Fővárosi Lapok 1881. július (147-173. szám)
1881-07-01 / 147. szám
Péntek, 1881. julius 1. 147. szám Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Kod&pest, barátok tere 4. n. I. emelet. Előfizetési dij: Fittyre..................................8 ftrtc. ■ etvedérre.....................4. Megjelenik a stanép utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Előfizetési felhívásunkat a »Fővárosi Lapok« július-decemberi folyamára ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. A lap ára: évnegyedre 1 ft, félévre 1 ft, egész évre 16 forint. A postautalványok vagy pénzeslevelek e cim alatt küldendők : »A Fővárosi Lapok kiadóhivatalának Budapesten, A király és a csillagjós. Egy capetingi bősz király, Kit szörnyen rémit a halál, Jósátulom azt érti meg, Hogy legszebb udvarhölgyinek — Csillagzati jelek szerint — Egy hét alatt végperce int. A jós ügyes volt; látható, Hogy öldöklő bajtól alá Van ásva szegény egészsége, S hivatkozván a magas égre, Bátran vészt jósolhat belüle. És jóslata beteljedéle. A fejdelem, dühvel teli, Két gyilkosát fölrendeli, Meghagyja, zsákkal a kezökbe’, Sötét fülkében rejtekezve, Várják be, mig ujjával csettent, Akkor kirontván, a megrettent Jövendölőt kössék a zsákba, Vigyék ki s dobják a Szajnába. Előhivják jós uramat (Szedd össze, jó ember, magad !) És ő felsége rá fakad: » — Ha más végét úgy eltalálod: Mondd meg, mikor lesz tenhalálod?« Megijed ő ; de arculatja Megijedését nem mutatja, És biztosan, nyugalmasan, Mint a ki dolga rendben van, Dühös urának igy felel: »-- Azt hirdeti az égi jel, Hogy három nappal érek véget korábban, mint felséged.« S a felség nem csettent, hanem A jós, — ki, úgy látszik nekem, Csillagra nem hijába les, — Egyszerre fő kegyence lesz: A ki már-már megfojtatá, A zsarnok úr most ő reá Mint két szemére úgy vigyáz: Lakása a királyi ház, Királyi orvos dédeli, Királyi szakács főz neki; A király maga, nyájasan, Egész nap ő körűle van. Még éjjel is meg-megtalálja, Hogy csöndes-e a drága álma ? Greguss Ágost. — A jegyző kisasszony. (Elbeszélés.) Vértesi Arnoldtól. I. Csúnya lucskos, sáros idő. Reggel óta zuhog már az eső, néha eláll, meg újra rákezdi. Képzelni sem lehet valami unalmasabbat, mint azoknak az esőcsöppeknek a kopogását az utazó hintó födelén. A méltósága egészen ideges lesz. De, hogy is lehet ilyen időben utazni ? A férj azt mondhatná ugyan: »hiszen te akartad, kedvesem, te voltál rajta erőnek erejével, hogy tovább menjünk, pedig már reggel szemzeni kezdett, mikor elindultunk, de nem mondja, csak csillapítni igyekszik nejét szép szóval, nyájas beszéddel. Nyári eső nem tartós, majd elmúlik. A báróné sóhajtva hajtja féloldalt fejét, mint egy szenvedő madonna. Arcán világosan olvashatni, hogy e pillanatban nem ismer boldogtalanabb lényt a föld kerekségén, mint magát. De nagylelkű akar lenni s bágyadt mosolylyal jutalmazza férje erőlködését: — Jó, jó, nem panaszkodom. Tudod, hogy soha sem szokásom. Türelmesen alávetettem magamat ennek a hosszú útnak is, ennek a végtelen hosszú, fárasztó útnak. — Az orvos tanácsolta, kedvesem, — bátorkodik megjegyezni a férj. — Tudom, hogy az orvos tanácsolta, ámbár tanácsolhatott volna