Fővárosi Lapok 1888. július (181-211. szám)
1888-07-17 / 197. szám
..... . ■-.... .. , - ■ a-;á■■■■■■'■• ' •• I _ 1443 — nem sok élvezetet találok. Még nagyon fiatal vagyok, az én igénytelen személyem iránt nem igen érdeklődnek még az emberek ; engem pedig boszant már, ha úgy bánnak velem, mint növendékleánykával. . .Majd meglássuk a jövő évben. .. Aztán nekem egy bohó vágyam van. Vadászni akarok, igen, komolyan vadászni ... nagy puskával. . . nagy vadra! A keresztpapa majd megtanít engem arra. Majd csináltatok magamnak oly vadászöltözetet, aminőt már ki is gondoltam. Olyan leszek benne, mint egy igazi fiú s bejárjuk az erdőt, meg a mezőt. Fogadom, több vadat lövök majd, mint a tanárom, kinek engem mindenüvé követnie kell s mi pompásan eltöltjük együtt az időt. . Én ezt igy akarom... s ennek igy kell történnie. Mit lehetett volna erre válaszolni ? Brimey gróf meg sem kísérelt ellenvetést tenni. Megölelte a leánykát s keblére szorítva, igy szólt: — Valóságos angyal vagy ! Aztán elutaztak, mihelyt az orvos szükségesnek látta, vivén magokkal fegyvereket, kényelmes és meleg ruhákat, nem feledkezve meg ama vadászöltözetről sem, melyet Klára megrendelt magának a saját rajza szerint. Mihelyt megérkeztek, mindjárt az első derűit nap ki kellett mennie a keresztpapának tanítványával tengeri nyulra vadászni s a tizenötödik lövésre, akár véletlenségből, akár ügyességből egy nyulacska fordult föl s Corsak, a szép vizsla, oda vitte azt fiatal úrnőjének a lábai elé. E naptól fogva Klára szenvedélyes vadász lett. Minden nap, mindjárt reggeli szürkületkor, kész volt Klára az indulásra, türelmetlenül, csaknem idegesen várva, mig a keresztpapa orvosságát beveszi s fakó bőr térdharisnyáját fölcsatolja. A gróf váltig iparkodott az elkényeztetett leányka követeléseinek eleget tenni; fájdalom, gyakran szenvedett megmerevült tagjával s bénult idegei megtagadták a szolgálatot. Ilyenkor csaknem kétségbe esett s nem mindig titkolhatta el lehangoltságát Klára előtt. Egy reggel annyira nehezen esett neki a járás, hogy hiába előtette magát, kénytelen volt Klárának a karjára támaszkodni, hogy a kastélyba visszatérhessen. Minda mellett is mosolygott s alkalmat talált arra, hogy hősiesen tréfát űzzön egy vén gavallér siralmas állapotából, ki egykor a divat királya volt, valódi világfi, életerős ember — s íme most egy gyönge nő karjára kell támaszkodnia. Majd egyszerre így szólt: — Ugyan, mondd csak, kicsikém, nem akarsz-e te sietni a férjhezmenetellel?.. Azért kérdem én ezt, — tévé utána tréfásan — mert ha ez az én állapotom nem változik, úgy nem igen táncolhatok a lakó- dalmadon. — Ejd, úgy fog táncolni, a mint lehet. Egyébiránt, igyekszem, tőlem telhetőleg, hogy a keresztpapa óhaja mennél elébb létesüljön... De, várjon csak kissé. . . Odahagyva a grófot néhány lépésnyire, lövésre készült, mert vizslája egy bokornál vadat jelzett s csakugyan egy tengeri nyúl ugrott ki, melyet a leányka gyorsan terítékre hozott. — Nagyon derék! — kiáltott föl a gróf. — Fogadja, kisasszony, elismerésemet. Majd ismét karját nyújtva a grófnak, tovább mentek. (Folyt, köv.) október 15-dikén a mintegy húsz esztendős Kőszeghy Zsuzsikát vezető oltárhoz, kiből tehát váratlanul grófné lett. De e kitüntetést, mint maga imádója Mikes megvallja, a nemeslelkületű, derék leány valójában meg is érdemlé, mert nála