Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-01 / 102. szám
éven változott munkakörülmények a Győri Lenszövőben Az egészségvédelmet, a szociális kiztosítást a dolgozók százezreire terjesztettük ki: 1949 óta 3.800.000-ről 5.450.000-re nőtt a társadalombiztosításban részesülők száma. Törvényt hoztunk az anya- és csecsemővédelemről, jelentősen felemeltük a szőlő nők állami segélyét. (A Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívásából.) Világos, korszerű a Lenszövő új szövődése. A gépek katonás rendben sorakoznak. Szinte jólesik végigtekinteni a tiszta, feliratokkal díszített üzemen. A gépek mellett a szövőnők fürge mozdulatokkal cserélik ki a lefogyott vetüléket, kötözik az elszakadt szálakat.. A szövőik nagyrészt fiatalok. Megszokták már, hogy ilyen szép üzemben dolgozzanak. Vannak azonban néhárnyan idősebbek is. Ők még jól visszaemlékeznek, hogy milyen volt a tőkés idejében az üzem. v ' ^ ' „Tisztálkodás“ a vízcsap alatt — Harmincharmadik éve vagyok már itt a gyárban — meséli Fillér Zoltánná. — Ugye nem kis idő? Huszonöt év alatt jónéhány szövetet szőttem már az uraiknak. S hogy milyen embertelen körülmények között kellett dolgoznunk, arról nagyon sokat lehetne beszélni. 1. Fillér néni ősz hajszálai, a mély barázdák a homlokán arról tanúskodnak, hogy nehéz volt szövőnek lenni a múltban. Az akkori szövődé alacsony, sötét volt. Ablakai kicsinyek, piszkosak voltak, hogy alig tudott áthatolni rajtuk a fény. — Aem törődtek akkor velünk, csupán azzal, hogy minél több szövetet szőjünk — gondol vissza a múltra Fillér néni. — A tíz-tizenkét órai munkaidő után holt fáradtan hagytuk ott gépeinket. Bizony jól esett volna jó alaposan megmosakodni. De hol? Hiszen csak vízcsap volt nekünk a ,,mosdónké. Úgy mosakodtunk, akárcsak a kacsák, a csap alatt. Mennyi bánat, keserűség tükröződik vissza Fillér néni szavaiban! A gyártulajdonosoknak nem az ember volt a fontos, hanem az, hogy minél több pénz üsse a zsebüket. — Ma örömmel dolgozom, mert megbecsülik a munkánkat — beszél most már vidámabban a jelenről Fillér néni. — Tavaly április 1-én megkaptam a sztahanovista, jelvényt, meg a Munkaérdemrend bronz fokozatát is., Ilyen szép ütemben, mint a mostani, öröm a munka. Van már öltözőnk, mosdani ebédlőnks Még rádió is van benne! . Orvosi rendelő, védőberendezések ötéves tervünk adta a Lénszövő dolgozóinak az öltözőket , mosdókat, az ebédlőt, az orvos rendelőt is. A múltban, ha egy dolgozó rosszul lett, társai vízzel locsolták életre, vagy kitették a portára, hogy a mentő elvigye. Ma az üzemnek saját orvosi rendelője van, váróteremmel, betegszobával. Kónya Györgyné szintén a szövődében dolgozik. Fiatal asszony. Még harminc éves sincs, de már 14 éve annak, hogy először átlépte a gyár kapuját, így már ő is az „öreg“ szövőik közé tartozik. Kónya Györgyné is megkóstolta a múlt keserveit — Még alig múltam 17 éves, amikor szövőtanulónak jelentkeztem — kezdi Kónya Györgyné —, de még ma is előttem van az akkori gyár képe. .. Mit törődtek akkor velünk! Számtalanszor volt akkor baleset. Legtöbbször a vetülök vágott ki. Hol halántékon vágott bennünket, hol az orrunkon nőtt egy nagy kék daganat. De mit tehettünk?... Régen nem voltak a gépeken