Fővárosi Lapok 1882. június (124-147. szám)
1882-06-01 / 124. szám
Üldözői utolérvén ekkép, ütlegelni kezdték. Az orvos fölvilágosításai éppen nem szültek semmiféle eredményt s taszigálva kisérték be a városba, hol két napig sötét börtönben elmélkedhetett a világ háládatlansága felől. Midőn az orvos néhány arany segélyével nehéz helyzetéből kiszabadult, a király már jó távol járt kíséretével. IV. Már említettük egy izben, mennyire makacs természetű ember volt Berganza orvos. Azok közé tartozott ő, kik annál csökönyösebben ragaszkodnak föltételeikhez, mennél több nehézséggel vannak azok összekötve. Az akadályok csak ostorcsapás gyanánt szolgáltak buzgalmára. Most, midőn meggyőződött a felől, hogy az ő bolondja a király kíséretében van, semmi áron nem akart fölhagyni szándékával. Mihelyt megszabadult, nem gondolt többé egyébre, mint tovább folytatni útját s Talaverába utazott. Talaverából aztán, ha a szükség úgy kívánja, — gondolta — Manzanéresbe, Manzanéresből Cordovába, Cordovából Cadixba, Cadixból pedig, ha vágya kielégítve nem lesz, Tunisba, Tunisból Suezbe s Suezből Elinába is elmegy. Hol lovon, hol pedig kocsin utazott. Még jó egy mértföldnyire volt Talaverától s már is ki-kidugta fejét a kocsiajtón, kérdezősködve az útjába vetődött emberektől : — Ott van-e a király az önök városában ? Midőn az első, a kivel találkozott, igennel válaszolt, hevesen dobogott a szíve. De ez nem akadályozta őt abban, hogy kérdéseit ne ismételgesse mindazokhoz, akikkel szemközt találkozott, talán csak azért, hogy élvezze amaz örömet, melyet a többi hasonló felelet nyújt. Leszállva a kocsiból, megállt egy hirdetmény előtt, mely arról tanúskodott, hogy a király tegnap óta nem fecsérelte hiába az időt. »Mi, Pedro, sat. Értesülvén, hogy a fogyasztási adó helytelenül van kivetve, épp oly mértékben terhelvén az a szegényt, mint a gazdagot; értesülvén, hogy a legkellemesbb adók" azok, melyeket az emberek jószántokból fizetnek, elrendeljük: 1- szer: a fogyasztási adó eltörlendő; 2- szer, ez adónem a hiúsági adók különböző nemeivel pótolandó, és pedig: a nemesi osztály fizet évenkint 1200 reált; a hercegi, őrgrófi, grófi, algrófi és bárói címek viselhetéséért, társulati elnökség és akadémiai tagsági címért évenkint 1800 real fizetendő; címernek ingó és ingatlan tárgyakra alkalmazásáért 2400 real. Érdemjelek viselhetéséért havonkint 40 real van megállapítva ; rend-csillag és szalag viselői ez összeg kétszeresét fizetik. Hogy pedig a képzelhető hiúságoknak nagy részben eleget tenni lehessen, három uj rend alapittatik, u. m. a becsület-cipőé, a lábon viselve, ibolyaszín szalag, 1000 real évenkint; a dícsteljes nyakkendőé, a nyakon viselve, sárga szalag, 1500 real; a diadal-kalapé, a fejen hordva, fehér nemez, zöld bojtokkal 2000 real. Ama valószínű esetben, ha az adók jövedelme jóval meghaladná az előleges költségvetést, a mi jó népünket terhelő különféle pénzadók a szerint szállíttatnak alább. Kelt Talaverában, sat.« Amint az orvos ezt a hirdetményt olvasta, meg nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék. Elgondolta, mily fanyar arcot vág majd don Asinos, ha esetleg e rendeletet olvassa. — Na, most ám elérkezett az Ítélet napja, megjelent az antikrisztus! — kiált majd föl. Az orvos megtudakozta, hol van a király szállva. Nagyon ideje volt már, mert az elutazási előkészületekre már kiadták a rendeletet. Az udvaron, hová az orvos a sürgő-forgó emberek közt belopózott, minden oda mutatott, hogy nem lehet sokáig késlekednie. Csupán egy körülmény miatt aggódott az orvos: ha esetleg találkoznék az ő bolondjával, mielőtt ő a királynál kérelmét előterjeszthetné. Szerencsére, a bolond nem mutatkozott. — Hová megy ön ? — kérdezte egyszerre az őr, ki a főajtónál állt. — A királyt akarom látni. — Lehetetlen. Mostantól fogva egy óráig ő felsége senkit sem fogad. — S egy óra múlva ? — Elutazik. — Ön tréfál, barátom. íme itt van tíz reál, csak bocsásson be engem. Az őr visszataszitá. — Kinek tart ön engem ? — Könyörüljön ! — csengett az orvos, kétségbeesve. — Hasztalan minden csengés. — Barátom, ön nem tudja, hogy az, amit én a királynak mondani akarok, a legnagyobb fontosságú dolog, hogy én Burgosból jöttem ide, miután már három ízben szalasztottam el az alkalmat, a királylyal beszélhetni: Segoviában, Szalamankában és Szalvasierrában, ha ez tovább is igy lesz . . . — Szánalmat érzek ön iránt, — szólt az őr. — Siessen át gyorsan, mig én hátat fordítok. Menjen föl az emeletre. A király szobája balfelől esik, a sarokban. — Oh, barátom! — szólt az orvos elérzékenyülve. Azzal eltávozott. — Hát az a tíz reál ? — kérdezte az őr. — Hiszen nem kellett önnek . . . — No, mert akkor látott valaki, — viszonza a derék fickó, zsebre téve a pénzt. Az orvos fölment a lépcsőkön. Balra fordult, áthaladt egy előszobán, aztán egy másikon, melynek végén félig föltárt ajtót látott. Ez a király szobája kétségkívül. Az orvos ez ajtó felé közeledett, midőn egy csizmasarok koppanása megállította. E zajt oly valaki okozta, ki lábát az ablakpárkányról, hová azt kefélés végett helyezte, levette. Az orvos arca kiderült. — Nos? — Om! E két fölkiáltás gyorsan történt egymás után. Az orvos és bolondja szemközt álltak. A bolond ledobta a kefét s a kijárat felé pillantott. — Még megszökhetik! — töprengett magában az orvos. — Hatalmába akar keríteni! — gondolta a bolond. S miután látta, hogy az ajtó el van előle zárva a menekülésre, egyenesen az ablakhoz sietett s kiugrott. Az orvos látta eltűnni zsákmányát az ablakon át, de ez legkevésbbé sem hozta őt zavarba. Fölugrott a párkányra s karjai segélyével leereszkedve, pillanat alatt lent termett az első emeletről. A kertbe zuhant alá. A bolond az evetke könnyedségével futott el. Az orvos föl akart kelni, hogy üldözze a szökevényt. Lehetetlenség volt! Leugrás közben kificamodott a lába. A fiatalember néhány pillanat alatt eltűnt az orvos szeme elől. Az öreg fuldokolt a düh miatt. Csupán négykézláb csúszhatott odább, jajgatva, mint a páva. Oda futottak, fölemelték s ágyba fektették, melyet hat hétig kellett őriznie. Mondanunk is felesleges, hogy a mikor ő újra lábra kaphatott, a király már távol járt tőle. (Folyt, köv.) Gyulai Pál meséi. Mesének tudvalevőleg azt a költött tárgyú kisebb elbeszélést szokták nevezni, mely tanulságot tartalmaz. Eredeti célja tehát tanítás, valami erkölcsi igazságnak a megérzékitése. Kétségtelen, hogy e meghatározásra alkalmat a Phaedrus aesopusi meséi adtak; maga mondja: Két haszna van e könyvnek, hogy nevetésre indít s hogy bölcs tanácsokat ad az életre; ha azonban valakinek nem tetszenek, ne feledje, hogy Csak tréfálok s költött történetekkel van dolga. S valóban Phaedrus verseinek kettős célja van: enyelegve akar oktatni; a hibákat, tévedéseket s főkép a feslett erkölcsöket ostorozza az állatokra ruházott történetecskékben, melyekre a Tiberius, Caligula, Claudius és Nero korának igen nagy szüksége is volt. Jellemző rovása ennélfogva e meséknek a célzatosság is, miért az aesopusi mese meghatározása körülbelül igy hangzik: költött történet enyelgő elbeszélése erkölcsi célzatossággal. Mióta a Perottus-féle (leghitelesebbnek látszó) gyűjtemény a művelt világ kezébe került(a tizenötödik századtól), iskolában és irodalomban e definícióját hirdetik a mesének. Ezt tartva szem előtt, írták Lessing és Gleim, La Fontaine Heltai Gáspár és Pesti Gábor, később Fáy András és Czuczor, Greguss és Névy meséiket. A Gyulai Páléi nem tartoznak e kategóriába. Nincs morális céljuk olyan értelemben, mint általán az aesopusi meséknek. S nagyon valószínűnek látszik, hogy éppen e jelenség okozta azt a kevés figyelmet, melyben eddig az irodalomban részesítették; holott, bár egyáltalán nem aesopusi mesék is, annak a célnak, melyre a költő írta, kiválóan megfelelnek, sőt a maguk nemében páratlanok. Az Aesopus-Phaedrus-féle meséktől más újabb és jelesebb meseirók művei is eltérnek. Ki fedez föl az angol Cox görög meséiben erkölcsi célzatosságot ? S várjon azért, mert ezek nem egyebek a