jobb, hivebb, méltóbb feleséget, — ha már ilyennek még szükségét érezi vala. — Bercsényi ott, az emigráció hölgytagjai között, keresve sem lelhetett volna. Zsuzsika fel bírta fogni, megérte azt a nagy embert, a kit most férjének nevezhetett; meg tudta becsülni váratlan szerencséjét; szerényen és odaadó hűséggel ragaszkodott a grófhoz, a kit 1725-diki súlyos betegségében feláldozóan ápolt, együtt Kajdacsynéval. Bercsényi viszont hálából oly bőkezűen gondoskodott végrendeletében nejéről, hogy ez — 1725 november 6-dika óta özvegy — holtáig kényelemben megélhetett ura hagyományából. A grófné többé férjhez nem ment. Haláláig büszkén, méltóan viselte a Bercsényi-nevet, igy kívánván kegyeletét, háláját megmutatni egykori fölnevelő ura s utóbb férje, a híres kuruc fővezér emléke iránt. Sőt, hogy még Bercsényi politikai elveihez is hű maradjon, holtáig számkivetésben maradt, ámbár ő, mint ártatlan asszonyember, bántatlanuul térhetett volna vissza honába. De a kibujdosott gróf Bercsényi Miklós özvegye bujdosásban kívánt meghalni. A jaroslawi egyház halottaskönyvének bejegyzése dicsérettel, meleg hangon s kegyelettel emlékezik meg az özvegy grófnéról, mint az ottani egyházak és vallási, jótékony intézmények áldozatkész, buzgó jóltevőjéről. Keresztelő Szent János templomában temették el őt is. Korán, 46—48 éves korában húnyt el, a Kajdacsy óbesterné karjai között, 1750 március 21-dikén, miután csaknem 40 évig bujdosásban töltötte életét. Bercsényiné halála után az öreg Kajdacsyné, az úri rendbeli száműzöttek közül Jaraszlón egyedül maradt már csak életben. Ő temette el valamennyit, mint Rodostóban Mikes Kelemen. Kajdacsyné férje Péter, a győrmegyei Kajdacsy jó nemes családból származott, mely a Szarvaskendi Librikekkel, Bezerédyekkel rokon. Tanult, eszes, ügyes, mindenhez értő férfi volt, egyszersmind vitéz katona. Régesrégen, a boldogabb időkben, még az 1690-es években, bizalmas, kedves emberévé lön gr. Bercsényi Miklósnénak, ki akkor — mint özvegy gr. Draskovich Miklósné — a vasvármegyei vépi kastélyban lakott. A grófné révén azután utóbb Bercsényi bizalmát is megnyerte a Kajdacsypár. A mint 1703-ban a szabadságharc föllángolt s 1704 január elején a dunántúli nemesség és nép is fegyverre kelt. Bercsényi, mint fővezér, egy túl a dunai gyalog-ezred ezredesévé nevezte ki Kajdacsy Pétert, ki 1704. január 27-én a Tóközben, március 11-én Libény- Szent-Miklós kastélyában foglalt állást ezredével, s Győr felé vigyázott. Ez év augusztus 28-án pedig fontos híreket vitt Nyitra várába Bercsényinek, ki már ekkor »meghitt emberének« írja Kajdacsyt. Később Kajdacsy Pétert a németek túl a Dunán elfogták, s kénytelenségből labancságra állt; de 1706 augusztus 4-én már ismét Bercsényi semptei táborán leljük őt, és még ez évben újra kuruccá lön. A gróf ettől fogva udvarában alkalmazta Kajdacsyt és nejét, a grófné szolgálatára. Mint a grófné udvarmestere s udvarmesternője követte azután a Kajdacsy-pár Bercsényiéket a számkivetésbe, s 1712 elején Brzezan várában leljük őket, Csáky Krisztina mellett. Kajdacsyné férje vagy itt vagy Törökországban halt el. A nőt Rodostóban már mint »özvegy óbesterné«-t említik. Jólelkű, művelt, sokat tapasztalt, okos, kegyes asszony volt. Ő is úri módban élt Jaraszlón: szolgákat tartott, s a halotti bejegyzés szerint a jezsuiták kollégiumainak jóltevője (»benefactrix«) volt. Késő