Függetlenség, 1905. március (18. évfolyam, 25-28. szám)
1905-03-05 / 25. szám
2-ik oldal, szokatlanul hangzó hírt, hogy a kecskeméti piacon pénz van bőven. Hogy csakugyan fölösleges pénzek rejtőzködnek a Wertheim szekrényekben, kiviláglik a közgyűlési tárgysorozatokból is, amelyeken egynek kivételével sehol sem szerepelt az alaptőke felemelése. A fővárosi nagy pénzintézetek s utána az országban több más is egymás után emelték az alaptőkét. Nálunk egyedül a Kecskeméti Központi Takarékpénztár igazgatósága határozta el, hogy a betétállomány csökkenése és a leszámítolási üzletek nagymérvű emelkedése folytán az alaptőkét 400.000 koronával felemeli. Ez a futólagos képe a kecskeméti pénzvilágnak. Láthatjuk belőle, hogy tiszta egészséges alapon nyugosznak hitelviszonyaink, sem apasztani, sem pedig szaporítani a pénzintézeteket nem szabad, mert az egész piacunk megrázkódtatását, majd teljes felfordulását vonná maga után. A város gazdasági életében nem mutatkoznak oly intenzív jelenségek, amelyek kívánatossá tennék az idegen tőke bevándorlását ; ipar- és kereskedelmünk pénzszükségletét a már meglevő pénzintézetek előreláthatólag évek hosszú sorára kielégítik. Ezt tudva, városszerte nagy megütközést és konsternációt keltett azon szájra kapott hír, hogy a budapesti Hitelbank fiókintézetet akar felállítani városunkban. Erről a bankról köztudomású, hogy pénzműveleteiben igen közel áll a politikához, hűségesen szolgálta és szolgálja a mindenkori kormányokat s igy természetesen előkelő, gazdag és hatalmas. Alig hisszük, hogy a változott politikai viszonyok annyira A férj: Tehát attól nem félsz még, hogy már megcsaltalak? Az asszony: Azt hiszem . . . nem. A férj: Szóval úgy érzed, hogy most vagyok azon az úton ? . . . Az asszony (csak, hallgat, sóhajt). A férj : No jó. Értem. Néhány hónap óta nyugtalankodol. Nem hiszed, hogy úgy szeretlek, mint régen. A hangom nem a régi, nem talál úgy a szívedhez, mint azelőtt. Aggódok De hát mi már majdnem négy év óta vagyunk együtt. Mert nem nyugtalankodtál már hamarább, mért félsz csak néhány hónap óta ? Kell valami okodnak lenni, amiért gyanakszol. Mi az ? Másképpen élek, mint azelőtt? Kire féltékenykedel ? Az asszony (hallgat): A férj: Ki az ? Mondd meg! Az asszony (habozik, vivődik, vergődésében végre így szól): Az a színészlány ... az a csuda, akitől úgy bomlik mindenki! . . . A férj. Gondoltam. Hát tőle tartasz, fiacskám ? És miért ? Mivel tartod veszedelmesebbnek, mint a többi lányt, vagy asszonyt, aki foglalkoztatott ? Ő, vagy más, az nekem mindegy, hidd el. (Felsőbbséges határozottsággal) : Modell, semmi egyébb. Ha aggasztó, ugyanannyi joggal, többi is bánthatott volna . . . megrendítették volna helyzetét, hogy reá legyen utalva a kecskeméti fiók révén jutandó esetleges néhány korona nyereségre. Inkább lólábat látunk a bankköpenyeg alatt: letűnt politikai egzisztenciáknak ily módon való talpraállítását, nem törődve azzal, hogy ez a kis pénzügyi kaland a tisztességtelen verseny fegyverével halálos csapást mérhet egy színmagyar város gazdasági életére. Ha szükség van bankra, alapítanak maguk a polgárok, akiknek lesz ereje, hogy a betolakodó pénznek ajtót mutassanak Mert ennek a pénznek kivételképen előre érzik — a szaga! FÜGGETLENSÉG Az asszony (benne van a vallomásokban): Egy kicsit ... a többi is bántott, mind . . / A férj: És sohasem szóltál! Az asszony: Nem gondoltam még ennyire, olyan, nagyon rosszra. A férj: És most? Az asszony (lehajtja a fejét): A legrosszabbra! . . . A férj: De hát miért ? Az asszony: Igazában nem tudom. Csak félek. Sokkal többet vagy vele, mint voltál mással. És másképp beszélsz róla. Ezt te nem tudod, de én látom, olyan jól látom. Ez a lány téged is megfog, elvisz tőlem! (Hevesen átkarolja, magához szorítja.) A férj (kissé megrendülve): De az Istenért, kis szívem, ne légy olyan rémlátó. (Mindenáron meg akarja nyugtatni): Tévedsz. Rosszul látsz. Nem vagyok másmilyen. Csak olyan vagyok, mint eddig. Ez a lány sem visz el, meg a többi sem. Nagyon érdekes, különös, titokzatos. Kutatom, beléje