A MEDOSZ Lapja, 1976 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1976-01-02 / 1. szám

TASN­ÁDI VARGA ÉVA: Január Január fut a háztetőkön, és szélben röpköd fagy­kabátja, halott szőlőfürt ring a tőkén, folyondár sem kúszik a házra. Anyám, a mályvák mind aludnak, a kút öblében jégcsap táncol, és barnasapkás gesztenyék se hullanak már többé a fákról. Anyám, ott állsz most egymagadban, s a pincegádor vert lakatja beszélget veled csak a csöndben, nem emlékszik a gyerekhadra. Olajfa ága térdepelget, átnézel rajta, a halálra, arcod ezüstjén tükröződik a búcsúzás szép mosolygása. Két karod holdat ringat este, főkötőd hulló csillag fénye, már nem méred a percek ívét, és messze nézel, ki a télbe. KÖNYVESPOLC SZILÁDI JÁNOS: Reggeltől reggelig Új író jelentkezik első elbe­szélés kötetével. Sziládi János nevét eddig is ismerhették azok, akik az irodalmi folyó­iratokat kedvelik. Leginkább kritikák, publicisztikai írások alatt olvashattuk a nevét, rit­kábban novellák, elbeszélések fölött. Életkorát tekintve, nem tartozik a legfiatalabbak kö­zé, hiszen 1939-es születési dá­tuma elárulja, hogy túl van harmincadik évén, sőt köze­lebb inkább a negyvenhez. Avató kötetében tizenegy el­beszélést adott közre, látható­an alapos meggondolások után válogatott. Mire következtet­het ebből az elemzésre fogé­kony olvasó? Először talán ar­ra, hogy Sziládi János vi­szonylag keveset ír, de aztán az írásokat elolvasva, arra is, hogy megkínlódik, megküzd a írásaiért. A tizenegy elbeszé­lést is két ciklusba sorolja, amit nem is annyira a műfa­ji másfajtaság követel meg, mint a témák közelisége. Első ciklusában öt írást ta­lálunk s jellemzően közös címmel is összefoglalja az el­beszéléseket (Dűlőutak). Az öt téma valóban inkább a falusi dűlőutak környékén kanyarog és szándékosan vagy anélkül, az író falun töltött és sok te­kintetben meghatározó élmé­nyeire ismerünk. Valójában nem is függetlenek egymástól, mintha azonos vagy közelálló sorsokat különböző időpont­ban és helyzetben „filmezne” körül Sziládi János. Az írói szándék megvalósítása talán leginkább a Kórházban című novellában sikerült, bár mély­rehatóié A temetés című is. Csodálkozás című írását éppen a napokban láthatták tévés változatban a nézők. Külön kell szólnunk az első ciklus leghosszabb, már-már kisregény terjedelmével ka­cérkodó Az agronómus című elbeszélésről. Lehetséges, hogy magánvélemény, de e sorok írója önkéntelenül is arra gondolt, hogy ez az írás talán egy későbbi regény erőpróbá­ja. Bizonyára Sziládi maga is megrettent az esetleges terje­delemtől, annak kibontásától, azért „könnyített” sajátos „be­vágásokkal” s ezért adódtak néhol ügyetlenségek, göcsör­­tök, túlságosan gyorsan le­nyesett részek. Így is előáram­­lik azonban az írói szenvedé­lyesség, s vele a felelősségér­zet, ami Sziládi János minden írásának a lelke. A kötet második ciklusának is címet adott, mintegy ellen­pontozva az előzőt: Ország­utak. Az Itt található hat írás több vonatkozásban is meré­szebb, íróilag kiforrottabb. Igaz, ezeknél „szűkíti” a vizs­gálódás „lencséjét”, de ábrá­zolásmódja is finomul, alak­jai pontosabbak, körülhatárol­­tabbak. Ebben a ciklusban ta­láljuk a kötet — de egyúttal az olvasó számára is — a leg­emlékezetesebb írását, A tánc címűt. Mintha