védőrácsok, vetülékszorítók, legtöbbet szenvedtek a dolgozók, ha besötétedett. Villany ugyan volt, de kis égőket raktak bele, hogy kevesebb áramot fogyasszanak. Mire reggel lett, a dolgozók szeme kivörösödött az erőltetett nézéstől. — Most már az éjjeli partiban is szeretek dolgozni — mesél tovább Kónya Györgyné —, mert olyan fényt adnak ezek a neoncsövek, mintha nappal lenne. Nem is fáradnak most már el a szemeim! Kónya Györgyné és a szövődő többi dolgozói is hálásak az egészséges, világos szövődéért Valamennyi gépre védőrácsot, vetülékszorítót szereltek fel az üzem lakatosai Nem is érheti most más baleset a dolgozókat! A gépek felett a neomfényes lámpák, a klímaberendezések sora nyújtózik. Gondoskodás a dolgozó anyákról — Két év alatt, mert azóta vagyok itt, megszerettem ezt az üzemet. Szívesen dolgozom, meg hát a pénz is kell — mondja Meze Antalné. — Van egy kislányom meg egy kisfiam. Az uram katona Zsuzsiva 51-ben született, ő volt az első gyermek a gyári bölcsődében. A kis Pityu még egy éves sincs. Amíg én dolgozom, addig róják a bölcsődében vigyáznak Nem úgy, mint miránk... Anyán elment mosni, engem meg 5 testvéremmel együtt bezárt a szobába Mezed Antalné két gyermekén kívül még harmamokat kicsinek van boldog második otthona a gyári bölcsődében. Reggel, amikor édesanyjuk az apróságokat beviszi a bölcsődébe, a gondozónők megfürdetik, majd rájuk adják a játszóruhákat Minden nap az orvos is megnézi a kicsinyeket és megmérik őket. Az apróságok naponta többször kapnak jobbnál jobb ételeket is. S mindezt napi egy forintért! A Lenszövőben meg lehet találni a fiatal szövőket, az idősebbeket is, csak éppen azokat az anyákat nem, akiknek a múlt hónap 20-a óta született kisbabájuk. Mészáros Ferenciné, Kulicskó Tiborné, Kovács Lászlóné, a többi kilenc anya most szabadságon van. Még nem telt el a szülés utáni hat hét fizetett szabadság, amit ilyenkor kapnak. Odahaza féltve vigyáznak a kicsinyekre, öltöztetik őket az új babakelengyelbe, amelyeket ingyen kaptak államunktól. A tizenkét anyának több mint 5000 forint szülési segélyt osztottak ki. ★ ügy változott meg a terv nyomán a Lenszövő dolgozóinak a munkakörülménye. S a megváltozott körülmények kialakították a dolgozók jó viszonyát a munkához is. Ezért akar most a választási békeversenyben Mezei Antalné 130 százalékot elérni és ezért teljesíti naponta egyre több dolgozó túl a tervét. Jelentés a Német Demokratikus Köztársaság népgazdasági tervének 1953. első negyedévi teljesítésérőől A Német Demokratikus Köztársaság állami tervbizottsága mellett működő központi statisztikai hivatal közzétette jelentését az 1953. első negyedévi népgazdasági terv teljesítéséről. A Német Demokratikus Köztársaság ipara 1953. első negyedében egészben véve 96.2 százalékrateljesítette a termelési előirányzatot. A szocialista szektorokhoz, tartozó ipari üzemek átlagostervteljesítése 96.7 százalékos volt és termelésük 1952. első negyedéhe viszonyítva tizenhárom százalékkal pmilliped. A tetemesnek a mezogazdaság termelőszövetkezetek száma, fejlődésével foglalkozó része rámutat, hogy a tavaszi mezei munkálatok eredményesen folytak az egész Német Demokratikus Köztársaságban. Az idei tavaszi munkálatoknál nagyszerűen megmutatkozott a