Független Magyarország, 1905. június (4. évfolyam, 1151-1179. szám)
1905-06-01 / 1151. szám
becsületes békemunkáához ? Kvigy nem tudnák, hogy azok a szenvedések nemcsak a nemzetet érik, de alkalmasint még érzékenyebben fogják sujtani a dinasztia hatalmi érdekeit? Meggondolhatnák, hogy a most élő nemzedéket másik váltja fel a nemzet életében, mely a mi szenvedéseinknek jutalmát élvezni fogja s csak áldással fog majd gondolni a küzdő elődökre. Ellenben egy családnak élete — még ha császárok és királyok hatalma óvja is — mulandóbb mint az a nemzet, amelynek akarata minden fejedelmi hatalomnak egyedüli forrása. Nemcsak a nemzet boldogsága, hazánk jövője is azt kívánja a királytól, hogy siessen az alkotmányos megoldás fonalát kezébe venni. A nemzet hibáján kívül és akarata ellenére erőszakosan összekuszált helyzet bonyodalmaiból kivezető fonalat a parlament többsége a felségnek régen kezébe adta. Csak el kell utána indulni és a kibontakozás munkája tisztes reménységgel kezdetét veheti. A képviselőház hetekkel ezelőtt feliratot intézett a királyhoz, melyben a nemzet kétségtelen többségének álláspontját a trón előtt híven tolmácsolta. A képviselőház máig sem ismeri a királynak válaszát. Mert a báró Burián meghiúsult küldetése, udvariassága és titkos tárgyalásai az alkotmányos királyi felelet hiányát nem pótolhatják. A magyar közjog szellemének és az országgyűlés meg a király közötti alkotmányos érintkezés hagyományainak nem ez az eljárás felel meg. Maga az a^Miy^a hogy a képviselőház feliratára királyi válasz nem érkezik, mélyen elszomorító bizonyság amellett, hogy hiábavaló volt minden mérséklet, mert a királyt környező nem alkotmányos tényezők mértéktelen rövidlátása nem ismeri föl a függetlenségi párt mérsékletének a dinasztiára nézve megmérhetetlen értékét. Csak ez a rövidlátás lehet olyan elbizakodott, hogy a konok ellenszegüléssel folytatott harcnak eshetőségei közül eleve kizár minden olyan katasztrófát, mely nemcsak a nemzetet fenyegeti. Ideje volna már, hogy erre is gondoljanak. Jól magyarul : minden bojtnak, két vége van. Nem kellene hát erőnek erejével verekedni. Mert a botnak a boldogabb vége mégis csak a’nemzet kezében van. A nemzet pedig békében akar tovább fejlődni. Ne állják el tovább az útját az utonállókodását tudakolta tőle, az anyja válaszra is alig érdemesítette. — Boldoguljatok, ahogy tudtok, — mondotta. — én nem pirultam soha semmiért. Nem volt miért. Miattam se piruljon senki. Fel is ut, le is ut. Ebben maradt. Fia ugyan minden hónapban kijött hozzá a bódé elé, el is beszélgettek, de egyik se hozta szóba a széjjelkülönbözés okát, az asszonyt. A meghasonlás már három esztendeig tartott, mikor Marcsa néninek valami «ügye» akad. Kellemetlen ügy. Orgazdasággal vádolták. Egy betörő késő éjjel egy batyut hozott a bódéba. Megkérte Marcsa nénit, hogy reggelig ott hagyhassa. — Miattam ott lehet—mondotta a vén kofa s nyugodtan lefeküdt. Hajnalban rendőrök verték fel. A batyut keresték rajta. — Ott van, jóformán nem is láttam. A hivatalos túlbuzgóság mégis vád alá helyezte. Mikor fia megtudta, hogy anyjának milyen kellemetlensége akadt, lélekszakadva rohant hozzá: — Édesanyára, — mondotta — fiskálist fogadok, akármibe kerül is. Marcsa néni kereken visszautasította a fia segítségét. — Nem szorultam rá. Csak tartsd meg a pénzedet. Kell az puccra. Láttam a minap a feleségedet. Majd elrepült a sok szalagtól, tolltól és csipkétől. Csak azt győzd, engem ne félts. Nem lesz semmi bajom. Annyi az egész, hogy odaállok s elmondom a magamét. Azt a bírót szeretném én látni, aki engem elitél. Amiatt ne fájjon a te fejed. Az enyém se fáj. Punktum. A tárgyaláson az ügyész elejtette Marcsa nénivel szemben a vádat. Csak tanukép hallgatták ki. Marcsa néni nem fogta be a száját. Kipakkolt. — Még hogy én orgazda lennék! Ugyan eltalálták szarva közt a tőgyét. Jobban félnek tőlem a ligetben a tolvajok, mint a rendőröktől. Kár, hogy a tekintetes törvényszék a pletykára is hallgat. Nem való az, csak kofának, annak is az aljának. Az elnök alig tudta lecsillapítani. Megkérdezte tőle, hogy kíván-e valami kárpótlást munkamulasztás címen ? — Nem kell nekem egy krajcár sem. Meg nem is mulasztottam semmit. Míg itt vagyok, a szomszédasszony ügyel a bódéra. Az is ingyen teszi, hát nekem se dukál érte semmi. Abban az esztendőben korán állott be az ősz. Száraz hideg idő járt, Marcsa néni házzahalasztotta a beköltözést. Pedig nem volt érdemes nyitva tartani a bódét. A kiflik mind rászáradtak, ami óriási