Mezőgazdasági Mérnök, 1982 (23. évfolyam, 1-18. szám)

1982-02-15 / 1. szám

A GÖDÖLLŐI RTE LAPJA XXIII. ÉVF., 1. SZÁM 1982. II. 15. ÁRA: 1,20 FT MEZŐGAZDASÁGI Az egyetemi tanács határozatai Az egyetemi tanács decem­ber 18-i ülésén módosította az egyetem tanulmányi és vizs­gaszabályzatát. A módosítást a MÉM szakoktatási és kuta­tási főosztályának vezetője jó­váhagyta. Eddig a rektor tanévenként 4, a dékán 2 munkanap szü­netet engedélyezhetett. A mó­dosított rendelkezés szerint ez­után 6 napos tavaszi oktatási szünetet kapnak­­ a hallgatók, amelynek időpontját, a KISZ- bizottsággal egyetértésben, a rektor állapítja meg. A rek­tor ezen túlmenően, indokolt esetben, a KISZ-bizottsággal egyetértésben, tanévenként legfeljebb 3 munkanap okta­tási szünetet engedélyezhet. A karok tanévi időbeosztá­sára аг egyetemi tanács a kö­vetkező határozatot hozta: A szorgalmi időszak a nap­pali tagozatokon félévenként, az őszi betakarítási gyakorla­tot is figyelembe véve, legfel­jebb 15 hét lehet. A vizsga­­időszakot a tantervnek megfe­lelően félévenként általában 6-7 hétben kell meghatározni. A december 27-től 31-ig terje­dő időszakban vizsganapot ki­jelölni csak akkor lehet, ha az érintett évfolyam illetékes képviselői ezt kérik. Az egyetemi tanács elfogad­ta a mezőgazdasági gépesítési műszaki-fejlesztő szakmérnök­képzés tantervi irányelveit és tantervét. Köszönetét és elis­merését fejezte, ki Tomory László egyetemi docensnek a mezőgazdasági építészeti tan­szék vezetésében, valamint a mezőgazdasági gépészmérnök- és agrárrmérnökképzés terüle­tén végzett csaknem két évti­zedes tevékenységéért. Az M. T. dr. Mikecz István egyetemi tanárt, a mezőgazdaság villa­mosítása és állattenyésztés gépei tanszék vezetőjét, jelen­legi tanszékvezetői megbízásá­nak érintetlenül hagyásával, az 1982. június 30-ig terjedő időszakra, megbízta a mező­­gazdasági építészeti tanszék vezetésével. Fácán sori lakótelep: Idén már épül Egyetemünk (mint megren­delő és a Vácszentlászlói Zöld­mező Mgtsz (mint kivitele­ző) között együttműködési szerződés született, az 1982— 1990. közötti időszakra. Eszerint­ a Zöldmező Terme­lőszövetkezet vállalja az egye­tem épületei, illetve az egye­tem kezelésében levő lakások felújítási és korszerűsítési munkálatait, valamint az ezekhez kapcsolódó kisebb szabadáras beruházások meg­valósítását. Vállalja továbbá az egyetem dolgozói részére az OTP Pest megyei Igazgató­sága szervezésében a Fácán soron épülő 124 társasházlakás kivitelezését. Az egyetem a kivitelező ré­szére a tanév folyamán, illet­ve a nyári építőtábor idején hallgatói munkaerőt biztosít. A 9 évre szóló együttműkö­dési szerződés alapján az 1982-es évben mintegy 8 millió forint értékű felújítási mun­kára, a Fácán soron pedig mintegy 10 millió forint be­építésére született megállapo­dás. Létrejött a megállapodás egyetemünk és az OTP Pest megyei igazgatósága között is, a Fácán sori lakások építését illetően. Ennek tartalmát a városi tanáccsal megkötendő szerződés megszületése után, azzal együtt ismertetjük — várhatóan 3. számunkban.­ ­. Lapzártakor történt Lapzártánk napján, február 5-én együttes ülést tartott az egyetemi tanács és a szak­­szervezeti bizalmi küldött tes­tület. Megtárgyalták az egye­tem jutalmazási alapelveinek módosítására készített javas­latot, valamint azt a terveze­tet, amely az egyetemi tanács és a szakszervezeti tanács kö­zött a szakszervezeti jogok gyakorlásáról 1978-ban létre­jött megállapodás módosítását tartalmazza. Az „egyebek” kö­zött az ülés résztvevői meg­vitatták azt a javaslatot, amely a­ létszám-megtakarítás anya­gi ösztönzésére született. Ugyanezen