csak valamiféle írói bravúrral össze akarta volna foglalni mindazt, amit a többi novellából, elbeszélés­ből megismertünk — elsősor­ban nem a témák összegezé­sére gondolunk! — ebben az írásban szárnyakat kap. Kitű­nő írás, maradandó élmény még a sokat olvasók számára is. Nem vész el az olvasmá­nyok rengetegében. Ez az írás igazi teljesítmény, magával ra­gad, majd elgondolkodtat. Kis mindennapi esemény mögül magasodik elő százezer vagy ki tudja mennyi nő örökre jó­vátehetetlen, emberi szeren­csétlensége. S azért sikerült ennyire, mert az író, mintha nem is ezt akarta volna kö­zölni, hanem csak mellékesen, csaknem véletlenül kapcsol össze két találkozást. Azt is mondhatjuk, alighanem ez az az út, amelyen íróilag tovább kell mennie, de mindenképpen a dűlőutak talaján. Sziládi Jártos sokáig készü­lődött a megszólalásra. Ez a várakozás azonban termékeny készülődés lehet, s első köny­ve reményt ad a bátrabb, a „mutálást” kinőtt folytatásra. Talán azért is várt, ahogy egyik hőse mondja: örömein­ket meg tudjuk osztani, de a bánatunkat, szomorúságunkat nem. Valahogyan így beszélt Sziládi János alakja, de mi tudjuk — és ő is tudja, hiszen maga „szólt ki” a sorok kö­zül —, hogy az író olyan sze­rencsés helyzetben van: képes a szomorúság megosztásának mutatványára is! (Szépirodal­mi Kiadó.) Kiss Dénes Tárlatról tárlatra Molnár József még a Kép­zőművészeti Főiskola utolsó éves növendéke volt — a je­les mester, Bernáth Aurél ta­nítványa —, amikor a buda­pesti VIT alkalmával „Föld­osztás" című festményével el­ső díjat nyert. Pályája egyenletesen felfe­lé ívelő. Képei különböző ha­zai közintézményekben, mú­zeumokban és magánszemé­lyeknél nagy számban meg­találhatók. Molnár József művészete szüntelenül alakuló, finoman formálódó, fejlődő, gazdag és sokoldalú művészet. Az or­szág több helyén meglelhető seccói és freskói is sikeresek, közkedveltek. Ez irányú mű­vészetét a szakemberek külö­nösen nagyra értékelik. Első önálló kiállításával 1957-ben a „Fényes Adolf”­­teremben jelentkezett, majd ezt követően rendszeresen ki­állított különböző fővárosi ga­lériákban és vidéken. Leg­utóbb novemberben szűkebb szülőhazájában Nagyrédén, a kultúr­otthonban állított ki si­keresen a község 700 éves fennállása tiszteletére rende­zett ünnepélysorozat alkalmá­ból. Lassan két évtizede már, hogy fővárosi művészként tartják számon, de szülőfalu­jától, a vidék vonzásától, a paraszti világ hagyománytisz­teletétől nem tud elszakadni. A Nagyrédén bemutatott tárlatát a napokban láthatjuk viszont a Hatvani Galériában. — zoltai — Molnár József kiállítása ...........WUIIIIIII 1иNoШ1 *«S*3W* IZSÁKI PEZSGŐ Izsákon szeretik a pezsgőt. De csak a Pompadourt. A titok nyitja: ezzel törtek be a hazai és a nemzetközi piac­ra. Simon Lászlóval, az álla­mi gazdaság borkombinát­jának vezetőjével erről beszél­getünk.­­ 1965-ben készült el az első tanulmányterv a pezsgő­­gyártásról, amikor felmerült az a kitűnő ötlet, hogy az akkor még izsáki sárfehérnek neve­zett pezsgőalapanyag-borunkat mi is fel tudnánk dolgozni pezsgőnek. 