Állami gimnázium, Gyöngyös, 1859
I. NEVELÉSKOR! GONDOLATTÖREDÉKEK. Ki valaha tanítással foglalkozott, csakhamar azon meggyőződésre juthatott, hogy a tanító és nevelő egymástól elválaszthatlan két tényező a tudományok csarnokába vezetendő tanoncnak szívfejlesztő s érzésnemesitő leképezésében. Nevelni lehetetlen tanítás nélkül, és megfordítva, aki tanít, az okvetlenül befolyást gyakorol a nevelésre. E két togálmat tehát — tanító és nevelő — gyakorlatban nem lehet elválasztani egymástól, ezeknek valamint rendeltetésök, feladatuk egy, úgy céljuk is csak egy; t. i. a gyermekben rejlő testi s lelki tehetségeket oly öszhangzólag kifejteni, hogy az rendeltetésének, mint ember és mint társadalom tagja, egyaránt megfeleljen, s e szerint nemcsak saját boldogságát, mi lételének fő célja, mint egyén nevelésének köszönhesse, hanem szintén mint társadalom tagja, a közboldogságot rendszeres alkalmazkodás s tehetségeinek érvényesítése által előmozdíthassa. Szavaimnak határozott s világos értelmet kivánván adni, nem mellőzhetem, hogy e szónál: rendeltetés, kevéssé meg ne állapodjam. Nagy nyomorúsága az ingatag szabályzata s azért többnyire határozott alap- s biztos irány nélküli tudományoknak, hová kétségkívül a nevelés körébe tartozó elméleteket is, amennyire azok mostanig ismeretesek, soroznunk kell, hogy az azokban előforduló, gyakran sarkalatos szavak határozatlan, ingatag értelműek, s nem ugyanazon egy fogalmat keltsenek minden agyban, minek természetes következése: a félreértés, a sok meddő vitatkozás s azon, gyakran szőrszálhasogatásig terjedt, nevetségessé lett bírálati szóverseny, mely a vitatkozó felek által szebbnél szebb köntösbe burkoltatván, sokszor azt eszközli, hogy mind a kettőnek igaza van, dacára ama sarkigazságnak , miszerint ugyanazon egy tétel nem lehet helyes is, nem is. Ahol rendeltetés van, ott e kettőnek is okvetlenül kell lenni: egyiknek, a ki rendel; másiknak, a ki rendeltetik. Most e különböztetést a nevelésre alkalmazván, két, egymástól lényegileg eltérő nézetet lehet megkülönböztetni. Vannak t. i. kik rendeltetésszerű nevelésről értekezvén , a társadalomnak, az államiak tulajdonítják a rendelő szerepét, s a társalom szükségeire óhajtják fektetni a nevelési rendszert, — s ezen nézet szerint a társadalom, az állam a cél, az ember pedig a társadalom céljait előmozdító eszköz. — Mások megfordítják a dolgot, a rendeltetés alatt atalán azon működések és tevékenységek összegét értvén, melyekre minden lény, következőleg az ember is, egyéni szervezeténél fogva képes, s azért a rendeltetésszerű nevelés alatt értik a gyermek összes tehetségeinek lehető legtökéletesb kifejtését, —s ezen nézet szerint az 1*