a napon került sor az egyetemi tanács e tan­évi negyedik rendes ülésére, amelynek napirendjén a kö­vetkezők szerepeltek: javaslat az egyetem 1982. évi költség­­vetési kereteinek gazdálkodó egységek közötti felosztására; jelentés intéményünk 1981. évi nemzetközi kapcsolatairól; je­lentés az egyetemünkön folyó szakfordítóképzés eddigi ta­pasztalatairól, a hallgatók ide­­gennyelv-tanulásának hely­zetéről; javaslat címzetes egyetemi és főiskolai tanári, docensi címek adományozásá­ra. Parlamentek után összegzés, de nem utószó! Mögöttünk egy eredményes parlamenttel elérkezett az idő, hogy összegzést készítsünk azoknak, akik nem követhet­ték végig az eseményeket, de kollégiumi estéken értékes óráikat fordították küldöttjeik fölkészítésére és magunknak is, akik számban egyre fogyat­kozva jutottunk el a felsőok­tatásban tanuló fiatalok or­szágos fórumára. Országos par­lamenten persze országos lép­tékű dolgokról esik szó, de et­től még az „itthon maradók” jogosan várhatják el a tájé­koztatást. Az eredményességet persze bárki vitathatja, mérték kér­dése csupán. Ha eredménynek csak gondjaink gyors „meg­szűnését” tartjuk, akkor jogos a kézlegyintés. Az ilyen állás­pont azonban felületes. Naivi­tás azt hinni, hogy hónapok, évek alatt felgyülemlő vélt vagy valóságos ellentmondá­sok feloldása néhány óra kér­dése. Oktatási reform előtt Mi hát a parlament felada­ta? Eszembe jut egy lelkes másodéves hallgatótársam, aki a kari parlamenten szavazás közben fölpattanva számon kérte összes elhangzott javas­latunk „törvénybe iktatását”. Ez hangos derültséget keltett. Mégis, észre kell vennünk va­lamit! Felszólalása arra figyel­meztet, hogy a hallgatók sok­szor úgy érzik: egyetemi köz­életünkben csak a parlamenti pillanatoknak lehet súlya, az­után hónapokra beáll a szél­csend. (Hasonlót tapasztaltam az országos parlamenten is, ahol a végrehajtás diákellen­őrzése körül támadt élénk vi­ta.) Pedig volna jobb megol­dás, folyamatos, elvszerű vita, saját munkánk felelős elemzé­se. Ez bizony mindnyájunk­tól­­ plusz erőfeszítést követel, de javíthatja munkánk ered­ményességét, közérzetünket. Ezért szeretnék most a „par­lamentközi időszak” lehetősé­geivel élve egy elemző folya­mat megindításához hozzájá­rulni. Hogy ez mennyire időszerű, azt bizonyítja, hogy oktatási reform előtt állunk. A reform nemcsak jelentős változtatás, hanem értékmegőrzés is. Nem hibakeresés, hanem értelmes válasz a gazdaság és a társa­dalom új kérdéseire. Jó reform csak a valóság pontos isme­retén alapulhat. Anélkül, hogy túlértékelném magunkat, az a véleményem, hogy e valóság­feltárásban a diákság illeté­kessége nem vitatható. Az egyetemi társadalom szerkezete roppant bonyolult, a hagyományos tanár-diák felosztás is inkább formai, mint lényegi jelentőségű. Van­nak, akik­ számítanak a diá­kok véleményére, és vannak, akik minden diákvéleményben csak az iskolakerülő huncut­ságot keresik. Igaz, akadnak olyan hallgatók, akik életmód­jukkal, munkastílusukkal jo­gos kételyt ébresztenek az ok­tatás progresszióját igénylő mindenfajta megnyilvánulá­sunk iránt, de a hallgatóság jelentős részében szerintem tu­datosodott, hogy valódi ered­ményt elérni csak becsületes munkával lehet, hogy jó szak­emberré válni egyén és tár­sadalom közös érdeke. Az érdek nem szégyen És itt lássuk be végre: az egyetemi társadalmat, mint a „nagy” társadalmat is, érde­kek mozgatják. Bármilyen küzdelmes is legyen, érdemi elemzést csak az érdekek fel­tárásával­­ és szembesítésével végezhetünk. Az érdek nem szégyen, ha­nem természetes jelenség, mint ahogy az is természetes, ha gyakran nem azonos má­sokéval. Az egyetemi