Fővárosi Lapok 1889. november (300-329. szám)
1889-11-01 / 300. szám
a házából. Nekem ugyan semmi kedvem sincs, még egyszer valamelyik rokonunk házánál mint egy idegen macska kóvárogni. — Illik-e ily modorban beszélni gyermeknek, az anyával ? — förmedt a leányára Mumpsonné. — Ne várakoztassuk Holcroft urat sokáig a reggelire, mert később nyilván leolvashatod homlokáról a gondolatait. Segíts tehát nekem! — Jól van, részt veszek a dologban, míg a cseléd megérkezik; de aztán hadd tudja meg Holcrost, hogy oly asszonyság, akinek oly előkelő, tekintélyes rokonsága van . — Nem bánom, ha soha többé nem látom meg ezt a rokonságot, sőt örülök, ha hireket sem hallom. Aztán mind a ketten munkához fogtak. Mikor Holcroft az istállóban a fejést elvégezte, egyszerre Janet pillantotta meg közelében. A szellemek nem közeledhettek volna hozzá kevesebb nesszel, mint ez a leány. — Forr már a víz! — szólt s aztán eltűnt. Holcroft követte a leányt a konyhába. — Egy percnyi vesztegetni való időm sincs, — szólt, hogy Mumpsonné beszélgető kedvét lelohassza, — tehát ide figyeljenek! Először is kiöblítve tiszta vízzel a kannát, a darált kávéból egy kávés csészével kell abba tenni s aztán egy fölvert tojást. Ekkor fél csésze hideg vizet töltünk rá s az egészet jól összerázzuk. Ha ez megtörtént, fél messzeig forró vizet töltünk a kannába az üstből s húsz percig hagyjuk a tűzhelyen főni. Mikorra ez az idő elmúlik, ismét itt leszek. Tudják-e most már, hogy kell a kávét főzni ? Jane bólintott a fejével, anyja pedig igy szólt: — Bizonnyal! A tojást húsz percig főzzük, egy csésze hideg vizet töltünk hozzá és a Holcroft már épen megindult kifelé s eközben felsóhajtott: — Még e reggel akarva nem akarva, hallgatnom kell ennek az asszonynak a fecsegését, de legalább egy csésze jó kávé lesz a kárpótlásom. — Én azt hiszem — szólt Mumpsonné, mikor a visszatért gazda az asztal mellé ült reggelizni, — hogy most eltaláltam az ízlését s ép ezért a kannát csordultig megtöltöttem; a mit most meg nem iszunk, félretehetjük s délben majd fölmelegitjük. E szerint ön jó kávét kap s egyúttal az újabb fáradságtól is megkíméljük magunkat. A takarékosság lesz fő feladatom. Dolgozni tud minden durva, megfizetett kéz, de csak a lelkiismeretes felügyelet az, mely a munkát sikeressé, jövedelmezővé teszi, mihelyt a parasztok a szérüket megtöltik; s ha meg leszek elégedve, szabadon bocsátlak; különben pedig katonáim levágják a fejedet. Zárjátok börtönbe, hogy azonnal kezdje meg a munkáját. S ismét földre ütött a király pálcájával és a kapitány katonái megragadták a méhet, börtönbe zárták és a harmadik foglyot hozták a király elé. De a király parancsolólag mondá: — Hozzátok el az utolsót is, mindkettőt egyszerre, hogy véget vessünk a dolognak, mert még más államügyeket is kell elintéznem. Elővezették tehát a negyediket is. E kettő egyike sáska, másika pedig tücsök volt. A király ezekhez is a szokott kérdéseket intézte. Az egyik azt felelte, hogy a démutka gyökerei között, a másik pedig, hogy a légben született. Erre a király igy szólt: — És minő mesterséget tudtok ? — Én dalolni tudok, — mondá a tücsök. — Én pedig táncolni, — mondta a sáska. — Szép mesterségek! Egyik olyan mint a másik, — kiáltott föl haragosan a király s oly erősen ütött királyi pálcájával a földre, hogy az udvaroncok, katonák és foglyok megriadtak. — Minthogy ti semmit sem dolgoztok, igazi naplopók vagytok s megérdemlitek, hogy levágassam a fejeteket. — Fölség! — mondá bátran a tücsök, mig a sáska remegett félelmében, — hogy mi nem dolgozunk semmit ? Először is mi senkit sem bántunk , ha nem is tudunk szőni, mint a pók, sem édességeket készíteni, mint a méh, azért mégis jámborok és jók vagyunk s az egész világ szeret minket. Mi gyönyörködtetjük az összes rovarokat s az erdei hegyek lényeit s azt eszközöljük, hogy nyár idején kevésbbé nyomott a lételek, midőn a napok oly hosszúak és a napfény oly nagyon süt. Én dalolok, ez pedig táncol s igy eltelik azok ideje, a kik minket látnak. Engedjetek csak nekünk egy kis szabadságot s akkor döntse el fölséged, várjon jobb-e minket szabadon bocsátani vagy megölni ? A király nem volt kegyetlen és azt mondá: — Helyeseljük a beszédedet. Ráérek most egy kicsit, hogy kipihenjem magamat és egyet mulassak. Ha nektek sikerül számomra egy kellemes órát