Friss Ujság, 1936. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2 háború, — jelentik a tudósítók — akik annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy az újév hadműveleteit más szempontok fogják irányítani. Az abesszinek két ízben már erős támadást indítottak az olasz állások ellen, Takazzónál és Addi Abbinál, ezek a támadások azonban teljesen sikertelenek maradtak. Olaszország mindaddig folytatja hadműveleteit, amíg ezek szükségesnek bizonyulnak. Kelet-Afrika megszállása végleges. Olaszország teljesen biztos a keletafrikai vállalkozás sikerében. A legutolsó két hétben az északi frontszakaszon lefolyt harcok után megállapítható, hogy az olaszok urai a helyzetnek és az abesszineket támadásaikban óriási veszteségek érték. Egyáltalában nem látszik túlzásnak az a becslés, hogy a véres támadások 4000 halálos áldozatot követeltek. Hadászati szempontból előfordult ugyan, hogy az olaszok néhány előretolt állásukat visszavonták. Ezekben az esetekben történt azután, hogy az abesszinek az olasz visszavonulás hírét kürtötték világgá. Olasz Vészről megállapítják, hogy egyetlenegy esetben sem kellett fontosabb védelmi állást kiüríteniük. Az olaszok veszteségei az utolsó két hét harcaiban 14 tiszt, 29 fehér katona és 398 askari. Körülbelül ennyi a sebesültek száma is. 35.000 beteg katona és munkás A Friss Újság és az United Press haditudósítója jelenti: Ma adta közre a Suesi-csatorna részvénytársaság félévi jelentését, amely ez év június 25-étől december 25-éig terjed. Eszerint 445 szállítóhajó jött át a Földközi-tengerről a Szuezi-csatornán a következő rakománnyal: 246.361 főnyi katonaság és munkások, 241.287 öszvér, 770 teve, 1481 teherautó, 268 hadirepülőgép, 40.000 tonna muníció, 39.500 tonna szén, 33.500 tonna fa, 44.500 tonna szalma, 11.750 tonna cement, 4500 tonna kén, 90.000 tonna hús, 13.300 tonna szeszesital, 1660 tonna gyufa, 29.000 tonna erős robbantószer, 7500 tonna gyújtóbomba, 250.750 tonna fegyver, 29.570 tonna benzin, 9560 tonna petróleum, 27.820 tonna kenőolaj, 8298 tonna üzemolaj, 9000 tonna ivóvíz. A Vörös-tengerről a Szuezicsatornán át a Földközi-tengerre 338 hajó haladt át 35.637 beteg és sebesült katonával és munkással. Csatornailletékek fejében ezekért a szállítmányokért Olaszország a társaságnak 1.423.508 font sterlinget fizetett. December 25-ike óta 1936 január 1, szerda FRISS ÚJSÁG ismét megnövekedett az olasz csapatszállító hajók száma. Kilenc hajó fedélzetén újabb 15.866 tiszt és katona utazott keresztül a csatornán a keletafrikai harctér felé. Olaszország riadókészültsége a Földközi tengeren Az angol lapok feltűnést keltő híradást közölnek az olasz katonai hatóságok előkészületeiről Rhodos és Lerosz szigeteken. A tudósítások szerint a két szigeten mintegy 50.000 főnyi olasz katonai csapatot vontak össze. A hatalmas szárazföldi haderőn kívül tekintélyes tengeri flotta és légi haderő is rendelkezésére áll már a két szigeten az olasz hadvezetőségnek. A szigetek kikötőiben jelenleg négy nagy cirkálóhajó, 12 torpedóromboló és 17 tengeralattjáró horgonyoz. Az összevont légi haderő 200 darab Savoya- és Capronitipusú repülőgépből áll. A repülőgépeket földalatti hangárokban helyezték el és összesen 900 pilóta áll rendelkezésre a repülőgépek szolgálatára. A lapok beszámolnak arról is, hogy az olasz katonai hatóságok december 10-ike óta teljesen lezárták a hajóforgalmat a két sziget és a török szárazföld között annak ellenére, hogy a két sziget lakossága és a szigeten öszszevont katonaság számára a friss élelmiszert eddig a török partvidéken lévő anatóliai parasztoktól vásárolták. Port Said város olasz lakosságát nagyon nyugtalanítják az olaszellenes tüntetések. Ismeretlen egyének plakátokat ragasztottak ki a városban és röpcédulán hívták fel az olaszokat arra, hogy ne szolgáltassák be arany jegygyűrűiket az olasz ellentállási alapnak, mert ezzel csak a háborút hosszabbítják mese.lander amerikai orvos, a különítmény vezetője jelentette, hogy a bombák a kórház kilencfőnyi ápolószemélyzetét és 23 abeszszín sebesültet megöltek, megsebesült maga Fred E. Hylander amerikai orvos is és a sátorkórház minden berendezésével együtt elpusztult. Miután a Szomáliföld körüli harctér ismét megélénkült és az olaszoknak behódolt Olo Dilié Dum-dummal lövöldöztek a feketék Aloisi báró, az olasz népszövetségi megbízott, felhívta a Népszövetség figyelmét arra, hogy az abesszin csapatok a nemzetközi megállapodások megsértésével robbanógolyókat használnak. Egy ilyen dum-dumlöveg okozta Birago repülőőrmester halálát is. Több fényképfelvételt mellékelt jelentéséhez és ezek kétségbevonhatatlanul tanúskodnak arról, hogy a feketék dum-dum-lövegekkel harcolnak. Az a Vöröskereszt tábori kórház, amelyet állítólag az olasz repülők hétfőn reggel Dolotól 30 kilométer távolságra bombáztak, a svéd vöröskereszt-különítmény tábori kórháza