vénségében, 90 éves korában 1757 július 8-dikán szenderült örök álomra, három évi súlyos betegség után. Kedves Zsuzsikája, gr. Bercsényiné mellé temettette magát, a Szt.János egyház sírboltjába, a Boldogságos Szűz nagyobbik oltára elé. Tehát a jaraszlói magyar emigráns-telep főbb tagjai: Krucsay István, Jávorka Ádám, özv. gr. Bercsényi Miklósné és özv. Kajdacsy Péterné mind együtt, ez egyház sírboltjában nyugosznak. Jaroslaw városa síkságból fölemelkedő magaslaton fekszik, közel a San vizéhez, Przemislyétől északnyugotra, Krakkó felé, 18 kilométernyire az orosz határtól. Régi hely. Hajdan hatalmas kőfalak, bástyák kerítették. Szép, tornyos templomai, a belvárosban emeletes épületei vannak. A szabályos négyszögű főtér közepét a városháza foglalja el, s a tér egyik sarkán büszkén emelkedik ki kormos falaival, magas, csipkés párkányzatával Ostrogi Janusius herceg palotája, melyben 1707 —1712 között Rákóczi fejedelemné lakott. A közvetlenül mellette épült kétemeletes házban, — melyben most a járásbíróság van elhelyezve, — és a főtér többi emeletes házaiban szállásolt a fejedelemasszony udvarnépe gr. Bercsényiné s többi száműzötteink is bizonyára e házakban laktak utóbb. A főtérnek a palotához szögellő sarkán — a keleti oldalon — emelkedett a Szt.János egyháza, 1474-ben épült csúcsíves, karcsú építmény, magas sugár tornyával. Ez a torony 1804-ben, valami vihar alkalmával, megingott és ráomlott a templomra, még pedig oly szerencsétlenül, hogy a könnyed boltozatot áttörve, a nyúlánk oszlopokat ledöntő, szóval nagy rombolást vitt végbe. Minthogy pedig az újraépítésre nem volt pénz, s a városnak különben is elég egyháza Dr. Balogh Kálmánról. Az elhunyt egyetemi tanárt és kiváló akadémikust ma (kedden) d. u. ötödfél órakor fogják temetni a kecskeméti utcai 13. sz. háztól. Az ő halála igen súlyos szenvedések után következett be. Betegsége — egy jó barátjának adatai szerint — hosszas és folyton fenyegető volt. Két évvel ezelőtt, 1886. május havában, tüdőgyuladást kapott, mely a nála lappangó vesebajt jobban kifejlesztette. Orvosai tanácsára Kissingenbe utazott, az ottani fürdők használatára, de útközben a vasút rázása következtében baja annyira fokozódott, hogy mire Kissingenbe ért, katasztrófától tartottak. Loller tanár vizsgálta meg először a beteget, majd Leube hírneves tanárral konzultált, ki az előrehaladott betegség súlyos voltát szintén konstatálta. Több : Hazai irodalom, művészet. * A Kisfaludy Társaság egykori első elnökének , báró Jósika Miklósnak fiatalkori arcképéhez jut. Ezt báró Jósika Samu volt főispán, ki Jósika Miklós unokáját birja nőül, ajándékozza a társaságnak. A harmincas évek végéről való jó és értékes festvény. * Az aradi vértanú-szobor elkészül a jövő év októberére, Zala György serényen dolgozik rajta. A mellékalakok közül az »Ébredő szabadság« ércbe öntött szobra a brüsszeli nemzetközi kiállításon látható; az »Áldozatkészség« és »Harci készség« szintén ércbe vannak már öntve, valamint a vértanú tábornokok egy részének domborművű éremképei is, a többieket most mintázza a művész. A »Haldokló harcos« mellékalakjának agyagmintája is kész s e hó végéig gipszbe öntik. A főalak, melynek átalakítását Zala — a Huszár Adolf mintájának alapján — díj nélkül ajánlotta föl, a jövő hónapban szintén elkészül. Nincs tehát ok a késés miatti aggodalomra. A