Fővárosi Lapok, 1886. április (23. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-01 / 91. szám
hessek, ha eljő a pillanat, a melyben mint hős, mint mentő léphetek föl. A nő, még mindig hallgatva, egyszerre egy utolsó, kétségbeesett pillantást vetett vissza a szárazföld felé, kissé meghajlott s térdig fölemelve ruháját, nagy óvatosan a vizbe lépett. Kisérője is fölgyűrte nadrágját — s most mind a ketten ott álltak a nedves elemben. Lépésről lépésre, nagy vigyázattal haladtak belőbb, mig a viz ruhájoknak széléig ért s most meg sem moccantak többé. De folyvást kézen tartották egymást. Végre, miután neki bátorodtak, beszélgetni kezdtek, halkan cserélve ki érzelmeiket. Én meg visszahajtottam a fejemet a homokvánkosra. Akár azért, mert a sötétség nőttével a csönd is fokozódott, akár azért, mert figyelmem élesült, egyetlen egy szótagot sem veszítettem el e két sajátságos lény beszédéből. Persze, nem sokat beszéltek. A férfi azt állította, hogy a víz nem oly hideg, mint gondolta s a nő is ugyanő véleményben volt. Aztán megint elhallgattak , majd a nő úgy vélekedett, hogy valami a bokáját érintette — alkalmasint egy kis hal — de vájjon nem habaró-e ? És ismét hallgattak. — Már ma nagyon meleg nap volt, — szólalt meg a férj ismét. Erre persze az volt a felelet, hogy »bizony meleg.« Szerelemről egyetlenegy szót sem szóltak. Egyszerre fölkiáltott a férj : — Tudod-e, kit láttam én ma ? A feleség nemmel felelt. — Massimo orvost láttam ! — Hám! Massimo orvost ? — Úgy van, Massimo orvost, testestül lelkestől; még kövérebb ő most, mint tavaly volt; a Cecchettaházban bérelt magának lakást. Szigorúan ragaszkodik eszméjéhez, ő a házat meg akarja venni; azt mondja, meglátogat engem, hogy értekezzék velem a végett. — Hát csak hadd jöjjön , mi ugyan nem ijedünk meg tőle. — De ő nem kívánja azt mindjárt birtokába venni; még csak azt sem követeli, hogy kiköltözködjünk a házból. . . — Ismered véleményemet, — szólt a nő némi gondolkozás után; — a másvilágra nem vihetjük magunkkal a házat. Sóhaj és hallgatás következett. A nő nagy igazságot mondott. Csakhamar aztán kinyilatkoztatta az asszonyság, hogy a lábfürdővel már megelégedett; a férfi némán fordult meg s ki akart lépni a partra; ám a megforduláskor nejét véletlenségből megtaszita, úgy, hogy ez ingadozni kezdett és fölsikoltott. Én oda siettem. Férj és nő már a partra léptek. Csaklat érkezett Aradra. Csernovics Péter saját költségén hozatta, s a színházat öt évre díjtalanul átengedte. Azóta Aradon folyton magyar színészek működnek, s hála istennek, ma már egy műértő, művelt magyar nagyközönség előtt. Degré Alajos: Egy asszony gondolatai. Vannak emberek, kiknek egész életök olyan, mint egy hideg, ködös éj, melyben társtalanul haladnak, mint hold az égen. Mindig egyedül, mindig mélán, szeliden mennek a sok csillag millió közt odábbodább, míg végre letűnnek a szomorú sötétségben. Pedig ezek az emberek mindig a jobbak közé tartoznak, de csak álmaik és vágyaik vannak, akaratuk nincs.* Ha mások számára csupán mosolyunk van, míg lelkünk szenvedéseit magunkba zárjuk, akkor az a meg nem osztott, elzárt bánat, minden idők minden örömén át, egész nagyságában megmarad szívünkben.* Okos, érdemes embertől szerénységet követelni csak ostoba, semmi embereknek jutott eszükbe, hogy igy az ő oktalan gőgjüket ne sértse a mások okossága és érdeme.* A csöndes tenger társasszigetein az a gyöngéd szokás uralkodik, hogy a kik szeretik egymást, kicserélik neveiket s aztán egyik a másik nevét viseli. Mily magas idealizmus van e cserében: én élem a te életedet, te éled az enyémet. Ha te meghalsz, én haltam meg, te pedig élsz tovább általam ! * Aki nem akar egyebet hallani csak hízelgést, az ne panaszkodjék, ha csalódott. * Az elhagyatott öregembert még inkább lehet sajnálni, mint az elhagyott gyermeket. Mert egyaránt a mások jóságára és gyöngédségére vannak szorulva ; de a gyermek szeretetreméltóbb s igy könnyebben megleli azt, mint az agg. S aztán a gyermek előtt még ott van a jövő, az élet összes reménye, de az agg már mind eltemette reményeit s rá semmi sem vár, csak a sír.