Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)

1903-02-01 / 317. szám

4 - - - ' - -f­­ÜGGETLEN MAGYARORSZlG , ^ ^ 1903. feb­ruár T. - hadsereg magyar ezredeiben csak magyar ho­nosokat nevezhetnek ki tiszteknek, s akik nem magyar honosok, azok köteleztessenek záros határidő alatt a magyar honosság megszer­zésére. Perczekig tartó éljenzéssel fogadta az ellen- ,­zék a Kelemen Béla pompás szónoklatát. A bemutatkozás kitűnően sikerült. Már első fel­szólalásával is bebizonyította, hogy egyike a parlament legjobb szónokainak. Az ülés végén Benedek János intézett inter­­pellácziót az egyetem törvényszéki orvostan­intézete ügyében. Szigorú ellenőrzést követelt a minisztertől. Wlassics miniszter megnyug­tatóan válaszolt. Messi Pál az állami alkalma­zottak fizetésének rendezése ügyében akarta meginterpellálni a pénzügy­minisztert, de mert Lukács László nem volt jelen, interpelláczióját elhalasztotta. II. A képviselőház ülése Január 31-én. Apponyi Albert gróf elnök megnyitja az ülést, felolvassák és hitelesítik a tegnapi ülés jegyző­­könyvét. Elnök : Bemutatja a Nyitra-Zsámbokréten képvi­selőnek megválasztott báró Kaas Ivor megbízó le­velét. Az állandó igazoló bizottságnak adják ki meg­vizsgálás végett. Sréter Alfréd, az első bíráló­ bizottság elnöke jelenti, hogy a Harkányi János báró facseti képviselő ellen benyújtott petíc­iót visszautasította. Harkányit végleg igazolt képviselőnek jelentették ki. Következett a napirend. Az ujjonczlétszám­ ­megállapításáról szóló törvényjavaslat általános tár­gyalásának folytatása. Illyés Bálint: Az önálló magyar hadsereg a törvényben, gyökerezik, hisz a törvény mondja, hogy az újonczokra magyar ezredekbe soroztassanak. Egész Európa tudja, hogy nem az egységes vezényleti nyelv, hanem a lelkesedés hiánya verte meg az osztrák — mondjuk — birodalmi hadsereget. Meg­kétszereződik, megszázszorozódik a harczi tűz, a kötelességérzet a hadseregben, ha magyar vezény­szóval, magyar lobogóval megy a csatába. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Bizonyítják ezt a 48—49-iki események, azok a titáni harczok. A hosszú időn át kiképzett, dróton rángatott ármádiát nem egyszer tönkre verték. Budavár, Szeben megvétele fé­nyes tanúi ennek. Élnek ezek a nemzet köztudatában. Ami a nemzetre nézve oly nagy erkölcsi erő,­ nem volna az a trónra nézve is, de azokra nézve is, kik velünk szövetségben vannak ? Sajnos, még ma sem látják be ezt Bécsben. (Úgy van­­ a szélsőbalol­­dalok­.)­­Mi menti meg az uralkodóházat, ha Ausztria, mint egy lombik, szétbomlik, ha nem lesz önálló magyar hadsereg ? Ausztria elveszhet, de mi nem, amint a költő, Kölcsey oly szépen fejezte ki: Neked enni kell, oh­hon. (Úgy van ! Úgy van! a szélsőba­lon.) A 67-iki kiegyezés több sarkalatos jogot elvont. Deák Ferencz nagyot hibázott. Nagy hibája volt, hogy nem tekintett vissza a múltra, amelyben egy vörös vonal húzódik végig egészen a 42—49-iki eseményekig. Másik tévedése Deáknak az, hogy nem hitt már a nemzet ellentálló erejében. Húsz esztendő alatt tudott a nemzet föléledni kábultságából. Ez a mai út nem az az út, amelyről Deák álmodozott. Ez az út nem az előrehaladás, hanem a hanyatlás útja. A katonai hatalmasság egy-egy idegen tisztje gúnyolja nyelvünket, megveti nemzeti törekvéseinket. Úgy értelmezik a paritást, hogy nekünk szolgának, Ausztriának pedig urnak kell lenni. Nem lennének ilyen állapotok, ha sutba nem dobták volna azt a törvényt, amely szerint magyarul kell tudniok a tiszteknek. " Nem kér semmit a honvédelmi miniszter közös zászlajából, mert ez csak szorosabban Ausztriához fűzne. Az 1948. XXI. t. sz. 1. §-a nincs eltörölve, az pedig