Független Magyarország, 1905. október (4. évfolyam, 1272-1302. szám)
1905-10-01 / 1272. szám
1905. október 1. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 16 * Színház és művészet. Ifjúságunk. Színmű 4 felvonásban. Irta : Capus Alfréd. Fordította : Kürthy Emil. — A Nemzeti Színház újdonsága 1905. szeptember 30-án. Capus Alfrédnek van egy szeretetreméltó megkülönböztető tulajdonsága francia pályatársai között. Ő az a drámaíró, akinél a dolgok nemcsak jól végződnek, de aki közben sem engedi, hogy nyugtalanítsanak bennünket. Optimista nemcsak az utolsó jelenetben, de elejétől fogva, mégpedig rendszerből. Mert meséi naivnak tűnhetnek ugyan fel, de az író csöppet se naiv, hanem inkább kiábrándult lélek, akinek a dolgokkal való megelégedése egyszerűen a leszerelés következménye. Minthogy nem választhatunk más világot, mint amelyben élünk, hitessük el magunkkal, hogy szép világ ez, vagy legalább keressük benne azokat a pontokat, ahonnan szép kilátás nyílik. A szegény emberek philosophiája ez, akik nem vásárolhatva kastélyokat, legalább a hozzáférhető ékítésekkel igyekeznek díszíteni otthonukat. Hajlandóságnak és vérmérsékletnek a dolga, hogy elég bölcsek-e ígyámítani magukat ? Capus Alfréd azonban így cselekszik és azt ajánlja, hogy mi is így tegyünk. «Az eseményekben — mondja darabjának egyik szereplője — nem maguk az események izgatnak bennünket, hanem azok a vélemények, melyeket róluk alkotunk. Nos, én igyekszem, hogy mindig jó véleményt formáljak magamnak.» Ami az első mondatot illeti, Locke sem mondta jobban, csak valamivel elvontabban , de a második kijelentés már nem ilyen egyetemes érvényű. Mert várjon tetszésünkre van-e bízva, hogy milyen vélemény támadjon bennünk ? A dolgokról való vélekedésünk tőlünk függ ugyan, de oly módon, hogy nem tehetünk róla. Más szóval : véleményeinket természeti hajlamunk, elménk berendezése, erkölcsi és értelmi jellemünk diktálja és ha Capus jó véleményeket akar belénk plántálni a világrendről, azoknak a megmunkálásán kell kezdenie. .,v Ebből a szempontból azonban a darab meglehetősen gyönge kísérlet a captatióra. Először szerkezeténél fogva, másodszor pedig valami furcsa disharmónia folytán, mely a mesét jellegzi. Ami az elsőt illeti, semmi se kellemesebb, mintha szép dolgokat látunk és hallunk, de viszont sohase vagyunk gyanakvóbbak, mint amikor ilyenekkel akarnak hatni reánk. Az ember szívesen hallgatja a vigasztalásokat, de sohase leleményesebb az ellenvetésekben, mint amikor vigasztalják. A Capus-féle rendszernek ez az eredendő gyöngéje, a híven a mélyen gyökeredző törvényhez, hogy a rosszat könnyebben hisszük, mint a jót — és ezúttal még csak erőlködnünk se kell, hogy ezt a gyöngét fölfedezzük. Sőt ellenkezőleg! A szerzőnek annyi mindenféle kedvező véletlen, embereknek és körülményeknek oly kiválogatott összetalálkozása kellett a darabhoz, annyira úgy megy benne minden, mint a karikacsapás, hogy szinte ingerel a bizalmatlan kérdésre: vájjon csakugyan ennyire meg van-e olajozva minden szót a világ nyikorgó szekerében? Ezen azonban még túltennék magunkat, ha nem volna a másik fogyatkozás, hogy az a tetszetős történet, mely itt előttünk lejátszódik, voltaképen ugyancsak tetszésellenes alapokon nyugszik. Soha, hogy valamely kellemes mesének kellemetlenebb volna az ára, mint amilyen a darab egyik főszereplője. És ez annál fontosabb, mert hogy így legyen, az szükségszerű feltétele az egész munka felépítésének. Minden mozzanatnak és minden alaknak kedvező hatása ennek az egynek kedvezőtlen tulajdonságaihoz van kötve. Valósággal klasszikus a példája a circulus vitiosusnak. Ha az író enyhébb színekkel festette volna, fakók és haloványak lennének a többiek is, hogy pedig minél ragyogóbbaknak és kedvesebbeknek mutathassa emezeket, annál ellenszenvesebbnek, gyávábbnak, pipogyábbnak és türelmetlenítőbbnek kellett mutatnia a színmű protagonistáját. A darab struktúrájának ez a törvénye, a többiek jelessége az ő silányságának tükrében látszik, a történet érdekességének növelése az ő érdektelenségének túltengésétől függ és mert ő a főszereplő, a darabnak