Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-04 / 122. szám
Budapest, 1881. — Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. ez. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................16 frt Félévre.................................................. frt Negyedévre...............................4 frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. Második évfolyam. FÜGGETLENSÉG. Szerda, május 4. Szerkesztői iroda és kiadóhivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Hirdetéseket és »■srilztereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal 122. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. »És mégis mozog.“ (~) A felső házban id. Szögyényi László mint elnök, pontban egy órakor hirdeti ki a következő határozatot: „A ház 18 szavazattal 17 ellen, nem fogadja el a perrendtartásról szóló törvényjavaslatot, általános tárgyalás alapjául. A határozat közöltetni fog a képviselőházzal:“ Tehát „mégis mozog“. A kérdéses törvényjavaslat , mint tudjuk a képviselőházban, nem indított hevesebb mozgalmat. A részleteknél történtek élénkebb viták, s egyes pontoknál, történtek lényegesebb, s nekünk tetszetősbb javítások. Nem rajongtunk ez újabb törvényért, de mégis mint itt-ott javítást a jelen helyzeten, nem elleneztük azt. Tudtuk, hogy a törvény újabb provizóriumot hoz létre, de azt gondoljuk, hogy a mi egész exisztencziánk egy provizorum, azon ezen tervezett újabb kísérlet, nem sokat ront már, tehát, ha nem sokat használ, nem is ront — a közönség szempontjából. A felsőház azonban, melynek elnöke Majláth , az országbíró s a Curia elnöke, súlyosabb beszámítású nehézségeket talált a törvényjavaslatban. Ha jól fogtuk fel a mai vitából a nehézség két sarkpont körül forgott, melynek ismertetését Majláth a Curia elnöke, ki elnöki tisztét ez esetből folyólag id. Szötsyényi Lászlónak engedte át, — vállalta magára. Az egyik sarkpont, a semmitőszék megszüntetése, s ebből keletkezik a másik, a Curia ideiglenes reformja, mely a birák mai helyzetén változtatást idéz elő, mely két sarkpontot aztán Majáth összeköté az igy állásukban alterált birák helyzetével, vagyis az alterált birói függetlenséggel, mint tengellyel. E tengelyt egész hévvel forgatta azután az országbíró, rámutatott a törvényjavaslat egyéb pontjára is, mely a Curia további reformját helyezi kilátásba, mely szerinte, a szilárd , tárgyilagos mai mutáucs egész alapját megingatja, annál is inkább mert ez is csak provizórium lévén, úgy törvényszékeink, mint biráink elhelyezésének állandó biztonsága, — még mindig a levegőben függ. El kell ismernünk, hogy az országbíró, egy kissé elevenére tapintott a dolognak. Mintha mondotta volna, hisz ez az örökös javítgatás semmi egyéb, mint zárt kapu nyitása, az ezrekre menő bírói kar fele, ilyen vagy amolyan alakban, értésükre adni, hogy egy reform, mely ideiglenes, őket a kormány karjaiba helyezi, s ha nagyváradi korteshűséggel szolgálnak a jókedvű adakozónak, könnyű előléptetés, s ellenkezőleg nyugalomba helyezés vár reájuk. Vagy nem ezt jelenti-e, midőn Majláth a törvényjavaslatban czélzott ideiglenes provizóriummal egyenesen a birói függetlenség megtámadását konstatálja ? Kérdés alá sem jön, hogy az országbíró, midőn nagyhatású beszédét elmondotta, megtapogatta biráinak szívverését, s e lüktetés érzelmeinek hűebb tolmácsa nem is lehet más mint a Curia elnöke. Kérdés alá sem jöhet, hogy a Curia elnöke nyilatkozata után, maguk a curiai bírák is érzik függetlenségük megingatását, érzik, s ezt tolmácsolja elnökük, hogy a törvényjavaslattal kiszolgáltatva vannak a kormánynak , épen jókor a választások előtt. A felsőház mai szavazásának eseményszerűsége, még egyéb tekintetekre is kiválóan méltó. Nem tagadhatjuk, meg kell