdemelné. Az okokat most ne kutassuk, a tucatnyi miértre most ne ke­ressünk válaszokat. Itt és ez alkalommal fölösleges is. Sok­kal fontosabbak a feladatok, a teendők, amelyek egy nagy ügy — az igazi Ady népszerű­sítése — érdekében minden írástudóra, szinte kötelező ér­vénnyel hárulnak. Ady-emlék­­bizottság alakult, most dolgoz­za ki programját. A televízió és a rádió is készül az évfor­duló méltó megünneplésére. Mindez dicsérendő, de nem elég. Minden fórumnak segí­tenie kell megnyitni az embe­rek lelkét, szívét és értelmét az Ady-életmű befogadására. FÖLDMÍVELŐ 3

Next