Fővárosi Lapok 1885. október (234-264. szám)
1885-10-18 / 251. szám
251. szám. Huszonkettedik évfolyam. Vasárnap, 1885. október 18. Fél.vra..................................8 frt. Negyedévre ...... 4 iit. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Habsburg grófja. (Schiller.) Aachenben, az ódon csarnokban, a kész Koronázás ünnepi napján, Ott ülő Rudolf szent felsége, egész Császári díszében a lakmán. Eteli fel a Pfalz gróf, a rajnai hold, A Cseh tölti arany poharába a bort, S valamennyi a hét választó, Mint csillagok a nap örök sugarát, Úgy környezi mind a világnak urát, Tisztéből mit se mulasztó. S a karzatot a nép megtölti körül, Hogy urat boldog szeme lássa, A harsona hangba ujongva vegyül A tömegnek örömriadása; Mert elmúlt a hosszú, a nemzetölő Viszályok után a fejetlen idő, S megint egy biró van a földön. Vas dárda vakon nem uralg, s haragát Az erősnek a gyönge s a békebarát Kém rettegi, féli örökkön. S császár derűs arccal emelkedik ott, S kszében aranymivü serleg: »Im fénylik az ünnep, a lakma ragyog, Gyönyörére királyi szivemnek ; De hol van a dalnok, a kedvre hozó, Hadd hassa szivem’ meg a dal s zeneszó, S tanitása az égi, magasztos. Ifjúkorom óta szerettem a dalt, S mit az egyszerű grófnak szíve sugall, Mint császár sem hagyom azt most. S ím a sokaságból a körbe belép Nagy, hosszú talárban a dalnok ; Ezüst haja fürtje borítja fejét, Rá annyi sok év hava hullott: »Édes zene szunnyad a húrok ölén, És zeng szerelemről a dalnok, erény a nagyság zeng szózatos ajkán, Az ész, meg a szív a miért csak eped; De mondd, a királyhoz méltó mi lehet, Most, legszebb ünnepe napján?« »Nem úgy, a dalosnak ez ajk soh’sem oszt Parancsot«, az úr kegyesen szól, »Nagyobb urat szolgál nálam, s teszi azt, Mit az ihlet perce parancsol. A légben, a mint a vihar szele búg, Honnan, ki se tudja, csak jó s tova zúg, Mint rejtett mélyből a forrás : Úgy tör fel a költő kebléből a szó, S felkölti a szivben szunnyadozó Érzelmeket, s ereje felráz.« Húrjába kap erre az agg hegedős, És pengeti és verixijja : »Gyors zerge vadakra vadászni a hős Elindul az erdei útra. Csatlósa követte, ügetve nyomán, S a dalja a mint fejedelmi lován Elérne egy erdei tisztást, Hall csengetyűszót közelegni felé : Testével az úrnak egy pap tűn elé ; Ott ballag elöl a ministráns. »Meghajlik a földig alázatosan A gróf szövegetlenül áll ott, Tisztelve hiven s igaz ájtatosan, A ki megváltá a világot. De béres patak szegi át a mezőt, S zápor sebes árja dagasztva vizét, Megakasztja a vándorok útját ; Leteszi legott a szentséget a pap, S lehúzza hamar saruját, hogy a vad Vizet átlábolja mezitláb. »Mit tesz te?« kiált a lovag komolyan, S bámulva tekinti amazt ott. »Haldokló varja epedve, uram, Kezembül az égi malasztot, S mivelhogy, a mint ideértem, ima Örvénybe sodorva le messze vivé Az ár a patak kicsi hidját, Hát, hogy betegemhez a lelki segély Eljusson, igyekszem ezen a sekély Vizen átgázolni mezitláb.« Lovára felülteti most a lovag, Aranyos fékét is odadja, Szent tiszte után hogy hadd lásson a pap, S a szegényt epedezni ne hagyja. Ő maga megülve csatlósa lovát, Jó kedvvel üget vadat űzni tovább ; Útján a pap is tova mégyen; Másnap meg a mént haza hozza legott, Hálásan a grófhoz, vezetve gyalog; Kantáron fogva szerényen. »Ments Isten«, a gróf kegyes ajka felel, »Hogy e ménen valaha még tán Csatázni, vadászni találjak, a mely Megváltóm vitte a hátán ! Hasznát ha nem is veheted te magad, Azért ez az égnek ajánlva marad, Mert annak adám oda épen, A kitől rangom’ s minden javamat, Hírbérrül bírom önönmagamat, A testem’, a lelkem’, az éltem’.