kimondja, hogy a nemzeti szin és czimer visszahelyezendők régi jogaikba. A honvédelmi mi­niszter azt mondta, hogy 48-ban osztrák zászlók alatt harczoltak a honvédek. (Zaj a baloldalon.) Fejérváry Géza dr. honvédelmi miniszter: Kivé­teles esetekben! Illyés Bálint: Igen, addig, míg azt nemzeti színű zászlóval fel nem cserélték. Hentauisz Lajos: A mundérról is rögtön letép­ték a sárga zsinórt, amint átjöttek. Illyés Bálint: A napról-napra nehezedő élet, a nehéz­­megélhetési viszonyok a haza szocziális vi­szonyainak fekete árnyai és ezek fenyegetőig eme­lik fel kezüket a katonai szörnyeteg ellen, amely ■ újabb áldozatot akar ragadni az ifjúság­ közül. Kitartással, elvszilárdsággal küzd a függetlenségi párt ez ellen a javaslat ellen. Ha a 67-es kiegyezés pártolói le­ is­­ mondtak a függetlenségről, nem mondtak le a nemzet, milliói, akik szerze­t jogaikat nem adják oda senkiért, semmiért. Pártolja Komjáthy határozati javaslatát és kijelenti, hogy a 48-as tör­vényekből a jelen körülmények között sem akar egy jottányit sem engedni. Állítassanak hát vissza a nem­zet színei ősi jogaikba. Határozati javaslatot nyújt be, amelyben követeli az 1848: XXI. t­­ez. 1. §-ának végrehajtását és a nemzeti szín használatának a katonaságnál való alkalmazását. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Elfogadjuk!) Beöthy Ákos: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ha a Ház asztalára letett törvényjavaslatoknak alapgon­dolatát, másrészt ezek előzményeit és következmé­nyeit elfogulatlan vizsgálat és bírálat tárgyává tesz­­szük, akkor egészen jogosult az a felfogás, hogy ezek a törvényjavaslatok a legvakmerőbb támadást és merényletet képezik, amely támadást a hadügyi kormányzat a magyar kormány bölcs assziszten­­cziája mellett ennek a nemzetnek anyagi érdekei és jóléte ellen indít. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Czélzatosan mondom, hogy a magyar kormány asszisztencziája mellett, mert csakugyan első­sorban őt kell felelőssé tenni és támadni... Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter: Mint bűnrészeseket! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Úgy is van! Mint tetteseket!) Kecskeméthy Ferencz: Ne paczkázzék a kép­viselőházzal! , Beöthy Ákos: . . . Mert ha feladatuk magaslatán állottak volna, akkor ezzel a törvényjavaslattal szem­ben feltétlenül a non possumus álláspontjára kellett volna helyezkedniük. (Helyeslés a bal- és szélsőbal­oldalon.) És mert a dolog így van, jogosult az ellenzék részéről a legerősebb megtorlás, a legéle­sebb parlamentáris fegyvereknek, a használata (He­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.), oda értve az úgynevezett obstrukc­iót is. (Helyeslés a szélsőbal­­oldalon.) • Nem fogadhatom el azt a felfogást, hogy csakis erőszakos kormányok jogosítanak ezen ultima ra­liéra. Erőszakos kormányokkal szemben ez nemcsak jog, de egyenesen kötelesség. Jog az az ily törvény­­javaslatokkal­­ szemben, általában mindannyiszor, mikor becsületes meggyőződésből az ország érdeké­ben történik és amikor a következésekért kész az ember helytállóni. Akár azért, hogy ez a törvény­­javaslat megbukik, azért, hogy a kormány megbukik, ez a kormányzati szentháromság: atya, fiu, szent­lélek, —­ a honvédelmi miniszter ur az atya, a miniszterelnök ur a fiu és a pénzügyminiszter ur a szentlélek — készek vagyunk helyt állani. (Élénk derültség.) T. Ház!: Végzeteseknek mondtam ezen törvény­­javaslatokat azért, mert súlyos, majdnem elviselhe­tetlen terheket rónak a nemzetre ak­kor, mikor ezt a monarchiának katonai és nemzetközi helyzete nem követeli, akkor, mikor az tisztán és egyedül a mili­­tarizm­us