Fővárosi Lapok 1875. október (224-250. szám)
1875-10-01 / 224. szám
kit szelíden ölel keblére. A franc-tireurök egyenruháját viselő harcos hunyt szemmel hanyatlik hátra, jobbjával szivét födi, melyet a halálos golyó talált; baljában lehanyatló fegyverét szelíden fogják föl a remény és bánat siró kis géniuszai. De nemcsak az üres terek népesülnek be új emlékekkel, hanem a romok is újjáépülnek. A Guilleriák szomorú romja, melynek lehullott kargatidjait benőtte a gyom, s fekete falaiból megolvadt vasláncok ,és rudak tömegei függnek alá, szintén kezd épülni. Északi szárnyát már fölemelték az eredeti magasságig, de a középső rész még szomorú rom. Lejebb a »Hotel de Villé« (városház) épül újra. A pénzügyminisztérium palotájának helyét (mert csak helye van meg,) bérházakkal építik be. A Rivoli-utca elvesztette egyik legszebb épületét, de nyert egyöntetűségben, mert tudvalevőleg ez utca házai a »Place de la Concorde«-tól a Louvre végéig, mind egy és ugyanazon minta szerint épitvék, minden második emeleten erkély, alant hatalmas oszlopos árkád, minden két oszlop között egy lámpa, s minden lámpa mögött egy ragyogó kirakat. Este valóságos lángvonal, mely azonban végtelen hosszúságával kápráztat és kifáraszt. Csak az esőt nem tudja most kifárasztani semmi. A felhők hosszú rajokban vonulnak a Montmartre-ról lefelé, s öntözik a szajnaparti várostengert, elmosván boulevardjairól a sétálókat, és a Tuilleriák kertjében a velocipedek versenyét. Szeptember 10-én kellett volna e versenynek megtörténni Mac-Mahon nejének lady-patroness-sége alatt. Már minden készen volt, a bemeneti díjak beszedve, a piros, kék és zöldsapkás, villámsebesen forgó versenyzők kocsiparipáikon ültek, midőn megered a Montmartre felhőinek könyzápora, és a publikum fut s a verseny vajmi szomorúan megy végbe. Toilette helyett mindenütt esőköpeny. Ily kedvetlen körülmények között legjobb, ha az ember olyan látnivalókat keres, melyekben nem akadályozza sem zápor sem jár, melyekhez épen jól illik a felhők szomorú alapszíne s az eső egyhangú csepegése. E csepegésnél csak a Pantheon vezetőjének prédikációja lehet egyhangúbb, unalmasabb. A »Pantheon« hatalmas keresztkupolája alatt elhaladva, az oltár mögött balra egy szárnyajtó tárul fel előttünk s mintegy hetven lépcsőn leszállva, újra nagy egyptomi stilű portale zárja el utunkat. Itt átadjuk jegyeinket s belépünk az örök sötétségbe. Valóságos labirinth, melybe elférne Franciaország minden megholt és élő nagy embere, kik közül (tudniillik a holtakat értve,) nincs itt, csak három és egy csomó ignota quantitas, I. Napoleon korabeli szenátorok. A jobb szárny alatt csendes kriptában Voltaire nyugszik, vagy csak az emléke. Balról a másik kriptában, vörhenyes gránit alatt, melynek elején egy erős kéz fáklyát nyújt ki egy ablakon, egy halhatatlan halott pihen, méltó párja, habár ellenese az előbbinek: Jean Jacques Rousseau. Hátul a keresztfolyosó végén Lannes marsal, kit a csatamezőrűl hoztak ide. Egyik Pantheonból a másikba. Visszatérve, a katakomba nagy rotondájában állapodunk meg. Vezetőnk a fal mellett sorba állít bennünket. Várakozással eltelten lapulunk a falhoz. A süket, mély sötétségben nem pislog még csak egy lámpa sem. Csak a vezető kioltott mécsének vöröslő kanóca szikrázik. S most kezdődik egy jelenet a Dante poklából. A rettentő földalatti üregek viszhangját ébresztjük föl, mint alvó szörnyeteget. A vezető, kinek szerepét a katakombák őre vette át, hátravonul s az itt nyugvók nevében a viszhangot kezdi idézni. Először halkan zúgva, tompa, mennydörgésszerűleg mozog vissza a sötét kőtömeg. Majd erősbül, majd kiáltó zajjá fajul, majd ijesztő bömböléssel rohan át a szemközti folyosón, hogy a