* Hálánk nagysága nem a nyert jóság fokától, hanem szivünk jóságának nagyságától függ. * A ki mindig saját énjéről beszél, nem csak önző, hanem hiú is, ha férfi s kacér is, ha nő. * A nő szivével gondolkozik, szivével hisz; azért a mit nem képes átérezni, azt nehezen is érti meg és hiszi el. És még a legeszesebb asszony sem bírja azt fölfogni: miért és miként szerethetnek egy oly férfit, aki ő előtte ellenszenves, vagy éppen gyűlöletes ? Ennél még csak az érthetetlenebb előtte, ha azt, akit ő mindenek felett szeret, más nem tartja épp olyan szeretetreméltónak.* A havasok tiszta magasainak virága, a nemes gyopár, élve is fehér és hideg, mintha halott volna ; de aztán holtan is olyan gyöngéd bársonyos, mintha élne. A fenkölt szellemek tiszta vonzalmának szintén megmarad nemes gyöngédsége még akkor is, mikor maga az érzelem már halott és csak az emlékezetben él. Nem válik soha gyűlölséggé vagy sivár közönynyé, mint ahogy a nemes gyopár holtan is fehér virág marad.* A hazug kérkedő ugyanazt teszi, mit az, ki lopott ékszerekkel hiúskodik, s épp úgy várhatja minden pillanatban, hogy rajta kapják s megszégyenül. * Sajnáljuk aférfit, ki nem tiszteli a nőket, mert ebből látni, hogy nem bírt az élet első és legnagyobb áldásával, nem volt jó anyja. * A rossz asszonyok ingadozásainak jó nők könyei adják meg az árát.* Aki imádkozni tud a koporsónál, azt nem töri meg a bánat, mert annak lelke már elfogadta a viszontlátás reményét, az örök egyesülés vigaszát. * A barbár szokások azoknak ,akik gyakorolják, nagyon kellemesek és mulatságosak lehetnek , de egészen más hatással vannak azokra, kik azt tűrni kénytelenek, mint az emberevők lakmározásai nem nyújthatnak egyenlő élvezetet az evőknek és megevetteknek. * Az érzékeny, gyöngéd szív féltékenysége nem sértő gyanúsítás az iránt, akit szeret, hanem szerény bizalmatlanság önmaga iránt. B. Büttner Linafi 655 ugyan jól ítéltem felölök; mind a ketten kicsinyek és szikárak voltak, azonkívül öregek, sokkal öregebbek, semmint azt sajátságos lábfürdőjük sejteni engedte. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * A „Tücsök.“ A nemzeti színházban tegnap fölelevenítettek egy régi szinművet, mely egy századnegyeddel ezelőtt volt igen híres repertoire-darab. Nem magáért a műért, mert Birchpfeiffer Sarolta asszony, aki hosszú időn át a németországi játékrend bőbeszédű »kávénéniké«je volt.) Sand György megragadó idilli regényéből, »La petite Fadette«-ből nem valami mesteri drámát szabott, hanem címszerepének hatásos voltáért, mert a német szinműiró szerepeket igen hálásakat tudott szabni. A »tücsök« a leghálásabbak egyike volt s mivel a bécsi burgszinház akkori ünnepelt naivája, Gossman Friderika k. a. (egészen addig, mig báróné nem lett,) valóban tündökölt benne s Budapesten is nem egyszer zajos hatások mellett játszotta, széles Magyarországon is ez a szerep lett az eleven naiv színésznők legelső rendű vesszőparipája. S volt köztük egy, — a kire még emlékeznek a régibb szinházlátogatók — Hegedüsné, ki eredeti felfogásával és lényének sajátos bájával a »Tücsök« címszerepében is igen mély benyomást tett mindenkire. Utána már csak apróbb tücskök cirpeltek még egy darabig s aztán félre tették a művet a színházi kriptába, a levéltárba, hol egy századnegyed pora lepte be, de el nem temethető. Tavaly Blaha Lujza asszony a várszínházban öntött beléje új életet, ez egyéniségétől idegen szerepben nagy sikert érve el. Most meg G-né Csillag Teréz asszonynak, kinek eleven kedvességét és természetes vidámságát a haladás becsvágya istápolja, jutott eszébe, hogy föltámasztja e darabot halottaiból s megjelen a »Tücsök« hamupipőkés köntösében, melyet még mindig meg lehet szépíteni a kedély aranyával. Tegnap mutatta be magát e hajdan hires szerepben. Még pedig jelentékeny sikerrel. Annyi benső melegség, annyi keresetlen báj, az érzelem oly igazsága volt játékában, mely mindenkit magával ragadott. Kezdetben nem találta magát még egészen otthonosnak a pórruhában és sem a tyúküldözés szilajsága, sem a rákövetkező feleselgetés nem bírtak még határozottan alakot ölteni. De már a találkozás Landryval és különösen a mint árnyékával táncol, meghozta