Fotóművészet, 2011 (54. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1. szám

E SZÁMUNK SZERZŐI Albertini Béla, Dr. (1940) Fotótörténész, szakíró, a művészettörténet tudo­mány kandidátusa. Számos cikket és könyvet írt, főként a magyar szociofotó története témakör­ben. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának Fotóművészeti Tanszékén és a Budai Rajziskolában tanít. Bácskai Sándor (1961) író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. A ki­lencvenes években körülbelül száz életút-inter­­jút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archí­vuma számára. Böröczfy Virág (1979) 2000-ben a Budapesti Közgazdasági- és Állam­­igazgatási Egyetemen szerzett diplomát, majd 2001 -2006-ig az ELTE művészettörténet szakán tanult, mellette alkotói fotográfia kurzusokon vett részt. A Fotografus.hu Alapítvány munkatársa, is­kolájának tanára, rendszeresen publikál művé­szetkritikai és a hazai intézményrendszerrel kap­csolatos írásokat művészeti folyóiratokban. Dozvald János (1939) Magyar­ művészettörténész szakos diplomával újságíró pályára állt 1965-ben. 1970 óta szabad­úszó. Fotó-audiovizuális területen dolgozott és szerzett ismertséget. 2000 óta digitális fotográfiai eszközökkel alkot. A MÚOSZ és a MAOE tagja. Szépírással is foglalkozik. Újságírói ambícióit újabban blog formában gyümölcsözteti. Farkas Zsuzsa (1957) Művészettörténész. A Magyar Nemzeti Galéria Fotóarchívumában dolgozik. Kutatási területe a 19. századi magyar képzőművészet. Festő-foto­gráfusok 1840-1880 című kötete a Magyar Foto­gráfiai Múzeum kiadásában jelent meg. Fejér Zoltán (1951) Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényké­pezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig ki­lenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa: Gadányi György (1942) Fotóriporter, fényképész és gyűjtő. Évekig a Nők Lapjánál dolgozott, majd albumokat készített. 1984-től tanított az Iparművészeti Főiskolán, 2000 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén fotótörténetet és fotó­mes­terséget oktat. Fotótörténeti írásai az 1970-es évektől jelennek meg. Gyűjteményéből kiállítá­sokat rendez. Hepp Nóra (1978) Jogászként végzett, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Jogi és Nemzetközi Főosztályán dol­gozik. Szakmán túli érdeklődési köre: színház, iro­dalom, képzőművészet. Rendszeres kiállítás-és színházlátogató. Kedvtelésből aktívan fotografál. Kemenesi Zsuzsanna, PhD (1971) Vizuális kommunikációkutató, fotográfus. A Ka­posvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar Fotó­­művészeti Tanszékének szakfelelőse, adjunktu­sa. 2009-ben alapította meg a Kiminusa Galériát. Kincses Károly (1954) A fotótörténet és a fotótechnika-történet kutatója. 1991-től 2006-ig a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Kotzan, Anne (1961) Szabadfoglalkozású publicista. Egyetemi tanul­mányai alatt egy évet Rómában töltött DAAD- ösztöndíjasként, majd ezt követően főleg kultúrá­val foglalkozó útikönyveket kezdett írni, köztük Magyarországról is. Már tanulmányai idején kap­csolatba került a fényképezéssel, és több éven át dolgozott egy fotográfus mellett asszisztensként. Ma független szerzőként foglalkozik a fotóval. Szövegei főleg német szaklapokban jelennek meg: fotoMAGAZIN, Photo International, Photo­­ presse, Schwarzweiss. Kölnben él. Montvai Attila (1942) Fotóművész, az ELTE fizikus szakán szerzett dip­lomát. Fotóművészként és aktív elméleti szakíró­ként a fotográfia, illetve tágabb megközelítésben a vizuális közlési csatornák technikai, kulturális és intellektuális határainak felmérésével, kiter­jesztésével foglalkozott. Fizikusként hasonló vo­nalak mentén dolgozott a matematikai modellek érvényességét vizsgálva. Ennek eredményeként a Cambridge-i International Biographical Centre Montvai Attilát mint a 21. század iránymutató tu­dósát tartja számon, és 2006-ban jelölte az Ar­­ chimedes Award díjra. Pf isztner Gábor (1967) Történelem-német szakon végzett az ELTE-n, és két félévig az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakán volt vendéghallgató. Gim­náziumi tanár: Rák József (1941) Balázs Béla-díjas filmoperatőr, a Magyar Opera­tőrök Társasága tagja. A Színház- és Filmművé­szeti Egyetem Film- és Videofőtanszakának ok­tatója, egyetemi docens. Somogyi Zsófia (1978) 2003-ban végzett az ELTE művészettörténet­esztétika szakán. 2002 nyarán Guggenheim­­ösztöndíjas volt Velencében. A Dorottya Galéria munkatársa, 2009-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai-ösztöndíjasa. Szegő György (1947) Építész, művészeti író. A hetvenes években több, fotófelhasználással is élő önálló kiállítása volt. 1979 és 1989 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház díszlet-és jelmeztervezője. 1982-től rend­szeresen publikál művészeti tanulmányokat és kritikákat. A Fotóművészet munkatársa. Tímár Péter (1948) Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. 1979-től harminc­egy éven át a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyakorló iskolájának fotó szakát vezette. Jelenleg a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kará­nak Fotóművészeti Tanszékén tanít. http://www. timarpeter.hu nka Nemzeti Kulturális Alap Fotókritikai, elméleti és fotótörténeti folyóirat. Alapították 1966-ban, a Magyar Fotóművészek Szövetsége kezdeményezésére, a Fényképművészeti Tájékoztató utódaként. Megjelenik évente négyszer. Főszerkesztő: Tímár Péter. A szerkesztőség postacíme: 1676 Budapest, Pf. 72. Telefon: 291-3621,06-20-9391-867. E-mail: timfoto@hu.inter.net. Kiadó: Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány. A kiadásért felel: Tímár Péter. ■ A folyóiratot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nikon Kft. és a Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány támogatja. ■ Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága 1008 Budapest, Orczy tér 1. Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőknél, e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: 303-3440. További információ: 0680/444-444. Éves előfizetési díj 2008-tól: 3360 Ft, egy szám ára: bruttó 840 Ft. Külföldön terjeszti a Batthyány Kultúra-Press Kft. (H-1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Tel./fax: 00-36-1-201-8891. Tel.: 00-36-1-212-5303, E-mail: batthyany@kultur-press.hu) Index: 25307 ■ Terjeszti a Hírker Rt( NH Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Hír­lap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság (HELP), egy számlaszáma: Postabank Rt. 21998636/02102809, és a kiadó. ■ Nyomdai előkészítés, képfeldolgozás, nyomás: Prospektus Nyomda, Veszprém. Felelős vezető: Szentendrei Zoltán Előfizetői csekk az 1676 Budapest, Pf. 72 címen kérhető! HU ISSN 0532-30­10 A felvételek zselatinos ezüsttechnikával készültek. Az ettől eltérő eseteket külön jelezzük. A művészi fényképeket honorárium nélkül, a fotográfusok hozzájárulásával közöljük.

Next