szerezni, akkor nemcsak szabadon bocsátlak titeket, hanem azt is megadom kegyelmesen, amit tőlem kérni fogtok. S megparancsolta, hogy oldják fel bilincseiket. Ekkor a tücsök olyan vidáman kezdett dalolni, amint csak tőle kitelt, és a sáska is teljes kellemmel táncolt. Sem a király, sem az udvarnokai, sem a katonái nem hallottak még ily édes dalokat s nem láttak ilyen ügyes táncot. A király el volt ragadtatva; agg arcán kegyes mosoly ült; örömében földre ütött az arany pálcájával és mondá: — Derék, derék! Én szabadon bocsátlak titeket. Csak arra kérlek, hogy valahányszor ráértek s kedvetek támad, jöjjetek ide, engemet és alattvalóimat kevéssé mulattatni. A munka ugyan jó áldással jár, de az élet némelykor kissé pihenni is akar. Megígértem, hogy kegyelmesen adok nektek valamit. Kívánjátok azt, ami nektek kedves. Ekkor kérő hangon mondá a tücsök : — Fölség! Azért a kegyelemért esedezem, hogy méltóztassék a pókot is szabadon bocsátani. És a király válaszolta: — Jó szived van, kívánságod teljesüljön. És a sáskához fordulva, kérdezte: — Hát te táncos urhölgy, minő kegyelemért esengsz ? — Fölség! Bocsásd szabadon a szegény méhet is. — Neked is jó a szived. Kívánságod teljesüljön. S megparancsolta, hogy bocsássák szabadon mind a négy foglyot. Azonnal elbocsátották s az összes hangyák elkísérték őket. A tücsök az egész után kére-kedve szerint dalolt: Szisziszi, hej szisziszi, Éljen a király szisziszi, És a népe, szisziszi ! Télfy Iván, 2223 Holcroft nem tudta, mit szóljon , a fölött is kétségben volt, várjon szándékosan rontotta-e el Mumpsonné a kávét, vagy pedig csupa ostobaságból, mert ezt a kotyvalékot nem lehetett meginni. Elővette a kannát, kiöntötte tartalmát az ablakon s újra kávét darált kedvenc italához. — íme, — szólt eközben, — jól ügyelj, mert jövőre azt kívánom, hogy kívüled senki se nyúljon a kávés edényhez! Mumpsonnénak nem igen tetszett ugyan ez a beszéd, de kedélynyugalmát nem zavarta ez. — Gyakran hallottam, — mondta — hogy a férfiak némely tekintetben pazarlók; dehát kinek van ahhoz több joga? az asszony csupán kiegészítő része a férfinak s az a hivatása, hogy — — Mumpsonné asszony, — vágott közbe a gazda — az ön és a Jane hivatása most reggel abból áll, hogy lesiet a pincébe s oly gyorsan, amint csak lehet, vajjá változtatja a tejfelt. Remélem, ezzel jobban fog boldogulni, mint a kávéfőzéssel. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * A nemzeti színház legközelebbi újdonsága a »Napamasszony« lesz, Sardou háromfelvonásos vígjátéka. Ez a jövő pénteken, november 8-dikán, kerül színre. * A Hubay-Popper quartett november hó 11-én tartja első hangversenyét a redoute termében. Az estélyen közreműködnek Schuch Piroska asszony, a drezdai szász kir. operaház énekesnője és Moor Emanuel zeneszerző és zongoraművész Angliából. Moor Hubay Jenővel együtt fogja bemutatni 3-dik hegedű-szonátáját. Moor magyar születésű, de ifjú korában Angliába költözött, hol mint zeneszerző ismert névre tett szert. A kamara-zenésztársulat kebelében tavaly óta változás állott be. Herzfeld Viktor másodhegedűs, elfoglaltsága miatt, kilépett és helyét most Bloch József orsz. zeneakadémiai hegedű-segédtanár foglalta el. * A téli kiállításra már nagy számmal érkeznek a műcsarnokba festmények és szobrok. Az olasz művészek is érdekesen lesznek képviselve. Rómában a nemzetközi művészkör gyűjtötte össze a műveket. Onnan Simoni, Ferrarini, Joris Pio, Tarenghi, Biseo Cesare, Ciffarnello, Velencéből Retta Antonio, Lonza, Quadrone, Indino és Laurenti Cesare küldenek nagyobb festményeket. A budapesti közönséget kétségkívül érdekelni fogják Thoren Ottónak, a Párisban nemrég elhunyt nagyhírű állatfestőnek hátrahagyott művei, melyek közül húsz kisebb-nagyobb festmény lesz a téli kiállításon. Thoren rendszerint küldött képeket kiállításainkra s azok közül többet meg is vásároltak minálunk. Egyik legszebb festménye Wahrmann Mór tulajdona. