Fővárosi Lapok 1873. augusztus (176-200. szám)
1873-08-01 / 176. szám
176-dik sz. Péntek, augusztus 1. Kiadó-hival: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873 Előfizetési dij: Félévre..................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót-utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor ... 30 kr. Szerkesztői irodánk jelenleg a Lipót-utcában, 42. sz. a. van, földszint. Margit imája a kesergő anya szobra előtt. — Göthe. — (Fris virágot tesz lábaihoz.) Kegyelmezz Te nagy keserves, Irgalmasan nézd nyavalyám ! Szivedben hét tör, Ezer seb tép, tör, Haló fiad nézvén a fán, Fölnézsz atyádhoz, Sóhajod szálldos Hozzá kinod s kínja mián. Ki érti, Mi sérti Velőkig csontomat ? Szegény szivem mi bántja, Mért reszket, mit kívánna : Csak te tudod magad. Léptem kínzi, hajtja, Oh jaj, oh jaj, oh sajgva Szakgatja keblemet, — S magam lenni se’ bírok, Csak sírok, sírok, sírok, A szivem megreped ! Enyemtől harmatos otthon Minden virágcserép, Hogy róluk kora reggel Neked füzért szedek. Kamrámba a fényes hajnal Már jókor beragyog, De én jajongó jajjal Már rég ébren vagyok. Ne hagyj szégyent, halált reám ! Kegyelmezz, Te nagy keserves, Irgalmasan nézd nyavalyám ! Szász Béla: Tarka képek. (Úti napló.) Gróf Lázár Kálmántól. (Folytatás.) Az aktimák körül tett tanulmányok e szerint látszólag még messzebb vetettek bennünket a kérdés megoldásától; valóban pedig lehetséges, hogy ahhoz óriási lépéssel vittek közelebb, mivel ez úton ama valószínű tudatra juthatunk, hogy e kérdés voltaképen nem is létezik, azaz a természetben a szerves lények nem választhatók két csoportra, hanem összeolvadnak. Sőt e nagyfontosságú tudományos kérdés ilynemű megoldása több mint valószínű. Ugyanis Darwin elmélete bebizonyító, hogy a fejlettebb szervezetű lények között egészen föl a legfejlettebbig, az emberig, összeköttetés létezik, mely összeköttetés folytonos fejlődésben leli alapját; s ha ez áll a fölfelé vezető irányban, akkor állnia kell lefelé is, s ha lefelé menve, az állat és növényvilág legprimitívebb alkatai közt semmi elkülönítésre, ismérvekül szolgáló különbségekre nem akadunk, ebből logikailag következtethető, hogy a természet az állat és növényvilág között határt nem vont, hanem azokat legegyszerűbb alkataiban összeolvasztotta. Addig is azonban, míg e kérdés így vagy másként megoldatnék, a természetbúvárok az aktiniák tanulmányozása körül tett fáradságuk gazdag jutalmát találhatják abban, hogy e rejtélyes életű és rendkívül vonzó lényeket ismeretesekké tették s azok iránt a nagy közönségnél is érdekeltséget ébresztettek, a mihez nagy mértékben járultak az angolországi aquariumok, különösen a Mitschele »Regents-park«-ban, úgyhogy ma már sok háznál található egy-egy kis aquarium, melynek szifonlányai gyöngéd női kezekből kapják táplálékukat. E szép állatok iránti nagy érdekeltség teljesen is jogosult, mert hisz ki ne gyönyörködnék ily finom alkatú, és alakú gyönyörű lényekben, melyeknek ragyogó, változatos színezetük is a legkülönbözőbb virágokhoz hasonlítható ? Az egyik zöld, aranypöttyekkel, a másik fehér, kék tarkázattal, a harmadik bíborvörös, fehérrel vagy sárgával, a negyedik halványsárga, vagy csokoládébarna, vagy aranysárga, fekete csikókkal. Szóval a szemlélőt megzavaró tarka színvegyületben