Fővárosi Lapok 1893. augusztus (210-240. szám)
1893-08-01 / 210. szám
210. szám, Kedd, 1893. augusztus XXX. évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Ferenciek tere 4. Előfizetési adóra ................... 1 negyedévre . . . Félévre .... Egyes szám 5 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. dij: 1 frt 40 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP KÖZLEMÉNYEKKEL A DIVAT ÉS SPORT KÖRÉBŐL. Kiadóhivatal: Budapest, Ferenciek-tere 3 Hirdetéseket és apró hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és minden fővárosi hirdetési iroda. Megint a Balatonról. Balatonfüredi 1893. julius 31. Ha a jó isten valahol másutt teremti meg ezt a csodálatos Balatont, ma ott nyaralna a fél ország. Nem törődnék vele, akármerre volna. Hiszen így is kijárunk Norderneytől le a Riviéráig mindenhova; távolság, utazás, törődés nem bántja a nyaraló magyart. Vasúton és tengelyen, hajón és fogaskerekűn beutazza az Alpeseket és Apennineket; csak olyan szívesen elmegy a Csorbas tóra, mint Ischlbe, de nem tagadhatja meg józanságát, ízlését, kényelmét, nem tagadhatja meg igényeit. Ez a szó a magyar fürdők zökkentője. Ne tessék az igényt valami különösen magyarázni, egyszerű értelme van : kultúra. Mert az az a sok értelmi árnyalat, melyet ez igény szóhoz fűzünk, amelyet azzal magyarázunk, mind benne van ebben az értelmezőben. Már most önkényt elválik, miért zökkent a magyar fürdő az igény szó akadályán. Aki egy egész esztendő munkája vagy mulatozása után pihenésre vágyik, akit betegsége, gondja nyugalmas és orvosi tanácsok szerint berendezett életmódra kényszerít, aki maga művelésére, ismeretei bővítésére, vagy mulatságul útra kel, egyformán megkívánja a maga kultúrájának megfelelő életet. S ezt a magyar fürdők, közöttük a Balaton fürdői sem tudják megadni. A magyar elszontyolodva, az idegen epésen hagyja el fürdőinket. Pedig mindenben része volna, amit a természet bőkezűsége adhat, s alig van valamiben része, amit embertől megkíván. Saját hibáink legyezgetése újabb hiba, gyengéink be nem ismerése újabb gyöngeség. Kíméletlenség, sőt durvaság kell ahoz, hogy megpiríttatván, gondolkodásra kényszeredjünk. Csak álszenteskedő leplezi a hibákat, a komoly és józan rájuk mutat és tanít. Csodálom a Balatont, ezt a szeszélyes aszszonyt. Mert valódi asszony, egyformán rejtelmes mind akettő; elemzésük testvérekül mutatja be őket. Mély és kiszámíthatatlan. Valódi lelki életet lehet jelenségeiből kimagyarázni. Selymes és csábító, szenvedélyes és visszataszító, amint kedve tartja. Ezerféle színe van, fényárnyalatai hirtelen váltakoznak, derűjét egy hullámverésre elveszítheti, s nyugalmát gyorsan szerzi vissza. S mi mindenek fölött asszonyra mutat: szeret tetszeni, s meg van az a varázslata, hogy a ki egyszer meglátta, hozzá mindig visszavágyik. A Tisza vizéről szóló népdal s a római kútról ismeretes hagyomány ép úgy megvan a Balatonról is, vágyik oda, aki egyszer itt volt. S ez a tulajdonsága volna a legnagyobb tőke, melyet gyümölcsözően kellene kezelni. A Dunántúlt Magyarország parkjának nevezték nemrégiben; ennek a parknak a gyöngye maga a bájos Balaton. S ha elgondolkodnánk, megálmodnánk e tó jövőjét. Partján mindenütt, Kenesétől Keszthelyig, és Szepezdtől Almádiig a villarajoknak és nyaraló telepeknek egymásba játszó sorozatát álmodnák meg; hullámain a yachtok és hajók százait, körös-körül egy gondos sétateret, beljebb kiránduló- és