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter megígérte, hogy a téli kiállítást ez évben is személyesen fogja megnyitni. * »Nemzeti géniusz« címmel két kis füzet jelent meg egy névtelen szerzőtől, aki a sokat vitatott kérdéshez új adalékokkal, új szempontokkal kíván járulni. »A magyar királyság megalapítója és a mi modern chauvinistáink« című cikkben azt fejtegeti, hogy nem volt igazán magyar a régi magyar királyság, mert régente nem ismerték a nemzetiségi eszme nagy hatalmát. A mai haladás e téren óriási lép, mert elég erős a magyarság, nem kell félteni,hogy elvész az idegen kulturáramlatok befolyása alatt. A második cikk, ennek igazolására, magasztalja báró Eötvös József és Pauler Tivadar első közoktatásügyi minisztereinket, mint kiváló magyarosítóinkat. Trefort és gr. Csáky folytatják e munkát, de belevegyítenek európai szellemet is. »A magyar nemzet szellemi életének vezéralakjai a 19-dik században« íróink, tudósaink, művészeink, politikusaink, hadvezéreink sat. közt tart szemlét, úgy találva, hogy minden téren mérkőzhetünk a külfölddel. Remekíróink és nagy stilisztáink tanulmányozásából több hasznot vár a magyar szellemre és nyelvérzékre, mint a régi nyelv és népnyelv buvárlásából. A tárgyszeretettel irt röpirat a nemzeti géniuszról folyt parlamenti és publicisztikai viták tükrözője s ha írójuk el is veti néha a sulykot, a hazafias szándékot és jóindulatot nem lehet tőle elvitatni. A két füzet ifj. Nagel Ottó bizományában jelent meg s áruk frt. * A »Budapesti Szemle« novemberi füzete tegnap megjelent. Szabó József, Radics Ferenc, Munkácsi Bernát, Baross Károly, Lévay József, König Gyula s mások közölnek benne dolgozatokat, melyekről még részletesebben fog megemlékezni. * »Csárdás.« Ez a címe Mazzantini és Sztojanovics Jenő egyfelvonásos balletjének, mely az operaház legközelebbi újdonsága lesz. Mazzantini balletmester e művéhez csak nemrégiben tett alapos népismerő tánctanulmányokat Erdélyben. A »Csárdás« négy képből áll. Az első a cigányok bevándorlását ábrázolja Magyarországba, a második Rákóczi táborában játszik, a harmadik Erdélyben s a negyedik a kiállítási iparcsarnok előtt folyik le. * A kolozsvári színházban november és december hónapokban adják elő a színház pályázatán megdicsért darabokat. Minden héten színre kerül belőlük egy, mégpedig a következő sorrendben: »A kézműves« társadalmi dráma öt felvonásban, »Adrienne« színmű három felvonásban, »György ura »vígjáték,« »Mesalliance« színmű, »Olga« vígjáték, »A névtelen« és végül a pályanyertes »Ildikó.» Ez előadásokon kívül élénkíteni fogja a saisont K. Hegyesi Mari asszony vendégszereplése is, ki nov. 11-én lép föl először »Lecouvreur Adrienne »-ben, s aztán »Denise«-ben, »Alfonz úr«-ban, meg egy-két vígjátékban. Országos közegésségi egylet. (Okt. 31-diki ülés.) Az országos közegésségi egylet tegnap tartotta rendes felolvasó ülését. Ezúttal is érdekes és fontos kérdések voltak a tárgysorozaton. Dr. Csatáry Lajos volt az első felolvasó. Fölvetette a közegésségügy államosításának kérdését, mely mint fölötte sürgős a közigazgatási reformmal egyidejűleg, vagy még ezt megelőzőleg is volna keresztülviendő. Magyarország közegésségügyi viszonyai oly siralmasak, hogy a nyugat európai művelt népek közt mi vagyunk az utolsók a halandósági és középéletkori arányok tekintetében. S e helyzet nem is változik meg addig, mig a közegésségügyet az állam nem veszi kezébe. Meg van ugyan alkotva a közegésségügyi törvény s az meg is felelne viszonyainknak, de nincs gondoskodva arról, hogy a törvény szakaszai érvényesüljenek. S ez azért nem lehetséges, mert a közegésségügyi administráció nem felel meg a törvény intenciójának. A törvényhozók ugyanis féltek az állampénztár megterheltetésétől s csekély fizetéseket állapítottak meg a hatósági orvosok részére, a községi orvosok és körorvosok díjazását meg épen a községekre rótták. Nem gondoskodtak arról, hogy a törvényhatóságok több súlyt fektessenek tényleg a közegésségügyi intézkedésekre. De ez mindaddig, míg az államosítás nem történik, nem is lehetséges, mert a törvényhatóságok választott orvosai csakis állásuk kockáztatása mellett fejthetnének ki szigort és lelkiismeretes működést. Ezért azt javasolja, hogy a községi és körorvosokat ott, hol a község nem bírja őket fizetni, az állam díjazza, mégpedig tisztességes módon, a felügyeletet az összes egésségügyi személyzet fölött egy a kormány által kinevezett egésségügyi főfelügyelő gyakorolja, a megyékben pedig egy állami egésségügyi felügyelő végezze e tisztet. Budapesten és a nagyobb városokban országos kórházak és lelencházak építendők, a közegésségügy vezetése továbbra is a belügyminiszter kezében maradjon s ennek tudomán