Fővárosi Lapok 1869. február (26-48. szám)
1869-02-21 / 42. szám
42-dik SZ. Vasárnap, február 21. Kiadói hivatal: Pest, barátok tere 7. se. Hatodik évfolyam 1869*. Előfizetési díj: Félévre................8 frt. Negyedévre . ... 4 írt Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. l-18 ml Hirdetési díj: Negyed hasábos petitor...................7 kr. Bélyegdíj minden iktatáskor .... tőke. Teljes azámú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadó hivatal. A székely-huszár ezredes. — Ballada. — A tömőéi szorosnál Állnak a székelyek ; Ott tör be az orosz had A hont igázni meg, Ki annyi csatán koszorút szerezett, Kiss Sándor vezérli a hős sereget. Tűz a harci ménen nyargal, Kezében ég a kard, Mintha villám kergetné A rontó zivatart; Szeme a táboron el szerte repül, Láttára a sereg mindegyre hevül. „Föl! kik tönkre verétek A német sereget , Föl Atilla utódi! Föl bajnok székelyek! Haljunk meg egyig a fegyver alatt, S ne hagyjuk betörni a muszka hadat. Föl, a bitor ellenre! Óvjuk meg szent hazánk, Kik szolgaláncot eddig Sohasem hordozánk!“ Szólott, s szava szívre, velőre hatott, S háromszor az ellen visszanyomatott. De jött nagyobb erővel: „Utánam, a ki él!“ Riadt zászlót ragadva Kiss, a dicső vezér: „Legyen e hely egy új Thermopylé, Hullánkon jöhet a cár táborabé !“ Gyilkos harc, gyilkos tűz foly; Lova megtántorúl; Hanyatló érckezéből A zászló földre hull Fölbugygyan a vér mély sebibül, S félholtan az ellen kezére kerül. Meghátrál a zilált had, A muszka nyer csatát, Kisst, a tömösi mártyrt, Németek veszik át. S hogy árulással a hon elejtetett, Ők tartanak felette véritéletet. „Győzelmes serginktöl, Kik elfotottatak, Biráim nem lehettek, Ti gyáva cudarok! Birám lehet csak, — melyet védtem — a hon, Hóhéroknak életemet nem adom.“ Szólott a nemes, haraggal, S föltépte sebeit; Elhűl a vérbirák közt, S megreszket mindenik, Mint hős élt s mint hős halt, dicsőn, szabadon, Hírneve átragyog évszázadokon. Medgyes Lajos. MIKOR A SOK KÁVÉHÁZBA JÁRNAK. (Életkép.) Irta: Toldy István. (Folytatás.) Az egyik asztalnál a tisztes apa a „Pesti Naplót” olvasva botránkozik azon, hogy a női teremben pipázni nem szabad, míg mama és leány közösen néznek egy francia képes újságot, s vitatkoznak a képek mivolta felett, melyeknek aláírását egyik sem érti meg ! — míg végre a szomszéd asztaltól egy mesés vékonyságú alak, miután kávéját kimért nyugalommal elfogyasztó, átfordul, s udvariasan megmagyarázza a vitatkozóknak az illető hieroglypheket, nem mulasztván el megjegyezni, hogy ő francia mesternő , lévén néhány szabad órája, kész a kisasszonyt beavatni Páris nyelvének titkaiba. Mialatt az elsassi szűz névjegyével boldogítja az udvariassága által nem kis zavarba ejtett családot, a sarokban a „Kölni újság“ egyik oldalán kiálló hatalmas vuklik egy mögötte rejlő alakot sejtetnek. Tisztes hölgy, ki éppen most látszik azon korban lenni, melyben a természetnek határoznia kell, vájjon a hízás vagy soványodás útján akarja-e folytatni pályáját. Nagy elmerülten olvassa a világ eseményeit, s valahányszor egy szakaszt elolvasott, mellette ülő barátnéjához fordul, ki a „Fremdenblatt“ iiserátáiban gyönyörködik, s jól tartja őt kételyeivel s reményeivel. Egy negyedóra alatt megoldja a római kérdést, a keletit, teremt éjszaki s déli kérdéseket, s bámulatos könyedséggel kijelöli a békés és harcias megfejtések minden lehetőségét, nem törődvén vele, hogy siket füleknek beszél, mert barátnője egy házassági ajánlatot olvas a másik után, míg végre varázserővel köti le figyelmét egy igénytelen hirdetés, mely így kezdődik „Ein junger Mann, mit angenehmen Reusseren, zu Allem verwendbar. ..