Fővárosi Lapok, 1890. november (27. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-08 / 307. szám
F Szombat, 1890. november 8. 307. szám. Huszonhetedik évfolyam. Budapest, ismerettere 3‘ A QS T T A THP Hirdetések Előfizetési díj: P M JA I I | #4 Ft I IV * kiadóhivatalt elévre.............................................. wncaHQw flHHHH H£l9 Hl IHN HHIflNl BHB 9HBB6B (Budapest, ferenciek-tere. Negyedévre ._.... 4 írt ______. Athenaeum-épület egyes szám 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Faust éjszakája. Elbeszélés. írta Munkácsy Kálmán. Bolytatás.) Hilda mélázva tekintett a fák árnyába, honnan rejtve tört elő még egy-két napsugár. — Egyszer minden harcnak vége van, — suttogta, mintha önmagának beszélne. — Nem a befejezése az érdem, hanem a kivívása. S sokszor a legyőzött a hős és a győztes a nyomorult, kivált a lélek küzdelmeiben. Aki a szive ellen küzdött, mindenkor elbukott. Legjobban csalódik az, ki önmagát akarja megcsalni. Jenő kábultan leste a szavakat Hilda ajkáról. Mindenféle ellentétes érzelmeket ébresztett fel benne a filozófiája. Szinte belesápadt. Megfogódzott az erkély vas korlátjában. Felelni akart, de nem tudta hogyan. A függöny meglebbent. Erzsike szőke feje jelent meg az ajtó nyílásában. Hilda oda mutatott: — A menyasszonya! Jenő gépiesen megfogta a húzódó leányka kezét, majd szinte hevesen magához vonta őt. — Már nagyon vártam, édes! — szólt. A hangja tompa volt, a szája tikkadt. Hilda szótlanul távozott az erkélyről s mintha egyszerre ijesztően elsötétült volna az arca. Vagy talán csak a fák növekvő árnya esett reája? Jenő megdöbbenve nézett utána. Hallotta, mint halnak el lépései a távolban. Majd egyszerre összerezzent. Az Erzsike feje az ő keblén nyugodott. Mikor magukban maradtak, egyszerre megnyílt a leányka nyelve. Melegen, ékesszólóan, a szív igaz hangján beszélt. Mennyire boldog, nem is tudja elhinni a boldogságát. Mintha csak álmodnék, szépet gyönyörűt. Nem érti, hogyan érdemel meg ennyi boldogságot, mikor ő semmi egyebet sem adhat érette, mint igaz, véghetetlen szerelmét. Jenő becsületesebb volt, semhogy e pillanatban hitegette volna. Csak hallgatta némán, elmerengve, letörülte a leányka csendesen hulló könyeit. — Ne sírjon, Erzsikém! — mondotta — Boldog lesz édesem. Mikor este a szobájába visszavonult, akkor is a Hilda ablaka tűnt először a szemébe. Lámpa égett benne. Az éjfél is elmúlt s a világosság csak ki nem aludt, csak néha tűnt el egy percre. Bizonyosan felalá járt a szobájában. Vájjon micsoda gondolat nem engedi nyugodni? Mi történhetett legújabban a bensejében? Nem, nem szeretheti Ottokárt. Nem beszélt az este igazat. Talán nem akarta, hogy Erzsi előbb menjen férjhez? Hiszen említette, hogy Erzsi tegnap mindent megmondott neki. De ez sem lehetséges. Ismeri a lelkét. A hiúságnem oly erős rúgó abban, hogy miatta az egész élete felett határozzon. Más, más titok lappang itt. Mi volt az a sötét árny a homlokán ? és miért beszélt ma vele oly szelíden, nyugodtan, bizalmasan, mint eddig soha. Bár ne tette volna ma sem, vagy csak tegnap tette volna, csak párszor ezelőtt. Akkor boldogságot nyújtott volna számára, ma csak fokozta kétségbeesését. Mindennek vége! A lakodalomnak meg kell lennie a legközelebbi jövőben. III. A kettős esküvőre lázas gyorsasággal folytak az előkészületek. Leginkább Jenő siettette az esküvőt, míg Hilda határozottan ellenezte, hogy félév leforgása előtt megtörténjék. Inkább külön tartja, hiszen addig a kelengyéje sem készülhet el illendően. Később azonban még épen ő találta túlságos hosszúnak a Jenőtől kért két hónapot. Csak Ottokár nem szólt semmit sem a kérdéshez, hanem úgy beszélt, ahogyan a menyasszonya. Jenő együtt végezett Erzsikével minden bevásárlást. Hilda mindent Mimi tantra bízott. Egyébbel nem törődött, minthogy mentül jobban csilloghasson- Tüntetőleg mutogatta grófi