szövetkezeti gazdálkodás fölénye. A termelőszövetkezetek a mezőgazdasági gépállomások segítségével mindenütt az élen haladnak. A Német Demokratikus Köztársaságiban 1953. első negyedének végéig 3789 földműves termelőszövetkezet alakult 475 ezer hektár termőfölddel. Eszerint ,1952. óta megkétszereződött a Ésüzem-ünnnepség a Győri Keksz- és Ostyagyárban A Győri Keksz- és Ostyagyár kultúrtermében gyülekező dolgozók arcán öröm és boldogság sugárzott. A jól végzett munka öröme ez. Az ünnepély megkezdése előtt már valamennyien ott voltak a kultúrteremben, hogy részesei lehessenek annak a boldog pillanatnak, amikor az üzemnek átadják az élüzem zászlót. Az élüzem ünnepségen megjelent többek között az országos pártközpont részeiről Pávák elvtárs, Allomare Iván elvtárs élelmiszeripari miniszter, Kardos Márton elvtárs, a Megyei Pártbizottság ágit. proptitkára, Petrovics Károly elvtárs, a Városi Pártbizottság titkára és Vaizer Dezsőné elvtársnő. Az üzem dolgozóit s a vendégeket Németh Károlynné, a lisztesáru csomagolóosztály vezetője üdvözölte, majd az élelmiszeripari minisztérium édesipari igazgatóságától Szabadi György elvtárs szólt a dolgozókhoz, s átadta az élüzemzászlót is. Beszédében ismertette a gyár első negyedévi munkáját. Elmondotta, hogy az üzem teljes termelésben 110,8 százalékot ért el, s emellett jó minőségű árut is gyártott. Ehhez az eredményhez hozzájárult az is, hogy a 100 százalék alatt termelők számát 9,7 százalékkal csökkentették. Beszéde végén intette a gyár dolgozóit, hogy a mostani szép eredmények nehogy önteltségre, elbizakodottságra vezessenek. Az élüzem kitüntetésnek a gyár dolgozóit még jobb munkára kell lelkesítenie a választási békeversenyben. A Városi Pártbizottság, részéről Vaizer Dezsőné elvtársnő szólalt fel. Az üzem dolgozói az elmúlt negyedévben megfogadták: az első negyedévben úgy dolgoznak, hogy az élüzem csillagot elnyerjék — mondotta. — Az üzem dolgozói a kommunisták példamutatásával most valóra váltották adott szavukat. Ezután Fürst István elvtárs, az üzem igazgatója mondott beszédet. Büszkék vagyunk arra, hogy május elsején a munka dicsőségét hirdető és üzem zászlóval vonulhatunk fel — mondotta beszéde elején Fürst elvtárs. — Ismertette, hogyan érték el az elmúlt negyedévben az eredményeket, majd rátért a hiányosságokra. Hiba volt, hogy a termelés parancsnokai nem tettek kiértékelhető vállalást és így nem tudott köztük kibontakozni a jó versenyszellem. Nem biztosították megfelelően a verseny nyilvánosságát sem. A tisztasági mozgalomban időnként elhanyagoltuk a társadalmi ellenőrzést is. Beszéde további részében megjelölte a feladatokat, majd így folytatta: — üzemünk dolgozói úgy tudnak tettekkel szavazni a Népfrontra, ha minden nap mennyiségben és minőségben is teljesítik a tervet. A hiányosságaitól felismerve, harcba indulunk az előttünk álló feladatok megoldásáért, hogy sokáig ragyoghasson Üzemeink homlokzatán az élüzem csillag. Fürst elvtárs után Altomáre Iván miniszter elvtárs üdvözölte a gyár dolgozóit az élüzem cím elnyerése alkalmából. — Amikor tavaly júniusban itt jártam, akkor nem volt meg az a tisztaság, ami az édesipari üzemekben szükséges. A fegyelem sem volt kielégítő. A dolgozóknak nem volt