Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-01 / 199. szám
a felügyelőt meglopni, hogy elszökhessen. Ezt csak akkor tette, ha a roham kitört rajta; ilyenkor ravasz, tevékeny volt. Az öreg szolga előlépése, szigorú nézése és rekedt hangjának egy rikoltása mindig megtette hatását. Mintha egyszerre villám csapott volna le mellette, az örült szörnyű ijedtséggel bámult rá felügyelőjére, aztán ellankadva roskadt össze, rögtön, minden átmenet nélkül visszaesve előbbi hangtalan, búskomor merengésébe. Volt is valami csudás, valami megdöbbentő a komor öregember megjelenésében, pillantásában, s rikácsoló hangjában, az őrült nem ok nélkül szokott attól úgy megrettenni. Garrick elragadtatással tanulmányozta őket. Csináltatott magának egy olyan álhajat, mint az öreg komornyik ősz hajfürtéi, s nemsokára az új darabban meg- megjelent a színpadon egy öreg ember alakja, aki komor külsővel jár-kel, s egyszerre indulatainak rémes felháborodásában valami csudás, megdöbbentő lényt váltva lép elő, pillant és rikácsoló hangon ordít.E jelenetében oly bűn utánozta a vén komornyik megjelenését,nézését és hangját,hogy akik közelről látták, megborzadtak bele. Nem hiába félt attól az örült! Valami szerencsétlen apát játszók ott, akit leányai megcsalnak. Kitörnie akkor kellett, midőn megtudja a csalást. A leányát játszó színésznőt egyszer ájultan vitték a színfalak közé; a tekintet és hang hatalma önkívületbe esték őt. Nem hiába félt attól az örült! Garrick diadallal érze, hogy jól tanulmányozott. Ez aztán hatás volt! A közönség elragadtatva tapsolt neki, és bámulta nagy alakítási tehetségét, csak néhány ifjú barátja , kik néha megfordultak nála s látták az öreg embert, bámulta nagy utánzási tehetségét. Egy másik szerepében mint őrült nyerte meg a közönség kegyét, mely már felé hajlani kezdett. Új, eddig nem látott alakban állitá elé az elmeháborút, oly hűn a valóhoz, hogy a közönség megiszonyodott. Elődei a kiabálásba, a szemek szörnyű elforgatásába helyezék a fősúlyt, ő még a düh perceiben sem ordított, és szemeit csak lassan forditá. De merev búskomorsága többet fejezett ki, mint másnak bármenynyi öltöny-szaggatása; s midőn megragadta a roham, felugrott és hajszálai fölmeredtek, szemei igazi tűztel csillogtak, és ajkait véresre harapta, os akkor a néző csakugyan egy őrültet látott maga előtt. Mikor aztán ellankadva, egy szempillantás alatt összeroskadt, átmenet nélkül visszaesve előbbi hangtalan búskomorságába, a házat majd összedönté a közönség tetszés zaja. Az alakok, egyesülve több mással, a közönség kedvencévé tették Garricket. Kedvező befolyással voltak vagyoni állására is. Nemsokára szép nagy szállást fogadott, a kis hónapos szobát rövid időn azzal cserélendő fel. Hanem mielőtt még a kis szobát elhagyta volna, egy rettenetes félórát töltött abban, melynek veszedelméből csak művészete szabadítá ki. .... Szép holdvilágos éjszaka volt. A tiszta sugarak nappali világossággal törték el Garrick szobáját. Mint mondók, nappal is némileg szürkület uralkodott ottan. Garrick nagy szerepet játszott ez este ; fáradtan tért haza, s mert munka után édes a nyugodalom, csendes üdítő álomban feküdt a szegényes nyoszolyában. Mellette az asztalon kardok, keztyük, tollak, sarkantyúk és gallérok között az ősz álhaj volt egy állványon látható a félhomályban. Csend volt. Azt azonban egyszerre az üveg csörömpölése zavarta meg, amint valaki az ablakot betörte. Garrick fölébredt a zajra. Ablakán egy kezet látott benyúlni, mely lassan megcsavarta a zavart s óvatosan kinyita