monogrammos fehérneműit Erzsikének, leendő magasrangú rokonairól beszélgetett neki, s főleg arról az időről, ha férje herceggé lesz s meglátszott rajta, mennyire boszantja, hogy Erzsi mindezt oly közömbösen, minden irigykedés nélkül hallgatja. Ingerült, kíméletlen volt többnyire, sokszor szinte nyers irányában, s nem fogadta el semmi segítségét, úgy mint azelőtt. Napközben többnyire szobájába zárkózott, vagy egyedül bolyongott a kertben s az erdőkben. Csak este jött elő, mikor a vőlegények megérkeztek. Akkor mintha kicserélték volna, vidám, mosolygó s annyira érzelmes volt Ottokárhoz, hogy a viselete szinte ellentétben állott lényével. Különben megfogyott és meghalványult s olykor nem tudta elpalástolni fáradtságát. Ép úgy, mint Jenő, kivel az erkélyen folytatott párbeszéd óta — a kölcsönös üdvözlésen kívül — alig beszélgetett. Jenő meg jöttment gépiesen s mint a rab kiszabadulását, izgatottan s türelmetlenül várta az esküvő napját. Egy este Erzsikét kényezve találta szobájában. A leányka mosolylyal akarta elpalástolni megindultságát, de Jenő észrevette azt s lelkiismeretfurdalás szállta meg, bár bizonyos volt benne, hogy a modorából Erzsike nem is gyanítja azt, ami bensejében történik. Sokáig faggatta őt, míg végre megvallotta neki, hogy délután megérkeztek a menyasszonyi koszorúk. Az övé véletlenül talán kissé dúsabb volt a Hildáénál. Ezt Hilda észrevette, kikapta a kezéből s kitépett egy csomó virágot belőle, miközben egészen összegyűrte a szép koszorút. Elszomorodva nézte munkáját s nem tudta visszatartani a könyeit. Hilda egy ideig szótlanul szemlélte őt, majd egyszere a nyakába borult, össze-vissza csókolta s a mit még soha meg nem tett, sírva kért tőle bocsánatot a hirtelenségéért. Azután fogta a saját koszorúját s azt még jobban összezilálta. — No lásd, az enyém sem lesz szebb. — vigasztalta őt. — Nem értem Hildát — rebegte Erzsi nem tudom, mit vélhettem ellene, hogy annyira megváltozott irányomban. Nem úgy bánik többé velem, C r i s p i. Természetes dolog, hogy idegen nemzet államférfiai közül annak nevével találkozunk leggyakrabban, ki a külügyek vezetője, főleg ha tudja az illető, mi módon beszéltessen magáról. Ez utóbbihoz nagyon ért Francesco Crispi, ki és azért a legsűrűbben emlegetett politikusok közé tartozik. Ez idő szerint is, midőn a német birodalom kancellárjával, Caprivi tábornokkal van találkozása, sűrűn emlegeti az egész művelt világ sajtója. Bizonyos, hogy részben ő is magas állásának köszönheti, hogy európaszerte ismerik nevét, de elvitazhatatlan másrészt, hogy a sokoldalú ember, ki kumulálja a tárcákat és monopolizálja a hatalmat, nem mindennapi egyéniség. Gondol merészet és nagyot. Merészségét bizonyítja afrikai politikája, a nagy koncepció pedig az európai béke fentartása, melynek érdekében Crispi törhetetlent ragaszkodik a hármas szövetséghez és szembeszál az irredentizmuval. Egyébiránt a »Főv. Lapok «-ban nem a politikussal, hanem az emberrel foglalkozunk, mert mint ilyen is érdekes »don Ciccio«, ahogy a nápolyiak nevezik. Kevés miniszternek van annyi palotája, mint Umberto király első tanácsosának. Akár Rómában, akár Nápolyban vagy Firenzében tartózkodik, a saját palotájában élhet. Legpompásabb az ő római hárfája, hol rangja és módja szerinti fényes ünnepélyeket szokott rendezni, illetőleg rendeztetni. A vendégeket ugyanis Crispine, donna Lina fogadja, mert a nagyon elfoglalt miniszter csak gyéren és rövid időre jelenhet meg a meghívottak körében. Sőt családjának is csak perceket szentelhet, a fél egykor és esti hétkor étkezés alkalmával annak körében töltött egy-egy félórán kívül. Pedig szép és kedves leánykáját imádásig szereti. De az államügyek minden idejét annyira elfoglalják, hogy csak ritka munkabírásával győzi a dolgot. Már kora reggel hozzálát. Hat órakor kell a mindennapi hideg fürdő és az öltözködés után