volt. Fred E. H. fHen'deid és umdekafdudé az újesztendő regény eseménye, a Friss lisig Színes Regénmsra új kötete: Ifedden hotvesi Irta: MAGYARY LAJOS -JOO Rejtélyes gyilkosság 10 ., a kincskeresők között OLDAL FILLÉR Színes fedőlappal, a szöveg között sok képpel! — Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérges bélgázfejlődést s elhárítja a vértódulásokat. Az orvosok ajánlják: szultán, Skiavelli uralkodója, diadalmas ütközetet vívott az abeszszinekkel, az Addisz Abebába vezető vasút francia igazgatósága azt hiszi, hogy az olaszok most már bombázni fogják a vasútvonalat is, amelyen minden megállapodás ellenére hadianyagot szállítanak a frontra. Godzsam tartomány fellázadt a négus ellen Godzsam abesszin tartomány lakosai fellázadtak a négus ellen, mert azzal vádolják a császárt, hogy megmérgezte Ras Hailu jogszerű uralkodójukat. A lázadás olyan méreteket öltött, hogy a négus repülőgéppel bombázhatta saját lakosságát, hogy megfélemlítse a törzseket. Attól félnek, hogy a zendülés Vollo tartományra is átterjed. Ebben a tartományban fekszik Dessie, ahol a főhadiszállás van és itt tartózkodik maga a négus is. Eltűnt egy 12 éves fekete hadvezér Addisz Abebából érkező jelentések szerint a tembieni harcokban az abesszinek egyik csoportját egy alig 12 éves fia, Fitaurari Pére, egy híres abesszin törzsfőnök fia, vezette. A gyermekvezér a harcban eltűnt és attól tartanak, hogy életét vesztette. A négus 30 láda aranya Addisz Abebából rejtélyes szállítmány érkezett a napokban Dzsibuti francia kikötőbe. A szállítmányt ma továbbították egy francia hajón Franciaország felé. Kiderült, hogy a négus aranyszállítmányáról van szó. Az utóbbi hetekben több szállítmánnyal összesen harminc láda arany érkezett Dzsibutiba. Ezt az aranyat vitte most egy francia hajó francia kikötőbe. Az aranyszállítmány értékét másfél milliárd frankra becsülik és úgy tudják, hogy az aranyat egy francia bank páncélszekrényeiben helyezik el. Az angol kormány ismét hajlandó a békére Párisi jelentések szerint az angol kormány többsége hajlandó volna a békülékenység útjára térni az olasz-abesszin ellentét ügyében. A miniszterek azt szeretnék, ha olyan tervet sikerülne kidolgozni, amely nem volna ugyan annyira részletekbe menő, mint a Lavald Hoare-tervezet volt, ellenben bizonyos irányvonalakat szabna, amelyeknek tanulmányozását a genfi, 13-as bizottságra bíznák. Az angol kormány ebben a kérdésben nem akar újabb közvetítő lépést tenni és azt szeretné, ha a javaslatok a Népszövetségből indulnának ki. Lehetséges továbbá az is, hogy Eden angol külügyminiszter az új javaslat előtt megkísérli az olajmegtorlás kimondását. Anglia egyébként a német példára fokozatosan kiépíti minden kikötőjében a földalatti raktárakat, hogy megvédje ezeket az esetleges légi támadások ellen. Plymuthban egy magányos földnyelven óriási acéltartályokat építettek betonba, ágyazva mélyen a föld alatt. Innen földalatti csővezeték fut a kikötőkbe. Ezekben a tartályokban egymilliárd gallon benzint és nyersolajat halmoznak fel. Egyre több sebesülés a munka harcmezején 41.724 baleset 1934-ben a mezőgazdaságban és iparban A központi statisztikai hivatal most megjelent évkönyve is sok szomorú adatot tartalmaz a dolgozó magyar nép életére vonatkozóan. Fel kell tárnunk ezeket az adatokat, hogy minden illetékes tényező figyelmét felhívjuk a viszonyok javítására alkalmas intézkedések sürgősségére. Különösen arra, hogy a dolgozó ember életét, testi épségét az eddiginél nagyobb gonddal óvják a balesetek ellen, amelyek egyre növekvő arányban sújtják a munkásokat. A mezőgazdasági balesetek száma 1932-ben 10050, 1933-ban 11438, 1934-ben 12248 volt, az ipari baleseteké 1932-ben 25685, 1933-ban 26104, 1934-ben 29476. Két év alatt tehát 35685-ről 41724-re, vagyis 6039-cel, majdnem egy hatodával emelkedett az üzemi balesetek száma. Megdöbbentő ez az emelkedés, amikor megfelelő munkásvédelemmel csökkenteni lehetne és kellene a baleseteket. Némi enyhítést nyújt a sötét képre az, hogy a halálos balesetek és gyermekbalesetek száma valamivel csökkent, hogy a mezőgazdaságban halálos baleset volt 1932-ben 147, 1933-ban 133, 1934-ben 124, az iparban 1932- ben halálos 146, 1933-ban 140, 1934- ben 135. Tizennégy éven aluli balesetek a mezőgazdaságban 1932- ben 157, 1933-ban 129, 1934-ben ismét emelkedett 132-re, az iparban 1932-ben 79, 1933-ben 44, 1934-ben 35. A női balesetek száma emelkedett a mezőgazdaságban 1932-től 1934-ig 484-ről 610-re, az iparban 2357-ről 3380-ra. Az egyre fokozódó balesetek okát azonban nemcsak a munkásvédelmi berendezkedések hiányában, hanem az alacsony munkabérekben, a rossz táplálkozásban s ennek folytán a meggyöngült testi és idegerőben is kell keresnünk. Minden irányban javítani kell a dolgozók életét s akkor kevesebbet fognak áldozni erejükön fölül vérükből, testi egészségükből, életükből