közelebb eső fürdőt is. Mehádia, azt mondják, pompás hely. Szidi nagyon jól mulatott ott tavaly. Csupa előkelő társaság volt: egy Gyika herceg Oláhországból, két Bikesko, egyik a nejével és unokahugával, a másik három leányával. Szidi azt mondja, rettenetes gazdagok. Annak a három lányosnak nyolcszázezer forint az évi jövedelme. A párisi palotájuk fejdelmi fénynyel van berendezve. Egyik leány épen jegyben járt Riviére marquisval. A marquis is ott töltötte a saisont Mehádián. Mimiékről, — Lorántffy Mimiről — nem is szólok; ők minden nyáron ott vannak. Aztán Zólyomiék, Pista meg az öreg gróf .. . aztán Béltekiék . . . Szidi ideadta a fürdői névsort olvasni: tizennégy mágnás család csak Magyarországról. És engem ide küldenek ebbe az elhagyatott fészekbe, hol talán egy élőlény sem lesz, akivel szót válthatnék. — De kedvesem, az orvos azt mondta, hogy Szliács kitűnő fürdő. — Azt mondta, igen, csakhogy lerázzon a nyakáról. Azért küldött ilyen messze. — Igazságtalan vagy kedvesem Borsos doktorhoz. Én már nagyon régóta ismerem s mondhatom, hogy mindig derék, becsületes, lelkiismeretes orvosnak tapasztaltam, barátom volt mindig. — Neked meglehet, de nekem nem, — zúgolódik a báróné, akit az ellenmondás csak még idegesebbé tesz. — Ha csak egy mákszemnyi jóindulattal viseltetett volna irántam, nem tetette volna velem ezt a borzasztó utat. Azt hiszem, minden porcikám össze van zúzva, mintha kerékbe törtek volna. Leghalálosabb ellenségem sem bánhatott volna velem máskép. — De kedvesem, akivel csak beszéltem, mindenki nagyon dicséri ezt a Szliácsot, gyönyörű vidék, a fürdő vize kitűnő és különösen a te bajodban. . . — Az én bajomban ? De hiszen mi bajom van nekem ? Unatkozom, az az egész bajom, semmi más. És most ez a rémítő hosszú út. . . Erdélyből idáig. .. már egy hete beszorítva ide, mint a rab a börtönbe! És senki körültem, aki legalább néha szórakoztatna. A szelíd, jámbor, kissé már öreges férj elnyomja sóhajtását s még mindig vigasztalni igyekszik az ingerültet : — Már nem tart sokáig, kedvesem. Holnap estére ott leszünk. S csaknem ugyanazon pillanatban egy reccsenés hallatszik, a hintó megrázkódik és féloldalt hajlik, a méltóságos asszony fölsikolt, az ablaküvegek csörömpölve törnek össze. A kocsi feldőlt, de oly lassan és oly szerencsésen, hogy a bent ülőknek semmi bajuk sem történt, azt a néhány karmolást kivéve a méltóságos úr kezén, amit az összetört üvegdaraboktól kapott, de amit a szelíd ember türelmesen, egy szó nélkül elvisel, sőt zsebkendőjével körülkötözve, még neje szemei elől is gondosan eltakar. A kocsis és az inas, kik közül csak az utóbbi bukott le a bakról, de az is oly szerencsésen pottyant a puha sárba, hogy mindjárt föltápászkodhatott, kisegítették most ő méltóságaikat a feldőlt kocsiból. De mit csináljanak ? Tovább menni nem lehet, az egyik hátulsó kerék összetört. Begyalogolni a faluba, mely itt áll előttük ? Hiszen az belekerül legalább egy fertály órába. Többe is. És aztán ebben a sárban, ebben a szakadó esőben! Mert mintha csak még jobban akarná üldözni őket a sors, az eső újra erősebben nekizúdul. A méltóságos úr fejcsóválva, némán áll e csapás előtt. A báróné heves