« »Hát Isten is, a nagy, örök kegyelem, Ki a gyöngék kertire hallgat, Adjon neked oly díszt, itt és odafenn, A hogy őt most tiszteli ajkad. Te hatalmas gróf vagy, lovagi, nemes Tetűdröl Svájcban ismeretes, Hat lányod bája, virágzik. Oh hozzanak ők, ihletve kiált, Házadba feneked hat koronát, Ragyogót késő unokákig !« Mélázva a császár lehajtja fejét, Emlékielébe tolulnak, S a dalosra is egy tekintet elég. Rejtelme világos a dalnak. Rá ismer a papra vonásairól, S hogy senki ne lássa, elrejti bibor köpenyével könnye patakját. Mindenki azonban rá szegzi szemét, S felismeri benne a grófot a nép, És áldja az ég akaratját. Vargha Gyula. -----«Hom»------ „Emlékeimből.“ irta Klapka György. (Pestre hivattatásom. — Értekezés gr. Batthyány Lajos miniszterelnökkel. — Nyugtalanító állapotok a hazában. — Bizalmas küldetés Komárom biztosítására. — Merz altábornagy és Majthényi alezredes Komárom parancsnokai. *) A Szent-Tamás ellen harmadizben is siker nélkül intézett támadás után alighogy megérkeztem O-Kérre, állomásomra, egy futár a következő parancsot hozta gróf Batthyány Lajos miniszterelnöktől: 1253. szám K. Mr. A Miniszterelnök Klapka György százados urnak a 6. hour.ed.zászlóaljnál Veriászon. Budapest 1819 szeptember 20. Ezennel utasítom százados urat, hogy levelem vette után magát parancsnokánál jelentvén, minden halasztás nélkül Pestre feljönni siessen, hol további rendeleteimet veendi. Útja siettetésére mindent el fog követni, s úgy iparkodni, hogy minél előbb itt lehessen. Útiköltségei fedezésére szolgáltasson ki a zászlóalj parancsnoka 60 pengő forintot. A miniszterelnök dr. Batthyány Lajos. E rendelet értelmében azonnal útra keltem, 25-én már Pesten voltam s még azon az estén jelentkeztem a miniszterelnöknél. A küldetés, melylyel a miniszterelnök ez alkalommal megbízott, felette fontos volt. A Bánátban és Bácskában folytatott meddő csatározásaink alatt komoly események történtek a Duna jobb partján. Jellacsics horvát bán, miután Horvátország és Szlavónia összes harcképes erejét fegyverre szólította, serege zömével, mintegy 30.000 emberrel átlépte a Drávát és Murát, betört Magyarországba, és a főváros felé vonult, hogy ott — a mint magát kifejező — »a magyar gazdálkodásnak véget vessen«. Jobb szárnya Roth tábornok vezetése alatt 12,000 emberrel Szlavóniából jőve, Eszéken át vonult lassú menetekben előre, hogy Székes-Fehérvárnál egyesüljön a bán seregével. A gyönge hadi erő, mely Jellacsicscsal szembe volt állítható, kezdetben kénytelen volt az ütközet elől kitérni, de mennél inkább közeledett a haza szívéhez, annál inkább látta sorait szaporodni, míg végre elég erősnek érezte magát arra, hogy Pákozd előtt, néhány mértföldnyire éjszakra Székes- Fehérvártól, jól választott védelmi állásban az ellenséget bevárja. Szeptember 29-én ütközetre került a dolog. Az ifjú magyar csapatok derekasan megállották helyeiket. Jellacsics kényszerítve látta magát, a csatát félbeszakítani. Gőgje meg jön törve és a magyar vezéreknek fegyverszünetet ajánlott. Ezt