vallanunk, hogy a képviselőház ma már alig csinál komoly politikát. Az ügyeket beható, s mélyebb tanulmányra alig méltatja. A kormány törvényjavaslatait alig kíséri nagyobb szabású figyelemmel. A felsőház mai szavazatával, ítéletet mondott a kormány egész bírói alkotásai s rendszere felett. Az indokok egy s más tekintetben lehetnek nem helyesek, de az ítélet maga helyes. Amit a képviselőház teljesíteni mulasztott, a választások előtt teljesítette a felsőház, midőn szavazatával, a kormány egész igazságszolgáltatási politikáját elvettetni ítélte. Az a felsőház, mely különben álmos bólintásaival helyesli a kormányt mindenben. Esemény ez, fontosságát növeli, hogy most történt a választások előtt, s ezzel a kormány törekvéséről, mely eszközül kívánja használni a bírói kart is, a lepel le van rántva. A kormány, a felsőház szokott közönségétől, a meglepetést semmi esetre sem várta. Tehát a szokott közönségnek, impulzusszerű őszinte nyilatkozata volt ez, és épen ez neveli fontosságát. Pauler csak maga volt jelen, később érkezett Tisza, s kezdetben fel sem vette a dolgot, nem hitte, hogy az őszinte érzelem ily nyilatkozata merészel ma napvilágra törni. A szavazás előtt tekintgetett hátra, kereste főispánjait. Alig pár volt jelen. Hiszen, ha tudta volna, majd Eprend aHá válna . Majd az egyszer megjárta mameluk hiányában, szépen elbukott. Fiáth báró védte egyedül a törvényjavaslatot. Ellene Majláthon kívül Zichy Nándor gróf s Vecsey báró beszéltek. A felsőház bizottsága ajánlotta ugyan a törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául, most azonban a bizottság elnöke Cziráky gróf is ellene szavazott A püspökök közöl, csak Samassa érsek szavazott ellene, a többi Hajnalddal élükön mellette. — május 3. Az országgyűlési „Függetlenségi kör“ május hó 4-én 5 órakor értekezletet tart. A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében letárgyalta a kúriának az országos képviselő választási ügyekben való bíráskodásáról szóló tvjavaslatot. Hosszabb vita után az első §-nál elfogadtatott Hosztinszky János azon indítványa,, mely szerint a kúriához csak a kérvénnyel megtámadott választás feletti ítélés utasítandó, elfogadtatott és így a képviselőház által kifogás alá vett választások felett a bíráskodás a ház részére fentartatott. A kérvények alakszerűsége feletti ítélésnek a kúriára leendő bírása iránti kérdés a többség által oly értelmben döntetett el, hogy ezen jog a Curiának szintén megadandó. Megtartatott azon intékedés, mely szerint a ház elnökének megkeresőére jár csak el a Curia. Végre Szilágyi Dezső azon indítványa, mely szerint a Curia ne csak a megsemmisítési, de a netáni helyes eredmény megállaptása tekintetében is legyen illetékes, nagy többséggel elfogadtatott. A 2. §. változatlanul elfogadtatott, valamint vita után a 3. §. is. A 4. §-nál felvettetett a kérdés: vajjon nem volna czélszerű, hogy a Curia ezen bíráskodás folyamán felmerülő elvi kérdéseidre nézve *a tanácsok teljes ülésben állapodhatnának meg a gyakorlat egyöntetűsége szempontjából. Ezen eszme elfogadtatott és az előadó által szövegezendő uj alineában jutand kifejezésre. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor. A főrendi ház folyó évi május hó 4-én d. e. 11 órakor ülést tart. Az aranyrente konverziójáról szóló törvényjavaslat kihirdetése az országgyűlés mindkét házában csak május 11-én fog megtörténni informáczióink szerint. A határőrvidék bekeblezésére vonatkozó tárgyalások — mint értesülünk — most már befejeztettek. — Gróf Pejacsevich László horvát bán és dr. Philippovics táborszernagy innen Bécsbe utaznak. — A határőrvidék adminisztráczióját királyi biztosként egyelőre gr. Pejacsecsevich bán fogja átvenni. A kivándorlási ügy. A kivándorlási ügynökökről szóló