mögöttünk levőn ordítva térjen vissza. Most elveszti rémes erejét, majd megint morgássá lohad le s elvész csöndes reszketésben. S mikor aztán újra beáll a csönd, az örök némaság, egyszerre fülrepesztő, rettenetes durranás reszketteti meg az épületet. Többen közülünk térdre estek. Valami ijedelmes robbanás szörnyű hangja zúg, mennydörög körülöttünk s ismétlődik vég nélkül, mintha egy ébredő óriás verné fejét a reszkető szirtfalakba. A fekete sötétségben kétszeresen rémes e szörnyű zaj, s mire elhal, az ember nem tudja , álmodta-e e hangzavart, vagy valóban átélte ? Pedig az egész csak egy hatalmas csapásból származott, melyet az őr egy nagy dobra mért. Tant de bruit! Annyi bizonyos, hogy ez a nagy dob megnehezítené a végítélet arkangyalának dolgát a harsonával. Az itt nyugvókat azonban nem bántja e lárma. Nekik már hátuk mögött van minden. Dr. Várady Antal: Fővárosi hírek. * A nemzeti múzeum számára dr. Szenger Ede Mexikóból visszaérkezett hazánkfia igen érdekes régi azték tárgyakat hozott ajándékba, nevezetesen különféle bálványokat, edényeket, pipákat, és számos diszitvényeket , melyek mind eredeti azték készítvények, s ásatás útján szereztettek Mexico város és San Louis Potosi közelében. Továbbá a világhírü azték kalendáriumkő és áldozatkő igen jó fősz másolatát is átadta. E nevezetes azték műtárgyak fősz másolatban már a párisi világtárlaton is ki voltak állítva, hol igen sok bámulójuk volt a tudományos körökbül. Hazánkban eddig ismeretlenek voltak s dr. Szenger hazánkfia e figyelméért nagy elismerést érdemel, valamint egyátalán azért is, hogy a távol világrészben sem feledkezett meg nemzeti múzeumunkról. * Király Ő Felsége szerdán este nyolc órakor különvonaton utazott vissza Bécsbe. Rákos-Palotán át távozott el, a főváros érintése nélkül. B.Wenckheim kormányelnök is az este utazott föl Bécsbe. Ő Felsége a hadgyakorlatok végeztével a parancsnokoknak kijelentette teljes megelégedését a csapatok kiképzettségéért. B. Edelsheim Gyulainak tudtára adta, hogy elismerésül a vaskoronarend nagy keresztjével fogja feldiszíteni. Gr. Szapáry L. altábornagyot nemcsak a hadgyakorlat sikeréért dicsérte meg, hanem amaz erélyes buzgalomért is, melyet a budai katasztrófa alkalmával tanúsított. Megdicsérte b. Bienert altábornagy működését is. József főhercegnek és b. Edelsheimnek legfelsőbb kéziratokat adott, melyekben a hadgyakorlatokban részt vett tiszteknek és legénységnek elismerést, köszönetet nyilvánít. Az előbbiben kijelenti, hogy a közreműködésre hivatott magyar honvédosztályok magatartása teljesen kielégítő volt, s különösen dicsérőleg kell kiemelni a honvéd lovasság működését, nevezetesen annak kiképzettségét és vezetését úgy a dandárban, mint egyes kisebb csapatokban. »Örömömre szolgál — úgymond a király — ezért az összes tiszti karnak, valamint a legénységnek kifejezni elismerésemet.« A közös seregbeli csapatok példás fegyelmezettsége s harcképessége még melegebb elismeréssel van kifejezve. Ő Felsége bemutattatta magának a táborkar főnökét, Fiedler ezredest is s neki, valamint Gehren és Eszlinger őrnagyoknak is élénken fejezte ki elismerését. Aztán elléptette maga előtt a két lovas dandárt, a Pestre visszatérő József főhercegtől s külföldi katonatisztektől búcsút vévén, Pécelre s onnan négyfogatú kocsin (vejével) Gödöllőre ment, ahol három órakor volt az ebéd. A csapatok szétoszlása igen élénk volt. Gyöngélkedőt alig lehetett látni. A gyalogság oly katonásan vonult el, mintha mitsem fáradozott volna. A lovasok vigan voltak s kivált a Würtemberg-huszárok úgy daloltak, mintha lakodalomra mentek volna. Éltették a királyt, aki borral is megvendégeltette őket. * A Kisfaludy-Társaság szerdán kezdte