Fővárosi Lapok 1876. július (148-173. szám)

1876-07-16 / 161. szám

ban. — Klapka tábornok Bécsből Triesztbe utazott. — A kladrubi istálló feloszlik s anyagát nagyobbára a Captain Blue-féle tatai sport-szövetség kapta meg, mely továbbra is fenáll. — Románia bécsi ügynöke alaptalannak nyilvánítá a hirt, mely szerint Románia az adó elengedését s pénzverés jogát követelné semle­gessége dijául a portától. — Walsee bécsi hirlapíró a belgrádi rendőségnél bevallotta a szép cselekedetet, hogy a maga agyonlő veréséről és két társa megsebez­­tetéséről szóló birt ő maga gyártotta s küldte a vi­lágba, megérdemelte értté, hogy Ristics kiutasította az országból. Külföld. A háborít. Bánat és gyász uralkodik Szer­biában, mert sok a halott, még több a sebesült s rész a kilátás. Szerbia megadja az árát annak, hogy keleti Piemont törekedett lenni s Ristics és az omladina után indult. A miniszterek maguk is levertek, vissza­húzódók s bár még tegnapelőtt is oly képtelen híreket bocsátottak világgá, hogy »Viddin cernirozva van«, a győzelemben maguk sem igen mernek hinni már. Mi­lan szintén levert. Risticsék, Mihály metropolíta által elhitették a fejdelemnével, hogy a konzervativok Ka­­ragyorgyevics Péterrel konspirálnak, pedig hát Ris­ticsék konspiráltak Milan ellen, s ez a felfuvalkodott, fondorkodó ember (Ristics) még azt is forgatta az eszében, hogy ő lehet a fejdelem, vagy a szerb köztár­saság elnöke. E hóbortért idézte elő a már nem so­kára várható katasztrófát, mely után a minden erejé­ből kimerült szerb nép átkait várhatja. A nép, hallva, hogy vezérei meg vannak verve, hogy az ezredek né­melyike (főleg a szerbiai oláhok) kelletlenül harcolnak s elhányják fegyverüket, hogy sem pénz, sem élelem nincs elég, megsokalta már is a háborút. Elpárolgott a lelkesedés s több faluban ellenálló forrongás tört ki, midőn a tartalékot behívták. Nem várhatnak se­gélyt az orosz kormánytól, nem kapnak elég támaszt a szomszédtartományokból, nem számíthatnak a mon­­tenegróiak testvéri gyámolítására. (Belgrádon a nép sértegette is már a montenegrói képviselőt, s maguk­ban a szerbek képtelenek ellenállni a töröknek. Még a zimonyi »Granitsár« is kénytelen volt megadni, hogy a török katonaság mily hősileg harcol. Példa rá Tö­­rök-Bacsa. E szávaszögi rongyos kis erőd­ házat 250 török védte Nisan őrnagy alatt, s mikor két zászlóalj szerb megrohanta, felgyújtotta, bevette, védelmében hősileg esett el valamennyi török, tizennégynek kivé­telével ; magát nem adta meg egy sem. S hátra van még a nagy sereg, melyet Sophiánál Abdum- Kerim gyűjtött össze. A segélyforrás a török mögött nagy, a szerb tábor mögött nincs több. Bulgáriából mind­össze kétezer, Bosniából kétszáz önkénytes állt a szer­bekhez a várt százötvenezer helyett. Aztán Bos­nia, ha el akar a portától szakadni, inkább Ausztriá­hoz kívánkozik, honnan e kívánságot egy titkos párt élesztgeti. A montenegr­óiak is csak hazafelé s nem a szerb határhoz közelítnek. Selim pasa úgy elrakta őket (egy tudósító harmadfélezerre teszi veszteségü­ket,) h­ogy kér­dés: lesz-e sok kedvük és képességük a hadjáratban tovább is nagyokat próbálni. Ez a siker elvette a kedvét a Dalmácia alsó részéből jelentkező önkényteseknek is, kik — a­mint írják, — már haza is vonultak Cattaroba, vezetőjükkel, Vojnovits­csal egyetemben. — A szerb hadi­szállást, tegnapi hír szerint, megint hátrább kell tenni, a widdini törökök előnyomulása miatt. A visegrádi hadosztály pedig e hó 11-én elfoglalt egy határszéli szerb vár­ost, szét­verve a csapatokat s tizennyolc élelmi és lőszertárt ejtve zsákmányul. Jeni-városnál is szétverték a török területre tört szerb hadosztályt.— Tsernajeff a 61-ik zászlóaljból egész századot (hatnak kivételével, kik­nek Milan megkegyelmezett,) főbelövetett gyávaság miatt, s e csoportos véritélet rész­vért szült a katonák közt.