Fotóművészet, 1997 (40. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 5-6. szám
Fotóművészet ’97 • 5683 már 257 önálló fényképész és 219 segédszemély dolgozott Magyarországon, a fényképészt nem tekintették sem iparosnak, sem művésznek. (Magukat szívesebben sorolták az utóbbihoz.) A fényképész társadalom erősen rétegzett volt: sokan a szakma peremén, vidéken, vándorfényképészként dolgoztak, kevesen udvari fényképészi címeket nyertek, előkelő megrendelői körrel és magas jövedelemmel rendelkeztek. Egy évtized telt el a brómezüst zselatin szárazelem megjelenése óta. Az új technikák egyre tágabb lehetőséget nyújtottak a fényképezők számára, jelentékenyen megnövelve a fotográfusok számát és körét. Az 1870-es évektől általánossá vált a műtermen kívüli fényképezés is, a 80-as években elterjedt a fotómechanikai sokszorosítás, amely tematikai változásokat is eredményezett. Divald, Klösz, Weinwurm meghonosította a fénynyomást, a kőnyomást, a cinkográfiát. Elindult a szakma szerveződésének folyamata, és 1882-ben megjelent a szaksajtó, a Veress Ferenc kezdeményezésével és költségével útnak induló Fényképészeti Lapok. 1891-ben Erdélyi önálló műtermet nyitott az Erzsébet tér és Sas utca sarkán állott házban (Erzsébet tér 18.). A műterem az épület udvari részén helyezkedett el. A ház Erzsébet téri homlokzatán tábla hirdette: „Erdélyi csász. és kir. udvari fényképész”, ami jól olvasható egy 1895 körül, az Erzsébet térről készült Erdélyi felvételen. Egy másik képen a ház bejárati kirakataiban elhelyezett fényképek látszanak. Kezdettől fogva sikeres és keresett portréfényképész volt, műtermét politikusok, arisztokraták, jeles tudósok látogatták, de a műtermi felvételek körét már ekkor bővíteni kívánta. Az 1890-es évektől kezdve rendszeresen folyamodott a Fővárosi Tanácshoz különféle megrendelések ügyében. 4. Leveleiben gyakran nemcsak a felvétel tárgyát, hanem az alkalmazott eljárást is ismertette. 1891-ben arról számolt be, hogy a 32. cs. kir. gyalogezred 150. évi fennállásának jubileuma alkalmából tizenkét „pillanatnyi fényképfelvételt rögtönzött”, amelyeket albumba foglalva műkereskedelmbe bocsátott. Kéri a tekintetes Tanácsot, hogy a főpolgármester, a polgármester és az alpolgármester számára egy-egy albumot rendeljenek meg tőle. Majd újabb ajánlat következett, ugyanezen jubileum kapcsán: öt darab életnagyságú, köztük egy Ferenc Józsefet ábrázoló olajfestményről kívánt fényképmásolatot készíteni, 50x60 cm-es, tehát - mint írja - a legnagyobb fényképformátumban. 1892-ben kérvényezte, hogy a főpolgármester és a polgármesterek arcképeiről készített sorozatát a tanácsosok és a főtisztviselők termei részére rendeljék meg. 1893-ban beszámolt arról, hogy a koronázás 25 éves jubileuma alkalmából a Vérmezőn megtartott csapatszemléről készített felvételt. A felvételről, amelyet festői szempontból is igen szépnek tart, megemlíti, hogy az a „fotográfia legújabb vívmányain alapuló Platinotypia eljárással készült és ezért változhatatlan, örökkévaló”. Felajánlotta, hogy kívánságra a művet akár akvarellel, akár olajfestéssel színezve készíti el, esetleg a Városháza különféle üléstermei számára. Ugyanebben az évben kérelmezte, hogy az általa lefényképezett Királyi Palota részletfelvételeit tartalmazó albumot két példányban rendeljék meg tőle. Az 1890-es években írott kérvények, levelek nemcsak a fényképészt, hanem azt a koncepciózus, kiváló üzleti érzékkel bíró embert is megjelenítik előttünk, aki láthatóan élénk figyelemmel kísérte korának jelentős társadalmi és politikai eseményeit. Nemcsak az adott esemény, személy, esetleg fontos objektum megörökítésére törekedett, hanem a kész produktum, a fotográfia sorsával, rendeltetésével kapcsolatban is megvoltak az elképzelései. Az Erzsébet tér. A tér közepén álló házban működött Erdélyi Mór első önálló műterme (1895 körül)