meg újra havi üléseit. Nem voltak valami sokan sem a tagok, sem a hallgatók. Gyulai Pál elnökölt. Először Zichy Antal olvasta föl »Az egyetemből« című rajzát, melyben egy pár régi tanáráról tüntet föl jellemző vonásokat. E rajz a »Főv. Lapok«-ban fog megjelenni. Székács József a Göthe epigrammáiból mutatta be néhány fordítását, továbbá egy füzér eredetit is olvasott föl, melyekből lapunknak is lesz alkalma többeket közleni. Gyulai Pál a nyolcvan éves Fábián Gábor egy új fordítását mutatta be: Silius Italicus római költő »Punica«-jából az erény és gyönyör versengését ; Greguss Ágost pedig Schiller »Glocke«-ját Csermák Kálmán evang. lelkész fordításában, amelyen mégi sok símítanivaló lett volna. Greguss egyszersmind három saját költeményét is felolvasta: »A szent rucá«-t, (mely lapunkban fog megjelenni,) »A beteg és orvosa« s »A lyoni költőverseny« címűeket. Következtek a titkári jelentések. Az orvosok és természettudósok előpataki gyűlésén a társaságot Tóth Lőrinc és Dux Adolf képviselték. Egy új alappító is jelentkezett a szünidő alatt: Geszler József pesti lakos, száz forinttal. »Don Quijote« 4-dik kötetéről (fordítá Győry Vilmos) Lévay József mint bíráló meleg elismeréssel nyilatkozott. E kötettel a munka be van fejezve. Moreto »Szép Diego«jának Beksits féle fordítását Győry Vilmos kiadásra ajánlja. Moliére »Kelletlenek« című vígjátékának fordítását Toldy István az új átdolgozásban sem véli kiadhatónak s mivel a másik bíráló, Szász Károly ezzel ellenkező véleményt nyilvánított, kiadták egy harmadik bírálónak is: Gregussnak. Puky József Moliére vígjátékaiból kettőnek (»Az elisi királyleány« és»A siciliai vagy szerelemből festő«-nek) fordítását küldé be, s ezeket Zichy Antal és Arany Lászlónak adták ki bírálatra. Valaki lepecsételt jeligés levél mellett »A feslett élet« címü drámát küldött be, s azt bírálat végett Bartalus Istvánnak és Rákosi Jenőnek adták ki. Vajda János »Alfréd regénye« címü költői beszélyét nyújtotta be kiadásra; Szász Károly és Arany László fogják bírálni. Ezek voltak a társaság elsőhavi gyűlésének tárgyai. Két dolog tűnt föl ezúttal is elég hátrányosan. Egyik az, hogy a társaság tagjai (főleg kitűnőségei) nem nagyon buzognak sem megjelenésükkel, sem munkálkodásukkal. Másik pedig az, hogy ennek következtében a felolvasási tárgyak nem kerülhetnek tervszerűleg, hanem csak a jelentkezés esetlegei szerint szőnyegre. A társaságnak mindenesetre érdekében állna, hogy mennél vonzóbb üléseket s mindig érdekes felolvasásokat tartson. Ezt pedig csupán a tagok buzgóbb közreműködése eszközölheti. Sajnos, hogy vannak, kik évek óta tagjai a társaságnak s máig sem tartották meg székfoglalóikat, és mint a kert meddő fái helyet foglalnak, a nélkül hogy gyümölcsöznének. * Hymen. A fővárosi körökben is kedvesen ismert Domahidy Hedvig kisasszonyt, a szatmármegyei főispán leányát, múlt hó 25-én vezette oltárhoz Berenczei Kováts Jenő megyei földbirtokos. Az esketést Smeczer István kanonok végezte a csengeri kath. templomban. * Fiatal zenészek bogara, hogy szerzeményeik címlapjára okvetlenül német vagy francia címlapot kell nyomatni, így most is ily című hangjegyet kaptunk : »Ouvertüre für Orchester, componirt von Eugen Telbisz.« Az ajánlat pedig így szól: »Meinem Freunde Aladár Nyiry zugeeignet.