Fővárosi Lapok 1876. szeptember (200-224. szám)
1876-09-01 / 200. szám
200. szám Péntek, 1876. szeptember 1. Tizenharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre............................... frt. Negyedévre............................ * Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere. Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A pathmoszi látnok. Ott, hol a tenger sima tükörén A napsugár arany barázdaként Fut végig s gyöngyöket nemz mélyiben, Áll egy sziget. Oly elhagyott, magányos, Miként a jóltevőnek sírja, kit Hálás utódi elfelednek. Árnyas Olajfák rejtik csöndes belsejét S csak itt-ott tör ki partja kék köréből Egy messze buzgó forrás hűs ezüstje, Mely köny gyanánt hull a nagy óceánba. Tuban magas gránitszirt áll, királyi Tekintetével a tengert lenézve . Az alkony s hajnal tiszteletadóját Bíborfüzérben rakja homlokára ; Ormán ül ősz hajával, zárt szemével S jövőbe látó lelke lángjaival — Mik meghazudtolják a napvilágot — A látnok, s zárt szemével olvas, olvas Csillagbetűket mérhetetlen égen És lángiást a földnek mélyiböl. Ki ő? . . S midőn magános éjszakán Ott ül az éji hold sugárinál S a messze múltba visszaálmodik, Átéli a nagy estét, amidőn Az üdvözitő kebelén pihent, A Getsemanét és a Golgothát, A dicssugáros nagy föltámadást, A bércek ormán a nagy változást, Mózesnek és Illésnek hymnusát, És látja, látja, s zárt szeméből a Köny megered, — amint az ég űrében Mindig magasbra és magasbra száll, Mig el nem tűn a föllegek között A menybe visszaszálló Messiás ! . . Óh, szép időket élt ő ! S hajh, túlélte A szép időket , egyedül maradt, — Nem ölte meg sem a bárd szörnyű éle, Sem a bakóknak lángzó üstje — él És Pathmósz ormán egyre álmodik, És álma látás, fény és nagy jövendőj.— Jövend idő, hogy vért sir a nagy ég, A nap megolvad, a tenger kiszárad, Fellángol a világ, a csillagok Betűit isten ujja mind letörli, S a szörnyű titkú hét pecsét közül Felpattan menydörögve a legelső!« . . . S egy titkos ujj csak írja, Írja, írja, A mit lát és a mit szent ajka suttog, S biborsugáros, fényes alkonyaiban. A szirtnek ormán csöndes áhítat S fönséggel szárnyaló költői órák Szent folyamában megszületnek az Apokalypsis fönséges csudái! . . . . . S midőn a hetedik pecsétnek zára Lelkében megnyílt, a titok kilebbent, Hószin szárnyára vette szellemét És fölrepült a menny felé vele . . . S a végtelenben, hol az Antikrisztus Illésre fogja lángzó fegyverét, Hogy véres harccal kezdje az ítélet Nagy napját : átrepül magasztosan A látnok árnya s megy tovább, hogy a Mester szivén álmodja folytatását A látások magas csudáinak ! S azóta Paihmósz elhagyott, üres, Partján kiszáradott az olajág, Patak nem öntözi hervadt füvét, Csak gránit orma szól még a magasban, Nyugodt fönséggel a nagy tengerekhez : »Im, én vagyok az utolsó apostol Hazája! Tiszteljétek agg fejemben János apostol néma sírkövét, Mely néz a múltra, néz a nagy jövőre S nem ismeretlen neki ez, sem az ! Tiszteld, nagy óceán, szirtem fején Az Apokalypsisnek trónusát!