neki az első általános tapsot, mert itt a szerep igazi talaján mozgott, még pedig biztosan. Még kerekdedebbé vált ez alakítás a második felvonásban, midőn a furcsa öltözékéért csúfolkodó parasztokat rendre utasítja és Landrynak a, védelemért forró köszönetet mond. Látszott, hogy minden szavában mély szíve tükröződik. Hasonló színvonalon állt, midőn a gőgös Barbeau apónak szemébe vágja, hogy ő nem vágyik fiára. A szegény, sokat megalázott leány büszkesége találóan szólt belőle. A búcsúzás Landrytól és az előbbi jelenetek, melyekben Fanchon szerelme nyilatkozik, G. Csillag Teréz asszony kezében szerencsére vesztettek szentimentális ízükből. Az utolsó jelenetben pedig nemcsak Barbeau apót sikerült könyekig meghalnia. Szóval G. Csillag Teréz alakítása fokonként emelkedett és nyert teljességben, mennél jobban gyökerezhetett meg a kissé szokatlan népies talajban. Dicséretére legyen mondva, látszott rajta Blaha Lujza asszony megnemesített ábrázolásának hatása. Az elismerő tapsokat, melyek sokszor hangzottak fel, méltán megérdemelte, valamint Barbeau apó (Szigeti Imre), az egyszerű Landry (Mihályfi), a bolondos Didier (Benedek), a boszúvágyó Fadette anyó (Szatmáryné) és a hetyke Madelon (Kaczér Nina) ábrázolói is. Az „Osztrák-magyar monarchia“ című munkából áprililsejére pontosan megjelent a kilencedik füzet. Ez negyedik füzete a bevezető kötetnek. A szöveg a »Geológiai tájékozás« folytatását nyújtja Hauer Ferenc tollából, Szabó József jeles szaktudósunk magyarításában. Rajzokban ez a füzet is gazdag. Tizenegy jellemző tájkép van benne, ezek közül nyolc Lichtenfels Edétől, az Alpesek, a Karst, osztrák Duna saj.tájairól nyújtanak látképeket, három pedig magyar művésztől való. Ezek: »A Negoj a fogarasi hegységben«, Feszti Árpádtól, »A kékes-tető a Mátra trachyt hegységében« Spányi Bélától és »A Badacsony a Balaton partján« Mészöly Gézától. A füzet ára 30 kr. * Bemutató estély volt tegnap a várszínházban. A jövő nemzedék színházi reményeit, a színésziskola drámai növendékeit mutatták be. A Dumas »Denise«-ét adatták elő velük, a megcsalt leányok e színpadi védbeszédét, mely talán igen nehéz is a kezdők próbálkozására. Annál nagyobb dicséret a fiatal szereplőkre, hogy kezeik közt nem veszett el teljesen a hatás. Tanáraik nagy megelégedéssel nézhették őket, mert kisebb-nagyobb sikereik melegen szólnak az iskola mellett, melyet sokszor méltatlanul illetnek támadással. A tegnapi előadás ismételve bizonyítá, hogy ez iskolában tudják fejleszteni, ápolni a tehetséget és szépérzéket, megfinomítani az ízlést. Tegnap a két utolsó (harmadik és negyedik) évfolyam növendékei játszták a főszerepeket s nem követett el egyik sem feltűnő hibát, nem lehet egyik ellen sem komoly kifogást emelni. Mert azt nem lehet kezdőknek fölróni, hogy utánozni igyekeznek a jeles mintákat, melyek mint követendő példák állanak szemeik előtt. Ha csak a kritika tulszigort nem akar alkalmazni s nem kiván kiforrt művészi egyéniséget az iskola padjai közt. Részünkről határozottan örvendetesnek találjuk, hogy a bemutatott női- és férfi-szereplők közt egyaránt van néhány tehetség s hogy a fiatalok már is elég otthonosan mozognak a színpadon. Az elsőség azonban a nőké. A címszerep személyesítője: Czanyuga Emma kisasszony, aki az idén végez s már el is szerződött vidékre, bebizonyítá, hogy alapos készültséggel indul a pályának, melyen szorgalmát siker kecsegteti. Értelmesen, következetesen játszott, eltalálta a szív hangját is, csak az a kár, hogy különben kifejező hangjában kevés az érc. De még az övénél is szebb jövőt merünk jósolni Kalmár Piroska kisasszonynak, ki bár igen is csinos, fiatal Thauzettené volt, de kedvesen fecsegett, fesztelen elevenséggel mozgott, csupán legelső jelenéseiben árulva el a lámpaláz némi zavarát. Rövid időn igen jó színésznővé lehet, rendelkezik a kecsegtető kezdet minden kellékével. Major Ida kisasszony, csinos jelenség, szintén derekasan megérdemelte a tapsokat , különösen utolsó jelenetének igaz melegéért. Steininger Teréz kisasszonynak (ki még csak jövőre végez) hálátlan szerep jutott. Az őszhajú Brissot-nét kellett ábrázolnia, amihez az ő