Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)
1864-10-14 / 235. szám
235-ik sz. Pénteken, október 14. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 77 sz. Első évfolyam 1364 /10 ____ ____ ____ Előfizetési dij: erjökssj mmmwmt A "ff" A Szerkesztői iroda: FŐVÁROSI LAPOK Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr.pokat kivéve mindennap. ko- „ Bélyegdíj mindenigronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY, fotáskor • • • 30 Sz Előfizetési felhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ című, irodalmi napilapra. A folyó félév eleje, mely annyi lapvállalatot megrengetett, reánk nézve kedvezőleg nyílt meg. Lapunkat, mely a legterjedelmesebb s legtöbbször megjelenő irodalmi lap, a közönség folytonos részvéttel kiséri, s mi e részvétnek megfelelni iparkodunk. A közönség látja, hogy mi egész tömegdolgozatot adtunk, folyvást a legismertebb íróktól, hogy a költői rész mellett mindennap közlünk egy vagy két ismeretterjesztő cikket, hogy a tárcai rovat egy lapban sem változatosabb, mint nálunk, s újdonságaink száma naponkint 70—80-ra megy, s hogy irányunk becsületes, hangunk higgadt s rovatainkban minden szépnek, jónak szeretete nyilatkozik. Kérjük a közönséget, hogy részvétével jövőre is támogasson bennünket; mi e részvétet legkevésbé zsákmányoljuk ki, s mig lapunknál három négy író állandó foglalkozást nyer, másfelöl is mondhatjuk, hogy írói díjazásokra folyvást jelentékeny öszveget fordítunk s az írói munkálkodást ez által is lehetőleg iparkodunk elősegíteni. Pest, September 15. 1864. Tulajdonos és felelős szerkesztő : Tóth Kálmán. Főmunkatárs: Vadnai Károly. A „Fővárosi lapok“ ezután is egy napilaphoz képest szép kiállításban fog megjelenni s minden nap pontosan szétküldetni. Tekintettel a női közönségre, intézkedtem, hogy a nagy saison divatkép (7—8 alakkal) ezután mindig színezve jelenjen meg a lap mellett, mindig a megnyíló saisonok előtt. Előfizetési díj októbertől december végéig: 4 ft, helyben úgy, mint vidékre. A gyűjtők 8 p. után egy t. példányban részesülnek. Emich Gusztáv, akad. nyomdász, s a „Fővárosi Lapok“ kiadója. '■«j. tviAt ! A dalnok, mint a magyar király. (Ballada.) „Ah, ifjú dalnok ! — szólt a lányka, Legyen áldott e friss patak. Áldott legyen szép kies völgyünk, S a virágok e fák alatt. Mi zajlott köd, s hullámkint bennem — Az alaktalan hangokat Most tisztán csengi völgy és csermely.— — Zengd el még egyszer dalodat!“ „Ah, szép leány ! felelt a dalnak, Megsugta-e a kis virág, S mondta-e a zuhogó csermely, Hogy tündérkert e nagyvilág ? S te egyetlen tündér e kertben Nem látsz-e egyet, ki eped, Ki küzködik lázas álomban E nagy boldogság közepett ? !“ És a lant édes hangja zendül, És a mit szó ki nem fejez, Két szív hogyan doboghat egyet Oly gyönyörűn elmondja ez, Hogy az alkony a völgy mélyéről Sugarát a bércre veti : S arany fátylát a sötét váron, Vén torony fölött lengeti. És másnap büszke Apor László Hívja a dalnokot s a lányt; És szól: az ég itt áment mondott, A föld is mondjon egyaránt, Szeretlek én, óh ifjú lantos! Szemedben dalod lelke él. Nem ismerlek, de nagy múltúnkról Ajkad csodás hévvel beszél. És összeomlik ifjú és lány, Egy perc, s szivük ezret dobog; Ezer szó leng ajkukon, s egy se Mondhatja el, mily boldogok. De lehull a lantos palástja, Megdöbbent a királyi fény ! És fején a korona lángol . . . Magyar király a vőlegény ! Magyar király!— Csend, néma csend lesz! Körül minden arc oly setét. És Ottó szelid tekintettel Bizton várja ítéletét. De apja mellé fut a lányka, S rettenetes kép az apa. Egy szó, és a terembe beront Mogorva várur zord hada. „Add át bitorlóit koronádat! Menj ! vár börtönöm étele !“ Most térdre hull, és sir a lányka. S szól Apor László : „él vele !“ ----------Eljő az éj, s mint baljós angyal Börtönben a lány megjelen. „Most is szeretsz?“ kérdé az ifjú. „Fuss, Fuss !“ szólt a lány hirtelen. „A vár alatt van sötét méned . . . Lángszivemből száműzve vagy. Boldog lettem van völgyünk keblén, Boldogtalanná tesz, mi nagy. Sírba hullnék a bíbor trónról, S bár boldog itt sem lehetek. De itt látom édes múltúnkat, S eltűnnek majd a bús hetek.