akarok nézni, meg akarom fejteni, ez az egész. Az asszony (csak tovább is aggódva): Jaj, veszedelmes ... Ne menj hozzá, egyetlenem! (Simogatja s néz rá hosszasan, kérőleg.) A férj (némi zavarban) : Igazán bohó vagy. Tudod, hogy nem vagyok valami kispolgár, hanem művészember. Változatosság, meglepő fordulat, élénk hangulat az elemem. Ettől kap erőt, frisseséget a fantáziám, ezért járok künn a világban, az emberek között, hogy nézzem őket mindenféle körülmények közt, hogy tanúja legyek a lelkük minden megnyilvánulásának. (Lelkesen): Nincs érdekesebb teremtménye a földnek az embernél és nincs nagyobb, színesebb alkotása a természetnek az asszonynál, akiért minden történik, aki örök tanulmány marad a világ végéig. A művész, ha akarja, ha nem, körülötte bolyong s nem szabadul tőle. Az asszony (szomorúan): A művész feleségének pedig sokat fáj ezért a szíve. A művésznek nem kellene megházasodnia. A férj (elérzékenyedik, gyöngéden megcsókolja): Dehogy nem. Már mért ne kellene megházasodnia? Különösen ha ilyen érdekes teremtésre akad, mint amilyen te vagy. De az ilyen kedves kis teremtés ne bizalmatlankodjék soha az urában. Az asszony (erdő hangon, bátorságot kapva a becézgetéstől): Ne menj többé ahhoz a leányhoz ! . . . A férj: Ugyan hová gondolsz ? Meghátráljak? Féljek önmagamtól? Elveszesem magam alól a talajt ? Fussak az asz- * TÖVISEK. Mottó: C’est la guerre. A városi párt, úri párt, paraszt párt jelszavak hangzanak mostanság. A K. L. szokása szerint — ha az ellenfélnek igaza is van, hát csak mégis fölülkerekedik és frázisnak bélyegezi meg az okos szót is. Mert hát persze mindig csak az az igaz és megdönthetetlen, mely onnan a Tisza-féle kabinet noir legsötétebb zugaiból előkerül. Legrövidebb út az, hogy valamit úgy mir nix, dir nix egyszerűen személyes támadásnak vesznek s aztán ezzel egyszersmind letárgyalnak. így történt, a sok közül, a városi párttal is. Ki volt mondva a K. L.-ban: legyen városi párt. Mi meg azt mondottuk, hogy ne legyen, mert nincs semmi értelme, alapja, hát lecsepültek és kimondották az ítéletet , hogy mi mégis csak városi párt leszünk. Azonban annyit bizonyosan tudunk, hogy a városi pártnak van már elnöke, tisztikaraés tagjai is - de igen szecessiós formában : egy személyben. Azt meg fölösleges említenünk, hogy az a személy senki más, mint a K. L. cikkírója maga. Éljen a dicső városi párt! * * * Hát dr. Kovács Pál, az én szeretve tisztelt professzorom üdvözölte Ballagi Aladárt, a 48-as eszmék kitűnő bajnokát. Olvasom verőfényes, hazafias tűztől izzó levelét és megtudom: a magyar jogiárok legrégibb kuruc harcosa dr. Kovács Pál, aki izoláltan állt ellen minden kereszttűznek, mely affelé a magasabb felé — mondjuk az egyetemi katedra felé — húzott. Kuruc volt ő, labanc kell oda és ő inkább megmaradt kurucnak. Hogy is kesereg a János vitéz Bagója ... „a nyakacsigolyájától a lába hegyéig“ . . . * * Akárhogyan okoskodik a Kecskeméti Ellenőr, akárhogyan konzekvenciázik a Kecskeméti Lapok, az ifjúság jobbról is, balról is tud ítélni „elevenek és holtak felett.“ Még inkább tud ítélni Sz. K. „finom izlés“-ről tanúskodó vezércikkei felett. Kunz, az immár menyekben lakozó kolozsvári professzor ugyan az ifjú tollforgató embereket ilyképen bélyegzi : nem helyeslem azt, hogy ifjú emberek zöld kalászt arassanak és ifjú fővel öreg emberek tetteit bírálják. Úgy látszik, ez az elv irányadó úgy itt is, mint amott. De Kossuth Lajos viszont mondotta , hogy az ifjúság egyedül az, mely habár nem bölcs mérséklettel, de mindenesetre igazságosan, menten minden önérdektől tudja bírálni a tetteket. S a tapasztalat is bizonyítja, ha igaz ügy, az igazság forog veszélyben, mindig az ifjúság az első, mely minden ármány ellen védelmébe veszi az igazságot. Ne menjünk messze . . . gondoljunk csak a november 18-adiki kendőlobogtatásra . . . nem mozdult meg, mint birnámi erdő, az egész magyar ifjúság ? * * * Három a tánc. Három nyilatkozat jelent meg a táncról, mint olyanról. A híres városban az ifjú tollforgató embereket mindenáron növésre buzdítja — 25-ik szám