Fővárosi Lapok 1871. december (276-299. szám)
1871-12-01 / 276. szám
276-dik br. Péntek, december 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre ... 7 ft kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunkra előfizetni folyvást lehet, mivel teljes számú példányokkal még rendelkezik a kiadóhivatal. Hafsz dalaiból. *) Hajnali szél, mondd meg karcsú Kis zergémnek enyelgve, Kopár hegyre, sivatagba Űzött engem szerelme. Adjon az ég neked, cukrász !, Hosszú, boldog életet, De kis cukor papagályod Hogy van, mért nem kérdezed ? Ha együtt ülsz kedveseddel S élvet adnak jó borok, Gondolj a bús szerelmesre, Ki mint a szél kóborog. Mégsem illik oly büszkének Lenned, piros rózsaszál!, Hogy ne kérdjed : a kesergő’ Fülemile mit csinál ? A bölcs embert szép szerével Lehet csak megejtened; De a ravasz kis madárnál Háló mit sem ér neked. Ez a sugár ciprus-alak, Hold-arc és két sötét szem Mért nem kegyes irányomban, Miért kinéz ? nem értem. Bájaidban, kecseidben Egy hibád van fenéked: Hogy úgy, mint én, a hűséget S a szerelmet nem érted. Megköszönve barátidnak Hű szivét s a sors kegyét, Gondolj reám, a ki bolygok A pusztában szerteszét. Ha megrendül Hafiz dala, Oly bűbájos, oly csodás, Hogy Vénus is dalra hevül, S táncot lejt a Messiás. **) (Persából). Erődi Béla. Egy ünnepelt férfi. (Beszély). Irta: Beák Farkas. (Folytatás). Többet nem beszéltek e tárgyról, de Györgyre izgató hatással volt e rövid párbeszéd, s fejében össze-vissza táncolt mindenféle bohó gondolat. A szigeten megszólalt a zene, s a sok fölcifrázott kisasszony az ifjúság pajzán gondtalanságával táncolni s mulatni kezdett, csak a mamák némelyike számítgató magában: „Ez jó lenne, bár csak komoly szándéka volna, de az a másik mégis jobb lenne; az a bárgyú leány nem elég nyájas hozzá, mind azzal a haszontalan gyakornokkal cseveg; elment az esze, pedig tudhatná, hogy állunk. Mindjárt ide is szólítom, h°gy nyissa föl a szemét s nézzen másfelé, nem arra a tejes arcú technikusra. Ezeknek csak a tánc, csak a susogás van a fejükben, nem gondolnak az életre! Pedig nekünk már elég volt a táncból.“ Aztán még zümmögött magában jó darabig, végre látva, hogy leánya nem zavarható komolyabb *) Hafiz — teljes nevén Mohammed Semszeddin H. — Persiának Siraz nevű városában született és ugyanott halt meg 1389-ben. Hafiz nem csak Persiának, hanem egész keletnek legelső lantos költője. Dalaiból magyar fordításban pár nap múlva egy csinos kötet hagyja el a sajtót Tettey Nándor és társa kiadásában. **) Vénus és Messiás alatt két csillagot ért a költőtérre, belefásult a végzet rendelésibe, hadd járja hát a bolondját! S jobbra-balra ilyen aggodalmak közé sülyedt unalmas arcú szomszédokat sejtvén, lassankint álmosodni és szokása szerint szunnyadozni kezdett, mígnem egyik szomszéd fölrázogatta. — Nézze csak, kérem, ezt a Fejérnét, föl sem tud öltözni. Úgy néz ki, mintha valami tiszttartóné volna, s már a harmadik leányát adja férjhez. Alig nyitják ki a szemüket, már szerelmesek; én meg nem foghatom, mivel fogják meg az ifjakat. Némely anya öt esztendeig is hordozza leányait, s mulatnak is eleget, van táncosuk bőven, de kérő nem jelentkezik ; pedig a lányok vannak oly szépek, mint a Fejérné asszonyom lányai, vagy tán még szebbek is; aztán van is, lesz is annyi hozományuk, s mégsem kell senkinek. Igaz, nem is adnák olyan vézna úrficskának, mint Berényi Emil ifjú úr. — Jaj, lássa nagysád,— szólt egy kereskedőné, — a világ sokszor furcsa, s van olyan férj is, aki szereti, ha az asszony elegáns; de most már a legtöbb az egyszerűséget keresi s a Fejér-leányok jövedelmüknek csak egynegyedét ha elköltik ; tudom jól, hiszen a mi üzletünkből vásárolnak; az önző férfiak aztán úgy számítanak, hogy a többi részt majd ők költik el. Hallotta nagyság, hogy Herendi Szerafine is jegyes ? — Nem én! Ugyan mondja lelkem, ki veszi el ? Bátor ember lehet. — Ki ám, az első partié a városban, Adonyi Vilmos. — No hiszen ügyes embernek ügyes, az igaz, de partiénak bizony nem valami fényes. Hisz minden birtoka ott fekszik a szomszédunkban, egy vármegyéből valók vagyunk. Legfölebb négyszáz hold földje van. De azt hallom, annak a kisasszonynak van százezer forint hozománya. Ez nem sok ugyan, de ha meghúzzák magukat, falun megélhetnek. No hiszen elég szép pár! — Elég szépek, de kérem, a leánynak semmije