turista utakat, mindenütt nyüzsgő sokadalmat, életet, szint, illatot , tízezrekre menő közönséget. S ha valamikor ez a látvány megelevenednék, a szőlejét vesztett gazda nem gondolna kivándorlásra, a magyar intelligencia nem gondolna külföldi nyári költözködésre. Amaz megmaradna szülötte földön, magyarnak, fajnak erősítésére; emez ide hozná költeni való pénzét, megújhodásra váró egészségét, jókedvét és intelligenciáját. Az egész vidék azt a képet mutatná, amelyet, most az idény delelőjén Balaton- Füred élete mutat. Mert Füred megmarad az idők végéig a balatoni élet középpontjának. Száz éves múltja és kultúrája, savanyu vizének és fürdőjének gyógyító hatása, hagyományai és bájossága biztosítják számára az elsőséget. A födött tornác márvány táblája Oesterreicher dr. emlékét s a fürdő múltját egyformán megőrzi ; épületei és berendezése, árnyas fái és a yacht-klub által vizére varázsolt élet alig érhetők el egyhamar. Mert amíg a siófoki sétatér koronátlan fái annyi árnyékot adnak, mint Füred platánjai, ekkorra Füred Tihanytól Csopakig fog terjedni, s az új ültetvények koronája is meglombosodik. Ez mind idő kérdése, s az időt megcsalni nem lehet. A füredi sétateret és erdőt nem lehetett készen előállítani annak, negyven-ötven esztendős fejlődés és gond kellett, s ezzel az ötven esztendővel Füred mindig előbbre lesz a többi telepnél. Konzervatív hajlamaink is idevonzanak. Kisfaludy Sándor szobra nem csak azt jelenti, hogy ennek a helynek nagy hagyományai vannak, hanem főképen azt, hogy ez a hely a magyar társadalom gyülekezője volt, s ma is az. Történelmünk tradícióin kívül alig vannak nemzeti emlékeink, társadalmunknak, művészetünknek alig van hagyománya, költészetünknek és irodalmunknak is kevés; fürdőink közül Balaton-Füredet kivéve, csak néhánynak. Tátrafüred, Parád, Lubló, Vibnye, Buda, Tusnád és Pöstyén tekinthetnek vissza messzebb hátra nyúló múltra. Ó Tátra-Füreden és Lublón a felső vidék nemessége, s emitt különösen a lengyel nemesség fényűzése és játékai. Parádnak külföldre is elérő hite és csodás hatása, Vihnyének már a XVII. században látogatott forrásai, Budának a római korból ismeretes kultúrája, Pöstyénnek Gvadányi versében megirt hagyománya, Tusnád fejedelmi vendégei híresek. Balaton-Füredet színháza és nagy mulatságai, a hires szivhalászat s a dunántúli nemesség emel BORÚRA DERŰ. (Elbeszélés.) Irta: Hevesiné Sikor Margit. Gyönyörű, verőfényes májusi reggel volt, mikor két fiatal leány élénk csevegés között gyalog sétálva indult ki a várostól nem messze fekvő indóházhoz. Nagy, newfonlandi kutya baktatott a nyomukban, és kimért távolságról követte őket világoskék libériában az urasági szolga. — Milyen gyorsan elrepült ez az idő, Flóra! — mondogatta tűnődve a fiatalabbnak látszó leányka, és meleg fényű, szürke szemét ragaszkodó szeretettel függesztette a mellette lépkedő szép barna leány arcára. — Alig jöttél, és máris haza méssz. Még legalább egy hetet nálunk tölthettél volna. Azt hiszem, ilyen rövid idő alatt ki sem beszéltük még jól magunkat. — Pedig ugyancsak felhasználtuk e tekintetben az időt — felelt vidám mosolylyal a nagyobbik — hisz te éjfél utánig az ágyam szélén ültél, és beletrécseltünk a sötét éjszakába. — De mikor annyi mondani valója akad az embernek. Nem is csoda, hisz egy egész esztendeig nem láttuk egymást, és azóta milyen sok változás történt az életünkben . .. Átestünk a farsangban az első bál