törvényjavaslat nagyon kapóra jött a kormány offícziózusainak. Ha tárgyalás alá nem kerül, az Ellenőrnek ma nincs alkalma Irányi Dánielnek szemére hányni, hogy már ő is kezd olyan lenni, mint a többi szélbali s aki eddig csak akkor támadta meg a kormányt, ha támadásának alapja volt. (sic!) tegnap a párt szenvedély sugallatának engedett s most már ő sem jobb a Deákné vásznánál. Hiszen azt mi nagyon jól tudjuk, hogy fáj az a kormánynak, ha valaki oly élesen az elevenére tapint, mint ahogy Irányi Dániel a tyúkszemekre hágott tegnap, de hát ez nem Ellenőr *mai jeremTádját"most, ha“ úgy" "nem állana a dolog, hogy nekik csak alkalom kellett már arra, miszerint Irányi Dánielbe is belekapczáskodhassanak. Irányi azon szavait, hogy a nyomor és szükség készteté a magyar alattvalókat a kivándorlásra, pártszenvedély sugallatának nevezni igazán a valóságnak kézzelfoghatólag való elferdítése. Hisz az a jelenség, hogy oly államokból vándorolnak leginkább ki az újvilágba a lakosok, melyek túlnépesedtek, mint Khina; vagy olyanokból, honnan a nyomor és a halálnemek legborzasztóbbika az éhínség űzi ki, mint Izlandból s Poroszország egyes vidékeiről, oly beigazolt tény, melynek kétségbe vonása csakis a magyar kormány padjairól kerülhet ki. Igaz, hogy van oka ezt tagadni, mert ez országokra szinte a rossz kormányzás, helyesebben mondva a mienkhez hasonló kormányzás zúdította reá a nyomort és ínséget. Egy kitűnő angol államférfi abban az időben, midőn az ír kivándorlások megkezdődtek, az Anglia és Izland között fenálló viszonyt ahoz hasonlította, amelyben áll a czápa zsákmányához, azután, mikor ezt már elnyelte. Ép ilyen a mi helyzetünk is. Anglia nem zsarolta, nem fosztogatta ki jobban Izlandot, mint teszi azt mivelünk a bécsi járszalagon levő osztrák-magyar kormány. Mikor az írek látták, hogy a büszke Albion politikusai egyik megélhetési mód forrását a másik után dugják be előttük, kezdtek jobb hazát keresni, ahol a munkával megkereshetik mindennapi kenyerüket, így van ez a kiegyezés létrejötte óta rafinálunk is. A nyomor, az ínség, napról-napra ijesztőbb mérvben ütögeti fel fejét, főleg Magyarország felső vidékén. A népnek nem terem semmije. Ha terem, még lábon lefoglaltatja a kormány a termést adóhátralékban, mint ez történt 1878-ban Zemplén megyében. Mondják ugyan a jó kormánypárti urak, hogy miért nem megy az illető dolgozni ? Miért ? Mert ha a kormány valami nagyobb vállalatot megindít e vállalathoz idegen, külföldi munkaerőt alkalmaz, kétszeres bér mellett. A magyar munkás koplalhat tovább is. Nem csoda tehát, ha ily dolgok után azok a szegény emberek ott ,Zemplén és Beregbben, kik csak lézengnek inkább mint élnek, összeszedik a mijök még van s mennek jobb hazát keresni. A hazai lapok közül talán egyik sem tett annyit, hogy visszariaszsza a kivándorlókat az uj világba való meneteltől, — mint ép a mi lapunk — és ép ezért nincs joga az Ellenőrnek azt állítani, hogy Irányi Dánielt pártszenvedély vezette akkor, midőn e komoly valóságokat a magok meztelenségében a képviselőház előtt feltárta. Ez nem pártügy! A kivándorlás meggátlása ellen minden jó magyar embernek teljes erővel küzdeni kell. S hogy oly államokból, melyek jól kormányoztatnak nem vándorolnak ki oly tömegesen az alattvalók, mint Magyarországból az utolsó évtizedben, azt statisztikailag ki lehet mutatni, ha utánna nézünk, mennyi franczia, belga, vagy németalföldi polgár telepedett meg az utóbbi években Amerikában. Ha német és magyar alattvalókéval, hát rögtön ki fog tűnni az óriási különbség. Ha az Ellenőr e számokat figyelemmel áttanulmányozza, nemigen fog annak örvendeni, hogy a képviselőház tegnap elfogadta a kivándorlási ügynökökre vonatkozó javaslatot, s ezzel egyúttal elejét vette annak, hogy