Geodézia és kartográfia 1953 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 2. szám - SZEMLE - Regőczi Emil: Kopernikus (1473-1543)
Meg kell egy pillanatra állnunk Heraklides (388— 310) nevénél is. Azt állította, hogy a Venus és a Merkur nem a Föld, hanem a Nap körül mozog és rájött arra is, hogy a Föld saját tengelye körül forog. Azt tanította, hogy a világegyetem végtelen. Az ókori geometria és csillagászat az alexandriai korban érte el fejlődése tetőpontját. Első ízben itt fordult elő, hogy a tanulást és kutatást az állam kellően támogatta. Alexandriában nemcsak elméleti téren folyt a csillagászat. Rendszeres megfigyeléseket is végeztek. Az eredmény nem maradt el. Aristarchos (i. sz. e. 250 körül) nézete az volt, hogy az állócsillagok és a Nap nem mozognak, a Föld pedig körpályán kering a Nap körül. A Nap ennek a körnek a középpontjában van. Ő kísérelte meg először, hogy meghatározza a Hold és a Nap távolságát a Földtől. (A Föld átmérőjének hosszát fiatalabb kortársa Eratosthenes állapította meg.) A legnagyobb ókori csillagásznak Hipparchost (160—125) tartják, annak ellenére, hogy elvetette Aristarchos heliocentrikus elméletét. Erre azonban oka volt. Időközben ugyanis az észlelés tökéletesedett. Saját megfigyeléseivel és az alexandriai obszervatórium 150 éven át végzett munkájának eredményeivel nem lehetett összeegyeztetni Aristarchos rendszerét. Ezért a geocentrikus nézetet fogadta el és a bolygók látszólagos mozgásának magyarázatára az epiciklusok rendszerét állította fel. A geodézia is köszönettel tartozik neki. Ő alkalmazta először a trigonometriát gömbháromszögekre. Az égbolt ábrázolására a sztereografikus vetületet használta. Ez volt ennek a vetületnek az első alkalmazása. Ő határozott meg először földrajzi koordinátákat csillagászati mérések alapján. Felfedezte a Föld tengelyének precesszióját. Meghatározta az év tartamát. Több mint 1000 csillag adatait tartalmazó katalógust szerkesztett. Tőle származik a csillagparallaxis fogalma. Észrevette, hogy a Hold nem egyenletesen mozog a Föld körül és a Földtől való távolsága változik. Ebből azt következtette, hogy a Hold körpályán kering ugyan, de a Föld nem e kör középpontjában van. Ugyancsak excentrikusnak tekintette a Nap pályáját is. Az ókor csillagászatának és földrajztudományának végleges alakját Ptolemaios adta meg. Időszámításunk második századában élt. Ugyancsak Alexandriában dolgozott. Három nagy munkája maradt ránk. Az első a földrajz, a második a csillagászat, a harmadik pedig az optika terén alapvető. Földrajzában a tárgyleírások sokkal pontosabbak az előbbieknél. A legtöbb város földrajzi koordinátáit is közli. Ő is alkalmazta a sztereografikus vetületet. Világrendszerének a csillagászat történetében különleges szerep jutott. Eszerint a Föld mozdulatlanul áll a világegyetem központjában, körülötte keringenek a Hold, Merkur, Venus, Nap, Mars, Jupiter és Saturnus. Ezután az állócsillagok szférája következik, ezen kívül pedig a boldogok lakóhelye van.A Hold és a Nap a Földhöz viszonyítva külpontos körpályán, a többi bolygó pedig epiciklusokon mozog. A rendszer tehát lényegében Hipparchos elméletén alapul. Nehézkes, mert az észlelési anyag növekedésével harmad-, sőt magasabbrendű epiciklusokat is be kellett vezetni. Mégis, mint a világkép vázlata abban a korban megfelelt, mert lehetővé tette, hogy az emberek tájékozódjanak a csillagászati jelenségekben. Optikai munkájában a mi szempontunkból legnevezetesebbek a fénytörésre vonatkozó vizsgálatok. Jellemzőek azok a válaszok, amelyeket a világrendszer ellen hangoztatott kifogásokra adott. Az egyik ellenvetés szerint a Föld nem maradhat meg a térben nyugodtan, ha semmi sem támasztja alá. Ezek az ellenfelek, válaszolja Ptolemaius, azokból a dolgokból ítélnek, amiket itt maguk körül az apró testeknél látnak és nem a nagy világegyetem sajátságai után. A Föld csak egy pont a világűrhöz képest és azok az erők tartják meg a helyén, amelyek a végtelen nagy és minden részében hasonló világegyetemből hatnak rá. — Íme az általános gravitáció elméletének első csírája! Egy másik kifogás szerint nem a Föld, hanem az ég mozdulatlan és a Föld fordul meg naponként a tengelye körül. Erre azt kérdezi Ptolemaius: mi lenne akkor a levegővel? Bizonyára lesodródnék a Földről. Ebből az érvelésből is kitűnik az az ismert tény, hogy a görögök nem sokat foglalkoztak a kísérleti fizikával. Ennek az oka azonban a kor társadalmi viszonyaiban rejlik. A rabszolgarendszer nem ösztönözte a kísérleti tudomány fejlődését, mert a szabad embert a fizikai munka lenézésére nevelte. A tudományos tételek elsődleges megfigyelések alapján születtek. A középkorban a természettudományok nem fejlődtek. Még az antik tudomány eredményeinek nagy része is feledésbe merült. Csak a skolasztika, alkímia, mágia és asztrológia virágzott. De e kor termelőerőinek a XI— XIV. század folyamán kialakult magasabb színvonala teremtette meg a tudomány újabb virágzásának előfeltételeit. Az araboknak köszönhető, hogy közben az antik tudomány eredményei nem semmisültek meg teljesen. Ők fordították le már 827-ben Ptolemaius főmunkáját is és „Tabrir al magesthi” néven (innét származik az „Almagest" cím) megismertették a nyugati népekkel, így maradt Ptolemaius rendszere 14 évszázadnál tovább életben. A tudomány fejlődésében a renaissance új korszakot nyitott. Engels kiválóan jellemzi a XV. század második felét : ,,A városi polgárokra támaszkodó királyság megtörte a feudális nemesség hatalmát és megteremtette a nagy, lényegükben a nemzetiségre alapított monarchiákat, melyekben a modern európai nemzetek és a modern polgári társadalom kifejlődhettek , és míg a polgárok és nemesek még javában marakodtak egymással, a német parasztháború már jóslatszerűen rávilágított a jövő osztályharcaira, mert ebben nemcsak a fellázadt parasztok jelentek meg a színen — ez már nem volt újság —, hanem mögöttük a mai proletariátus előfutárai is, vörös zászlókkal kezükben, ajkukon a vagyonközösség követelésével. A Bizánc bukásából kimentett kéziratokból, a Róma romjai alól kiásott antik szobrokból új világ bontakozott ki az ámuló nyugat előtt : a görög ókor ragyogó alakjai elől eltűntek a középkor kísértetei . Olaszországban a művészet soha nem sejtett virágzásnak indult, mely mintegy a klasszikus ókor visszfényének tetszett és azóta is utolérhetetlen maradt. Itáliában, Francia- és Németországban új irodalom keletkezett, az első modern irodalom : Anglia és Spanyolország kevéssel azután átléptek irodalmuk klasszikus korszakába. A régi földkerekség korlátait áttörték, a földet igazában csak ekkor fedezték fel és ekkor rakták le alapjait a későbbi