az ablak félszárnyát. Aztán egy fehér alak emelkedett az ablak elé, könnyedén tolva be magát a szűk nyíláson. Garrick jegedő iszonynyal ismerte meg. Az örült volt. Valamiképen kijátsza őte figyelmét és megszökött. Oh, az örültek olyan leleményesek! Lassan mászott be, aztán egyszerre beugrott a szoba közepére. Ott megállt egy percig az ágy előtt. Garrick sokkal jobban tanulmányozta őt, sem hogy rögtön meg ne ismerte volna, hogy a roham teljes kitörésben van rajta. Hajszálai ég felé meredtek, szemei szinte világostak a félhomályban, mint a macskáé. Kezében hosszú, széles kést tartott. Ki tudja, hogy juthatott ahoz? Egy percig szótlanul meredtek egymásra, az örült és a színész. Egyik dühtől, másik ijedtségtől torzult arccal; egyiknek szemei a borzasztó betegség kitörése miatt villogtak, a másikéit elhomályosító a rémület. Egy szörnyű ugrással az ágy mellett termett az őrült. Vad erővel ragadta fel Garricket éji lepleinél fogva. Kitette őt a szoba közepére, ott talpra állttá. — Készülj ! — hörgő szakadozott szavakkal, — a halálra! Én a hóhér vagyok. A bíróság elitélt. Meghalsz! Garrick segélyt keresőleg tekintett körül. Az őrült ott állt előtte fogait csikorgatva, s a nagy kés élét pengeté. Egy perc még, s minden későn van! Ekkor Garrick szemei az ősz parókán akadtak meg. Az öreg komornyik hajának utánzásán. A paróka látása, mint a villám, oly hirtelen gyulasztott fel ágyában egy eszmét. Az élet ösztöne súgta azt. Ha a színpadon oly jól tudta az öreg felügyelőt utánozni, mért ne tudná az életben ? Az idő sürgetett. Több requisitumot nem lehetett használni, mint az ősz parókát. Garrick reszkető kezekkel, rohamosan tette azt fejére , fogai hallhatólag vacogtak a hideg és félelem miatt. Hanem amint a paróka fején volt, elhagyta a félelem és megszűnt fázni. Megragadta az ihlet. Reménysége a szabadulásra csak játékában lehetett, és játszott oly szépen, mint még soha. Csak tapsoló kezek hiányoztak, soha méltóbban nem tapsoltak volna. Egyszerre, egy másodperc alatt a mogorva vén komornyik állt az őrült előtt, rászegezve arra csudás, delejes tekintetét, és ráordítva szörnyű, rekedt, rikácsoló, vad hangon. Az őrült iszonyú ijedtséggel bámult rá egy szempillantásig, aztán ellankadva, fáradtan összeroskadt. Garrick oda lépett eléje s kivette kezéből a kést. Hanem azért nem bízott benne ; ágytakarójával összekötözte kezeit. Az őrült engedett magával tenni mindent. Garrick gyergyát gyújtott s reggelig ott örszé virrasztva a foglyot, a ki csendesen elaludt a hideg talajon. Reggel előhivatá Garrick a vén gondviselőt. Az meg nem fogható, hogyan szökhetett meg szegény gazdája, mert eltűnésének semmi nyoma sem volt, de azt még kevésbbé fogható meg, hogyan szabadult ki Garrick kezei közül. Arról csak a vén paróka beszélhetne. A művész másnap elköltözött nagy, szép szállásra, ragyogó életbe, hanem sokszor megemlékezett a kis sörét, nedves hónapos szobára, melyben művészete a legszebb s bizonyára a legörvendetesebb diadalt arató egy holdvilágos éjjel. Fővárosi hírek. * Egy helybeli lap erősen panaszkodik a kerepesi temetőben tapasztalható kegyeletlenség ellen. A sírokra ültetett virágokat pusztítják, a sírszobrokat telefirkálják, letördelik s közelebb Kisfaludy Károly síremlékéről is letördelték a lantot. — Arról meg nekünk van tudomásunk, hogy még a fris sírok is minő ápolásban részesülnek; az alig pár hét előtt meghalt Zilahy Károly sírja csak nem a földdel egyenlővé van téve, sírkeresztje útfélre dobva; mi ugyan intézkedtünk, hogy a sirt fölhantolják, a