derék kormányunk ne tegyen oly komoly intézkedéseket, a csapatos kivándorlások meggátlására. Miért is tenné a magyar kormány, hisz van a monarchiának újonnan aktivált bosnyákja és herczegovácza. Ezek kárpótolják Bécset a kivándorolt magyarokért. A helyzet Muszkaországban. Kormányváltozások Muszkaországban. Kétségtelen immár, hogy a muszka kormánynál nagy változások fognak beállani, de az előbbi kormány tagjai közt oly szövetkezések alakultak, melyek valóban meglepők, így jelesül Loris Melikoff, kiről II. Sándor czár halaia óta mindig tudva van, hogy ő ama pártnak élén áll, mely az uj czárnál a reformok behozatalát sürgeti, ennek egy emlékiratot nyújtott be, melyben kifejti, minő feltételek alatt volnának , és két minisztertársa Miljutin hadügyér és Abasa pénzügyér hajlandók az általuk jelenleg elfoglalt állásban megmaradni. Miljutinről senki sem tudta még eddig, hogy ő is kívánja a reformok és az alkotmány behozatalát, Abasáról pedig még nem régen azt jelentették a hírlapok, hogy ő ugyan egy nemét a parlamentnek nem idegenkedik elfogadni, de ez épen nem volna képes a nemzetet kielégíteni s csak ámításul szolgálna. Úgy látszik tehát, hogy Loris Melikoffnak sikerült mindkét minisztertársát a maga véleményére téríteni. Azonban abból a körülményből ítélve, hogy Loris Melikoff legközelebb hat heti szabadságot vett, mely idő alatt távol marad az udvartól, azt lehet következtetni, hogy már bizonyosan tudja előre, hogy a cár az általa az emlékiratban kifejtett feltételekre nem fog ráállani. Várjon Miljutin és Abasa is fenn fogják-e tartani lemondásukat, azt még nem tudja senki. A Kurjen Warszawski megerősíti mindazokat a híreket, melyeket tegnapi lapunkban hoztunk a többi kormánytagok és Muszkaorrszágnak külállamokbani diplomácziai képviselői közt történendő választásokról, t. i. Lobanow-Rostowski herczeg londoni követnek Gorcsakoff herczeg helyébe leendő kineveztetéséről külügyérré, Giersnek berlini nagykövetté és Saburovnak Lobanov helyére ugyan abban az állásban Londonba. Ugyan ez a lap azt is újságolja, hogy Drentelen tábornok lépne Miljutin helyébe mint hadügyér, igy tehát a Loris Melikoffal rokonszenvesen érző két miniszter közt Miljutin csakugyan komolyan veszi a dolgot. Legújabb nihilista proklamácziók. Míg a muszka papság nyíltan lép fel a nihilisták ellen és a moszkvai metropolita egy pásztori levelet bocsát közre, melyben a népet arra szóllitja fel, hogy a nihilistákat, ahol csak egyet találnak, fogják el és adják ki a törvényhatóságoknak, az orthodox klérusnak pedig megparancsolja, hogy a népnek a valóságos keresztény szent tanokat magyarázzák és őket a cár iránti tiszteletre és engedelmességre tanítsák, végre a szülőknek is lelkükre köttetik, hogy gyermeküknek jó példával menjenek előre, azalatt a nihilisták mindinkább vakmerőbben lépnek fel. A húsvéti ünnepek háromféle vérengzőbbnél vérengzőbb és lázitóbb proklamácziót bocsátottak közre, melyek közül kettőt már közöltünk, a harmadik azonban még határozottabban és nyíltabban szól és világosan kimondja, hogy a nihilisták szándéka az egészet is van mondva : „A kiskorú Ryszakoffért te, a meggyilkolt nőért Perovszkáért feleséged, a többiért gyermekeid ! Szemet szemért, fogat fogért !