megfelelő munkaruhájuk sem. örömmel tapasztaltam, amikor két héttel ezelőtt ismét ittjártam, hogy az üzemben példás tisztaságban, a megváltozott munkakörülmények között megváltozott a dolgozók munkaviszonya is. Az elmúlt hónapban példamutató volt a karbantartók munkája, akik nagy segítséget adtak az eredmények eléréséhez és hozzájárultak az üzemzavarok, az állásidők csökkentéséhez is. Foglalkozott még beszédében az üzem dolgozóinak a forgóeszközök csökkentésére tett jó kezdeményezésével, a párt-, a szakszervezet és a DISz szervezet munkájával is. Feladatként jelölte meg, hogy nagyobb gondot kell fordítani a selejt csökkentésére, és alkalmazni kell a selejtbérezést. Az étüzem cím elnyerésének fokozott lendületet kell adnia a választási békeversenyben, hogy a dolgozók tettekkel bizonyítsák be ragaszkodásukat a pártihoz. Az ünnepség végén kiosztották a szakma legjobbjai kitüntetést, a sztahanovista okleveleket és jelevényeket, majd pénzjutalomban részesítették az üzem legjobb dolgozóit. Az ünnepség után az üzem kultúrcsoportja szórakoztatta a dolgozókat. Aliures bácsi átjött a ritmaluL híd&it Gáncs Bálint bácsi számára lezárt sorompót feleid a révfalui Duna-híd. A felszabadulás óta, a hetvenhét éves Gáncs bácsi egyszer merészkedett csak át a hídon. Szeget akart vásárolni. Órákig tartott, míg eljutott a Bácsai-útról a Leninutig és újra visszabandukolt otthonába. Nemcsak a kora miatt esik nehezére a járás: az első világháborúban annyi golyó és gránátszilánk hasított a testébe, hogy csak csodához hasonló módon sikerült egy darabban maradnia. Mindennekzetejébe, kilenc évvel ezelőtt átélte az április tizenharmadiki bombázás borzalmait, mégpedig nem akármilyen helyen, hanem az Autógyárban. Így aztán Gáncs bácsi erejéből a felszabadulás után csak arra tellett, hogy a Bácsai út harminchármas számú házból eltipegjen a révfalui hídig és ott vigyázzon a kerékpárokra. Hogy mi történik a városban, arról csak a lánya és a veje, a sajtóműgyárban dolgozó Kovács Laci révén értesült. Más dolog azonban elképzelni valamit szóbeszéd alapján és látni ugyanazt a valóságban. Gáncs bácsi hát szívesen ráállt veje unszolására és szinte gyerekes örömmel fogadta, hogy beüljön egy kényelmes autóba és végigkocsikázzon a városon. Az autó meg is állt a zöldkapus, orgonabokros Bácsai úti ház előtt Gáncs bácsi nagy üggyel-bajjal elhelyezkedett az ülésen. Botját ki nem engedte volna a kezéből, mintha a kocsiban is szüksége lenne rá. Amikor az autó a Czuczor Gergelyutcából kifordult a Sztálin-útra, Gáncs bácsi az emlékei közt kutatva, megszólalt: — Itt volt valahol a Hilbert-ház. Azé a Hilberté, aki képviselő volt. Meg is találta a házat, hanem hát mégsem a ház érdekelte, hanem amit előtte látott. Csak nézte az égbefúródó toronydarut. A tetejéig nem is jutott el a pillantása. Laci magyarázgatni kezdte, hogy itt hatemeletes bérház épül. Munkások laknak majd benne. — Azelőtt miért nem építettek ekkora házat a munkásoknak? — tűnődik saját kérdésén Gáncs bácsi. A következő pillanatban már ott állt előtte a válasz: a régi Hilbertház. Az épület átvészelte a háborút de a gazdát, a Hilbert-féle képviselőket elsöpörte az új világ ereje. — A választások előtt pörköltet adtak és bori