1972-ben indult meg a kísérleti pezsgőgyártás és a következő évtől már üzemszerűen, egyre nagyobb tételekben készítjük az ún. tankpezsgőt. — Milyen pezsgőt gyárta­nak? — Száraz, félédes, és félszá­­raz vörös pezsgőt. Az idei teljes tervünk: 8 millió és 100 ezer palack volt. Ebből 2,5 millió palack a pezsgő, 2 millió a habzóbor, és 3,6 mil­lió az egyéb bor. — A teljesítés? — A habzóborból — ez a kitűnő Boleró —másfél millió palack várható. Két és fél­millió palack pezsgőt adunk és 5 millió liter az egyéb bor. — Hol ismerik szerte a vi­lágban az izsáki pezsgőt? — A Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban, Romániában és természetesen itthon. — Újabb külföldi piac? — 1976-ban Svájcban ■ is megismerkednek pezsgőnk­kel. Legalábbis reméljük. — Eredményterv? — A jövedelmezőségünk 31 millió és 200 ezer forint. Ezt teljesítjük is. Mint ahogy az exporttervet is teljesítjük az év végéig. — Jó az izsáki pezsgő? — Száraz pezsgőnk a BNV nagydíját hozta el. A féléves pezsgő a Kiváló Áruk Fóru­mán szerepelt sikerrel. Csak­úgy a vörös is. És persze a Boleró habzóborunk is kiváló termék. Megkósoltuk a pezsgőt. Kitűnő. — S mivel koccint Simon László szilveszter éjszakáján? — Sörrel. Én csak a sört szeretem. (tt) Kézimunka-kiállítás Szolnokon A nők nemzetközi éve al­kalmából a KÖTIVIZIG, a KEVITERV és a TRVVV szak­­szervezeti bizottságai dolgo­zóik körében a kézimunkapá­lyázatot írtak ki, a bekül­dött pályamunkákat három kategóriába sorolták: I. népi motívumokkal díszített pár­nák, térítők stb.; II. suba, csipke; III. egyéb kézimun­kák. A szebbnél szebb kézimun­kákból december 3-án és 4-én kiállítást rendeztek, melynek közel ötszáz látogatója volt. A vendégkönyvben többnyire a kézimunka-szakkörök igé­nyeiről olvashattunk. A zsűri 27 díjat osztott ki. A díjakon túlmenően az igazi eredmény azonban az volt, hogy a vízügyi vállalatok nő­dolgozói megismerték egymás alkotásait, ugyanakkor az ér­deklődők szakmai tanácsokat, útmutatást kaptak. E találkozó lehetőségével elindítottak egy olyan folyamatot, melynek to­vábbi útja-módja már nem­csak a szervezők, hanem mind­annyiunk feladata. Bajkó Judit KÖTIVIZIG könyvtáros ALKOTÓ DOLGOZÓK Kerámiakép és intarzia Kiállítás nyílt december 15-én a Vízkutató- és Fúró Vállalat geofizikai osztályán — immár harmadszor. Az el­ső kiállításon a Széchenyi szo­cialista brigád tagjainak al­kotásait tekinthették meg az érdeklődők, második alka­lommal a Zrínyi szocialista brigád tagjai is közszemlére tették alkotásaikat, s a de­cember 15-én megnyitott ki­állításon már a vállalat tíz osztályának huszonegy dolgo­zója szerepelt munkáival. Herbály Lajos, a legutóbb bronz fokozatot elért (mel­lesleg kaptak már arany és ezüst fokozatot is) Széchenyi brigád vezetője mondott be­vezető szavakat, majd Budai László, a vállalat igazgatója nyitotta meg a kiállítást. — Jó lenne, ha máskor is alka­lom nyílna ilyen kiállítás szervezésére — mondotta Bu­dai László. — Azt is el tu­dom képzelni, hogy nemcsak a képzőművészeti hajlamot érző kollégák alkotásait tesz­­szük közszemlére, hanem ilyen alkalmakkor megismer­tethetnék a dolgozók egymást a hobbijaikkal — gondolok itt a bélyeggyűjtemények, numizmatikai gyűjtemények kiállítására — vagy esetleg közös zenélésre, irodalmi al­kotások bemutatására is. Nagy meglepetés szá­momra a kiállítás — folytat­ta Budai László. — Teljeseb­bé vált általa a szocialista brigádmozgalom, s a kiállított művek jól példázzák a sza­bad idő eltöltésének hasznos