Gazdasági Lapok, 1859 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1859-05-05 / 18. szám
274 például a trágyakezelés, a takarmánytermelés, s az állatte-nyésztés körül szokásos, és lehetetlen, hogy forrón ne óhajtsuk ez irányban az annyira kívánatos javulást. Ha azonban nincsen, aki a népet jó iratokra figyelmeztesse, sőt azokkal kezdetben meg is ajándékozza , úgy bizony ott fognak azok heverni örökké a kereskedésekben, s legfeljebb is csak azon néhány értelmesebbek veszik, kiknek azokra sajátlag legkevesebb szükségük van. Ily iratokból pedig néhány száz példány is alig kerül valami említésre méltó összegbe, s bizony mondom, hogy e csekély kiadásnál a megyei egyesületek aligha tehetnének hasznosabb és termékenyebb költekezést. Fődolog mindenesetre, hogy e czélra különösen és mindenekelőtt a falusi lelkészek, jegyzők és iskolamesterek nyeressenek meg. Hogy ekkép eljárva is lesz az elhintett magból sok, terméketlen helyre fektetve, az bizonyos; de kérdezem : kikél és terem-e a szántóvetőnek is minden elvetett magja? és ime ő azért mégis csak folyvást veteget, bizodalom- és reménynyel, s egyre-másra bizodalma és munkája meg sem is csalja őt A szellemi magvetés pedig az anyaginál az által még fontosabb, hogy ennél az egyszer megfogamzott csira, nemzedékről nemzedékre hat nemesítőleg. Valóban, egy csepp igazságuk sincsen azoknak, kik oly kevés súlyt fektetnek a szellemi magvetésre. Megtenni az, áldásos gyümölcseit a gazdaság terén is gazdagon. Sok jót tehetnének a megyei egyesületek a földbirtok tagosításának népszerűsítése, s a takarmánytermesztés megkedveltetése által is. Népünk körében — fájdalom — a gazdálkodás mind e két fő kérdésére nézve, még igen sok az elő- ítélet. A vidéki egyesületek tehát valóban nem tennének értéktelen szolgálatot a mezei gazdaságnak, ha — teszem — takarmány magvakat szereznének és osztanának ki a nép értelmesebb és iparkodóbb gazdái közt, s egyszersmind ki is tüntetnék azt, akinek például a nyert magvakból a legszebb luezernása vagy leherése lenne. Hathatnának továbbá az egyesületek a tagosítás hasznosságának elismertetésére is sokat, különösen, ha sikerülne nekik tagjaik sorába minél többeket megnyerni azokból, kik a néppel élvén, azzal minden nap érintkeznek. Eshaekkép a nép értelmesebbjei, a lelkész-, a tanító- és a jegyzőtől, mind megannyi egyesületi tagoktól, folyvást hallanák a tagosítás hasznosságát emlegetni, s különösen, ha ezeknél annak hasznosságát tettleg is láthatnák, lehetetlen, hogy elvégre szét ne oszoljék a tömegnél is azon eltévesztett felfogás, melyből most még ezen kérdés általa rendesen tekintetik. Oly községeknek, melyek a tagosítást és takarmánytermelést, vagy maguktól, vagy pedig az egyesület felvilágosítására elfogadták, igen jó lenne, ha a vidéki egyesületek, a gazdasági haladás és értelmiség elismeréséül, csinosan kiállítandó dicsérő okleveleket vagy érmeket szolgáltatjnának ki. Kitűnőbb érdemek esetében lehetne az ily községeket, az országos egyesület figyelmébe is ajánlani. Anyagilag ez ösztönzések ide mind csekélybe kerülnek, erkölcsi hatásuk és értéküknél fogva azonban jelentékenyek. Aki tudja, hogy hazánkban az állattenyésztés körül, különösen népünknél, mily kevés figyelem- és gonddal szoktak eljárni, annak —úgy hiszem— nem szükséges fejtegetnem azon előnyt, mely származnék abból, ha a megyei egyesületek jelesebb tenyészállatok