« Nem hiszszük, hogy olyan jó magyar ember, minőnek Nyiry Aladárt ismerjük, zokon ne venné, midőn egy másik magyar ember németül ajánlgatja neki zeneművét. A kis-compositeurök e fertálymágnáskodása minden esetre és minden egyes esetben méltó a megrovásra. Telbisz Jenő úr lehet jó zenész, de igen roszul fogja fel hivatását, ha szerzeményeinek címlapján szükségesnek tartja a német szó affektációját. A nagy Germánia e kedveskedés miatt aligha fog élni-halni e »für Orchester« ouverture-ért. A mű különben zongorakivonat s Táborszkynál jelent meg. Arafrt 50 kr. * A gazdasszonyok egylete nagy árvaházat emelt, melyben száz árvalány fog menhelyet és neveltetést nyerni, a Damjanich utcában. Nagyon méltó, hogy ez egylet nemes működését minden emberbarát telhetőleg támogassa. A gazdasszony-egylet már is fényes múlttal bir. Ő karolta fel társadalmilag először a szegény árvalányok megmentését a romlástól . 1863-ban ő gyűjtött hatvanezer forintnál többet az aszály-inség enyhítésére; állított népkonyhát, ezereket látva el étellel, ruhával; később Erdélybe és Bánátba ő küldött ezreket az árvízsujtottak segélyére. Szóval kiterjeszté áldott működését messze vidékekre is. Az árvák nevelését nyolc növendékkel kezdte meg; most van 62 árvája s gondoskodik róla, hogy legyen nem sokára száz. A tető alatt álló épületet ép most rendezik be s ez nagy költséggel jár. Itt az alkalom amaz egyleten segíteni, mely országszerte annyi emberen segített már. Lapunk is szívesen fogad el e célra adományt mindazoktól, kiknek szive azt sugalja: »én is megteszem az árvákért tehetségem szerint áldozatomat és önmegelégedéssel nézem az árvák menhelyét, melynek előmozdításához járulhattam.« * A budapesti „citera-kör“ alakuló közgyűlésén elnöknek gr. Keglevich Ödönt választották meg. E körnek eddig ölé vagy nyolcvan tagja van, köztük több főrangú hölgy. * Megrendítő csapás. A végzet ujja nagyon, súlyosan nehezedik a budai állami tanítónő-képezde egyik tanárára, Szente Józsefre. Nem rég alig kéthavi időközben, két kedves, felnőtt leányát vesztette el, most pedig harmadik gyermeke halt meg: egy eszes, szeretetreméltó fiúcska, kit kedden délután temettek el. * Porosz-francia barátság. Minden félreértés kikerülése végett ki kell jelentenünk, hogy nem a diplomácia körébe vágó politikai hírt akarunk mondani, hanem egy jelenetkét említünk meg a korzó sétányáról. Tegnapelőtt este ugyanis nagy feltűnést okozott a korzón két idegen tiszt egyenruhája, mely egymástól épen annyira különbözött, mint a francia nemzet a porosztól. Ez a különbség megvolt e két tiszt közt is, mert az egyik Chalaud francia főtiszt volt, mellén a becsületrend keresztjével, a másik pedig egy Mayer nevű utazó tiszt a porosz hadseregből. A két idegen karon fogva sétált a korzón s nem győzték eléggé csodálni, hogy mennyi fürkésző szem pihen rajtuk. Azt hitték, hogy egyenruhájuk részesült ebben a figyelemben, pedig a járókkelők legnagyobb részének az tűnt fel, hogy a győztes német és a »grande nation« egyik legyőzött tagja, mily békés nyájassággal barátkoznak a budapesti korzón. * „A kereskedelmi akadémia tankönyvei“ focím alatt Lafite és Elsner hasznos kiadási folyamot indítottak meg. Első kötetül Dr. Herich Károly osztálytanácsos s akadémiai tanárnak »A kereskedők kézikönyve, vagyis vezérfonala a kereskedelmi tudományoknak« című munkáját adták ki, melyet már több kereskedelmi tanodában fogadtak el kézikönyvnek. Igen célszerű beosztású, világosan irt, tartalmas munka, melyet ajánlunk a fiatal magyar kereskedők figyelmébe. Az új kereskedelmi törvénynek is minden fontosabb pontja érintve van e munkában. A 199 lapra terjedő munka ára 1 frt 20 kr. * Egy karlista hadnagy. Fritsch vasúti volthivatalnok, ki sok adóssága miatt Budapestről megszökött, egyenesen Spanyolországba ment, don Carlos szent ügyét szolgálni. Ott aztán kaptak is rajta s mint egy itteni barátjának írja, megtették hadnagynak. * Arckép, mely nem hasonlít. Nagyon meg kellett volna változnia László Mihály fiatal írónknak, kit mindenki úgy ismer, mint szelíd, csöndes természetű, ügybuzgós bukovinai honfitársait melegen