neki kiutalványozott pénzösszeget azért nem vette föl eddig, mert a folyó havival együtt kívánja kifizettetni, midőn az utolsó mellékalakot is bemutathatja Salacz Gyula polgármesternek, kit az aradi bizottság fővárosunkba küldött a munka megtekintése végett. * A trónörökös könyve. Az »Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben« című néprajzi mű 64-dik füzete a Felső-Ausztriát tárgyaló részből közöl újabb folytatást. Guppenberger Lambert a népjellem, erkölcs és szokások rajzát adja, Mayr Sebestyén pedig a tájszólást, nyelvjárást és népköltészetet, meg a lakásokat és helységeket ismerteti. A három cikket Lehr Albert fordítá. A vonzóan írt szöveget több illusztráció tarkítja. * »Több országból.« Vértesi Károly ügyvéd, kitől lapunk is több érdekes útleírást közölt, csinos kötetben bocsátá közre újabb útirajzait. Magyar és ausztriai fürdőkből, svájci, olaszországi és keleti útjaiból meríté anyagát, mindig érdekesen, tanulságosan beszélve tárgyairól. Vértesi nem egyszerű tájleíró, hanem a lakosság éles megfigyelője is egyszersmind. Élénk benyomásokat szerzett, sokat látott és hallott és mindezt ügyesen csevegi el. Könyve most a tourista-idény megnyíltával kapóssá lehet. Singer és Wolfner kiadásában jelent meg s ára f írt 50 kr. * Az »Eredeti Magyar Daltár« második évfolyamának 7-ik füzete 12 eredeti dalszerzeménnyel jelent meg. Szerzők: Szt. Gáli Gyula, Szelestey Gyula Kereszty István, Szőllősy Attila, Lantos György, Szentkirályi Ödön és Kozák Márton. A melléklet négy iskolai gyermekdalt tartalmaz. E gyermekdalok mindenike Hoós János szerkesztő-kiadó szerzeménye. Az »Eredeti M. Daltár« eddigi közleményeinek száma, az első évfolyamot is ideértve, 139 eredeti nép- és műdal énekre és zongorára; továbbá hozott a melléklet 17 gyermekdalt és 3 magyar ábrándot. Melegen ajánljuk úgy a zongorázók, valamint a néptanítók figyelmébe mint olyan folyóiratot, mely a magyar dalirodalom fejlesztése mellett célul tűzte még ki az iskolai gyermekdalok ápolását is. Előfizetési ára egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Előfizethetni Déván (Hunyadmegye). * Uj zeneművek. Nádor Kálmán zeneműkereskedésében megjelentek : »A Tücsök dala« zongorára énekhanggal szerzé Konti József, a népszínház karnagya. A dal Mészáros Jánosné szül. Fülöp Irén úrnőnek van ajánlva. Ára 80 kr. Ugyanott jelent meg: »Fantaisie de Concert sur des motifs serbes.« Zongorára négy kézre, szerzé Gaal Ferenc, a szabadkai zenedei igazgató. Ára 1 frt. * Útleírás új kiadása. Stanley »Utazásom közép Afrikában« czímű művének magyar fordításából Révai testvérek immár a 2-ik kiadás 11—12. füzeteit küldötték meg nekünk. Az érdekes mű első kiadásában rövid idő alatt elfogyott, de most a kiadók buzgalma folytán ismét kapható. És alkalomszerű e kiadás mikor alig múlik el nap, hogy a bátor utazó sorsáról a legellentmondóbb hírek ne érkeznének, majd holtnak hirdetik, majd ismét itt látták, vagy ott hallottak felőle. Az illusztrációkkal ellátott mű ára füzetenkint 30 kr. * Apróbb hírek. Lendvayné asszony már visszatért Keszthelyről, hol jutalomjátéka a »Juliá«-ban virágok és tapsok özöne közt folyt le. — A budai színkörben tetszett Benkőnek egy felelevenített régi darabja »A cigány földesur,« melyben Szabó Antal játszta pompásan a cigányt; ugyanez a lakot Molnár népszínházában is adta 25 évvel ezelőtt.