“ Egy csók — áldás-e avagy átok ? ! Egy csók, aztán rohan a mén. A föld mind-mind halkabbat dobban És nő a hang a lány szivén. Egy-egy sötét szirt megrettenti, A fa mögötte elrohan ; Egy szikrát hány még lova lába — S Ottó örökre oda van. Zilahy Imre: ÉLET ÉS SZÍNPAD. Beszély. Szabó Iíiciárdtól. (Folytatás.) IV. Vilma és Jenő, e levél elolvasása után egymásra bámultak, a fölmondás, és aljas ármánykodás, mert hogy az egész ebből származik, arról meg voltak győződve, az első percben annyira meglepte őket, hogy az hihetlennek látszott előttük. — Ez lehetlen, itt tévedés van! — kiáltott föl Jenő. — Darabomban betű sincs, mely az aristokratiát sérthetné. Nem egyes osztályok vannak abban sújtva, vagy kiemelve, hanem az erény és jog küzdelme, a bűnnel s igazságtalansággal,s végre az előbbiek diadala előtüntetve. Szerintem pedig minél magasabban áll valaki, annál inkább kell az erényt s jogot tisztelnie. — Hacsak az nem a botránykő, — viszontá elgondolkozva Vilma,— hogy a hősnő aristocrata és democrata kérői között az utóbbinak adja az elsőséget. Jenő ajkain gúnykacaj tört ki. — Megengedi angyalom, ha e komoly percben nevetni tudok, de ha igaz az, mivel az igazgató eljárását indokolja, az illetők oly törpéül tűnnek föl előttem, hogy csak kacagni tudom őket. — Hidd el, ez csak ürügy fizetésem megnyirbálására, — mondá Vilma. — Ismerem már az ily fogásokat. Jer, menjünk az igazgatóhoz! Az igazgató igen sima, udvarias ember volt, de az aristocratia uszályhordozója. A közönség követeléseire keveset adott,hanem amit a főrangnak akartak, annak teljesítésére kész volt mindenkor. A szerződések megkötése, fölbontása, darabok előadatása, vendégek szerepeltetése, különösen a kardalnoknők és táncosnők megválasztása, nagyrészben magasb inspiratiók és befolyásokra történt, és nem példanélküli volt az eset,hogy egyik vagy másik jeles, vagy többet ígérő színésznő, táncosnő, kardalnoknő csak azért bocsáttatott el, mert x. y. z urficska hasztalanul kopogtatott. Az igazgató kimondhatlan nyájassággal fogadta Jenőt és Vilmát. Végtelenül sajnálta, hogy ez előre nem látott körülmény a repertoirt egy nagybecsű, hatásos darabtól, az intézetet egy elsőrangú művésznőtől megfosztja, de az idő viszonyai olyanok, hogy a magas kívánatnak kénytelen engedni, ő belátja, hogy az illetőknek nincsen igazuk, más időben oly dráma és művésznő mellett kész volna bárkivel is, síkra szállni, de most hiában, az intézeti társulat fönnállását nem kockáztathatja, egyébiránt aj viszonyok kedvező alakultával, ő lesz az első, ki a haza legnagyobb művésznője működését ismét megnyerni hazafias kötelességének ismerendi." Jenő és Vilma leforrázva távoztak az igazgatótól. A költő és művésznő adacsony cselszövénűnek estek áldozatul. Jenőt kevésbé bántotta drámájának mellőzése, mint az, hogy neje a színpadról leszorittatott, melyhez az lelkének egész bensőségével, szivének minden vágyával ragaszkodott, mely életszükségévé vált, és mi gyötrőleg hatott rá, az a tudat volt, hogy miatta lett a színpadról száműzve. Vilma nem mutatta, mennyire fáj neki ez ármány és méltatlan bánásmód, de égető fájdalmat érzett miatta. Egész jövőjét látta megsemmisülve, s minél inkább iparkodott elrejteni bánkódását, annál marcangolóbb volt a belső küzdelem és gyötrődés, melylyel harcolnia kellett naponkint. De bár mennyire iparkodott elrejteni bánatát, olykor meg nem tagadható magától, hogy könyekben ne keressen szorult keblének enyhülést. Megkönynyebbült szive, ha sírhatott. És ki tudná megmondani, mennyi öröm, fájdalom, gyönyör és tört remény tükre volt könye ? Férje iránti szeretete, boldogsága, pályájának bezárulása, álmodott dicsőségének elvesztése, a nem érdemlett bántalomból származó keserűség, szóval minden ki volt fejezve e könyükben, mi a szivet érzékenyen érheti. V. Évek múltak el, Vilma ellen feledve. A színpadon új csillag tűnt föl, mely nem érzi oly féltékenyen sugarait, s a színházi közönség befolyásos része, nem győzte magasztalni, a nagy s dicső művésznőt, ki a tapsokat és koszorúkat nemcsak méltányolni, de megjutalmazni is tudta. Az igazgató boldog volt. Végre eltalálta a nagyurak ízlését, és nem is mulasztotta el bájos primadonnája szeszélyeit mindenben, s mindenkor annyival is inkább teljesütni, mert a hegy morzsalékaiból néha ő is részesült. Csoda-e, ha ily művésznő mellett az egykor ünnepelt Vilma ellen feledve ! De nem voltak mégis imitt amott, kik a művésznőtől egyebet nem várván, mint a színpadon elragadó játékot, női magányélete szentélyét tiszteletben tartják, és a nőt becsületétől, szeplőtlen hírétől megrabolni nem akarják, sőt nagyobb, fönséges, előttük a művésznő is, ha mint nő szénvtelen, tiszta élet által a közvélemény tiszteletét ki tudta vívni magának. (Vége köv.) C ' - 1