kár, ha a kiflik is óriások. Egy délután csúnya északi szél kerekedett, Marcsa néni látogatóból tért haza. Hirtelen megállt a letaposott fűben. Mintha lábai gyökeret vertek volna. Egy nőt és egy férfiút látott bizalmas közelségben, karonfogva haladni. A férfiú, cilinderes alak, suttogva beszélt az asszonyhoz. Az asszonyban Mári néni a menyét ismerte meg. Alig tudta dühét adminisztrálni. Mély fekvésű, szürke szeméből villámok cikáztak. A fogát csikorgatta: — Ejnye, a cudar, beszelélek! Körülnézett s egy csavargó fiút intett magához. Halkan beszélt hozzá: — Eredj, szaladj, ahogy a lábad bírja, a Timár utcába, 16. szám alá. Ott van a gyár. Keresd fel a fiamat, Mihók Istvánnak hívják, mondd, hogy hagyjon abba mindent, üljön kocsiba és jöjjön az anyjához a ligetbe. A fiú elszaladt. Mári néni a fák között macska-óvatossággal követte a bizalmas párt. Egy fordulónál hirtelen elébük került, aztán mintha nagyon meg lenne lepve, összecsapta a kezét. — Nini! Jól látok ? Te vagy az, Stefiké ? Épen jókor. Egy kis beszédem van veled, szentem. Roppant sürgős, galambon. Épen hozzád akartam menni, épen útban voltam. De jó, hogy talállak. Az Isten hozott utamba. Még ilyet. — Mit akar ? — kérdezte a sovány, szőke asszony elsápadt ajakkal. — Majd megmondom, szentem. Megtudod galambom. Csak küld el ezt az urat. Nem fog haragudni. Jó embernek látszik. A cilinderes úr tétovázva állt. Mári néni nyájasan biztatta: — Csak tessék odébb állani. Hiszen lesz alkalmunk máskor is. Persze az úr azt szereti, hogy add Isten, de mindjárt. Persze . . . de néha várni muszáj, lelkem. Nincs máskép. Tetszik tudni, én a napája vagyok ennek a kis sárgarigónak. Tetszik érteni, a napaasszonya. A cilinderes úr megértette. Hihetetlen gyorsasággal tűnt el. A két asszony egyedül maradt. A fiatal szőke asszony ajka remegett a felindulástól. FÜGGETLEN JWÄGTAKÖÁSZÁD 1905. junius 1.2 Magyarok és csehek. Budapest, május 31. . A magyar politika vezető urai bécsi utasításra sok minden ostobaságot köztudattá emeltek ez országban. Ezek között két nagy gondolat szinte szállóigévé csontosodott. Egyike ezeknek az, hogy az osztrák népfajok harcához nekünk semmi közünk, mert ez beavatkozás Ausztria belügyeibe s ha mi szimpathiánkkal, támogatásunkkal vagy pláne szövetkezés útján a csehekkel, németekkel vagy lengyelekkel külön-külön érintkezésbe lépünk, az osztrákok majd maguk is ugyanazt teszik a mi nemzetiségeinkkel. Természetes — mondották — hogy ennek mi valljuk kárát. A másik tétel volt: az oroszokkal, illetve a szlávokkal való téríntés és a szláv fajok iránt való magyar gyűlölet állandó szítása. Katonai és gazdasági nagy javaslatokat ezzel vittek át gyakran a kormányok. Odáig ment ez a rémítés, hogy egy ízben Irányi alatt maga a függetlenségi párt is egyhangúlag megszavazta a népfölkelési javaslatot. És ez a nemzet a sajtó és a sajtóirodák révén szuggerált maszlagot bevette teljesen, el is bódult tőle teljesen és maradt a császári ház nemes intenciói szerint a németség járszalagán és ontotta vérét, áldozta vagyonát. Az első kérdésre nézve az egész közélet annyira el volt bolondítva, hogy amidőn a csehekkel való barátkozás gondolatát először felvetették, az illetőket menten hazaárulás gyanújába fogták s minden ilyen eszmecserét is lehetetlenné tettek. Pedig igazság nem volt az érvelésben, hasznosság nem volt a nemzetre nézve a fen maradt állapotban. Hiányzott az igazság, mert ugyanazok, akik a csehektől óvtak, a németekkel tartottak, tehát maguk is beavatkoztak. Hiányzott a nemzetre minden előny, mert a csehek ellenségeink maradtak, a németek pedig még inkább azzá lettek. Ugyanily mértékben folyt a szuggerálás Ausztriában is. Németeket és szlávokat egyaránt magyargyűlöletre oktatott a Burgből dirigált sajtó. Ki nem látja mindezekben : a divide et impera százados és mindeddig bevált elvét érvényesülni és folytatódni ? Ki nem látja ma már, hogy mindebben a nemzetek részére nem volt haszon, nem volt igazság, mert mindez a dinasztia önző céljaiért tekint s a népek huzakodása egyedül a centralizált csá RH9JISZ F. és Tilsa dg jf ? úri szabóÜzlete ví*.w...- | Budapest, Kerepesi-ut 69. sz.t WJÜHS Fiflfül akl minden időnk s nem tudjuk nyilvánosságra hozni a sok «a ffStSSä a sí? Urm dicséretet, melylyel becses megrendelőink elhalmoznak. De a jogosan megérdemli -4 ** 4-t-. .. /,,//■/ olyan remek szabású SlíSnjí vagy felöltőt tiszta a dicséretet, mert licutív gyapjúszövetből mérték után sehol sem kap. Vidékre minták és mértéktételi utasítás bérmentje.