panaszokra fakad. Ő előre tudta, hogy valami szerencsétlenség éri az utón, meg mert volna esküdni rá, oly bizonyos volt felőle. Nem is hiszi, hogy életben Szliácsra érjenek. Nem azért mondja, mintha félne a haláltól, — nem, sőt talán még óhajtja, legalább megszabadul ettől az élettől, melynek csak terheit ismeri. — S te is bizonyosan jobban jársz igy, — folytatja nagylelkűen, oly pillantást vetve férjére, mely a szegény embernek arcába hajtja a vért s összeszorítja szivét; — nagy nyűgtől szabadulsz meg, egy beteg asszonytól. De bármily kész is ő méltósága a halálra, nagyon megázni mégsem szeretne. A kocsis és az inas nagy erőködéssel talpraállítják valahogy a feldőlt hintót s ő méltóságaik beszállhatnak. Ott legalább födél alatt megvárhatják, mig a kocsis segítséget hoz a faluból. Valami uraság vagy legalább pap csak lakik a faluban, ahonnan egy födeles kocsit hozhatni s ahol szükség esetén meghalhatnak, mert ma bajosan mehetnek tovább. A kocsis azt mondja, hogy a tengelyt is meg kell reperálni. A méltóságos asszony nem csodálja. Ha vasból lett volna az egész kocsi, csupa merő vasból, még akkor is szét kellett töredeznie ezen a rémítő bosszú után. Hát még milyen állapotban lehetnek az ő méltósága ruhái ? Egy hét óta a kofferokban! Oly gyűrött lesz minden, hogy ki sem vasalhatni, a bársony mind tükröt kap, a könnyű habos szövetek úgy fognak kinézni, akár a rongy. — Nem lesz egy becsületes ruhám, amit fölvehetek Szliácson, — panaszkodik ő méltósága. — Az a Karolin különben is oly ügyetlen a pakolásban. Nem lehet semmit a kezére bízni. Mit csinált tavaly a klaszin selyem ruhámmal! Aztán az a feledékenység. Bizonyos vagyok róla, hogy most is otthona felejtett valamit. A jó, szelíd férj nem nyugtathatja meg a bárónét s minden ebbeli igyekezete csak még inkább növeli a méltósága aggodalmait. Váljon nem áztak-e be a ládák ? Délben ugyan még azt jelentette Karolin, hogy minden rendben van, de hát azóta ? S hol késik oly soká az a leány ? Igazán nagy figyelmetlenség tőle is, ha csak valami baja nem esett... — De mi baja esett volna ? — Tudhatom én ? Mikor a sors áldozatul kiszemelt valakit, mint engem, minden megtörténhetik. Még az is meglehet, hogy komorna nélkül kell Szliácsra mennem. S a remegés ez újabb nagy csapástól annyira elfoglalta lelkét, hogy néhány perczig semmi egyébre sem bírt gondolni. — Kinézhetnél egy kissé, ha oly szíves akarnál lenni, nem láthatni-e már Karolint ? A méltóságos úr kibújik a kocsiból, de a szakadó esőben semmit sem lát. — Bizonyos, hogy már valami baja esett, — töpreng a méltóságos asszony. — És az egész toilettem’ ott van nála! Föl sem öltözködhetem. — Azt hiszem, kedvesem, hogy az öltözködésre lesz még elég idő, — viszonozza a férj, aki most már maga is kezdi szelíd türelmét veszteni. — Az első dolog az, hogy innen szabaduljunk már s födél alá jussunk valahogy. (Folyt, következik.) — A nők gyilkosa. (Francia regény.) Irta Hippolyte Audeval. Első rész. I. Néhány évvel ezelőtt titokzatos körülményekkel párosult gyilkosságot követtek el a bougivali » arany kalap”-hoz címzett korcsmánál, hová az emberek rendesen azért mennek, hogy ott oltsák ki életöket. A helyiségek-