módozatait. Remélem, hogy vállalatunk szakszervezeti bi­zottsága majd zsűrizi a kiál­lítást, s a legjobb alkotáso­kat valamilyen módon díjaz­za is —, fejezte be megnyi­tóját Budai László. AZ ÁLLAT IS képes ha­zudni — állapította meg Wolfgang Wickler, aki a frei­­bergi egyetem zoológiai inté­zetében megfigyelt egy csomó fekete- és fenyőrigót. Ezek a madarak sajátos hangot hal­latnak, amikor veszély közele­dik, s ezzel riasztják társai­kat. Előfordult azonban, hogy egy­­ rigó akkor riasztotta a többieket, amikor enni kaptak. Amíg a társai elmenekültek, a „hazug” zavartalanul elfo­gyasztotta az összes többi ma­dár eledelét. Hasonló „füllen­tésekhez" folyamodtak gya­korta a makaó majmok is. SZOVJET SZAKÉRTŐK alapos vizsgálat után megfe­lelőnek találták azokat a kon­­zerveket, melyek 75 évig fe­küdtek a Csendes-óceán part­ján, az örök fagy övezetében. Az élelmiszereket az Eduard Toll vezette orosz sarkkutató expedíció hagyta ott annak idején. Az előkerült konzerve­­ket tüzetes fizikai, kémiai és Ezután a meghívott vendé­gek megtekintették a kiállí­tást. Sokan álltak meg Kapi­tány Zita kerámiaképei előtt, sikert arattak Herbály Lajos szobrai. A kiállításon láthat­tunk keresztszemes hímzéssel készült térítőket, subafali­­szőnyegeket, intarziákat, ége­téses technikával készített képeket, művészi színvonalú fotókat — Mongóliából — ko­vácsoltvas és fából esztergált gyertyatartókat. A kiállított tárgyak közül jónéhány meg­állta volna a helyét a Kép­csarnok Vállalat bármelyik boltjában is. A kiállítók közt minden korosztály megtalálható. Mint Herbály Lajos elmondotta: hét nő, hét fiatal, és hét idő­sebb dolgozó kölcsönözte munkáit egy hétre, a kiállítás időtartamára. Az alkotók kö­zül kilencen fizikai munkát végeznek, a többiek admi­nisztratív, illetve műszaki dolgozók. Két hétig tartott a szervezés , mindenki szíve­sen állt a Széchenyi brigád rendelkezésére. A vállalat központjában plakát hirdeti a geofizikai osztályon megte­kinthető kiállítást. Bár a bri­gád tagjai csak negyed né­gyig dolgoznak, délután öt óráig tartanak ügyeletet, hogy az érdeklődők akadálytalanul bejuthassanak a kiállításra. S ha valaki később érkezne, akkor sincs baj, mert a kulcs a gondnok néninél van, s ő szívesen odaadja a látogatók­nak. „Alkotó dolgozó” — ezt a címet adták a szervezőik a kiállításnak. Úgy véljük, hasznos lenne, ha másutt is követnék a Vízkutató- és Fú­ró Vállalat Széchenyi szocia­lista brigádjának kezdemé­nyezését. T. A. mikrobiológiai vizsgálatoknak vetették alá. A címkéken fel­tüntetett előírások szerint ké­szítették el a konzervek tar­talmát, melyek ízletesnek és magas kalóriatartalmúnak bi­zonyultak. A SIVATAG HAJÓI, a te­vék gyakorta okoznak balese­tet, mivel az erős napfénytől elvakított gépkocsivezetők nem veszik időben észre, s elgázol­ják az állatokat. Az Arab­öböl menti olajemirátusokban ezért elhatározták, hogy a te­véket fényvisszaverő védőfel­szereléssel látják el. KRIMIKONGRESSZUS: Londonban ülést tartott a bűnügyi regényírók n­emzetkö­­zi kongresszusa, amelyre a vi­­lág minden részéből 400 kri­miszerző érkezett. A tanács­kozáson kicserélték tapaszta­lataikat, hogy a jövőben elke­rüljék a legmegszokottabb krimifordulatokat. Herbály Lajos szobrai Kapitány Zita kerámiaképei

Next