keresztet újra helyre tegyék (s ezt meg is cselekszik egy pár forintért) hanem ki áll jót, hogy az elkövetett vandalság a jövő héten nem ismételődik s mi védje az egyszerű hantot, ha az obeliskek sem mentiek a barbár sírzsiványok pusztításaitól. — Bizony a municipium gondoskodhatnék egy kis temetői rendőrségről, hogy ne botránkozzanak meg szemeink, midőn néha-néha kimegyünk ismerkedni azon „csend tanyával“, amelyen előbb utóbb mindannyian „földbirtokos“ok leszünk. * A temetőknél és halálnál lévén, megemlítjük, hogy ma reggel már a kis „Látcső“ nem jelent meg. Mindenesetre szép lehetett az élete, mert kollégái egyiránt megkönyezik, pedig e kollégák újságírók, akik ilyen gyászos esetek alkalmával máskor a markukba szoktak nevetni. A „Látcső“ ügyet képviselt, saját, igen speciális hivatása volt, s igy a journalistika átalános kényezését vegyük annak, hogy ügyek körül még is valami szeretettel tudunk összecsoportosulni. — Boldog — föltámadást! * „Pikáns kaland“ cím alatt mi is hoztuk azon hírt, hogy egy tisztességes nő szobájába valami alvajáró tévedt. Most az illető férj az egész történetre vonatkozólag maga szólal fel (névtelenül a „M. Sajtóban ” nyilatkozik, hogy .... „a kérdéses fiatal ember (amint ezt orvosa, sőt ő maga sem tagadja) csakugyan alvajáró, ki a fiatal nő hálószobájába csak önkívületi állapotban tévedt, s hogy a férj ennek valóságáról meggyőződve , annál kevésbé kétkedik kedves neje feddhetlenségében, mert féltékenységre eddig sem volt oka, s mert véletlen hazaérkezése épen nem kémkedés végett, hanem csak azon egyszerű okból történt, mert bizonyos irományokat csakugyan honn feledett. Ennyit az igazság érdekében, szemben a rosz szomszédok s a gonosz világ mérges nyelve ellenében.“ — Már most csak az hiányzik, hogy ezt az egész „pikáns kis történetet“ valaki vígjátéknak dolgozza fel. * Megjelent a „Budapesti Szemle 66 és 67-dik füzete s ezúttal is jelesebbnél jelesebb ismeretterjesztő tartalmat hoz. Valóságos becsületbeli kérdése az miveltségünknek, hogy e jeles folyóirat fennálljon a szégyen, kimondhatlan szégyen, hogy ilyen vállalatot a szerkesztő-kiadónak, Csengerynek áldozatokkal kell fönntartani. S itt a részvéthiányt még csak azzal sem menthetjük, hogy a Budapesti Szemle valami szaktudományt képvisel, ami a nagyközönségnek élvezhetlen; a Budapesti Szemle átalánosan tájékoz bennünket a világtudomány és eszmék mozzanatairól, melyeknek minden mivelt embert érdekelni kell, s teszi ezt oly világos, egyszerű modorban, hogy aki az ilyen tartalmat sem képes élvezni, az csak saját miveletenségéről ad elvitázhatlan bizonyítványt. * A Szép és jó iránt elkésve is hálásnak kell lennünk, s ezért bár utólagosan is megemlítjük, hogy Ács Károly ur, Török superintendens jubileuma alkalmából, 500 ft iskolai alapítványt tett le. — A jubileumi ünnep részleteiből megemlítjük még azt is, hogy az ünnepeknek tisztelői egy értékes serleget adtak által, melyhez ajándék is volt csatolva. — Örülünk mi mindennek, mert az érdemek megismerése mindig fogékony szívekre mutat s akik tisztelni tudnak, azok megérdemlik maguk is a tiszteletet. * A legújabb újdonság pedig a szép idő ; olyan cifra augustusunk volt, hogy immár azon is örülünk, ha palota nélkül járhatunk. Úgy látszik, majd September adja vissza azt, amit augusztus elvett; vajha gondolja sok szerkesztő, október viszont azt adná vissza, amit Julius vitt el, t. i. a . prenumeránsokat. * Reményi Ede már elhagyta Karlsruhét, s mint egy távirat után értesülünk: tegnap (aug. 30-án) este Baden-Badenban