görög mythosznak egyszerű, népies naiv történetecskéinél, nem éppen oly kedvesek és szépek-e, mint a Phaedrus elbeszélései ? S hát a Lamb Károly Shakspeare-meséi s a Cantu Cézár »Letture giovanili«-jei nem-e szintén mások ? A meseiró érdemének mérlegelésénél nem az jó figyelembe: várjon tartalmaznak-e ama mesék erkölcsi tanulságot, hanem megfelelnek-e a célnak, melyért írattak ? Ha az író derekasan megfelelt a maga szempontjának, elismerésre méltó munkát végzett. Összevetve mindenféle mesét, közöttük általában kétféle kategóriát lehet megállapítani: az egyikbe a kiváltkép gyönyörködtetésre szánt mesék, másikba a gyönyörködtetésre és oktatásra szánt mesék sorozhatók. ] Ez utóbbiak közé vehetők az aesopusi mesék is. A két kategóriát összehasonlítva, kétségtelen, hogy az első könnyebb menetű, enyelgőbb és vidámabb, mint a második, melyet az erkölcsi tartalom és tanulság komolyabbá, nehézkesebbé tesz. Amaz inkább a fantáziának ad kellemes időtöltést, a másik inkább az értelemnek. A mesék (eltekintve most az irodalmi meséktől) rendszerint gyermekeknek vannak írva, hogy ezek segítségével könnyebben juthassanak az élet maximáihoz s mintegy észrevétlenül csepegjen lelkükbe a jónak, igaznak és szépnek szeretete s megvetése a bűnnek és tévedéseknek. A Lamb Shakspeare-meséi már serdültebb s képzettebb ifjaknak valók; a Cox regéi kevésbbé képzetteknek is; a Cantu Cézár apró elbeszélései, e kitűnő paedagogiai tapintattal irt mesék, kötetenkint más és már korra vannak számítva. Szóval, miden mesének megvan a maga olvasója, s minden olvasónak megvan a maga meséje. A didaktikai és paedagogiai szempont is erősen megkívánja e megkülönböztetést, más természetű a gyermekeknek s más az ifjaknak irt mese, s nem csak anyagra nézve, hanem előadásra, stilra nézve is. A gyermekeknek szánt mulattató történetecske a mellett, hogy nem nagy terjedelmű s különösen a szemléletnek birodalmából van véve, egyszerűségét és igénytelenségét formájában is föltünteti; gondolatai egyszerűek, naivok; szófüzése mesterkéletlen a gyermek eszejárásához, képzeteihez és fogalmaihoz alkalmazott, hozzá sajátságos, gyermekded kedélyességnek kell bearanyoznia, távol az élet és morál komolykodó problémáitól. Az ifjúságnak szánt mesék követelései egészen mások. A működésben forrongó értelem más anyagra vágyik, melyet kezdetleges kombinációi szerint feldolgozhasson ; a lélek már benézett az élet titkaiba; nem elégszik meg a tények egyszerű szemléletével; okok után kutat, előzményeket keres, s következményeket vár; követeli, hogy meséi tartalmasak legyenek s örvend, ha ilyet mindenikben talál. Azért az ily mesék formája is gondosabb s ha a naiv kedélyességnek himporát nem is óhajtja, kedveli a mulattató enyelgést, de belemerül a komolyabb hangulatba is. Tartalom és forma ily egybeolvadása hozza magával e két mesenemnek éles különbségeit kompizició tekintetében is. Gyermekmesében a történet lényege a fődolog, ezért itt nincs is hosszas bevezetés, előkészítés s morálos befejezés, melyet aesthetikusok rendesen az elbeszélés moráljának neveznek. A történet rövid, átlátszó, keresetlen, inkább a képzelet birodalmából való s arra céloz, hogy a gyermek lelkét megragadja; szövevénye inkább enyelgő játék, mint öntudatos cselekvény-kombináció; jellemzés, a bonyodalom szálainak erős logikája, a valószínűség érvényre emelése itt csak annyiban jöhet figyelembe, amennyiben ilyeneket a gyermeki zsenge ész észrevétlenül megbir. Nyelve a lehető legegyszerűbb, kifejezései tiszták, gondolatfüzése naivos, gyermeteg. Mindezek oly követelmények, melyek a meseirót nagy próbára teszik, sokkal nagyobbra mint az ifjúsági vagy irodalmi meseirásnál, hol a kompozíció és műfaji törvényeket ismerve az iró saját érzelem- és gondolatvilágában maradhat, nem kell leszállnia a gyermek értelmi világához. Ez az oka hogy tulajdonképeni gyermekmese-iró alig is van. Gyulai Pál meséi a szó szoros értelmében gyermekmesék, kivéve az egyetlen »Szél és nap« címűt, Folytatás a mellékleten. 782