azonnal dolgozószobájába siet, hol munka közben lassan kint szürcsölget egy liter tejet. Amint áttanulmányozta a felhalmozott sürgönyöket, ama minisztériumi épületekbe kocsiz, hol az ügyek élén áll. Majd a számtalan embert fogadja, kik előszobájában audienciára várnak. Nem csoda tehát, ha csak éji órában vetődik haza, hogy egy atyai csókkal jó éjszakát mondjon kényeztetett lánykájának. Ez a csók aztán elmaradhatatlan, bár egy esetben mégis megtagadta azt az élénk, pajzán gyermek. Eszébe jutott ugyanis a lánykának azt kérdezni apjától: »Kit szeretsz jobban ? engem, vagy Olaszországot?« Ily zavarba ejtő kérdéssel bizonyára egy interwiener sem akasztotta még meg Crispit. Gondolkozott is egy darabig s eredményül kimondta: »Olaszországot jobban szeretem.« A kis csintalan annál hamarább volt készen a büntést kiszabó ítélettel: »Csókold meg Olaszországot helyettem!« És a búcsúcsókról ez egyszer le kellet mondania. Ha Crispit látni akarjuk, valami ügyben-bajban kihallgatást fogunk kérni, vagy pedig a képviselőház karzatáról vesszük őt szemügyre. Az első esetben előre kell tudatnunk vele, mi járatban kívánkozunk magas színe elé. A miniszter szobájába lépve, egy elegáns fekete öltözetű, tiszteletreméltó öreg úrral állunk szemben, ki állva az Íróasztalhoz támaszkodik. Feje kopasz, sűrű bajsza fehér, tekintete éles, átható. Meghallgatja, egy szót sem vetve közbe, az előtte állót, és a feleletet szigorún kiszabott rövidséggel adja meg. Elejétől végig a megtestesült méltóság és önuralom. Bezzeg másképviseli magát a tisztelt házban. Itt nem kérvényezőkkel, hanem ellenzéki szónokokkal áll szemben, kik természettel heves indulatait hamar felkorbácsolják. A vér elfutja kopasz feje búbját, felugrál székéről, tüzesen, mérgesen, kíméletlenül riposzthoz, vagdalkozik. Taglejtései meghaladják az élénkség ama nagy mértékét is, melyet olasznál, főleg siciliai olasznál, megszokott az ember. Szóval itt kitűnik igaz természete, mely egészen rávall a délvidék hevére. Mint szónok kitűnően polemizál, erős debater, de kitörő indulatossága miatt kevéssé megnyerő, különben a nagy szónoki sikert már az is gátolja, hogy beszédén a siciliai tájszólás nagyon érzik. A dialektus Olaszországban északon ép úgy, mint délen, Piemontban és Velencében ép úgy, mint Nápolyban és Siciliában nemcsak a műveletlen osztály, hanem a salon embereinél is a társalgás és a családi érintkezés átalános nyelve, s igy a legműveltebb ember beszéde is oly bélyeget nyer, mely az illető honosságát azonnal elárulja. Crispi Siciliának Ribera nevű tengerparti városkájában született 1819 október 4-dikén. Tehát már 71 éves aggastyán, s ugyan későn jutott a hatalom polcára. Hosszú volt az út, mely őt az ügyvédi pályán s a politikai összeesküvők rejtett ösvényein át a Ribera közepén a tengerre néző, narancs és citromfákkal köritett szülőháztól a trón jobbjáig vezette. Ősei között volt egy samosi fejedelem, ki a középkor derekán élt. Még régibb ősei Rómában laktak, de Riberába Albániából kerültek a Crispik, hová isten tudja mi módon vetődtek, hogy albán vagy görög vér is folyjon ereikben. A vérvegyületet, a görög vagy albán fajt Francesco Crispi szép és szabályos vonásai első tekintetre tanúsítják. Mi több, ő és egész családja görög, orthodox vallású. Ez a körülmény nevezetes, mert noha a miniszter teljes tisztelettel viselkedik a római katholikus vallás iránt,hisz egyik nagybátyja, kinek arcképe különös nagyrabecsülés jeléül az íróasztal fölött függ, katholikus püspök volt), az Olaszországban született római katholikus által a zsenge korban megszokott kegyelemek hiánya könnyen megmagyarázza azt az ellenséges állást, melyet Crispi a pápával szemben foglal el, s mely őt utóbbi firenzei beszédében arra a nyilatkozatra tagadta, hogy csak egy igazi ellensége van Olaszországnak, a szentszék. Crispi nagyapja görög kath. pap volt. Tom-