ihattunk, amennyi belénk fért — fordult vissza az öreg Gáncs gondolata Hilbert képviselő úrhoz. — Annyi mindent ígértek... — Aztán mit adtak a választás után, papa? — Semmit... semmit... Én Malasitsra szavaztam, mert felsorolt néhány embert, akinek munkát szerzett. Hanem az ő szavára sem lehetett adni. Közben az autó tovább gördült. Gáncs bácsi tekintetével a Gabonavásárteret, a régi temetőt kereste. Érezte, hogy valahol itt kell lenniük. Még a bombatölcsérekre is emlékezett. Meg kellett állítani az autót, hogy Gáncs bácsi tájékozódni tudjon. — Hát csak ismerem ezt a környéket, hiszen valamikor itt voltam rakodómunkás és Perl Dávidnál. Valamikor... Most azonban nem ismert rá semmire Gáncs bácsi. Hol a Népfürdőt nézte, hol a parkosított Gabonavásártéren emelkedő munkáslakásokat, hol meg a most épülő hat bérházat. Ugyancsak elcsodálkozott azon is, hogy a habarcsot nem a „trepnin" viszik fel a munkások, hanem szállítószalaggal küldik az emeletekre. — Elámul a szemem, szám... Ötven esztendő... — Mi az, papa? — Mondom, hogy azelőtt ötven esztendő alatt nem építettek ennyit. Nagy újdonság volt Gáncs bácsi számára a vagongyári porta is, hiszen a régi kerítést, a faviskós portát jól ismerte. Hát még amikor meghallotta, hogy ma kétszer annyian dolgoznak a gyárban, mint a háború előtt! Ámult-bámult az új gáztartály láttára is, aztán az állatvásártér új házait csodálta meg. A Vasas sporttelep előtt aztán furcsa gondolatok lepték meg az öreget. — Ide sok ember jár. Csak nem a bokrokhoz támasztják a bicikliket? — Nem, papa. Akkor kihozzák az állványokat — nyugtatta meg Laci az öreg kerékpármegőrzőt. —Hanem most nézze meg jól a Budaiúti barakkokat. Tudja, azokat a nyomorúságos viskókat... — Tudom, tudom... Dehogyis tudta Gáncs bácsi! Sportpályát látott maga előtt és rajta iparostanulók rótták a köröket. Aztán a Tanulóváros hatalmas épülettömege bontakozott ki. Gáncssmifdi milnórfet, marton TmmTóvárost. Percekig nem jutott szóhoz. Amikor végre megszólalt, reszkető, öreges hangja mintha megércesedett volna. — Ennyi sok szép munka!... És vannak olyanok, akik lerombolnák.. Vájjon mi juthatott most Gáncs bácsi eszébe? Przemysl és Krakkó, ahol megsebesült. A régi Autógyár ahol negyvennégyben, a bombázás előtt segédmunkás volt. Korea, ahol a házak, iskolák, kórházak rombadöntése busás hasznot jelent a hadianyaggyárosoknak. Visszafelé az úton, Gáncs bácsi kevesebbet beszélt. Megnézte a Lenin-úti új házakat, az Állami Áruházat, az épülő kettős Rába-hidat. — Úgy látom, magasabb lesz, mint a régi — állapította meg, aztán hátradőlt az ülésen és hallgatta, hogyan beszél a veje a jövő szocialista nagyvárosáról, a százötvenezer lakosú új Győrről, az új színházról, vasútállomásról és ipari egyetemről. — Fáradt vagy talán, papa? — szakította félbe magát Kovács Laci. A hetvenhétéves Gáncs bácsi fiatalosan, szélesen mosolygott, s tiltakozva megrázta fejét. Az autó megállt az orgonabokros bácsai úti ház előtt. Gáncs bácsi mindenáron egyedül akart kikászálódni a kocsiból. Sehogysem sikerült. Lába állandóan belebotlott a sétabotba. Gáncs bácsi erre lefektette a botot az ülésre. Ha nem figyelmeztetik, talán benn is felejtette volna az autóban. Vörös Jenő UTÖR-SOPRON MEGYEI HÍRLAP.