“ A terem nem nagy; egy körbe vezetett pillantás meggyőzött arról, hogy Coralie nincs itt, és nem is lesz. Ő fiatalabb természet. — Tovább. Befordulok a régi német színháztérre, hol két kioszk képviseli az enyészetet és virágzást. Az egyik tömör, zöldre mázolt falakkal, szűkkeretű tükrökkel, ó divatú székeivel egy elmúlt kor elkésett emléke. A másik karcsú vasrudaival merészen tör ég felé, sallangos vászonfalai vendégszeretőleg adnak helyet a szellőnek, benne az új divat, az új izlés székel. Amaz a szűkkeblű múlt, mely „circumvallálni“ akar mindent, ez a tágszivü jelen, mely mindent keblére ölel. Az „volt,“ ez „van“ —hogy lesz-e? —az a divat szeszélyétől függ, mely a sors könyvének szélére írja glossáit. A Fischer-kioszk néptelen. Néhány agg hölgy, ki nem tud megválni azon helytől, melyen a század elején először vette észre, hogy van szívdobogás, pár penzionált katona és hivatalnok, néhány nyugalomba vonult Don Juan, kit csak a köszvény emlékeztet már azon korra, midőn az még ismeretlen volt előttük, a megannyi kialvás felé siető pislogó szem, mely már csak a nehézkes pápaszemek segélyével érintkezik a külvilággal, — ez az egész közönség, melynek tisztes ősz és kopasz fejei közé csak ritkán vegyül egy gyermek vagy unoka fürtös fejecskéje. Ezek nem mulatni, nem élvezni jönnek ide; a kávé rájuk nézve már életszükséglet, vagy unaloműző, s csak a traditió hatalma vonja őket a szűk falak közé. A csöndet ugyan a gyakorolt ajkak működése messze száműzi, de e zsivaj is nem a sürgő élet zaja; a fogatlan szájak e folyton pergő, ércvesztett sipegése, midőn a légben khaoszszá olvad össze, inkább hasonlít egy improvisált végtakarodóhoz. A másik, mely Privorszky nevének szerez hírt a fagylaltozó világban, folyton tele van. Élénk pincérek fürgén sürögnek a sűrűn belepett asztalok körül. Ez a férfikort képviseli. Egész családok, a mamán kezdve a legapróbb csemetéig, elegáns toilette ok, itt-ott egy affektált francia fecsegés, odább egy nem affektált pillantás ; komoly szándékú mamák, kiknek lányaihoz csak a házasság előszobáján át férhetni, megülepedett fiatal emberek, kik már bálban s kioszkban menyasszonyt keresnek ; — egy kis számítás,egy kis józanság, — Íme a Privorszky közönsége. Coralie itt nincs, nem is lehet. Ő könnyebb természet. — Tovább. A budai „elypse“ ? — Nem annak nagyon hivatalos színezete van. A hivatali hierarchia székel itt, híven megőrizve a rang igényeit. A miniszteri tanácsosnék hangadása mellett a titkárnék vezérlik a fiatal fogalmazónékat, s az egészet a penzionált tisztviselőnek kevetelik be. Itt hiába keresem Coraliet. — A szabadabb természet. Hátra van, — ah, hogy nem ez jutott először eszembe ! Az újtéri kioszk. Ez a koronája valamennyinek.A tulajdonos kényszerítve látta magát a karcsú kioszk