jelensé­gek okait az érdekek fonalán az egyéntől a társadalomig vizsgálhatjuk. Ezek után könnyen érthető hogy miért húzódoznak sokan a nyilvános megszólalástól. Mert bár véleményük, sőt jó véleményük sokaknak lehet, de a legapróbb konfliktusok lehetősége is hallgatásra ösz­tönöz. A hallgatás azonban fe­szültséget, rossz közérzetet eredményezhet, sőt a semmi­ségeket haisztifikálva kimon­dottan káros. Választ szeretnék itt adni ar­ra a kritikára is, mely szerint parlamentünkön túl sok volt az általánosítás. Lehetséges, csakhogy a problémák jó ré­sze maga­ is általános. Méltat­lan és erkölcstelen magatartás volna egyénektől számonkérni, azt, ami az oktatási rendszer egészéből fakad. Hogy ezek az „általánosítások” mennyire időszerűek, azt legjobban a parlamenten fölcsattanó taps bizonyította. Kétségtelen azonban, hogy a diákság véleménye legin­kább az „egyetem belterüle­tén”, például az oktatási in­tegráció kialakításában lehet igen hasznos, hiszen a hall­gató öt év alatt szükségsze­rűen áttekinti az egészet, míg mások csak a részben dolgoz­nak. Még egy észrevétel: a parla­ment nemcsak a diákoké. Mennyire hiányoltuk — tisz­telet a kivételnek — tapasz­talt tanáraink saját vélemé­nyét! Nem tudjuk, hogy en­nek hiánya a diákokkal vagy a kollégákkal szembeni elzár­kózás vagy pusztán az időhi­ány következménye volt-e? Nagyobb önállóságot, nagyobb felelősséget! Most rátérnék a felsőokta­tási ifjúsági parlamenten el­hangzott álláspontunk össze­foglalására. Az oktatási rendszer korsze­rűségén túl a benne dolgozó emberek , tanárok, a diákok munkája is meghatározza az oktatás milyenségét. Az ag­rármérnök társadalmi megíté­lése még ma is igen felemás, olykor felületes, s ez hamis pályakép lehet egyes felvéte­lizők számára. Ezek az embe­rek csak az egyetemen éb­rednek rá választásuk esetle­ges irreális voltára. Mivel az átlagoktatás jelenlegi gya­korlata az, hogy lehetőleg minden résztvevőt „mérnöki szintre” emeljen, a diploma felé andalgók csoportja az egész rendszert szellemi ácsor­­gásra kárhoztatja. A végzés után pedig sokan igazolják életvitelükkel, munkájukkal a társadalmi előítéleteket. Van-e kiút ebből a körből? Több ponton is be lehet, be kell avatkozni: munkánkról objek­tív képet adni a társadalom­nak, a gyakorló mérnökök el­ismerése a valódi teljesítmény alapján történjék, és amiért a legtöbbet tehetjük: emeljük az oktatás színvonalát lehető­ségeink szintjére! Értelmiségi-e mind, aki ag­rármérnök? Képes-e a kultú­ra „bővített újratermelésére” és közvetítésére? Ez ima, saj­nos, inkább az egyér­ szívós­ságán, mint az oktatáson mú­lik! A közművelődést nem le­het az oktatáson kívüli kö­rökbe szorítani, az oktatás maga legyen a legfőbb köz­­művelődési tényező! Végzősök mondják: „A szakmával ki­sebb gond lesz, mint az em­berekkel”. Ezek az emberek érzik, hogy a „szakma” nem elég a társadalmi beilleszke­déshez. És mit várjunk a leendő munkahelytől? Mindent meg lehet-e fizetni? Diplomásaink „földrajzi eloszlása” bizonyít­ja, hogy a vidéki elszigetelt­ség nem mindenkinek elégíti ki a szükségleteit. A mi mun­kahelyünk lényegéből fakadó­an „vidéki”, de ezt nem na­gyon akarjuk tudomásul ven­ni. A beilleszkedés egy falusi társadalomba erős érték- és életmódváltásra kényszerít. Aggasztó, hogy ez nem „té­ma”. A többi küldöttet hallgatva feltűnt az agráregyetemek hallgatóinak egységes vélemé­nye az oktatás extenzív fej­lesztését illetően. Azt hiszem, kevesebb­­baj volna a beil­leszkedéssel és a hivatástu­dattal, ha az egyetemen job­ban „megtanulnánk” a fele­lősségvállalást. Ma az átlagok­tatás biztonsága eltompítja az egyénnek még a saját maga iránt