az ajánlatot elég rövidlátók voltak elfogadni, s Jellacsics a nekiengedett fegyverszünetet arra használta föl, hogy az éjszakának s a sűrü ködnek leple alatt hirtelen fölkerekedvén, gyors oldalelvonulással mentül előbb az osztrák határra érjen. Jobb szárnyát, Roth 12,000 emberét, cserben hagyta, s ezeknek Ozoránál Görgei és Perczel Mór előtt le kellett tenniök a fegyvert, a nélkül hogy csak egyetlen puskalövést tehettek volna. Ez jön gyászos vége a horvát inváziónak, melyhez a reakció oly merész reményeket fűzött. Erre az időre esik az a misszió, melynek végrehajtása végett gróf Batthyány Lajos engem Pestre hívott, és a mi nem kevesebb volt, mint Komárom várának megmentése és biztosítása. A miniszterelnök közölte velem, hogy értesült az ottani parancsnoknak arról a szándékáról, hogy az erősséget a bán kezébe játszsza, vagy pedig annak kapuit bezáratja és sáncain felvonatja a fekete-sárga zászlót. — Ez már valószínüleg meg is történt volna, — tette hozzá a gróf, — ha a hazafias érzelmű komáromi nemzetőrségnek nem sikerül a dunai hídnak ideje korán való szétszedése és fenyegető magatartása által a Vilmos főherceg nevét viselő, állítólag Pozsonyba rendelt osztrák gyalog-ezrednek a várba való belopódzását megakadályozni. Hogy ki volt az a titkos hatalom, mely sötét terveivel az uralkodót körülfonta, s a melynek fonalain Jellacsics s az oláhok, szerbek és szászok vezetői bábként engedték magokat rángattatni, azt mindenki sejtette, de senki nyíltan ki nem mondotta; de hogy a bécsi hadügyminiszter Jellacsicscsal az alatt az idő alatt, midőn ez királyi leiratok által a magyar alkotmány elismerésére ismételten felszólíttatott, nyilván konspirált, őt fegyverrel, szerelvényekkel és egész hadcsapatokkal támogatta célja elérésére, hogy ez által a legfőbb akarattal szemben, a királyi szó által szentesített magyar alkotmányt porba döntse: ezt a gaztettet a bécsi hadügyminisztériumban későbben fölfedezett titkos levelezés a legmegdönthetetlenebb módon bebizonyította. És szintúgy megtalálták ugyanott azokat a parancsokat is, melyeket Magyarország összes várparancsnokaihoz intéztek s amelyekben ezeket fölszólították, hogy a magyar kormánynyal minden összeköttetést szakítsanak meg, s a magyar csapatokat ellenség gyanánt tekintsék. A korábbi osztrák tisztek helyzete a magyar seregben e kettős játék következtében felette válságos volt. Ők a király parancsára esküt tettek a magyar alkotmányra s most el kellett határozni magukat, hogy vagy megszegjék esküjüket s hazaárulók legyenek, vagy annak becsülete, szabadsága és politikai lételéért tovább küzdjenek és harcoljanak. A legtöbbnél győzedelmeskedett a becsületérzés minden egyébb fölött. Az egyszer letett eskühöz tartották magukat, s igy történt, hogy testvérháborura lettünk kényszerítve, mely mindkét részre oly végzetszerűvé lett. Én már ezekkel az érzelmekkel jöttem Pestre, s *) Egy fejezet a szerző sajtó alatt lévő művéből. Az áruló fia. (Egy nihilista naplójából.)Szanday Zénótól. (Folytatás.) — Nem értelek. — Lássuk az ártatlant. Mily nagy képmutató vagy barátom, pedig hidd el, több bizalommal lehetnél irántam, mert én is, dacára annak, hogy született orosz vagyok, szivemmel-lelkemmel hevülök a szabadságért. Veszszen az élet és minden, de az elnyomottaknak vissza kell nyerni jogaikat.