Fővárosi Közlöny, 1941 (52. évfolyam, 1-30. szám)

1941-01-07 / 1. szám

Ságodnak az 1939. évi költségvetés jóváhagyása alkalmával a székesfőváros közönségéhez intézett 31.495/1939—IV. számú leiratára, amelyben meg­állapítani méltóztatott, hogy a székesfőváros ház­tartásában többek közt­­új kiadásként jelentkezik a tisztviselői kárpótlék rendszeresítése . . . folytán előálló többlet,« — az 1940. évi költségvetés meg­állapítása alkalmával hozott 643/1939. kgy. számú határozatával »A VIII—XI. fizetési osztályba tartozó közszolgálati tisztviselők kárpótlékáról« szóló 1938: XXXVII. t.-c. rendelkezéseinek végre­hajtása érdekében, a hivatkozott törvény 3. §-ában" foglalt rendelkezéseknek megfelelően, a tisztviselői kárpótlékok rendszeresítésével előálló kiadási több­let fedezéséről gondoskodott. Nagyméltóságod a székesfőváros 1940. évi költségvetésének kormányhatósági felülvizsgálata alkalmával a székesfőváros közönségéhez intézett 30.102/1940—IV. számú leiratában a személyi kiadások emelkedésével kapcsolatban tett észre­vételei során a tisztviselői kárpótlékok rend­szeresítésére, mint a személyi kiadások emelkedé­sének egyik okára, ismételten kitért, egyébként azonban az erre a célra felvett előirányzatot a székesfőváros 1940. évi költségvetésében jóvá­hagyni méltóztatott. Mindezek alapján kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék az 1938: XXXVII. t.-c. 1. §. (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján jóvá­hagyóan tudomásul venni, hogy a székesfővárosi VIII—XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselők részére az 1938: XXXVII. törvénycikkben meg­állapított feltételek mellett, a hivatkozott törvény­ben megjelölt összegű kérpótlékoknak 1940. évi január hó 1.-től kezdődő hatállyal való folyósítása iránt intézkedem. Budapest, 1940. évi április hó 17.-én. Szendy s. k., polgármester. A műszaki ügyosztályok ügykörének módosítása. A polgármester 1940. évi december hó 30.-án 24.616. 1940—1. szám alatt a következő rendeletet adta ki. A polgármesteri ügyosztályok ügykörének meg­állapítása iránt legutóbb a 11.821/1939—I. számú rendeletemmel intézkedtem. Ezt a rendeletemet a polgármesteri II. (út- és csatornaépítési), valamint a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztályok veze­tésében bekövetkezett változások miatt a város­felmérési ügykörrel kapcsolatos részében módo­sítom. Vitéz Becske Kálmán tanácsnok urat ugyanis — még mint a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály vezetőjét — a város­felmérési munkálatok vezetésével is megbíztam. A tanácsnok úr ebben a minőségében indította meg a részletes felmérést és térképezést, továbbá megkezdte a részletes magasságmérésnek és a területszámításnak az előkészítését s mindezeken kívül foglalkozott a felmérési végeredmények telek­könyvi átvezetésének kérdésével s végül az új központi műszaki teleknyilvántartás megszerve­zésével. Tekintettel arra, hogy ezek a munkálatok már jelentékenyen előrehaladtak s figyelembe véve azt is, hogy a tulajdonképeni városfelmérés a tanácsnok­­ úr személyes munkakörébe tartozik, ezért a 22.527. 1940—I. számú rendeletemmel időközben a polgár­mesteri II. (út- és csatornaépítési) ügyosztály vezetésével megbízott és a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály vezetése alól felmentett vitéz Becske Kálmán tanácsnok urat — a városfelmérési munkálatok folyamatos­ságának biztosítása érdekében — a folyamatban lévő új városfelméréssel továbbra is megbízom azzal, hogy az új felmérés adata­t a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály által vezetett nyilvántartás céljára bocsássa a polgármesteri III. ügyosztály rendelkezésére. Mindezek alapján a polgármesteri III. ügy­osztály ügyköréből az új városfelmérést, a felmérési adatok feldolgozását és rendszerbefoglalását, vala­mint ezzel az ügykörrel kapcsolatos és az évi költség­vetés III. fejezet, I. cím, 2. rovat, 1. alrovatán elő­irányzott hitelösszeg kezelését a vitéz Becske Kálmán tanácsnok úr vezetése alatt álló polgár­mesteri II. (út- és csatornaépítési) ügyosztály ügy­körébe utalom. A jelzett költségvetési előirányzatból a polgár­mesteri II. ügyosztály által kezelendő résznek összegszerű megállapítása, valamint az ügykör­módosítás folytán a polgármesteri II. ügyosztályba áthelyezendő alkalmazottak kijelölése céljából fel­hívom vitéz Becske Kálmán tanácsnok és Dörre Endre h. tanácsnok urakat, hogy a jelen rendeletem kiadásától számított nyolc napon belül a polgár-,­­mesteri I. (elnöki) ügyosztály útján terjesszenek elém közös javaslatot. A megjelölt hitelösszeget terhelő munkaerők kizárólag az új városfelméréssel kapcsolatos munka­körben foglalkoztathatók. A 11.821/1939—I. számú rendeletemnek a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály ügykörét megállapítható egyéb rendel­kezései változatlanul érvényben maradnak. Ez a rendeletem azonnal hatályba lép.­­A székesfővárosi tisztviselők közgyűlési teremben való megjelenésének szabályozása. A polgármester 1940. évi december hó 28.-án 24.272. 1940—1. szám alatt a következő rendeletet adta ki. A székesfőváros főpolgármestere a törvény­hatósági bizottság közgyűlésének ügyrendjéről szóló 283/1935. kgy. számú szabályrendelet 7. §-ának 3. bekezdésében biztosított jogkörében, a székes­fővárosi tisztviselőknek a közgyűlési teremben való megjelenését újból szabályozta. Ezt a szabályozást a székesfőváros főpolgár­mestere velem 2809/1940. számú átiratával közölte. A főpolgármesteri szabályozás szerint. Azoknak a székesfővárosi tisztviselőknek, akik nem tagjai a törvényhatósági bizottságnak, a köz­gyűlési terembe csak akkor szabad belépni, ha A) a főpolgármester úr által kiállított szigorúan névre szóló állandó igazolvánnyal, vagy B) a főpolgármesteri hivatal által kiadott, egy-egy ülésre, névre szóló belépőjeggyel rendel­keznek.

Next