­­ Mig a törökök keleten és nyugaton (Kis- Zvornikban és a Timok vizénél) szerb területre lép­tek s a támadó Lesjanint tizenkét órai heves harc után, melyben a törökök is sokat vesztettek, Ozmán pasa átszorítá­a Timokon, zsákmányul ejtve egész tüzérségét: addig egy hivatalos szerb sürgöny ezt kürtöli, hogy a szerb csapatok »majd mindenütt« török földön állnak s egy török sem nyomult be Szerbiába. Belgrádon azt is beszélik, hogy Ruszsukon a bolgárok fellázadtak s Russim pasát több tisztvi­selővel együtt megölték volna. Csupk­ájában vadabb hírek is keringenek: Andrássy megbukott, Oroszor­szág beavatkozik s London a szerbeknek kölcsönt ad. úgy látszik, hogy a desperáció leleményes az önámí­tásban. *** A szerb török táborhelyekről és várak­ból valahára már nemcsak ideges, túlzott, zavaros sürgönyöket, hanem az állapotokat, hangulatot vissza­tükröző rajzokat is olvasunk. Ezek több világosságot vetnek a várható eseményekre, mint a sok sürgöny, melyeknek felét másnap megcáfolják vagy legalább csökkentik tartalmukat. A widdini nagy erősségből az e he­t­dikára viradó zajos éjszakáról a »Pester Lloyd «-ban olvastunk leírást. Éjfél felé nagy lárma támadt az utcán. Kiáltoztak, szaladoztak, lődöztek. Egy vén török kiáltására: »Fegyverre muzulmánok, a bolgár­ok meg akarnak bennünket gyilkolni!« Ijed­ten szaladt össze a nép. Pedig nem volt ok rá. A ka­tonai hatóság ugyanis számtalan bolgár fuvarost haj­tott be aznap is a várba, hogy a gőzösön érkező hadi szereket tovább szállítsák. E fuvarosok a piacra gyűl­tek, kifogták lovaikat s maguk a kocsmákba mentek. Tizenegy óra után érkezett meg a szállító gőzös s akkor a bolgár fuvarosok nyakra-főre szaladtak lovaik befogására. Ettől ijedt meg a vén török. S megijedt egy csapat katonaság is, mely kirukkolt és eszeve­szetten lőtt, úgyhogy a piacon hat bolgár fuvaros maradt holtan, húsz pedig megsebesült. Alig csönde­­sült el a borzasztó lárma s a sebesültek jajgatása: viradat felé a nép újra ijedten, zajongva sietett a Du­­napartra. Tatár és cserkesz menekülőket húzott fe­lülről egy török hajó. Ezeknek a faluját egy szerb portyázó csapat gyújti fel a vártól négy órányira, s a menekülők a Dunához szaladva, az ott álló török ha­jóval vitették el magukat, túlozva terjesztvén a hírt, hogy a szerbek mennyi falut hamvasztottak el. Ez nagy ijedelmet idézett elő még az erős Widdinben is, hol pedig harmadfél zászlóalj katona és sok ágyú van. Fanatikus törökök az utcán izgattak: »Mielőtt elvesz­nénk, boszuljuk meg magunkat a bolgár kutyákon, kiknek köszönhetünk minden bajt.« Az őrjáró kato­naság azonban — okaiva az előb­bi vak félreértésen — gátat vetett a boszúállásnak. Atalában a widdini lakosság igen ijedős s féltében hamar kész lenne az öldöklésre is. Sok keresztyén és zsidó e miatt zárva tartja boltját s vagyonos bolgárok át is költöztek csa­ládostól a Duna másik partjára, Kalafát román vá­­rosba, hol a krimi háborúban Omer pasa oly sikere­sen küzdött az oroszokkal. Widdinben — úgy látszik — hiányzik a fej és kéz, mely erélyesen tartaná fen a rendet az ijedős, tudatlan néptömegben. Ugyanez a levelező átment Veliki-Izvorba, megnézni Ozmán Fe­rik pasa táborát. Onnan már sok szépet ír. Valódi rendes katonatábor, kitűnő csapatok, jól táplált, erő­teljes katonák, kik égnek a vágytól, átlépni a Timok vizét. Meg is tehetnék könnyen s Ozmán maga húsz­ezer emberével (köztük tizenhárom zászlóalj nizam, két ezred lovas,) s kilenc ágyú­ütegével szét is mor­zsolhatná a Lesjanin tízezer szerbjét, de nem lehet, parancsot kapott Nisből, nem mozdulni a fővezér újabb rendeletéig. Napok óta vágyva várják e rendeletet. A török katonák, (írja a levelező, ki osztrák tiszt,) oly kitűnőek, hogy ha jó tisztjeik volnának, bármely euró­pai sereggel megmérkőzhetnének. Fegyverük, ruhá­zatuk