Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)

1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.

86 Dombrády Lóránd seregen belül is megnyilvánuló bomlasztó tendenciáit és kísérleteit károsnak ítélte. Ezért nem kis aggodalommal tölthették el az 1937 tavaszán már a kormány megbuktatásával fenyegető belpolitikai viharok. Tűrhetetlennek találhatta a szélsőjobbnak a törvényes rendet veszélyeztető s az erők megosztására irányuló kísérleteit, melyek a tisztikart is bomlasztják, és sajátos módon hatnak ki a magyar-német kormányközi kapcsolatokra, akadályozva azok alakítását. Megnyugtató volt számára, mikor a MOVE puccskísérletének kudarcával, majd Szálasi perbe fogásával és pártjának betiltásával a kormány úrrá lett a helyzeten. A honvédség szilárdan állt a hadúr mellett. Nem kellett sort keríteni a kormányzó állítólagos szándékára, hogy Rőder vezetésével egy keménykezű kormányt bíz meg a helyzet stabilizálásával, melyben legbelső híve, Keresztes-Fischer Lajos lenne a honvédelmi miniszter. A vezérkar főnöke 1937 nyarán elérkezettnek látta az időt, hogy emlékiratot készítsen egy a honvédség ütőképességét biztosító hadrendről, melyhez 1700 millió pengőt tartott szükségesnek. Kérte a honvédelmi minisztert, terjessze az emlékiratot mielőbb a minisztertanács elé, mert az nem tűr halasztást. A végre november 10-én a kormányzónál összeült értekezlet azonban nem hozott döntést. Amint Rátz elpanaszolta, a terv megvalósíthatóságában elsősorban Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter kételkedett. Végül megbízták Imrédy Bélát, az MNB elnökét a hadsereg igényeit és az ország gazdasági helyzetét összeegyeztető pénzügyi terv kidolgozásával. Mivel azonban az Imrédy által kilátásba helyezett összeggel évi 100 millió sem volt a hadsereg belátható időn belül támadó hadműveletekre képessé tehető. Rátz 1938. január 2-án benyújtotta lemondását a kormányzónak, amit az nem fogadott el. A honvédségért aggódó Rátz lemondásának híre kellő hatást váltott ki a tisztikarból, mely egyetértett a hadsereg érdekében radikális változásokat követelő parancsnokával, s felsorakozott mögötte. Január első napjaiban felkereste a kormányzót régi bajtársa, Soós Károly nyugállományú gyalogsági tábornok - 1919-ben a nemzeti hadsereg vezérkarának főnöke, majd 1920-ban hadügyminiszter -, s a tisztikar nevében kilenc pontból álló memorandumot terjesztett elő. A kétségkívül Rátz sugallta iromány sürgősen megvalósítandó, a jobboldalra és a hadseregre támaszkodó, erélyesebb, autokratikus alapon nyugvó kormányzást, a baloldal és a zsidók elleni fellépést, valamint olyan, a nagy cégek fokozott állami ellenőrzését is feltételező gazdasági intézkedéseket követelt, melyek alkalmasak arra, hogy lehetővé tegyék az azonnali és gyors felfegyverzést. Érvelésében figyelmeztetett a közelgő háborúra, amikor is egy felkészületlen Magyarországnak majd félre kell állnia és lemondania revíziós követeléseiről.42 A kormányzó megnyugtatta Soóst. A program tervezése már folyik, és a végrehajtás sem késik sokáig. Darányi miniszterelnök 1938. március 5-én Győrben bejelentette az egymilliárdos újrafelfegyverzési programot. Megvalósítása változásokat tett szükségessé a kormányban. Imrédy Béla 1938. március 9-én tárca nélküli közgazdasági miniszter lett. Feladatául kapta az ország gazdasági politikájának egységes irányítását. A programot nem vállaló és sértődött Fabinyit az Imrédyvel mindenben egyetértő Reményi-Schneller Lajos váltotta fel a pénzügyminiszteri székben. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a nyugati kapcsolatairól ismert bankszakember, Bárányi Lipót lett. Imrédy 1938. március 11-én már új szerepkörében tájékoztatta a kormányt a vagyonadón alapuló program részleteiről. Ezek a változások azonban nem voltak elégségesek. Egy dinamikus, a várhatóan további politikai és gazdasági döntéseket megkívánó fegyverkezési program vezénylésére alkalmas kormányra volt szükség. A május 14-én hivatalba lépő Imrédy-kormány 42 Macartney, C. A.: October Fifteenth. I—II. k. Edinburg, 1956.1, k. 212-214. o. HK 117.(2004)1.