“ Odesszában a húsvéti ünnepek alatt komoly zavargások törtek ki, ezek közé zsidó hajsza is vegyült. A nihilisták kárörvendve hangsúlyozzák Konstantinovics Konstantinnak, a nihilista szövetségbe való részvétét. Konstantinez ifjabb fiának fényképezett arczképe a rendőrség által a nihilistáktól lakott házak házmestereinek megmutattatott, jelesül a Mengoen palota lisztraktárában, és itt a fiatal nagyherczegre a dvornikok, mint e ház mindennapos látogatójára ismertek. A czár Konstantinovics Konstantint élethossziglani fogságra ítélte el. Azonban ez ügy legsötétebb pontjai még mostig sem derítettek fel egészen. Egy Pétervárról a Pali Mail Gazettehez intézett levélben a fennebbi hír Konstantinovics Konstantin elfogatásáról meg van erősítve, azzal a hozzátétellel, hogy az idősebb Konstantin nagyherczeg egész családja szövetségben áll a nihilistákkal és a maga nejével és ifjabb gyermekeivel bizonyosan el fogja hagyni Muszkaországot és Londonba, onnét pedig Svájczba utazik, hogy az ottani nihi A FÜSGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA. BAMBI. filmIIS 1» Daudet Alfons regénye. 34 MÁSODIK ZZ ^ 3 S3. VI. — Engedelmével édes Dániel úr, kissé megölelem . . . már azt csak mondhatom . . . hogy azt képzelem, a kisasszonyomat látom. Ez utóbbi szavak mindent érthetővé tettek előttem. Azon időben nagyon hasonlítottam anyámhoz, kit Péter úr vagy huszonöt év óta nem látott. A jó ember alig győzte kezemet szorongatni, ölelgetni és könytelt szemeit rajtam legeltetni. Aztán anyámról beszélt, a kétezer frank kölcsönről, szegény Robertineről, kit oly korán elvesztett, kedves Camillájáról, Anastagileről a hügebéről és mindenről oly hosszasan és terjedelmesen, hogy talán még most is ott hallgatnánk beszédét az üzlethelyiségben, ha Jaques nem figyelmezteti: — Péter úr, ne feledje pénztárát! Péter e szavakkal fejezé be beszédét: — Igaza van Jaques úr, itt fecsegek a végtelenségbe . . . aztán kicsikémről megfeledkezem. Majd neheztel, ha késünk. — Qamilla fennt van? — kérdé Jaques egykedvűen. — Fenni Jaques úr és már csak azt mondhatom . . . hogy Dániel urat megismerni fo óhajtása. Menjetek fel hozzá, rögtön elkészülök a pénztárral és fel sietek én is. Már azt csak mondhatom. Jaques szó nélkül karonfogott s a fuvola hangok irányába vezetett. Péter ur raktárhelyisége tágas volt és gazdagon felszerelve. A gyér világításnál láttam nagy porczelán kannákat, opálszinü üveg golyókat, poharakat cseh üvegből és kristályból, domború leveses tálakat és jobbra-balra a menyezetig érő tányér és tál halmazokat. Teljes világításnál a porczelántündér palotájának lehetett volna gondolni. A helyiség hátterében még egy gázláng lobogott. Az iroda előtt elhaladva, a pamlagon egy magas szőke ifjút láttunk, ábrándosan fuvolázva. Jaques elmenőben szárazon kívánt jó estét a szőke ifjúnak, mit az meglehetős ellenséges indulatot kifejező két fuvola hanggal viszonzott. — Ez Péter ur segéde — jegyzó meg Jaques a lépcsőn felhaladva. — E magas, szőke ifjú halálra gyötör benünket fuvolájával. Kedveled a fuvola hangját Dániel ? Szerettem volna keresztkérdéssel válaszolni: „ha váljon a kis Camilla kedvellce ?“ de nem akartam megsebzeni, mi okból egész komoly hangon viszonzom . — Nem szeretem a fuvolát Jaques Péter ugyanazon ház negyedik emeletén lakott, melyben üzlete volt. Camillát sokkal előkelőbb modorban nevelte, semhogy az az üzletbe se ment volna, és igy, atyját csupán az étkezés idejében látta. — Meglásd, mily előkelő a berendezés Péteréknél. Camilla mellett társalgónőt tart Péter ur, kir’ől azt állitja, hogy nagyon érdemes asszonyság. Előttem ismeretlenek Tribon asszony érdemei, de elég, hogy Péter ismeri azokat. Csengess Dániel, czélnál vagyunk. Csengettem, és egy nagy fejkötős cevennei nő nyitott ajtót, ki Jaquesra ismerősen mosolygott, s a szalonba vezetett. Camilla épen zongora előtt ült; két éltes nő pedig, Lerche és Tribon asszonyok a szalon egyik szegletében kártyáztak. Midőn bennünket megpillantottak, azonnal felálltak. A kölcsönös bemutatások megtörténtek és Jaques felkérte Camillát, folytatná játékát a zongorán, s a két éltes hölgyet, hogy ne szakítsák félbe játszmájukat. Mi Péter kisasszony mellett foglaltunk helyet, egyik jobbról, másik balról, s ő, míg formás ujjacskáit a billentyűkön