mintegy a veleje, a kedvezőtlen benyomás, amit kelt, befolyással van az egész mű hatására. Capus, akinek valamikor a malicia volt a kenyere, itt maga is valami maliciózus esetnek az áldozata. A kellemes dolgok hatását megzavarja, hogy csoportosításukban nagyon is szembeszökően, gyanútkeltően kellemesek, ezzel az alakkal pedig, melynek megrajzolása, úgy tetszik, igazabb, mint a többiekké, azt a hatást kelti, hogy nem érdemes vele törődnünk. A szépítéssel nincs szerencséje, mert nagyon is látszik az irányzatossága, az igazsággal pedig nincs, mert ellene szól a rútságtól való idegenkedésünk, amit a főszereplővel idéz fel. Ezt a darabban Briant Lucien-nek hívják. Diákkorában viszonya volt egy leánynyal, aki gyermeket is szült neki, de a diákévekkel vége lett a viszonynak. Lucien jókora összeg pénzt ajándékozott barátnőjének, aki ekkor leánykájával visszament szülőfalujába, ő maga pedig hazatért apjához, beállt ennek a gyárába, megházasodott és az egyhangú életben, szigorú apjának árnyékában tökéletesen megsavanyodott. Mikor — tizenhét évvel ez előzmények után — találkozunk vele, egy minden férfiúság nélkül való, aggályos és kicsinyeskedő, az apjától kisfiú módjára reszkető embert látunk magunk előtt, akinek oldalán a feleségének valóban unalmas lehet az élete. Mindhárman : az apa, Lucien és felesége Trouville-ban vannak látogatóban Lucien egyik ifjúkori barátjánál, Chartiernél, környezve egy csomó fürdővendégtől, kissé léha, de általában nagyon szeretetreméltó társaságtól. Itt indul meg a darab, először külön mederben Lucien drámája és a feleségéé, azután pedig összetalálkozva és egymásba átfonódva. Chartier-hez bekopogtat egy fiatal leány, hogy pártfogását kérje. Kiderül, hogy ez a leányka Lucien gyermeke, aki teljes tudatlanságban van felőle, hogy apja is a házban van, nem is akar tőle semmit. Lucien sohasem törődött vele és a leány sem akar terhére lenni, hanem valami állást szeretne. Chartier kipártfogolja neki, hogy egy brazíliai hölgy maga mellé vesnné felolvasónőnek, de Chartier nővére, egy kiválóan derék, egyenes beszédű és egyenes gondolkodású hölgy nincs megelégedve ezzel a megoldással. Szól Lucien-nek, hogy leánya náluk járt és állást kénytelen keresni, Lucien pedig szalad apjához, hogy tanácsot kérjen tőle. A két férfi abban állapodik meg, hogy a leánynak havi pénzt biztosítanak, de azzal a feltétellel, hogy visszamegy falujába és nem iparkodik apja közelébe jutni. Ha Lucien már itt is eléggé visszataszít, hogy semmi kedvünk se legyen foglalkozni vele, a továbbiakban még inkább ilyen hatást tesz. Hogy teljesen biztosítva legyen a leányával való találkozás ellen, apjával együtt elhatározza, hogy félbeszakítva a nyaralást, haza utaznak Basançonba és erről értesítik a feleségét, Helént is. Itt találkozik össze a férj és a feleség drámája. Helén nevezetesen belefutva trouvillei társaságba, fürtöt kezd az évad leghíresebb nőcsábítójával és már-már ott tart, hogy a szeretője legyen, mikor férje értesíti, hogy hazautaznak. A fiatal asszony megrémül, hogy újra a régi unalmas életbe kell temetkeznie és Chartier nővérének megváltja, menynyire hiányzik neki a támasz, amit abban lelne, ha gyermeke volna. Chartier nővére erre elmondja neki, hogy férjének van gyermeke és Helén, miután megismerkedett a leánynyal, elhatározza, hogy magához fogadja. Ezzel a tervvel lép Lucien elé, aki azonban hallani sem akar róla és míg mindenek azon fáradoznak, hogy Helén megvalósíthassa szándékát, Lucien a legnagyobb makacssággal tiltakozik az ellen, így áll elő a helyzet, hogy az asszony védi férjének törvénytelen gyermekét, ez pedig látni se akarja, ami alkalmil szolgál néhány megkapó jelenetre, de a férjet oly gyűlöletes színben tünteti fel, hogy mikor végül mégis enged felesége kérésének és magához öleli leányát, már annyira torkig vagyunk vele, hogy érdeklődésünk merőben elfordult a darabtól. . Mindezek mellett is van sok, amit méltányolnunk kell benne, így legelőbb is a dialógus eleven fényét, sima eleganciáját, számos elmés és okos ötletét, minden bántó hang nélkül való gúnyolódását, valamint, néhány , ős drámai jelenetet, melyek csalhatatlan hatású rekvizitumai a színpadi hatásnak. Ám a darab mindamellett csak lanyha fogadtatásra lelt, erősebb hatása egyedül a harmadik felvonásnak volt. Hogy a siker ily hiányos legyen, abban a darab mellett kétségtelenül megvolt a része az előadásnak is. A színház dicséretes gondot fordított ugyan a színpad feldíszítésére, de a szereplők legtöbbje, ahelyett, hogy használt volna, inkább még ártott a darabnak. Mihályfi Károly, oly rikító színezéssel, a kedvezőtlen tulajdonságok oly kiélezésével játszotta Lucien-t, hogy néha már a komikumba torkollott. Hiányzott ma a megszokott bravour Gál Gyula alakításából is; az öreg Briant-t játszotta, de oly határozatlansággal, mintha maga sem tudott volna eligazodni az alakon. A többi férfiszereplőről pedig, Náday Ferencet és Dezső Józsefet kivéve, legjobb nem is szólni, annyira nem illettek se egymáshoz, se szerepeikhez. Több elismeréssel kell adóznunk a hölgyeknek, így Ligeti Juliskának, Lánczy Ilkának, Helvey Laurának, legfőként azonban Cs.Alszeghy Irmának, aki Lucien feleségének szerepében gyönyörű alakítást produkált. Az egész estnek ez a legkellemesebb emléke, de olyan, hogy sokáig nem feledkezhetünk meg róla. A természetességnek és a bájos kedélynek pompás jelenései következtek egymásra játékában, minden hiátus nélkül és elragadó közvetlenséggel. Ezt az alakítást külön kell venni és ha a bemutató eredményén nem is változtathatott, hálásak vagyunk a darabnak, hogy e művésznőnek alkalmat szolgáltatott a remeklésre. S. E. (*) A jövő színházi ház. A Nemzeti Színház jövő heti műsora ez : Hétfőn : Ifjuságunk, kedden : Utazás az özvegység felé, szerdán : Ifjúságunk, csütörtökön: Kata néni, pénteken: II. Rákóczi Ferenc fogsága, szombaton: Boszorkány, vasárnap délután: Dolovai nábob leánya, este: Ifjúságunk, hétfő: Cyrano de Bergerac. — Várszínház: csütörtökön: Nagymama, szombaton : Kata néni. Az Operaházban hétfőn nincs előadás. Kedden „Sámson és Delila“ (évi bérlet 101., havi bérlet 1.), szerdán „Sába királynője" (évi bérlet 102., havi bérlet 2.), csütörtökön „Csavargó és királyleány“, „Álom“ (évi bérlet 103., havi bérlet 3.), pénteken nincs előadás. A Vígszínházban hétfőn a 3 Ajax kerül színrekedden népszerű előadásul félhelyárakkal a Trilbyt játszák, szerdán pedig az Ördög bibliáját. Csütörtökön a 3 Ajax-ot ismétlik. Pénteken, október 6-án, az Ördög bibliájának előadása előtt a zenekar ünnepi nyitányt játszik, Győző Lajos pedig elmondja Ábrányi Emil alkalmi ódáját. Szombaton mutatják be Feri és Callavetus vígjátékát Az őrangya-t, amelyet Molnár Ferenc fordított. Jövő vasárnap lesz az újdonság második előadása. A Népszínház budai szezonjában vasárnap lesz az utolsó előadás, amelyen Vidor Pál igazgató Hertai Jenő alkalmi költeményével búcsúzik a közönségtől s hétfőn este már a Városligeti Színkörben hozza színre a Népszínház személyzete a Smólen Tónit. A bohóság új, aktuális vonatkozással kerül a publikum elé a Városligeti Színkörben s amíg itt működik a színház személyzete, műsoron is marad. A főszerepek továbbra is a régi kezekben maradnak. A vasárnap délutáni budai előadás mérsékelt belváros, a hétfő esti városligeti előadásra máris lehet jegyet váltani. A Magyar Színház műsordarabja, A férjhezment kisasszony a jövő hét teljes műsorát betölti. Minden este színre kerül az operett, amelynek október 7-én, jövő szombaton lesz az első jubiláris 25-ik előadása. A Király Színházban szerda estig bezárólag szerepel a műsoron János vitéz és mind a három este, valamint jövő vasárnap délután Fedák Sári játsza a daljáték címszerepét, csütörtökön bemutatóra kerül Ferrier és Clerice «Liliom-kisasszony» című operettje, amelyben, koreográfiai érdekességnek «repülő ballet» lesz, a ballet kilenc szereplője ugyanis a levegőben lebegve adja elő táncát. Énekszámaik lesznek az új darabban Kazal Biinek, Környeinek és Mihályinak. Az Uránia-színházban péntekig bezárólag Az orosz-japán háborút adják, szombaton este pedig a színészakadémia növendékei hozzák színre ezeket a darabokat: «A nevelő», «Kantomé* és a «Nyolcadik pont*.