Haditechnikai Szemle 2. (1968)
1968 / 1. szám - Josef Kunc: A tudomány jelentősége a hadviselés fejlődésében
JOSEF KUNC mérnök-ezredes, a műszaki tudományok kandidátusa (Prága) A tudomány jelentősége a hadviselés fejlődésében Ha valaki a XX. század elején azt állítja, hogy Becquerel, a Curie házaspár, Bohr, Fajans, Aston és mások felfedezései alapvető fontosságúak a hadviselés szempontjából, az akkori katonai vezetők ezen legfeljebb szánakozva mosolyogtak volna. E felfedezések mégis annak az útnak kezdetét jelentették, amelynek végén a nukleáris energiát nukleáris fegyverekben használják fel. Az első atombomba elkészítésével befejeződött az atommag kutatásának kezdeti szakasza. Amint világossá vált, hogy az atomenergia katonai célokra használható, sőt döntő hatást gyakorolhat a háború lefolyására, céltudatosan támogatni kezdték a további kutatásokat. Ezek eredményeként alakították ki a különféle jellegű és különféleképpen harcbavethető atomfegyvereket. Ismerünk olyan tudományos felfedezéseket, amelyek kidolgozásakor még nem gondoltak katonai felhasználhatóságukra. Ahelyett tehát, hogy passzívan várnánk a tudomány új eredményeit, feladatokat kell állítanunk a tudományos kutatás elé, jól képzett szakértőket kell bevonnunk az adott haditechnikai feladatok megoldásába. Természetes, hogy azoknak a szakterületeknek a fejlesztése kerül előtérbe, amelyek a hadviselés szempontjából elsőrendű jelentőségűek. Közvetlenül a második világháború előtt például védelmi célokra olyan berendezést kellett kialakítani, amely az ellenséges repülőgépeket bármilyen időjárásban és bármilyen magasságban biztosan deríti fel. Az eszköz kialakítására azt az ismert elvet használták fel, hogy a rádióhullámok az útjukba eső tárgyakról visszaverődnek. A problémát megoldották: megjelent a katonai rádiólokációs technika a légvédelmi rendszerben. Az eredmény ismeretes: a rádiólokátorok a légvédelmi tüzérség tűzrendszerének nélkülözhetetlen elemeivé váltak, hiszen a célkoordináták folyamatos meghatározásával megkönnyítették a ownerest és fokozták a légvédelem tűzbiztonságát. A rádiólokációs technika tovább tökéletesedett: általa sikerült megoldani a saját repülőgépek azonosítását. A repülőgépek már kedvezőtlen időjárási feltételek között is leszállhattak, megnőtt navigációjuk pontossága, nemkülönben a tengeri hajók hajózási biztonsága is. A légicélok sebességének növekedése további elméleti tudományos feladatokat rótt a kutatókra: meg kellett oldani az ember vezetési tevékenységét érintő kérdéseket. Új tudomány született: a kibernetika. Ez a tudományág közvetlen katonai felhasználási területen is jelentkezik: a ballisztikában. A légvédelem és a rakétafegyverek nem képzelhetők el önműködő számítógépek nélkül. Az eredmény optimalizálására ma már lineáris programozást vagy variációszámítást alkalmaznak. A lineáris programozás egyebek között szállítási változatok megoldására, az optimális ellátási útvonalak megállapítására alkalmas, a variációszámítás pedig a ballisztikus rakéták útjának optimális meghatározását szolgálja. Sok olyan példát sorolhatnánk még, amelyek az alapkutatás eredményeinek hasznosítását tükrözik. Mindezekből azonban máris arra a következtetésre juthatunk, hogy a haditechnika fejlődése egyrészt a matematikában, a fizikában, a kémiában, általában szólva a természettudományokban és a műszaki tudományokban elért eredményektől függ, másrészt e tudományok fejlődésére jelentős hatást gyakorolnak a katonai fejlesztés szükségletei. A haditechnika azonban nem csupán azoknak a tudományágaknak a fejlődését ösztönzi, amelyek katonai célok megvalósítását célozzák. A katonai szakértők más tudományterületek fejlődését is figyelemmel kísérik, mert az új törvényszerűségek feltárásával azelőtt jelentéktelen területek is fontosakká válhatnak. Az új fegyverrendszerek jellemző vonása a nagyságrendekkel jobb minőség. Megnőnek a fegyveres erők harci lehetőségei, megváltozik a harctevékenység vezetése, a fegyveres erők szervezése és felépítése - mindez pedig hat a parancsnoki állomány és a csapatok nevelésére és gondolkodására. Egyes tudományos-műszaki felfedezések a hadviselés minden területére behatoltak, és átfogó hatásukkal forradalmi változásokat idéztek elő. Szükségessé vált ezért, hogy a haditechnika fejlődését központilag irányítsák, s az egyes országok vagy szövetséges hatalmak koordinálják katonai-műszaki célkitűzéseiket. Az állam katonai-műszaki politikájának fő rendeltetése ebből következőleg főként abban áll, hogy a fegyveres erők anyagi-technikai ellátásának területén komplex módon elemezze és tervezze a hadászati és hadtudományi koncepciók kidolgozását, majd e koncepciók jóváhagyása után bevezesse ezeket a fegyveres erők felépítésének tervezésébe. A hadviselés fejlődése tehát szervesen kapcsolódik a tudományos kutatáshoz, elsősorban a természettudományok és a műszaki tudományok területén. Ezektől a kutatási eredményektől függ ugyanis az, hogy az új harceszközök harcászat-műszaki jellemzői jobbak legyenek. Az új tudományos felfedezéseket nem lehet megtervezni, mindössze arra számíthatunk, hogy a felfedezések valószínűsége annál nagyobb, minél jobbak az elméleti alapkutatások feltételei. Ha a tömbök egyikének sikerülne olyan előnyt szereznie a tudományos kutatás területén, amely a haditechnika fejlődésében is megmutatkoznék, akkor következésképpen érvényre jutna ez az előny a katonai potenciálban is. Az efféle előny kiegyenlítése bonyolult probléma lenne akár pénzügyi, akár káderszempontból vagy az időigényesség tekintetéből. Termonukleáris háború esetén valószínűleg nem is lehetne kiegyenlíteni ezt az előnyt. A tudományos kutatás lebecsülése, esetleg a kutatás, az alkalmazott fejlesztés és a sorozatgyártás arányainak megsértése azt jelentené, hogy a tudomány erejét nem használjuk fel a hadsereg számára, a háború eredményének befolyásolására. 2