kirohanása és túltengése, (ügy van ! ügy van­­ a bal- és szélsőbaloldalon,) amit én politikai tekintetben hátrányosnak, katonai tekintetben jófor­mán értéktelennek tartok, mert az egész tulajdon­­képen katonásdi játékra lyukad ki, mint ahogy azt a hadgyakorlatok bizonyítják. (ügy van! Úgy van­­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Még egyszer hangsúlyozom, 1. képviselőház, hogy a monarchiának nemzetközi és katonai exisztencziái nem­ domborodnak ki azzal a plasztikai erővel, hogy előttük szemet hunyni ne lehetne: ez tisztán a katonai kormányzatnak követelése, mely igaz, szeret a dogmatikus elalhatatlanságnak köpenyébe burko­­lódzni, de amely erre sem rendszerénél, sem múlt­jánál fogva egyáltalában nincs feljogosítva. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Mert úgy vélem, különben nem is a mi feladatunk be­igazolni, hogy ezekre a létszámfelemelésekre nincs szükség; a hadügyi kormányzatnak kell beigazolni, hogy van szükség és ha erre nem képes, no hát akkor az ember egyszerűen azt válaszolja, mint a­hogy a római praetor mondta: non liquet, nem tiszta munka, és elutasítja (ügy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Bátor leszek, t. képviselőház, mindezt érdemlege­sen és tárgyilagosan beigazolni. Mielőtt azonban, ezt tenném, hogy némi tekintetben előadásomnak subjek­tív súlyát fokozzam, egy-két inczidenst akarok fel­hozni, mert az előbbi példák bizonyítják már, hogy nekem előbb is igazam volt. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon.)­­SS­rban tárgyaltuk a nép­­felkelési törvényt és annak 5. §-át. Ez az 5. §. azt a rendelkezést tartalmazta, h­ogy a hadügyi kor­mányzat fel van jogosítva a népfelkelés első kategó­riájába tartozó védköteleseket a működő hadseregbe beosztani. Később azután jött az 1888, gondolom) XVill. törvény, aztán az 1­880-iki vedtörvény, amely ezt a diskretionális hatalmat a póttartaléko­sokra és a negyedig­ szolgálati évre kötelezet­tekre kiterjesztette." Én már akkor megmondtam azt miniszter úrnak, hogy ez egy oly diskreczionális ha­talom menylyel a hodhgys-kormányzat a létszámot ,tetszés szerint,fokosat fogja. Akkor tagadni méltóz­tatott ezt és úgy, ahogy most rázza a fejét; pe­dig a múltkor Tóth János t. képviselőtársam igen szépen, számadatokkal bebizonyította, hogy mily önkényesen és rendszer nélkül fokozták az egész idő alatt a létszámot. (Úgy van ! Úgy van­­ a "bal- és szélsőbaloldalon.) Többször hangsúlyoztam azt is, hogy a t, kormánypártnak olyan a viselkedése a d­elegáczióban, amely nemcsak hogy az ellenőr­zést teszi lehetetlenné . . . Rakovszky István: Az igaz ! Lehetetlen az el­lenőrzés­­ Beöthy Ákos: . . . hanem egyszerűen még azt is lehetetlenné teszi, hogy a nemzetnek tiszta bort lehessen a pohárba önteni, vagyis megállapítani, miben áll tulajdonképpen a terhe. Egyszer Rakovszky István­­. barátom felhozta itt azt az összekülönbö­­zést, amely köztem és a hadügyi albizottság között régebben történt. Ez is a létszám kiszámítása miatt esett meg. Mert egyszerre, csak kisült, hogy három létszám van. Az egyik a törvényes, t. i. amely a delegáczió előtti megszavazásból jött létre, a másik a hivatalos, amelyet beiktattak a költségvetésbe, a harmadik pedig a valóságos. Nem voltam képes ott igazaimat érvényesíteni és nagyon jól emlékszem, hogy mikor utána többeknek­­, szomszédaim közül előadtam a dolgot, lehet, hogy talán tréfából, azt­ mondták nekem: úgy kell neked, miért mész be a de­­legáczióba, miért támogatod azt a hátrányos intéz­ményt? Nekem pedig, — bocsánatot kérek, — ellen­kezőleg az a nézetem, hogy az a hiba, hogy az én­­. barátaim nem mennek be. (Igaz ! Úgy