fordulnak elő. Alakzatuk leírását megkísérlem is bajos, mivel akik nem látták, azok ha rajzok után is csak gyönge fogalmat alkothatnak róluk maguknak. Majdnem valamennyi egy száraz, hengerded alakú, vagy bödön-forma törzset képez, mely alsó végén kissé kiszélesűlve lábul szolgál s ennek segélyével tapad a talajhoz, felső vége pedig tányér-alakú korong, középen szájnyílással s körülvéve egy vagy több sorban sugarasan álló csápokkal, melyek e különös lényeknek a virágalakot kölcsönözik. A korong sugárszálai a legkisebb érinttésre összehúzódnak s ekkor a virágalakú testrész formátlan tömeggé válik. De nem sokára ismét életjelt ad s a korong ilyenkor a legkülönbözőbb alakzatokat ölti fel: kehelyét, csészéét, pálma vagy félig nyílt virágbimbóét. Életmódjukat tekintve, a tenger e gyöngéd, költői virágai a legprózaibb fankok. A mi csápjaik körébe jut, azt fölfalják, — mondja Schleiden, — anélkül hogy előbb meggyőződést szereznének maguknak valamely állattani kézikönyvből, váljon zsákmányuk az állatország melyik osztályához tartozik ? Némelyek szerint apró rákokat is elfognak, de Lewes állítja, hogy csak holt rákokat esznek meg, miután az élőkkel nem bírnak. Meglepő különben a könnyűség, melylyel diadalmaskodnak martalékukon. Valahányszor ilyszerű működésüket láttam, mindig bizonyos kacér, ledér szépségek jutottak eszembe. Zsákmányának elfogására valamennyi szifonlány sajátszerű fegyverrel bír, mely bámulatos nagyszámú, átlátszó kupacsokból áll. Ezek telve vannak könnyen előlökhető, de vissza nem vonható (csaláncsipésszerű égést okozó) finom szálakkal. Amint a szifontány egy csápját állat érinti, előlöki a szálak egy részét, azokkal mintegy behálózva áldozatát. Mennél nagyobb az áldozat ellentállása, a szifontány annál több szállal fogja körül, mígnem legyőzi és elnyeli. Ép úgy, mint némely szalonban. A tenger állatnövény-sörénjeinek legtöbb faja a meleg égöv tengereiben él, de az Adriában is számos fordul elő. Hány faj ? Azt még hozzávetőleg sem tudjuk megmondani, mivel e kiterjedt vízmedence állatvilágát eddig még kevés ponton tanulmányozták. A legérdekesbekből néhányat megemlítek. Az aktinia cerea zöldes, négy csápsorral, s minden csáp végén vörös ponttal. Ez gyakori Velence lagúnáiban is. Az aktinia equina (vörös szifonlány) összezsugorított csápokkal, harangidomú s kiterjeszkedve hengerded; felbőre sima, színezete különböző, azaz egyik barna, a másik vörös, vagy zöldes vörös pontokkal és szalagolással, tapintói többsorosak, miáltal kiterjeszkedve oly külsőt kap, mint egy színgazdag és teljes őszi rózsa. Velencében, a házak alapfalazatához tapadva, nem ritkán található. Az aktinia concentrica — úgy hiszem — az előbbinek barna színezetű válfaja. A »viduata« (gyász szifontány) hosszú, szürke vagy testszíű száron emelkedik föl , sugárkoronája pedig fehéren pontozott és csíkolt; tapintói kékesek. Ez a faj arról nevezetes, hogy gyakran változtatja alakját; most hosszú csővé nyúlik ki átlátszó báránynyal, majd gömbbé zsugorodik, vagy közepén összehúzódva kettős tekét képez. Trieszt és Servolánál sok található. A »palliata« (pontozott szifonlány) érdekes faj, halványsárga testű, bíborvörös tarkázattal, négysorosan álló tapintói fehéresek. Nem kövön tartózkodik, hanem rendszerint oly kagyló héján, melyben »remete-rák« lakik. Quarnerónál egy ilyet fogva, igen kellemesen lepett meg e csodás parány-menagória. Az »aktinia bellis« (pompás szifonlány) testtörzse hengerded, élénk vörösszínű barnán csikói va, behintve gyöngyalakú bibircsókkal; korongja a száj körül barna, világosabb sugaras csíkolással; csápjai négysorosan veszik körül szájnyílását, barna sugárkoszorút képezve. Lissa és Lessinánál nagy számban tapad a vízalatti szíkekre. Az »aurantiaca« (aranyos szifonlány) a legszebbek egyike. Kisded testtörzse aranysárga vagy narancsszínű, fehér pontokkal és gyöngy alakú bibircsókkal. Korongja szürkészöld, négy-ötsorosan álló tapintói hosszúdadok, meglehetősen vastagok, sárgás-fehérek, gyönyörű ibolyaszínű véggel; teste erősen kinyújtható, amiért gyakran ölt fel különféle alakot, úgyhogy a szifonlányokat kevéssé ismerő más meg más fajnak tarthatja különböző példányait. Quarnerónál a part közelében homokos talajon, társaságban él. A »crassi-cornist« is többen e fajjal egynek tartották, de a köpcösebb és felbőrén sziványos bibircsekkel bir, miáltalimint külön faj könnyen fölismerhető. Még sok faját sorolhatnám elő azoknak, melyek Trieszt közelében meggiánál nagy számmal fordulnak elő; félgények, tüskönyök s más tengeri állatkák társaságában, gyönyörű szingazdag, változatos alakú moszatok között; de nincs terem, s így még csak három fajt említek meg azok közül, melyeket az Adriában újabban időben fedeztek föl. Ezek: az »entaemaea ebromatodera«(örvösszirontány,) alig félhüvelyk nagyságú, teste bödön alakú, korongja alatt keskeny violaszin örvvel, bőre érdes, tapintói háromsoros koszorút képeznek. Schmarda kövecses fenéken találta Lissánál. Az »entaemaea phaeochira« (Barnakarú szifonlány) óriás az aktiniák közt; koronája teljesen kinyújtott tapintókkal akkora, mint egy nagy georginas alakja is ahhoz hasonlít, különösen ha ennek szirmait csövekké összefodoritva képzelnők. Korongja sötétzöld, sárga sugaras csíkokkal; szájnyílása kerekded; tapintói sötétbarnák, rendkivül hosszak, háromszoros koszorút képeznek s oly nagy a számuk, hogy egy idősb példány százötven-százhatvan tapintóval is bir. Köveken él egy vagy két ölnyi mélyben a viz alatt. Schmarda, a »Zur Naturgeschichte der Adria«, írója Lissánál talált példányokat, de én — nagy sajnálatomra — nem akadtam egyre sem. A »cribina punctata« (babos szifontány) testtörzse két hüvelyk magas s koronájával együtt rövid száron álló érett mákfejhez hasonlít, s nagysága is olyan, alól vékony csövet képező teste fölül mákfej-idomú gömbbé duzzand; korongját a sárgás, rózsaszínüleg pontozott, átlátszó másfél hüvelykre is kinyúló tapintók négy-ötsorosan körzik. Ezt is Schmarda találta a st. Giorgio öbölben Lissánál. Ezúttal a tenger gazdag állatvilágának csak egy parányi része fölött tartunk futó szemlét, s már csak ez is mennyi érdekest tüntet föl, s mily fontos kérdésekhez szolgáltat anyagot, minek: az állatok és növények közötti határvonal megállapítása, vagy hogy egyátalában létezik-e határvonal? és a különböző teremtési korszakok egységének kérdéséhez, mivel kétségtelen, hogy a szifonlányok szintúgy, mint a tüskönyök, küllönyök és sok más még alantibb fokon álló tengeri állatok az őskorban már léteztek, a mikor még nyoma sem volt a ma létező, fejlettebb szervezetű állatvilágnak. (Folyt. köv.)