izgalmain, annak az édes emlékeit is csak el kellett egymásnak beszélnünk . . . Aztán te menyasszony lettél,Flóra! boldog menyasszony!... — Igaz! — intett a fejével, sajátságos komoly meghatottsággal a leány. — És tudod, hogy én milyen kiváncsi vagyok L. — csicsergett a másik kedves mosolylyal. — Az ám! — Te az a régi Giziké vagy, aki a nevelőintézetben voltál. Ki kérdezed az embert szegről-végről, mint egy vizsgálóbíró : hogy hogyan, miként, miért történt ez vagy amaz ? — No, de el is mondtad, Flórus, a szerelmesek történetét és hálás vagyok érte. Jó tudni az ilyeneket, mert hát más ember fiával is megeshetik ám hasonló história — tette hozzá csintalanul. — Tudom, tudom! . . . A fiatal doktor nem sokáig vár már a vallomással, láttam a szeméből, mikor tegnap átnyújtotta azt a néhány szál nefelejtset az erdőben. Nyakig úszik szegény fiatal ember a szerelemben, az bizonyos ! — Oh, hátha csak képzelődöl ? — kiáltott fel a leányka mélységes pirulással. Igazán azt hiszed, Flórus, hogy érdeklődik irántam ? Mondd csak, hisz neked van már ebben egy kis tapasztalatod : a te vőlegényed is így nézett rád, mikor kezdett beléd szeretni ? — Egészen így. Neki is így ragyogott a szeme, az egész arca, mikor rám nézett. A keze olyan meleg volt és úgy reszketett, mikor — bucsúzáskor — megfogta az enyimet, hogy szinte magam is remegni kezdtem, azt sem tudva mert. És olyan nehezen ereszti el ő is a kezemet, mint tegnap a kis doktor a tiedet. — Oh! — röppent el Gizike pici ajkáról zavarodottan és föl sem nézett szégyenletében. — Erős a reményem, hogy az én esküvőm után nem sokára a tiedet is megtartjuk, Gizus. Milyen jó volna egy városba kerülni, ugye ? A férjeink is jó barátságot kötnének, aztán mindig együtt lehetnénk. — A doktor itt szándékozik végleg megtelepedni, mert ez a szülővárosa. Aztán reméli is, hogy meg tud élni, mert csak egy orvos van itt, ami elég kevés 10,000 lakossal biró városra, így beszélgetve, kiértek az indóházhoz, ahol nagy sürgés-forgás volt. A vonat már beérkezett az állomásra és mialatt az inas jegyet váltott, a két barátnő a legmelegebben búcsúzott el egymástól. — Tehát biztosan koszorulány leszel az esküvőmön, Gizus ? Majd valami csinos vőfélyről gondoskodunk, ha nem is a kis doktorod lesz az! — súgta oda pajzán mosolylyal a boldog menyaszszony, mialatt beszállt az első osztályú coupéba, hogy a szomszéd városkába visszautazzék. Mialatt a vonat kirobogott a pályaudvarból szeretettel integetett egymásnak a két barátnő és Flóra kihajolt az ablakból, amíg csak láthatta a perronon álló barátnőjét, ki meghatva, könnyes szemmel integetett utána. Mikor már nem láthatták egymást, Gizike elszomorodva, leverve, lassú lépésekkel visszafelé indult kedves vén kutyájával az öreg szolga kíséretében apja házába, míg Flóra leeresztette az ablakot és kényelmesen elhelyezkedett a bársony ülésen. Könnyű kis csipkekalapját is leoldta dús barna hajáról, és oda dobta az asztalkára. Aztán egy ideig kinézett az ablakon, az egyforma, lapályos, smaragdzöld mezőkön legeltetve szemeit, majd kifáradva az egyhangú látványban, behunyta szemét, és fejét kéjesen nekivetve a pamlag támlájának, elmerült saját lelki világába. Olyan szokatlan furcsa dolog volt, így egyedül utazni, most történt vele életében először. Édesanyját valami csekélység megakadályozta abban, hogy érte jöjjön, így hát szabadjára hagyták : jöjjön haza maga. Hisz az út rövid, aztán a.