« Várady Antal: Kilenc-próbás vőlegény. (Elbeszélés.) Homoki Józseftől. (Folytatás.) Ilonka fagyos tekintettel nézett végig az iskolás gyermek módjára remegő Aladáron, méltóságteljes lépésekkel a divánhoz közeledett, szertartásos komolysággal helyet foglalt s néma fejbólintással a közelében álló támlányra mutatott. — Ha jól hallottam, kegyed hozzám mint arájához intézte azt a kérdést, hogy mi lenne óhajtásom a jövőre nézve? Szabad-e tudnom, ki jogosította fel önt, hogy engem arájának tekintsen ? — Azt hittem, hogy kedves ura-atyja már közölte nagysáddal nyilatkozatomat. — Igen is, közölte velem kegyed óhajtását. De remélem, nem szükséges hosszasan fejtegetnem, hogy a nyilvánított óhajtástól a beleegyező válasz még nagyon távol esik. Aladárral kezdett a szoba keringeni. Ily erélyes eszmecserére egyátalában nem volt elkészülve. Kezdte magában átkozni a főhadnagy keleti bölcseletét. Alig tudta magát néhány szóval mentegetni, hogy ő azért vette magának ezt a bátorságot, mert a főhadnagy úr beleegyezését már szerencsés volt kinyerni, s reméli, hogy ha a kisasszony is meggyőződik szíve legmelegebb hajlamáról, részéről sem fogja igen szavát megtagadni. — Kedves Csákány úr! Oly életbe vágó ügyben minden az időtől és körülményektől függ. A miénknél sokkal bizalmasabb ismeretség kell ahhoz, hogy egy hosszú élet boldogsága fölött a kockát megnyugvással elvethessük. Én még azt sem tudom, hogy valódi hajlam bírta-e önt ez elhatárzásra, vagy csak a régi viszony felbomlása folytán szívében támadt boszú első fölgerjedése. Sokkal többre becsülöm női méltóságomat, mintsem a szenvedélyek harcterére oda engedjem magamat dobni játékszerül. De bárminő érzelem sugalta legyen is önnek ez elhatárzást, ne vegye ön rész néven, a sértett büszkeség fájó érzetével nyiltan ki kell mondanom, hogy nem a lovagias férfihoz illő egyenes utat választotta. Atyámat szeretem, a tartozó tisztelet megsérteni nem akarnám, de azt a leghatározottabb őszinteséggel kijelentem, hogy szívem és kezem fölött, saját belátásom szerint kívánok rendelkezni. Aladárnak minden vére arcába szökkent. Elborzadtam a rettenetes gondolattól, ha ez elrejtett kincs biztosnak vélt birtoka helyett, utóvégre még málnaligeti fűzágból találnák számára megfonni a nyolcadik kosarat. Ismét megszólalt szívében a gőg ördöge, hogy ne hagyja magát könnyű szerrel elutasítani, és ama szilárd elhatározásra jutott, hogy ezúttal sem szerelmi kételyek, sem érzelgős szenvelgés, sem semmiféle tekintet által nem engedi magát a célhoz vezető útról lesodorni. — Elutasítás akar lenni nagyságnak e hideg válasza? — Ahogy veszszük, kedves Csákány úr ! Mint mondom, minden az időtől és körülményektől függ. Egyelőre atyám ígérete által magamat lekötve nem érzem, s remélem, hogy azt, ily nyilatkozat után, ön is nem történtnek fogja tekinteni. — Sőt inkább ! Ily nyilatkozat után ahhoz egész erélylyel ragaszkodom. A nagyság által jövőre nyújtott kilátás nekem elegendő biztosíték arra nézve, hogy ellenszenvvel nem találkoztam, és egyelőre én ezzel is beérem. Tisztán áll előttem, hogy ama hidegséget, amelyet ügyetlen föllépésemmel méltán kiérdemeltem, a házasélet bizalmas körében odaadó szerelmem hevével, csakhamar rokonszenvre leszek szerencsés átvarázsolni. Remélem e nyilatkozatom kimenti nagyság előtt komoly elhatárzásomat, és nem neheztel rám, ha boldogság után sóvárgó lelkem egész hevével fogom sürgetni az apai ígéret beváltását. — Sajnálni lehet önt, ha boldogságot mer remélni oly viszonytól, amely apai kényszernek köszönné létrejöttét. Én legalább ez esetben legforróbb szerelmét is csak gyűlölettel tudnám viszonozni. Nem is hiszem, hogy ön elég kőszívű lenne, az apát leánya boldogságának feldúlására ingerelni. Van-e önnek erre