mozgatá, csevegett, enyelgett velünk. Beszéd közben megfigyeltem. Nem volt szépnek mondható. Arczbőre fehér, piros, fülei piczikék, haja selyem puha, de orczái nagyon teltek, egészséges gömbölyűek ; keze vörös, s modora mint az intézetből most kiszabadult leányé lenni szokott. Egészben véve, méltó leánya volt Péter urnak, és legtalálóbb a hasonlat, ha azt mondom, olyan volt, mint az üvegházban nevelt alpesi növény. Reám az első találkozás ilyen benyomást tett, de Camilla beszéd közben hirtelen felém fordítá tekintetét, s a benyomás változott. E nagy ragyogó fekete szemek megbűvöltek; oly ismerősnek tűntek fel előttem. Ugyanolyan szemek voltak ezek, mint azok, melyek a sarlandi gymnasium betegszobájában részvéttel, rokonszenvvel reám tekintenek . . . Talán ugyanazok , voltak? Álmodni véltem. Kedvem volt e kérdést koczkáztatni: „Ragyogó fekete szempár, régi ösmerősöm, miként kerültél más arczba?“ Minél tovább néztem, annál jobban meggyőződtem, hogy e szemek ismerőseim. Ugyanazon fényes ragyogása, kifejezése, még a hosszú, szúró pillák is tulajdon azok. Lehetetlen, hogy két oly hasonló szempár létezhessen. S e szemek is fölismerték az én szemeimet rögtön, oly jól megértették egymást az első pillanatban, mintha mindég együtt társalogtak volna. A szembeszédbe nagyon elmélyedtem volna, ha most közelemben valami egér őrléshez hasonló hang nem érinti fülemet. Hirtelen oda fordítom fejem, honnan a hang jött, s a zongora közelében, karosszékben ülve egy sápadt aggastyánt pillantok meg, kinek feje nagyon hasonlított a madárfejhez. Ha nem rágódik a kezében levő nagy darab ezukrán, úgy azt vélem, hogy e szegény öreg álomba merült. Kissé megdöbbenve e látványtól, meghajtom magam előtte. A vén kisértet nem viszonzó köszöntésemet. — Lerche papa nem lát, — sugá Jaques. A visszataszító öregtől elfordulva , a szép szemeket kerestem újra tekintetemmel, de azoknak most más teendőjük volt, mint reám nézni. Egész odaadással a hangjegyeket olvasta le a zongora támláról. Most a salon ajtó feltárult, és Péter úr lépett be azon, a fuvola művésztől követve, ki kezében hangszerét hozta. Jaques dühös pillantást küldött felé, mellyel akár egy bivalyt keresztül döfhetett volna, de a fuvola művésznek nem ártott; meg sem botlott tőle. — No kicsikém, — Kezdé Péter ur, leánya mindkét arczát megcsókolva, — meg vagy elégedve, hogy Dánieledet láthatod? Minőnek találod, nemde takaros? Már azt csak mondhatom, hogy , szakasztott olyan, mint a kisasszonyom. És Péter úr az üzlethelyiség jelenetét ismétlő vélem. A terem közepére vezet, hogy az egész világ lássa, minő szeme, orra, és gödröcskés álla van az ő kisassszonyának, — mármint az én jó anyámnak. Nagyon kellemetlen volt nekem, hogy egy szemlére kiállított. A két éltes hölgy, a Lerche asszony és a társalkodónő megszakítok játszmájokat, s egész nyugalommal vettek szemügyre, tetőtől talpig, és fennhangon nyilváníiják tetszésüket vagy az ellenkezőt személyem egyes részeire vonatkozólag, mintha csak valami kitömött, és áruba bocsátott csodaállat volnék. Úgy vettem észre, hogy az érdemdús társalkodónő szakértelműen bírálja a fiatal állatokat. Szerencsémre Jaques véget vetett kínos helyzetemnek, felszólítva Camillát, folytatná zongorajátékát. — Helyes, zenéljünk, — szólt a fuvolaművész élénken. — Ne kettősben, ne fuvola kísérettel, — vélé Jaques. A fuvolaművész gyilkoló pillantást vetett fivéremre, kinek azonban egyetlen arczizma sem mozdult, hanem ismétlő: — Nem kell fuvola kiséret. A vitában Jaques maradt győztes. Camilla zongorázott fuvola kiséret nélkül, Rosellen „Revezin“-jét játszta finom színezéssel, gyakorlottsággal. A játék alatt Péter úr könnyezett, Jaques boldogságban úszott, s a fuvolaművész fuvolájával csendesen az ütemet verte.