beszerzése és felállítására is fordítanák figyelmüket. A mód, mely által ez történhetnék, lehetne többféle. Tehetnének valamit azt maguk is közvetlenül, s kivált kezdetben, jóféle hím állatok megvétele és felállításával; de sokkal többet, sőt nagyot lendíthetnének az által, ha magukat a községeket ez irányban megnyerve, felvilágosítva és gyámolítva, kivinnék idő folytán, hogy ne lenne a megyének egyetlen nagyobb községe is, jóravaló tenyészállatok nélkül. És én hiszem, hogy ez érdemben is sokkal könnyebben lehet majd ezután a községekkel boldogulni, mint lehetett például csak néhány év előtt is. A jó tanács és kitüntetés, meg fogják tenni hatásukat. Hatni a faültetés megkedveltetésére, s faiskolák felállításával a fák szaporítására hasonlag egyik előkelő feladata a vidéki egyesületeknek. És ez érdemben hathat az egyesület bizonyosan, ha például mindenkinek, aki a fatenyésztés körül sikeresen munkálkodik, érmet, vagy dicsérő oklevelet ad; ha — továbbá — saját erejéből faiskolát állítván, vidékéhez alkalmazott számos és olcsó facsemetéket termel és eloszt. Különösen hazánk alföldjén végtelen a szükség e tekintetben, s a felébredt culturális iránynál fogva kételkedni sem lehet a felett, hogy az okosan alkalmazott ösztönzés e téren, legszebb gyümölcseit meg ne teremje. Jóra való cselédek számára díjakat alapítani és kiosztani ismét egy oly speciális intézkedés, mely csak a vidéki egyesületektől eredhet kívánatosan. Mindenfelé hallunk panaszokat az iránt, hogy gazdasági cselédségünk magaviseletében folyvást roszabb és hanyagabb lesz. Van tehát mindenütt ok, e sajnos állapotnak ellensúlyozására, vegyük ezért igénybe ellenében a megváltozott időnek eszközeit, amenynyiben azok hatalmunkban állanak. Hogy a vidéki egyesületek díjaik és kitüntetéseik által ez érdemben nem csekély értékű hatást gyakorolhatnak, arról nem fog kételkedni senki, aki az emberi természet mivoltát alaposan ismeri. Ismerjük csak el ünnepélyesen a derék cselédnek érdemeit , s higyyük el, hogy lesznek azok közt is folyvást számosabban, kik ezen kitüntetést megérdemelni törekedni fognak. Egyenlő érdem mellett, természetesen mindig annak kellene adni az elsőséget, ki a többinél, szolgálati időre nézve régiebb. Ez érdemben pénzbeli jutalom, érem és oklevél, alkalmasint megtenné egyformán a maga hatását; kívánatos lenne mindazonáltal, hogy némi pénzbeli jutalom mindig adassék, akár érem, akár pedig oklevélben történnék a kitüntetés. Majd az idő meg fogja mutatni — s úgy hiszem elég hamar — hogy ezen, az emberi természetnek annyira megfelelő ösztönzések, érnek legalább is annyit, mint a hajdaniak durva erőszakai. Vannak az elszámlált dolgokon kívül a vidéki egyesületeknek még egyéb más teendőik is, ezekről azonban folytatólag szólani, fentartom magamnak a következő alkalomra. Korizmics. Nézetek a Hooibrenk-fde alagcsövezésről. Lapjainkban már más alkalommal részletesen említettük, hogy a Hooibrenk Dániel (hietzingi műkertész) módja szerint készített kürtös alagcsövezésnek főczélja: a föld szellőztetése. Ez már magában jó hatással lehet a növényzetre, amint erről a tatai kísérlet tavali eredménye is kedvezőleg tanúskodik. Minthogy azonban az alagcsövezésnek ezen módja mellett a fekvő csővezeték a függőleges kürtőknél fogva a föld színére nyílik, tehát a földből a netán felesleges vizet nem folyathatja le közvetlenül, mikép ez a közönséges alag-