sincs. Ezt mi, üzletemberek, tudjuk, s igy mondta Laci kisasszony is, kitől a hírt hallottam; de higyje nagysád, Adonyi úr gazdag ember, így beszéltek mások is. Adonyi még látogatóban sem volt Herendiéknél, s már az egész város beszélte, hogy nőül veszi Szerafinet, s az egyik rész a kisasszonyt, a másik pedig a férfit tartotta gazdagnak; de mindnyájan megegyeztek abban, hogy ők egymásnak valók, s mikor egy hosszú keringő végén a fáradhatlan Adonyi még akkor is lejtett Szerafinnal, midőn a többiek már leültek, mindenki őket nézte, bámulta s egy-egy helyeslő „éljen“ önkénytelen kifejezője volt az átalános megelégedésnek, és Szerafine szétomló gazdag hajzata ábrándosan lebegett az eszményi férfiú széles vállai fölött. Az est hősei ők valának, s mindkettő bizton számított a másikra. Szerafine-nek egy brilliáns emberre volt szüksége, Adonyinak pedig megbecsülhetlen volt egy oly ember, mint Herendi, kinek roppant terjedelmű ismeretsége s eddigelé jó neve volt. Az első négyesnek is vége szakadt, midőn Herendinék nagysága könnyen megérthető bizalmassággal szól Adonyihoz: — Nézze, kérem, ott a terem másik oldalán azt a három ifjú leánykát. A kékruhás az én leányom, kissé ügyetlen, először van nagyobb társaságban, szóljon vele is, szeretném, hogy szokjék a világhoz, s ne idegenkedjék a comme il faut emberektől. — Legyen nyugodt nagyság, azonnal fölkérem a harmadik négyesre, s a többiről is gondoskodom. Úgy látszik, nincs elég jó környezetben, pedig ily drága gyöngyöcske megérdemlené a fényesebb keretet is. Épp rákezdtek egy rezgő polkát, s Adonyi azonnal Irma mellé simult, vele volt a kisebbik a Fejérleány, Ida, s még egy közös barátnőjük. — Kisasszony, szabad kérnem a harmadik négyest ? — Foglalkozva vagyok Tamási úrral! — s rámutatott Györgyre, ki ott állt. — Hát az ötödiket ? — Arra Keszler úrral! — s most a nagytermetű vasúti hivatalnokra mutatott. — úgy hát kérem erre a polkára! — De már ekkor Gyarmati derékon ölelte és indult, Tamási pedig Idával követé. Adonyi nevetve nézett utánuk, s aztán visszament a mamához s vele susogott. Mikor a táncnak vége volt, ismét odament s igy szólt: — Irma kisasszony, édes mamája már az est elején nekem ígérte a harmadik franciát, s az Írnok úr lesz szives átengedni, miután az elsőt is ketten táncolták. — Alig hiszem, hogy Tamási úr átengedje! — szólt Irma elpirulva. — Ugy-e, írnok úr, engedni fog a mama ő nagysága kivonatának ? — Valóban, uram, én ezt nem tehetem. — Tudja, kérem, — szólt Irma Adonyihoz, — vigye el a mamát, ő örömest táncol, csak egy kissé szereti magát kéretni. Adonyi pedig ajkába harapott. Ez nem olyan liba, mint anyja mondja, s úgy látszik, szivecskéje már az irnokocskáé. — Mit akar ez a Weisz úr ? — kérdé Keszler, hevesen Györgyhöz hajolva. E szavakat azonban Adonyi is hallá, s hirtelen elsápadt. — Bocsánat, szép kisasszony, azt hittem, nincsenek ismerősei! — vágott közbe, nagyvilági elegáns modorral hajtván meg magát, s gyorsan eltávozott, boszús pillantást lövetve a vasúti hivatalnok és György felé. — Legyen nyugodt nagyság, Irma kisasszony igen jó kezekben van, és a lehető legjobb úton! — mondá a mamának. — Ha tudniillik annak a jámbor írnoknak lesz esze, hogy előnyét fölhasználja, — gondolá utána, — egy év alatt a libácska teljesen idomítva lesz. Zengett, zúgott a táncvigalom egész éjen át, s reggel négy órakor teljesen kimerült s melancholiára és álomra hajlandó boldog közönséget szállított haza egy nagy hajó. (Folyt. köv.) Egy anya. (Beszély a new-yorki társaséletből). Irta : Ruppius Ottó. (Folytatás). — Gyermekét? . . . Igen ... de ... de talán csak nem akarja ön ?.. . Az isten szerelmére, hisz az borzasztó volna! — Ne féljen, Fred, nem fogok semmi esztelenséget elkövetni, hanem amit most akarok, azt meg fogja ön tenni, azt megkívánhatom, követelhetem öntől. Ön most egyedül van e házban, amint a szerecsen kapus mondá, azért hát használjuk az időt. Először is tudósítson ön minden körülményről, nehogy akaratom ellen valami hibát kövessek el. E szavakkal leült az öreg komornyikkal szemben. Ez azonban, mintha valami félelem venne erőt rajta, összekulcsolta kezeit, s izgatott léptekkel járt föl s alá a szobában. — Mi lesz ennek a vége ? — mormoga maga elé, s leült váratlan vendégével szemközt. — Mondja meg, kedves jó Margit asszony, meggondolta-e jól