érzett felelősségét is. A heti 35-40 órás kötelező, s na­gyobbrészt passzív jelenlét mellett az egyéni kezdemé­nyezés és kibontakozás szá­mára nem nagy mozgástér marad, „cserébe” a felelősség is csekély. Kinek jó ez? A „minimális programmal" hajó­­kázó egyetemisták és az ok­tatói rutinmunka híveinek kö­rén kívül senkinek. A kölcsönös bizalom jegyében Az ismeretszerzés - átadás folyamata sokkal hatékonyabb is lehetne, mint az anyag egy­szerű „leadása” és „hallgatá­sa”. Átlaghallgató nincs. Min­denkinek magának kellene megkeresnie azt az ismeret­­szerzési csatornát, amelyen ke­resztül erejét próbára tehet­né, képességeit kibontakoztat­hatná. A jelenlegi nagy köte­lező óraszám nem szolgálja a leghatékonyabb ismeretszer­zést. Ha az egyénnek a 35-40 kötelező órából mondjuk tízet odaadnánk, és segítenénk, ösz­tönöznénk abban, hogy ezt képzettsége érdekében ott ka­matoztassa, ahol a legnagyobb szüksége van rá, akkor nem­csak szakmailag művelhetné magát hatékonyabban, hanem növekedne magabiztossága és felelősségérzete is. A hallgató­kat rá kell „szoktatni” arra, hogy — a tömegsporttal ellen­tétben — az eredmény a fon­tos, nem a részvétel, hiszen a társadalom is elsőként ezt vár­ja el. Mindez csak a jelenlegi­nél nagyobb intézményi és egyéni önállóság mellett érhe­tő el. A kép ezzel sem teljes még, sőt erősen szubjektív: így látjuk néhányan öt év múltán. Szeretném hangsú­lyozni, hogy nem minden ne­hézség okát kell az egyete­men keresni, és arról egyálta­lán nincs szó, hogy valami „nagy baj” volna. A nehézsé­geket meg tudjuk szüntetni, de ahhoz előbb meg kell ne­vezni őket. Mindez bizalom kérdése. A hallgatók jobban bíznak egy olyan oktatási rendszerben, amely kisebb súlyt helyez a kötelező óra­­látogatásra és nagyobbat a szakmai színvonalra, nem is­mer „kényes témákat” a gya­korlat és az elmélet közti el­lentmondások feloldásában, és nem feledkezik meg az okta­tói munka emberi hitelességé­ről sem. • Kuslits Károly Váncsa Jenő egyetemünkön Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ja­nuár 22-én látogatást tett egyetemünkön. Kíséretében tartóz­kodott dr. Dénes Lajos miniszterhelyettes, dr. Gősi Sándor, a MÉM pártbizottságának titkára és Szabó Gyula, a MÉM szak­­oktatási és kutatási főosztályának vezetőhelyettese. A minisz­ter meglátogatta a növénytermesztési tanszéket, a mezőgaz­dasági gépjavítási tanszéket és az állattenyésztési tanszék szarvasmarha-kísérleti telepét, majd kötetlen beszélgetés kere­tében cserélt véleményt az egyetem állami, párt- és társadalmi vezetőivel az oktatás, nevelés, kutatás időszerű kérdéseiről. Fotó: Hudetz József Munkásőreink kitüntetése A munkásőrség ezekben a hetekben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. A gödöllői járás és Gödöllő város munkásőreit tömörítő Kolzi János zászlóalj január 22-én tar­totta ünnepélyes zászlóaljgyűlését egyetemünk aulájában. A zászlóalj az ünnepi alkalomból elnyerte „A haza szolgálatáért” érdemérem arany fokozatát. Személy szerinti kitüntetésben is sokan részesültek, köztük egyetemünk több dolgozója is. Dr. Böle Jenőt „25 éves szolgálatért” érdeméremmel és jubileumi emlékjelvénnyel, dr. Héjjá Sándort és dr. Vincze Lászlót 25 éves jubileumi emlékjelvénnyel, dr. Balogh Jánost és Berze Istvánt „15 éves szolgálatért” érdeméremmel, Sziráki Mihályt „10 éves szolgálatért” érdeméremmel, dr. Sassy Lászlót kiváló munkásőr jelvénnyel, a leszerelő dr. Vozik Andrást és Herczeg Jenőt munkásőr emlékjelvénnyel és emléklappal tüntették ki. Képünkön Fehér Béla, a munkásőrség Pest megyei parancsno­ka gratulál a kitüntetett dr. Vincze Lászlónak. Fotó: Bánkúti Péter

Next