jó, csak lábbelijük hiányos. A lovak többnyire magyarországiak. Maga Ozmán pasa izmos, ötvenes, vidámkedélyű vezér s harcvágyó vitéz ember lehet. Nincs kedvére, hogy zaicsari győzelme után tétlen pi­henésre kárhoztatta a fővezérlőt. Belgrádból másféle képet festenek. Onnan múlt vasárnap este vittek el hajón nyolc zászlóalj népkatonát, többnyire koros, családos embereket. Ezek egy darabig a toptsideri mezőn tanyáztak, sátor nélkül, s a gúlába rakott fegy­verekre aggatott köpenyek alatt pihentek. Ruházatuk tarkabarka és rongyos; mindeniknek van szerb kése, pál­inkás butykosa és kenyeres tarisznyája. Tábori tűz nem volt, mert nem főztek számukra; beérték ke­nyérrel, pálinkával, dohánynyal. Feleségeik, gyerme­keik körültek hemzsegtek, búcsút venni. A tisztek nem nagyon különböznek legényeiktől, csak a kard és gallérjok csillagai által. Mikor a gőzhajóhoz mentek e csapatok, lábaik alatt nem igen dobogott a föld, mert inkább cammogtak, mint masíroztak. Fegyve­reiken volt ugyan lomb és virág, de kevés harcvágy a szemekben. Csak egy fiatal tisztnek, kezében bokrétát tartva, sugárzott az arca. A legénység nehézkes tar­tás s melancholikus éneke nem tett buzdító hatást. Látszott, hogy nehéz már ezeknek a fegyver. Csak itt-ott lehetett hallani a kiáltást: »Zsivija Srbija!« (Éljen Szerbia!) A sok feleség, gyermek, nővér velők, mellettök ment. A Száva partja már tele volt s vár­ták a fejdelemet is, a ki azonban nem jelent meg. A várból ökrös szeker­eken hoztak sok hadi szert durván faragott ládákban, s utánok a várfegyencek, csörgő láncban, hogy a holmit berakják a hajóra. Két óráig tartott a berakodás. Mikor a hajó elindult, a fedélze­ten és parton fölzajlott a zsi­­ó. A nap csak oldalsu­garakban mosolygott a felhőborított égről. De az emberek arca még kevésbbé sugárzott. *** Eltévesztett élet. Wichmann Pál Viktor német íróról azt a hírt közlik a berlini lapok, hogy Potsdam mellett az erdőben éhen akart meghalni. Wichmann fiatalabb korában gazdag volt, de csak a szindarabirással törődött, mire pedig nem nagy ta­lentuma volt. »Cora vagy az ültetvényes család,« me­lyet egy amerikai regény után írt, tetszett s annak idején még Walter Charlotte is szerepelt benne; de a többi darabját mind visszautasították a színházi igazgatók. Később elfogadottaknak híresztelt műveire pár száz tallért fölvett s elment Olasz- és Francia­­országba, honnan végre mint földönfutó tért vissza Németországba. Minden segélyforrást kimerítvén, éh­ség által akarta magát kivégezni. A negyven s egy­néhány éves férfi testi szervezete teljesen meg van bo­­molva és csak hetei lehetnek még hátra az életben. *** Khinai hírlap. Egy Shanghaiban lakó angol khinai hírlapot ad ki, mely keletre és befolyásra nézve folyvást növekedőben van, olcsóságra pedig nem v­ekedhetik vele egy európai újság sem. A hírlapot jelenleg naponkint hatezer példányban nyomják, s egyes száma tíz cash, körülbelől három fillér. Ezzel azonban még nem érte be a kiadó, hanem kisebb kiadását is rendezi a lapnak, mely csak fele árába kerül s az alsóbb néposztályoknak szolgál ol­­vasmányul. Ez a kisebb kiadású lap nemcsak köny­­nyebb, világosabb s érthetőbb nyelven van írva, de mindenféle felvilágosítások s megjegyzések is vannak hozzá toldva, úgyhogy minden kuli, ki annyira­ meny­­nyire megtanult olvasni, két fillérért nemcsak olvas­hat hírlapot, hanem meg is értheti, tanulhat is belőle. *** Ritka önzetlenség. Páris egyik színházá­hoz közelebb egy fiatal reményteljes francia zene­szerző háromfelvonásos operettet küldött be, melyet az igazgató olvasván, igen rosznak talált és zeneszer­zőnek meglehetős goromba levél kíséretében küldött vissza. Másnap a következő levelet kapta a zeneszer­zőtől : »Uram! Az ön igazságszeretete, bátorsága, elfo­gulatlansága meghatott. Tanácsát, hogy addig ne fog­jak tollat a kezembe, míg efféle fércművekkel léphetek föl, megfogadom és ezentúl a legnagyobb erőmegfe­szítéssel törekszem hogy valami jobbat mutassak fel. Ha majd olyat képes vagyok teremteni, mely önnek tetszését megnyeri, legalább tudom, nem hízelgésből mondja jónak. Mostani fáradtságáért fogadja e legfi­nomabb ezer darab havanna szivart legmélyebb tisz­tjétől, Bernard Ch . . tól.