Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1876
lényt és hasznosan munkálkodó polgárt képez, és mindabban, mit az ember nagyot és dicsőt létrehozhat, hatalmas tényezőként szerepelteti. Tagadhatlan, hogy a kereszténység előtt lezajlott korban is létezett haladás, de csak a tévedés és roszban való haladás. Az emberiség általános történelmének ezen egész első korszakában vájjon mi növekedett, hacsak nem az érzékiség, hacsak nem a rabszolgaság sebe s a kicsapongás és kegyetlenség minden neme ; hacsak végre nem az emberiség haldoklása és halála ? ! Ellenben, mihelyt az, akinek elküldetnie kellett, lábát ez átok földére tette, vájjon mit látunk, ha csak nem azt, hogy az emberi természet fölemelkedett, s mindamellett, hogy gyönge, halálos beteg s megtörött volt, kiemelkedett a mélységből s ezer meg ezer úton s irányban mezejére lépett a polgárisultság- és azon igazi haladásnak, melynek forrását az észistenités tana hiába törekszik elcsavarni, valamig a tények hatalma fennmarad, s valamig a bölcsészeti ábrándok az észlelet valóságai fölött túlsúlyra nem vergődnek. A kereszténység ekkép kezünkbe adván a kulcsot, mely az elme és szív által képzett erkölcsi ember ragyogó eszményvilágát nyitja fel a pogány vakság hályogával födött szem előtt, az örök Gondviselés kegyelmének sugaránál, mely minden szellemi művet, s így az ember nevelését is megvilágítani, melengetni, ápolni és fejleszteni akarja, tisztán látjuk, miszerint a nevelésnek valódi célját az ember végcélja, rendeltetése határozza meg. E cél nem egyéb, mint az emberi észnek a csalhatatlan isteni religió által oly módon történt megvilágosítása, hogy ama főrendű hatalom mindazon tényezők káros hatását megakadályozza, melyek a nevelés alatt levő ifjú erkölcsi világára vészes befolyással vannak s melyek alatt minden növendék, mint gyarló, töredékeny lény áll. Ámbár az iskola épen a feljebb jelzett káros tényezők hatásainak teljes megerőtlenitésén fáradozik , még is sokszor tétetett már fel e kérdés : miért nem mutathat fel az iskola ép nevelői fáradalmának s a társadalom minden rétegét egyaránt kielégítő eredményt? Ezt majd a következőkben világosítjuk fel. A tanév Isten nevében és segélyével bevégeztetett. Jun. 30-án, amidőn a múzsáknak szentelt termek ajtai két hónapra bezárattak, a szép számú ifjúság egy része rohamosan siet a hosszú távollét után kedves szülői karjai közé, magával vivén a babér koszorút, melyért tiz hónapon keresztül tán fáradhatlan munkássággal küzdött s testvéri karok és szeretettel öleli a rokonokat, kik őt viszont örömteli üdvözlettel fogadják. Hát még ha a bizonyítvány, melybe az ifjú honpolgár szellemi életéről, egy évi sáfárkodásáról szóló bíráskodás eredménye van letéve, a drága szülők által hőn ápolt reményeknek s várakozásnak megfelel, ki ecsetelhetné méltólag az általános öröm hatását, mely kellemesen öszhangzatos rezgésbe hozza a szivek húrjait ? ! egyaránt magasztalván tanodát, tanárt és tanítványt. Vannak azonban évről-évre olyanok is, kik megfeledkezvén nemes hivatásukról, dacára a szeretetteljes, készséggel támogató atyának lelkével adott intések, buzdítások- és ösztönzéseknek, dacára a képző tanárok ernyedetlen s jóakaratos gondozásának, a drága időt csak henyéléssel, könnyelmű léhasággal töltik el, s igy az év végén nem mondhatják a koszorús költővel: „Gyenge sajkánk megfutotta Hullámok közt pályáját. Most elfáradt tagjainknak Egy kies part nyugtát ad.“