van!) Jól van, ne fogadják el a közös hadsereget, sem a ki­egyezést, nincsen is rajta mit szeretni. (Igaz ! Úgy van­­ a bal és szélsőbaloldalon,­ hanem hát tiltako­zással beléphetnének. Hiszen hogyha ezt a hadsere­get ketté akarják választani, akkor okvetlenül szük­séges, hogy annak az intézményeit, költségvetését, lehetőleg jobban ismerjék, azt pedig ott mégis job­ban megismerhetik, mint itt, így ezen igen magasz­tos álláspont mellett az történik, hogy tulajdonkép a hadügyi kormányzat malmára hajtják a vizet, az garázdálkodik tetszése szerint és az ország ütheti bottal a nyomát és fizetheti, a rengeteg költséget. Egészen más volna az, ha 10—12 ember bemenne. Gróf Sich­y Aladár : Ez az ország érdeke lenne. Beöthy Ákos: Áttérek már most arra, amit elő­adásom érdemleges részének lehet venni. (Halljuk! Halljuk !). t. i., hogy a monarchiának nemzetközi és katonai helyzete ezt nem igényli. Ezek a kato­nai és nemzetközi exigencziák azok, amelyek a nagyhatalmi állásnak tetszetős formulája alá rej­tőznek.­Ezzel a formulával, mint a miniszterelnök úr formuláival, úgy vagyok, hogy eszembe juttatja Göthének azt a híres mondását: «wo Begriffe fehlen, stellt sich ein Wort zur rechten Zeit ein.» Tény, hogy­ ezt a nagyhatalmi állást soha, de soha senki nem definiálta. Nem mondta meg, hogy mi vannak a tartalma, mik a feltételei, melyek a követelményei, mennyi békelétszám kell rá, mennyi hadilétszám kell rá,­ hogy micsoda előny származik belőle, ha megvan és micsoda hátrány származik, ha nincsen meg. Legalább is háromféle verziója lehet a dolog­nak. Lehet az a verziója, hogy a monarchia az európai kenézekben imponáló állást foglaljon el. Lehet az a verzió, hogy fejlesztés, hódítás politiká­ját kövessük és lehet végül az a verzió, hogy az a defenzíva, a védelem politikája. Nem akarok hosz­­ízzi fejtegetésekbe bocsátkozni, csak röviden teszek mindegyükre egy megjegyzést. (Halljuk! Halljuk !) Ami azt az imponáló állást illeti, arra nézve Deák Ferencz már megmondta, hogy az a nagyhatalmi állás nem tisztán a seregek nagysá­gától függ. Észak-Amerika nemhogy nagyhatalom, de világhatalom és serege jóformán nincs. De azonkívül mindenesetre szükség van politikailag rendezett vi­szonyokra, virágzó "közgazdaságra, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) pénzügyekre. Hiszen egy híres osztrák tábornok, Montecuccoli mondta azt, hogy a hadviseléshez pénz, pénz és ismét pénz kí­vántatik. Ilyen módon pedig elfecséreljük a pénzt jó előre. Ami a hódítást illeti, arról talán nem szükséges beszélni, mert hiszen ez hivatalosan leczároltatott. Marad tehát a defenzívának politikája. És itt valójában nem nehéz kimutatni, hogy ezen létszámemelésekre szükség nincs. Igen jellemző do­log, hogy Deák Ferencz, mikor arról volt szó, hogy az országgyűlés mondja ki, hogy biztosítja a nagy­hatalmi állást, ez ellen tiltakozott. Ő azt mondta: ha a nagyhatalmi állás alatt a pragmatika szank­­czióban elvállalt kötelezettségeket érti, nincs ellene kifogásom, de akkor maradjunk a pragmatika szánk­­czió kifejezése mellett; ha pedig valami mást, akkor ez egy indok arra, hogy tiltakozzam. Deák Ferenc­nek nagy igaza volt abban, mert azok a példák, m­elyek­ ő előtte állottak, nagy óvatosságra intettek. A múlt században a monarchia a nagyhatalmi állásnak két típusát tüntette fel. Az egyik az volt, amely Metternich nevéhez fűződik. Ez maga u­tán vonta a 48-iks eseményeket. Jött a másik, amely Schwarzenberg Félix átkozott nevéhez fűződik, akit Széchényi István vámpírnak és szörnyetegnek ne­vezett el. (Igaz ! Úgy vagy a szélsőbaloldalon.) Ez­­­­után jött Sotferuio és Königgrütz. Az a nagyhatalmi

Next