« *** „Hírneves szerelmesek“ cím alatt Lip­csében új kiadása jelent meg a Hohenhausen kisasz­­szony érdekes művének, melyben kitűnő férfiak és hölgyek szerelmei vannak érdekesen leírva. Történeti források, kutatások után egyes részletek, epizódok, melyek mint adatok is becscsel bírnak. Ez a kötet, a Nagy Frigyes és Barberini táncosnő szerelmi viszo­nyát, gróf Walewsky és Felix Rachel, Immermann Károly és Ahlefeldt grófnő, Ferdinánd Lajos porosz herceg és Wiesel Paulina, Göthe és Herzlieb Minna, Enghien herceg és Rohan hercegnő, Musset Alfred és George Sand, lord Byron és lady Carolina Lamb, a reichstadti herceg és Eisler Fanny, XIV. Lajos király és Scarron özvegyének szerelmi viszonyairól tartalmaz egyes vonzó és pikáns történeteket. *** Külföldi hírek. A szultán pénteken (török vasárnap) imamenetet tartott a mecsetbe. — Nathalie fejedelemné pénteken meglátogatta a kór­házat, pénzt és hűsítőt osztogatva a sebesülteknek. — A „Ruszky Mir,“ melyet Tsernajeff szerkesztett, dühbe jött ama hamis hir miatt, hogy töröknek öltö­zött magyarok is harcoltak a szerbek ellen, s azzal fenyegetőzik, hogy »orosz seregek voltak már Ma­gyarországon, s azok most is találhatnak oda újat;« persze ha Tsernajeff volna a cár. — A hamburgi nagy ebkiállításon 560 különféle kutya látható. — A berlini magyar egylet, melynek pénztárában most 1600 frt van, elnöknek újra dr. Deutschberget választotta meg, alelnöknek pedig Timkót. — Blasko­­vich Ernő »Mici«-je egy második díjat is nyert Hamburgban : ezer­márkást. — A „Stefano“ osz­trák-magyar hajó, mely Fiuméban két év előtt épült, múlt évi okt. 27-én Ausztráliában hajótörést szenvedt, Mirozlavich Balázs kapitány s hat matróz a tengerbe fúlt, a többi tiz ember partra került s majdnem fél évig egy vadonban nyomorgott gyökérrel és nyers hallal, kettőn kívül el is halt mind, s e kettő (a 17 éves Baccich Mihály és a 21 éves Jurich János) sza­­badult meg csak, s hajóra jutva elhozták Európába e szomorú eset hírét.­­ Braunschweigban közelebb hunyt el Brömbsen ezredes 85 éves korában; az agg katona 61 évig viselt testében egy golyót, melyet az I. Napóleon ellen viselt francia háborúban kapott quatrebrasi ütközetben, Blücher hadtestében. — Gi­­zela főhercegnőnek szerdán, 20-dik születésnapján pompás virágbokrétákat küldtek a bajor ház tagjai, köztük a király is. 757 Egyveleg. *** Franciaország elnökminisztere. Rit­kaság az olyan államférfi, ki hosszú időn át válto­zó körülmények közt is folytonosan megőrzi népszerű­ségét. E ritkaságok közé tartozik Franciaország elnök- és igazságügyminisztere, Dufaure, Thiers legbensőbb­­barátja. Nagy tudós, igazságszerető ember, kitűnő szónok s oly tehetség, ki mindig képes volt magát érvényesítni, anélkül hogy ellenmondásba jött volna elveivel. Thiersnél egy évvel fiatalabb, tehát hetven­nyolc éves, hanem azért ma is erőteljes, ép, a beteg­séget csak nevéről ismeri. Ha az államgondoktól meg­szabadul, elvonul falusi jószágára, a parasztok közé, maga vizsgálgatja ültetvényeit és oly egyszerűen él, mint valami földmives gazda. Pedig Dufaure gazdag. Ügyvédkedésével oly vagyont szerzett, hogy gondta­­lanul élhet. Az államcsíny után azok közé tartozott, kiket a hatalom nem üldözött s ő ez időben mint ügyvéd védelmezte az igazságot. A pörlekedő felek, kik ügyöknek a nagyhírű jogtudóst és szónokot megnyerhették, már félig biztosítva látták perukét.

Next