válasza, uram? — Ezer bocsánat, kedves kisasszony! Ingerlésről itt szó sem lehet. Én csak figyelmeztetni akarom az apát, adott szava beváltására. Hogy aztán az ügyet az apa és leánya egymás között mi módon egyenlítik ki, abba nekem semmi beleszólásom. Tárkányi főhadnagy a szomszéd szobából a párbeszéd minden szavát jól hallotta. Attól tartott, hogy leánya merev hidegsége az Aladár erélyes kitartását ki találja puhítani. Annálfogva eljöttnek látta idejét, hogy a tartalékcsapatot, saját úri személyében, a harctérre vezényelje. — Nincs is arra semmi szükség, kedves öcsém, hogy te abba avatkozzál! Én az én Ilon leányommal a dolgot nagyon könnyen és röviden kiegyenlítem. A jegyváltás mához egy hétre, az egybekelés pedig ahhoz egy hó múlva fog végbe menni. Ez az apa akarata. Az engedelmes jó leány pedig tudni fogja, hogy a szerető apa szeme előtt szentebb cél nem lebeghet, mint leánya boldogsága, aki még nem tudja, hogy nem a holdvilágnál ábrándozás, sem nem a regényolvasás alapítja meg a szegény leány jövőjét, hanem egy okos és derék férj, akire egész életén át biztosan fog támaszkodhatni. Aladárt tökéletesen kielégítette a bonyodalom ily katonás megoldása. Ilonka regényes lelke valami váratlan fordulattól várta a szabadulást. A főhadnagy pedig, mint reguláris katona, még csak el sem tudta képzelni, hogy az általa családjában megállapított hadjárati terv, vezényszóra pontosan be ne teljesedjék. A jegyváltás meg is történt, az előre kitűzött időben, csendes családi körben, minden felötlő zavar nélkül. Ilonka mint márvány szobor, megilletődés nélkül hallgatta végig atyja szónoklatát, aki a jövőbe vetett jó reménynyel kötötte lelkére leányának, hogy becsülje meg szerencséjét, melyet jó sorsa számára kimutatott, s tegye boldoggá azt a derék férfit, akinek főtörekvése lesz az ő szerelmét kiérdemelni. Aladár mit sem törődve jegyese hidegségével, mélyen meg volt róla győződve, hogy minden jóra fordul. Ez ama szövetség, amely annyi hányattatás után meghozza számára a szerelem lassan nyíló virágát. Most is a fülébe csengett a főhadnagy bölcs beszéde, hogy a láng nélkül emésztődő parázstűz boltig melegít. Nagy megnyugvással töltötte el lelkét az a gondolat, hogy ezúttal erélyes apai kéz egyengeti előtte az élet útját, aki nem tudná eltűrni, hogy a házassági terv, ábrándos szenvelgés miatt meghiúsuljon. Neki ennyi is elég volt, a többit a jövőre bizta. Tisztelendő Verklián Spiridion úr, a helybeli pópa, és Marosán Vazul a körjegyző, — a kik tanúképen voltak jelen, — a színfalak mellett történt dolgokról legtávolabbról sem lévén sejtelmük, — hitet mertek volna rá tenni, hogy a jegyváltási szertartás lefolyása teljesen megfelelt a helyzet komolyságának. Sőt a parintye kimondatóan nagyra becsülte a menyasszonynak ama szemérmes magatartását, hogy épen a gyűrűcsere percében, arcát vőlegényétől elfordítva, a négy évszakot ábrázoló érdekes fali képekben lelte nagy gyönyörűségét. Maga a jegyző is úgy gondolkodott, hogy nincs kellemesebb látvány a szemérmes menyasszonynál. Abból válik a jámbor asszony. A gyűrűcsere után mindketten a bakar-boros palackokra irányozták figyelmüket, és így nem tűnhetvén fel előttük, hogy a mátkapár egész álló este alig váltott néhány hideg szót egymással: az egész környéken jó lelkiismerettel hirdették, hogy ezt a gyönyörű egy pár szál embert az isten is egymásnak teremtette. (Folyt, köv.)