a porosz királyné ő felsége, és Hamilton hercegnő előtt játszott. * Nemzeti színházunkban a „Meyerbeer-ünnepély“ jövő szombaton igen fényes lesz. Magát, az előadandó operát előjáték fogja megelőzni, a „Eugenották“-at pedig úgy adják elő, hogy a legkisebb szerepek is első rendű operai tagok által lesz betöltve, úgy hogy például Ceresa a közkatonát fogja adni, aki a „Rataplan“ kórust énekli elő. Ily negyedrendű szerepet énekelnek Hofbauer k. a. és Ormay is. — Amit drámai színészeink tettek a Shakespeare-ünnep alkalmával, ugyanezt akarják tenni operai művészeink a jelen ünnepnél; mindegyik akar valami kis szerepet, hogy a nagy zeneköltő megtisztelésében részt vehessen. — Mindenesetre méltánylást érdemlő buzgalom, minden részről. * Ej pénzügyi bizottság. Gr. Pálffy Mór m. k. helytartói excja Pestváros pénzügyei végleges rendezésére bizottságot küldött ki Péchy helytartósági alelnök úr előnlése alatt. E bizottság mindenekelőtt a szükségessé vált kölcsönügyével fog foglalkozni. A bizottság tegnapelőtt kezdte meg üléseit a pestvárosi nagy tanácsteremben; a tanácskozásra számos pesti polgár is meghivatott. * OLCSÓ Utazási terv. Az ausztriai vasútigazgatóságok, hír szerint, most azon eszmével foglalkoznak, hogy az összes ausztr. vasútvonalakon mérsékelt menet-jöveti és körutazási árakat állapítsanak meg négy heti időtartamra, úgy hogy az ily váltott jegyek ez idő alatt folyvást érvényesek maradnak. A különböző vasuttársulatok most egyezkednek ez ügyben, s remélhető, hogy ez ügyes eszme nemsokára testé fog válni. * A pesti nevkocsisok nun lajstroma ismét egy ■agyszerü húzással gazdagodott. Egy idegen urhölgy, ki vasúton érkezett Pestre, reggeli 9 órától d. u. 3-ig, a midőn ismét tovább utazandó volt, az 51. számú bérkocsit használta, a kocsis ezen 6 órányi időre 15 fotot követelt rajta. A városkapitányság megbüntette a kocsist és hazájába utasította, a bérkocsi gazdáját pedig megfelelő pénzbírságra ítélte. * Az állatkert helyéül átengedendő városligeti 31 hold és 600 k ölnyi városi telket illetőleg már megtörtént a szerződés Pest városa, meg az állatkerti részvénytársulat között. E szerződés szerint a város, ezen a városliget éjszaki részén a vasúttöltés mellett fekvő telket 25 évre engedi át használatra a társulatnak, de úgy, hogy az csupán az állatkert felállítására használható, ha pedig ez három év alatt létre nem jönne, a város megszűntnek tekinti a kötelezettséget, és a telekről másképen fog rendelkezni. Minthogy e telek nagyobb részét jelenleg csemetekertül használják, a város az ültetvények elhelyezéséről két év lefolyása alatt gondoskodik, úgy hogy onnan, ahol az épületek és állattartók lesznek, az eltakarítás minél előbb megtörténjék. A társulat fizet a városnak a telek használatáért évenként egy aranyat aranypénzben.Az egész telek szilárd és csinos deszkázattal lesz körülkerítve. Az építési tervek a városhatóság elé terjesztendők. Az állatkertben elültetendő fákat ingyen engedi át a város. A város fentartja magának a jogot, hogy a városligeti tó vízzel megtöltésére netalán szükségessé válandó ásatásokat az állatkert területén akadály nélkül végeztethesse. Huszonöt év lefolyása után az ezen területen történt összes beruházások, épületek, ültetvények, tavak stb., az állatok kivételével, ingyen a város tulajdonává lesznek. Ha akkor a város máskép rendelkeznék a telekkel, visszaszerzésére a részvénytársulatnak elsőbbségi joga lesz. * Sárközi Ferenc, jól szervezett zenetársulatával körútra indult a bácskai alföldségre. Pesten röszke* — 829 —