üveg falain kívül még a sétatérből egy jó darabot elhódítani magának. Az egész telepítvényt virágedények határolják el a külvilágtól. Ha belépsz, tarka szőnyegnek látod az egészet, s mire át tudsz hatolni a sűrűn körülült asztalok közt a kioszk ajtajáig, hogy annak lépcsőjéről betekintsd az egész csatatért, nem lehet legalább egy pár nővel meg nem ismerkedned, akiknek t. i. leléped ruháit. Az újtéri kioszknak azon előnye van, hogy magában egy egész kis világ. A legkülönfélébb elemek, s mégis a legnagyobb egyenlőség. A tömeget fiatal emberek teszik, kiknek még vagy kedvük vagy módjuk nincs megházasodni. Fiatal ügyvédek pör, orvosok beteg nélkül, gavallér kereskedők, pénzes művészet-pártolók, szenvtelen dandyk, írók és művészek, közben egy-egy örökifjú agglegény. Az egyik „szellemdús hölgy “-eket keres; a másik tanulmányokat szed a „nőkről,“ hogy kedveskedjék vele a „nőknek,“ a harmadik tárcára, a negyedik vígjátékra gyűjt anyagot, — de ez csak mellékfoglalkozás. Az a soignirozott „telivér“-pillantás, az az epedő „sz. Imre“-féle tekintet, s a többi felzwikkerezett szemek nem a toll számára lesik a prédát, s ha annak is jut belőle — annál jobb ! De a mágnes a közönség másik s nagyobb fele, a nők. Szép toilettek, susogó selyemruhák, — de itt ez mellékes, csak eszköz. Mosolygó leányok, férjes vagy férjetlen „özvegyek,“ nehezen megközelíthető vagy könnyen hozzáférhető szívek, — szépség, ifjúság, szellem, s gyakorlati életnézetek, — néhol már tapasztalás is. Ezek már nem ruháikat mutogatni, nem újságot olvasni járnak ide, a férj vadászat is ritkán sikerül. Ez a kioszk harctér, melyen a két nem megmérkőzik . Amor üténycsapásaira hullnak a petárdák, meggyuladnak a szívek bástyái, csupa ostrom, vereség és győzelem, de folytonos harc, folytonos tüzelés. E kioszknak van bizonyos törzsközönsége, de az nem egyénekből, hanem fajokból áll. Ha ismeretlen lép a körbe, pár pillanat alatt tudomást vesz róla az egész hölgyvilág, s ritka tapintattal fölismeri benne, ha „odavaló“-e vagy nem. Ha igen, az ismeretlen arcokban is észreveszi a szíves fogadtatást, ha nem, hamar megunja az egész mulatságot Ha Vénus egyszer megtréfálná e vidám közönséget, s minden pillantást, melynek öntudatos célja van, s mely e célt elérte, acélsodronynyá változtatna a levegőben, de sűrű szövedéken hiába igyekeznék a napsugár keresztül hatolni. A csatározás pillanatra sem szűnik meg, e fiatal szemek mintha gyúrós puskák volnának. A közönség lassan eltarkál, fekete kabátok vegyülnek a könnyű gázé és mell közé; a szép nőalakok közül egy-egy szivar füstje száll ég felé, mintha mutatná, hogy az áldozata elfogadtatik. Akarsz szellemdús nőkkel elfecsegni, vagy oly hiarsonra szert tenni, hol találsz erényt, de nem pruderet, ellentállást, amennyi szükséges, hogy felizgasson, de aztán jutalmat a kitartó igyekezetért, — jer ide. Eleinte mindenki megnéz, férfi úgy mint női szemek végig mérnek, de ha zavartalanul kiálltad, otthon leszesz. Egy életen át elláthatod magadat „barátnőkkel,“ — vándorolsz az egyik asztaltól a másikhoz, — hisz az élet úgyis vándorlás, és benne nem minden állomáson találsz egy adag fagylaltot, mely felfrissít, s pár szép szemet mely boldoggá tesz. (Vége köv.)